MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

„Egy igazi művészt minden befolyásol”

Interjú a The Fourtissimo Jazz Orchestra tagjaival...
Az ország egyik legismertebb jazz-rock-funky zenekarának számítanak. Több mint húsz éve játszanak Magyarországon, de a világ számos országában is megfordultak már. Számos szakmai elismeréssel jutalmazták már őket, legutóbb Príma-díjjal. Híresek arról, hogy szívesen együttműködnek más stílusbeli zenészekkel is, így dolgoztak már együtt pl.: Varnus Xavérral, Balkan Fanatikka, Belmondóval de Majkával is. Beszélgettünk velük a hazai tehetségkutatókról, hogy miért is indultak a DAL versenyén, valamint a családi összefogás fontosságáról a zenekar életében. Schranez Rebeka interjúja.

Mi a véleményetek a hazai tehetségkutatókról? Milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek?

Igazából csak kívülállóként tudunk nyilatkozni a hazai tehetségkutatókról, mert alapvetően elvből nem indulunk el ilyen jellegű műsorokban. Mint szakmabeliek, nem sok pozitív hatásról tudunk beszélni, az azonban biztos, hogy manapság ezek nélkül ismertséget szerezni nagyon nehéz.
Leszűkült az a kör, ahol egy feltörekvő zenész meg tudja mutatni a tehetségét szenzációhajhászás nélkül.

Miért tartottátok szükségesnek a DAL versenyén való indulást? Milyen tanulságokkal gazdagodtatok általa? Pozitív vagy negatív megerősítést kaptatok?
                                                                                    
Egyáltalán nem tartottuk szükségesnek, hogy induljunk a műsorban; saját számmal nem is indultunk, nem is készültünk. Éliás Gyula Jr. felkérésére vettünk részt mégis az általa írt szám előadásában, leginkább egy érdekes kalandként tekintettünk a versenyre.
A legfontosabb tanulság szerintünk, hogy hiába az óriási nézettség, ma már ezek a műsorok sem adnak hozzá olyan sokat egy előadó ismertségéhez, mint néhány évvel ezelőtt.
Rengeteg az információ, amit a nézők/hallgatók kapnak, és ezáltal, egyre kevesebb az a figyelem, ami egy-egy előadóra jut a közönség részéről.
Ennek ellenére csak pozitív megerősítéseket kaptunk, a közönségünk nagyon erőteljesen mellénk állt, és figyelemmel kísérte minden lépésünket.

Milyen követelményeknek kell szerintetek megfelelni annak, aki méltóképpen akarja képviselni a hazáját egy ilyen versenyen?

Az előadói kvalitás szerintünk a legfontosabb, és annak ellenére, hogy egy dalversenyről van szó, a zene szinte másodlagos. Fontos, hogy a színpadra lépő előadó abszolút pozitív képet adjon Európa közönségének, hiteles, szórakoztató és minőségi formában, még akkor is, ha a mondanivaló mélyebb témákat érint.

Mekkora elismertsége és lehetőségei vannak Magyarországon a jazz zenének?

E tekintetben az a legfontosabb kérdés, hogy a jazz melyik ágáról beszélünk. Az a vonal, amelyet a Fourtissimo Jazz Orchestra is képvisel, közérthetőbb formában szeretné eljuttatni a minőségi zenét/zenélést az erre fogékony közönséghez. Épp emiatt úgy gondoljuk, hogy kitartó munkával nagy népszerűségre tehet szert a jazz műfaja, hazánkban is.
Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb az igény a kicsit meghökkentőbb stílusok iránt is, a közönség egyre befogadóbb, és kíváncsibb a már említett tehetségkutatókon túl munkálkodó művészekre is. Számos remek jazz -zenész dolgozik hazánkban, érdemes odafigyelni rájuk!

Mennyire befolyásol benneteket az éppen aktuális stílusok behatása vagy pedig lehet-e „időtlen” jazzt játszani?

Egy igazi művészt mindig minden befolyásol; egy film, egy illat, az épp aktuális évszak, vagy egy párbeszéd, melyet fél füllel épp elkap az utcán. Természetesen mi sem tudjuk figyelmen kívül hagyni az aktuális hangulatokat, de a végeredmény, valahogy mindig olyan lesz, amely a bennünk lakozó időtlenséget képviseli. Akármilyen dal írásába fogtunk, mindig sikerült belecsempésznünk azokat a stílusjegyeket, melyek gyerekkorunk óta a kedvenceink, és alapvetően a jazz-rockot jellemzik. Akik leginkább inspirálnak ezen az úton: Bill Chase, Maynard Ferguson, Allan Vizutti...

Az indulásotokhoz képest változott-e a zenekar filozófiája, a hozzáállásotok a zenéhez?

Nem változott. Lehet, hogy egy kicsit elkoptatottnak tűnik, de az elsődleges célunk mindig is az volt, hogy kiszakítsuk az embereket a szürke hétköznapokból, arra az időre, amikor a koncertjeinken vannak, vagy a zenéinket hallgatják.
Hiszünk abban, hogy a művészet elsődleges célja, hogy minden szituációban megmutassa az élet örök szépségét, még akkor is, ha ezekhez a felismerésekhez néha fájdalmakon keresztül vezet az út…

Mi az előnye egy családi együtt zenélésnek az átlagos zenekari felállásokhoz képest?

Az előnye az, ami a hátránya is egyben: gyakorlatilag a nap 24 órájában tudunk dolgozni. :-)

Változott-e az egymáshoz való viszonyotok a zenekaron belül az eltelt idő alatt?

Nem, természetesen, nem változott - bár nem fürdünk ugyanabban a kádban, mint 4-5 éves korunkban - de csak azért, mert kinőttük a kádat... ;-)
Elsősorban testvérek vagyunk, mindig is azok maradunk - ha ezen a munka változtatni tudna, akkor nem lenne értelme tovább csinálnunk.

Sok különböző magyar előadóművésszel és zenekarral is dolgoztatok már együtt, kikkel szeretnétek legközelebb?

Folyamatosan kooperálunk hazai művészekkel; az a tapasztalatunk, hogy akivel egyszer játszottunk, valahogy meg is marad a közelünkben, vagy mi az övében.
Ha az a kérdés, hogy kivel dolgoznánk szívesen, akivel eddig még nem hozott össze a sors, akkor talán az Akkezdet Phiai-t, Bognár Szilviát és Szekeres Andrist, a Junkies frontemberét emelnénk ki.

Meséljetek az Animal Sound Systemmel közös projektetekről. Hogy indult el a kooperáció, miben tudjátok egymást kiegészíteni a produkcióban? 

Egy kedves zenész barátunk, a Belmondo-ból is ismert Czutor Zoltán ajánlott bennünket - az épp egy akusztikus koncertjére készülő - Anima Sound Systemnek.
Örömmel vettük a felkérést és a tőlünk megszokott lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába.
Ám egy nappal azelőtt, hogy az első közös próbára sor került volna, életünk eddigi legnagyobb tragédiájával kellett szembenéznünk. Édesanyánk tragikus hirtelenséggel eltávozott, mely mind az Eurovíziós szereplésünkre, mind az Anima Sound Systemmel közös MüPás koncertünkre rányomta a bélyegét.
Nagyon nehéz ilyenkor háttérbe szorítani az érzelmeket, és 100%-os teljesítményt nyújtani a színpadon. Az Anima Sound System minden tagja szinte hihetetlen megértéssel és szeretettel fordult felénk ebben az időben, és ez nagyban megkönnyítette, hogy átvészeljük ezt a rendkívül embert próbáló és fájdalmas időszakot.

Van-e törzshelyetek, ahol mindig meg lehet titeket találni Budapesten? 
                        
Még nincsen, de szervezzük a budapesti törzshelyünket, addig is érdemes figyelni bennünket az interneten, leginkább a zenekar facebook oldalán. Ugyanakkor most egy németországi turnéra is készülünk, teljes erőbedobással.

2015. április 2. 19:37

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA