Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Jelenleg az Armageddon zenekar dobosa vagyok, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a világhírű gitáros Chris Amott (ex-Arch Enemy) oldalán zenélhetek együtt a bandával. Ezen kívűl még mindig az IBS-re járok, most vagyok harmadéves.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
Fejlődni és minél többet gyakorolni! Új tapasztalatokat szerezni immár nemzetközi vizeken is.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
A debütáló album Captivity and Devourment címmel jelenik meg most januárban, a Listenable Records gondozásában. Nagyon izgatottan várom a fejleményeket! Egy videoklip is készült a Fugitive Dust c. számhoz, ami a lemezmegjelenéssel egy időben fog nyilvánosságra kerülni. Szeretnénk minél többet koncertezni Európában és a tengeren túlon egyaránt. Ezenfelül több project is tervben van más műfajokból: egy nagyon tehetséges Amerikai rapper Jay Myth megkeresett hogy játszak a lemezén, illetve a zenekarában mint dobos. A Guitar Center Drum-Off versenyen figyelt fel rám, ahol a középdöntőig jutottam, amire nagyon büszke vagyok.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Vannak nagyon érdekes új bandák, új hangzások és sok a tehetséges fiatal. Ugyanakkor nehéz érvényesülni a már befutott nagy produkciók mellett és már kezd megcsömörleni a popzenei szféra a rengeteg tévés tehetségkutatóból kikerült művésztől, ami szintén egy kétoldalú dolog.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Ez egy nagyon nehéz út, de úgy gondolom, hogy valahol minden civil szakma az. A kapcsolatok elengedhetetlen kellékei a sikernek. A Pokolgépes évek alatt elégedett voltam mindig is, de főképp a családomat támogattam vele, amit most sokszorosan visszakapok tőlük. Szüleim segítsége és támogatása nélkül nem tudnám csinálni, amit most csinálok. Óriási köszönet nekik, amiért hisznek bennem és segítik az utamat. Ezenfelül rengeteg múlik a kapcsolatokon, egy új friss zenekarnak a semmiből befutni nagyon nehéz, rengeteg idő, munka és pénz kell hozzá. Van ebben is tapasztalatom bőven, hiszen 16 éves korom óta óriási lelkesedéssel csináltam a saját zenekarom, a Poison Of Marvel-t, ami hasonló cipőben járt mindig. Sajnos az Armageddon miatt többek között ez a project sem működhet tovább.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
Erre nehezen tudok válaszolni, mivel kevés lemezen játszottam eddig, ezért azt kell mondanom, hogy attól függ. Ha sok lemezen játszol, a dalaidat játsszák a rádiókban, tv-ben, stb. akkor nyilván a jogdíjakból is nagyobb volumenben részesülsz. Ezen kívűl úgy gondolom, hogy manapság inkább az élő koncertek jelentik a fő bevételi forrást.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Baromi nehéz kérdés. Nagyon sok összetevője van egy ilyen dolognak. Szerintem rengeteg világszínvonalú zenészünk van, de csak nagyon kevés embernek adatik meg az alkalom, hogy kiaknázhassa a lehetőségeket. Ennek szerintem a legtöbb esetben anyagi vonzata van.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Ha a tévés tehetségkutatókra gondolsz, szerintem alapvetően egy jó ötlet, de túlságosan sok van belőle ebben a kis országban. Ha lenne mondjuk évente 1, akkor az teljesen jó lenne, de így, hogy van 4-5, túltermelés van kérész-életű sztárokból és nagyon nehéz megtartani a hírnevet is. Sokan hamar a feledés homályába merülnek. Én a többi hangszeres zenészt, illetve induló zenekart támogatnám korrekt módon.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Szerintem nagyon tehetségesek a fiatal magyar zenekarok, úgyhogy abszolút pozitív a véleményem ezzel kapcsolatban. Szeretek mindenki sikerére büszkén tekinteni. Sokat hallgattam Fish!-t, AWS-t, Subscribe-ot és nagyon büszke vagyok az Ivan and The Parazol sikereire is. Ivánnal amúgy még játszottam is egy zenekarban amikor még mind a ketten kezdők voltunk.
Köszönjük a beszélgetést...
Armageddon - The Watcher
https://www.youtube.com/watch?v=gAXxFG91nFA
Marton Veress - Armageddon - Captivity and Devourment playthrough
https://www.youtube.com/watch?v=qSKMxs2Hh9k
Armageddon Album Pre-Order link:
http://www.shop.listenable.net/en/143_armageddon
2015. január 16. 18:36