MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem... Jenei Szilveszter

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké. 

„Mivel” mondjam el…?
Ebből a meglehetősen lapos „bonmot”-ból az olvasók szenior tagozata talán még emlékszik Friderika 20 évvel ezelőtti Eurovíziós sikerére, illetve versenydalának címére. A hivatkozás nem véletlen – zenei „karrieremet” onnan datálom, azóta tartanak számon a kollégák, mint gitárost (hogy milyen minőségben, azt ne firtassuk…).

Letudva az „önömlengést” hadd szóljak a hangszereimről, amiket itt-ott használok. Mivel meglehetősen eklektikus a stílus és feladat, amiben ügyködöm (játszom folk-rockot a KMB-ben, akusztikus műsort a NYS-ben, „kocsmazenélek”, meg hangszerelek, komponálok), így a hangszerpark is elég széles.

Kezdjük az elektromos gitárokkal!
Egy őskövületet használok a kezdetek óta – ez volt az első profi hangszer, amit egy hazai Ibanez kiállításon lőttem magamnak – Ibanez Roadster II. RG530 a gyönyörűség, „akitől” egyszer majdnem megváltam: pénzhiányos, csóró zenészes időszakomban. Eladtam, aztán két nap múlva visszavásároltam, mert rájöttem, hogy az „ócsóbb” gitárnak a hangja is „ócsóbb”…buktam rajta ötezer forintot (ez akkoriban jelentős érvágás volt!). A hangszer japán gyártmány, a lista alapján 1986-os évjárat, Floyd Rose tremolókarral. Eredetileg két push-pull potméteres pickup volt benne, amiből az egyiket (én ostoba!) lecseréltem egy aktív Bartolini hangszedőre, a másikat meg egy „fütyülős” Sustainer-re. Ezekkel koncerten szépen szól a hangszer, de soha többet nem produkálta az eredeti, Steve Lukather-es, fényes, tág karakterisztikás gitárhangot. Valamit valamiért… Azóta persze több felújításon átesett – legutóbb a Vintage’52 szerviz rakta rendbe bundostól, elektronikástól, tremolóstól, most már a hangszer jobb, mint az eredeti…

A másik lapgitárom egy Line6 Variax 300 modell. Ez a hangmodellezős alapszériás hangszer igen jól használható olyan környezetben, ahol az elektromos hangzás, meg a különféle akusztikus hangzás gyors váltással kívánalom (például színházban vagy koncerten). A teljes „hangszerlista” felsorolása nélkül csak kuriózumként egy pár: hihetően jól hozza a banjo, az akusztikus gitár (nejlon és fémhúros egyaránt), a szitár és a dobro (hivatalos nevén rezonátor gitár) hangjait. Nagy előnye a hangszernek a szoftveresen módosítható hangolási séma – én több alternatív hangolást használok az akusztikus gitárjaimon, ezeket koncerten ezzel a hangszerrel gitárcsere nélkül egy kapcsolással módosítani lehet. Ja, azért biztonsági okokból egy „normál” single coil pickup-ot is belerakattam – ha a gitár beépített elektronikája (ami a különböző „hangszereket” modellezi) „elszáll”, a hangszer halott…

 

Akusztikus gitárokból kettőt használok.

Az egyik egy Samick koreai modell, ún. semi acoustic cutaway típus, az első akusztikus gitárom volt, a dublini Friderika „esemény” után. Életem legjobb hangszere, méretileg, hangilag, nyakilag tökéletesen kielégíti az igényeket (sokszor kaptam elismerő kritikát, a hangját illetőleg, amikor stúdióban dolgoztam vele). Lecseréltem az eredeti aktív pickup-jét egy AER AK30-as típusra, ettől csodálatosan kiegyenlített, dinamikus hangja lett az amúgy alsó árkategóriás hangszernek.

A másik akusztikus gitárom egy Taylor Big Baby hangszer (mexikói) – szintén nem a prémium kategóriából – ugyancsak AER aktív hangszedővel (AK15). Így a két hangszer különösebb tekergetés nélkül azonos hangerővel szól koncerten. Erre szükség is van a többfajta hangolást (normál, D - drop, DADGAD, stb.) és gitárváltást igénylő műsorban.

Igazándiból az akusztikus gitárokhoz tartozik, de egy teljesen más kategória a rezonátor gitár – ismertebb, „helytelen” nevén a dobro - gitár. Ebből egy Johnson JM-998-1D modell lóg a falon, (örökre kölcsönbe’) fémtestű, speciális blues hanggal – sajna a pickup-je használhatatlan a passzív mivolta miatt – inkább mikrofonnal használom…

Valamennyi gitáromon Elixir húrokat használok, ez hosszú életű, sokáig megtartja a hang fényét. Elektromosra 9-42, akusztikus gitárra 10-47 a sorozat.

 

Ja, és mibe dugjam a gitárokat, hogy ne csak én halljam a szobámban? Egyetlen erősítőt használok, ez AER Compact 60 típust. Ez kifejezetten akusztikus gitárhoz való erősítő, „bingo” becenévvel a felhasználók körében, annyira telitalálat mind színpadon, mind stúdió környezetben. 

Olyan nagy nevek is használják (rajtam kívül), mint Tommy Emmanuel, Martin Taylor, Bireli Lagrane, vagy a „jazzisták” közül Russel Malone.

Kis méret, bitang nagy hang, minimális „komplex” szolgáltatás – bemenetek, effektek, kimenetek, stb. Kocsmazenélésben eszményi: az egyik csatorna a gitár, a másik csatorna az énekmikrofont szolgálja ki, és az esetleges kísérő kütyüknek (dobgép, számítógépes alap) ott van az effekt bemenet. Állványra téve egy „normál” kocsmát gond nélkül beszól…
Megmondom őszintén, az elektromos gitáromat is ezen az erősítőn használom (csóró zenész koncepciója), ami persze helytelen, közel nem olyan hangszín és hangerő teljesítménnyel szól, mint az egy „rendes” gitáralaptól elvárható volna.

És akkor a „segéderő” a megszólaláshoz, a pedálsor.
Az elektromos gitárokhoz egy Zoom G2.1u multi effekt a megoldás, ezzel a koncerten használatos három-négy hangszínbeállítás bőven produkálható és elegendő is. Akusztikus műfajban egy pedalboard-ra összerakott (Pedaltrain-nanoBehringer DR400 reverb/delay, egy TC Electronic Ditto Looper, egy Bespeco VM12 hangerő pedál, valamint egy Korg PB-01 hangoló a „menü”… És, hogy ki ne felejtsem, a legötletesebb „találmány” az egyszemélyes zenekar vokális megszólaltatásához egy TC Helion H1 Voicetone effektpedál, ami a gitárral triggerelve (beállítástól függően) gyönyörűen pakolja a hangomra a többi szólamot, és hihetően „élő” a megszólalása. Van még egy Drum Box (Darkcats márkájú) lábdob pedálom is. Ezt ritkán használom, mert akusztikus fesztiválokon a kollégák kiutálták…

Ennyi. Szerintem minden hangszer, erősítő és kütyü csak alkotói eszköz. Az eredmény a lényeg, és ezt egyetlen eszköz sem csinálja meg „magától”…

 

Jenei Szilveszter
www.jeneiszilveszter.hu

2015. január 7. 18:14

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA