MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Az első „SU to Watch” díj...

Az idei NAMM Show hivatalos megnyitása előtti napon találkoztak a japán Roland cég igazgatótanácsának tagjai és a lokális vállalatok vezetői.

Az immár hagyományosnak tekinthető találkozó során idén első alkalommal került kiosztásra az “SU to Watch” díj, ami azt vagy azokat az értékesítési egységeket hivatott kiemelni, amely/amelyek különlegesen jól szerepeltek az adott évben és valami különlegeset teljesítettek (a díj nevében az SU jelentése Sales Unit – más szóval leányvállalat, amilyen például a törökbálinti székhelyű Roland East Europe Kft. is).

A 2014-es év világszerte sikeres volt a Roland számára, ezért 9 értékesítési egység volt a jelöltek között, például a nagy múltú németországi, az angol és az ausztrál leányvállalatot is nominálták a díjra.

Nagy örömmel töltött el bennünket a tény, hogy a rangos mezőny ellenére a kanadai cég mellett a kelet-európai forgalmazásért felelős hazai leányvállalat, a Roland East Europe Kft. lett a díj nyertese. Két dolgot emeltek ki a japán cég igazgatótanácsának tagjai a hazai vállalattal kapcsolatban: az elmúlt években lezajlott sikeres átalakítást és a dolgozók proaktivitását (a geopolitikailag instabil környezet ellenére).

A képen Tóth Csaba, a Roland East Europe Kft. ügyvezetője, Jun-ichi Miki, a Roland cég vezérigazgatója és Paul McCabe a kanadai Roland cég vezetője látható.

2015. március 3. 16:47

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA