Az első Interton Egyetem mérlege, 2 nap, 3 terem, 15 előadás, 18 előadó (közülük 4 külföldi), 52 egyetemi óra, és több mint 300 résztvevő! Ám a legfontosabb szám számunkra most a hármas, hiszen hamarosan három lesz a magyar Interton Egyetem!
A magas látogatószám ékes bizonyíték arra, hogy nagyon jó úton halad a szakma, hiszen vannak audiovizuális téren olyanok, akik fejlődni, tapasztalni, újulni akarnak. Elsősorban ennek köszönhető, hogy 2014. november 25-26-án immáron a harmadik Interton Egyetem kerül megrendezésre Budapesten! A mérce pedig idén sem kerül lejjebb! Az előadók sorában az Interton szakemberei mellett elismert hazai szaktekintélyek is megtalálhatók, illetve Németországból és Hollandiából is érkeznek vendégelőadók, akik örömmel mondtak igent a felkérésre. A rendezvény látogatása idén is ingyenes.
Szinte minden, ami az audiovizuális témában érintettek szem és fül ingere! Közép-Európában az elsők között itt mutatkozik majd be a német prémium gyártó, a d&b audiotechnik vadonatúj line array rendszere, az Y sorozat! A bemutatkozás pedig nem csak elméletet, de gyakorlatot is jelent, hiszen hangtesztek és élő nagykoncert is hallható lesz az új Y rendszeren! A QSC aktív hangsugárzóit szintén tesztnek (A/B) vetjük majd alá. A résztvevők vadonatúj digitális keverőpultokkal is megismerkedhetnek (QSC TouchMix, Yamaha QL és CL)! Az Interton Egyetemen a TouchMix immáron koncertkörülmények között is bemutatkozik, méghozzá A-tól Z-ig, hiszen bemutatunk egy éles beállást, az azt követő élő koncerttel együtt!
A világ élvonalába tartozó truss gyártó, a holland Eurotruss is képviselteti magát a rendezvényen. Az előadásukon szó lesz majd az új uniós szabályozásokról, illetve egyedülálló színpadtechnikai megoldásaikról. Az előadások sorában az akusztika is szerepel, hazai szaktekintélyeket hallhatunk majd a témában. Érinteni fogjuk az erősen irányított hangrendszerek világát is, bemutatunk egy hazánkban működő gigantikus rendszert, és néhány érdekes kulisszatitkot is elárulunk róla.
PRO AUDIO:
Mire képes a d&b audiotechnik legújabb fejlesztésű line array rendszere? Hogyan zajlik a gyakorlatban egy zenekari beállás a QSC TouchMix-el? Mire figyeljek truss építés során az új uniós szabályozások miatt? Mi alapján válasszak monitor sugárzót? Mikor használjak line array rendszert?
ELŐADÓMŰVÉSZEK:
Mit tegyek, ha nem értek megfelelő szinten a keverőpultokhoz, mégis jó sound-ot szeretnék kikeverni? Milyen monitorsugárzót válasszak? Mire kell figyelnem, ha vezetéknélküli mikrofonrendszert használok?
RENDEZVÉNYTECHNIKA:
Milyen hangtechnikai eszközöket válasszak egy adott rendezvényhez? Fontos, hogy a kiválasztott eszközök kismérettel rendelkezzenek, mobilisak legyenek, mégis akár egy nagyobb művelődési ház termében is gond nélkül megállják a helyüket? Lényeges, hogy ne kelljen műszaki diploma a hangsugárzónk kezeléséhez?
LÉTESÍTMÉNY ÜZEMELTETŐK és EGYHÁZAK:
Mik egy elosztott és egy központosított hangrendszer előnyei és korlátai? Hogyan érhetünk el jó eredményt egy nagy utózengésű térben? Hogyan lehet gazdaságosan korszerűsíteni egy elavult hangrendszert? Mi a beszédérthetőség, hogyan mérhető, és hogyan valósítható meg a jó beszédérthetőség? Miért szól gyönyörűen egy templomi kórus, és miért érthetetlen mégis a hangosított beszéd? Hogyan alakítsunk ki új templomi hangrendszert a lehető leggazdaságosabban?
Megpróbáltunk olyan legeket összegyűjteni a nemzetközi audiovizuális életből, amelyek tényleg unikumnak számítanak. A világon az elsők között itt mutatkozik majd be a d&b audiotechnik Y line array rendszere, Magyarországon itt lesz először hallható koncertkörülmények között a QSC TouchMix érintőképernyős digitális keverőpult, először tart majd előadást hazánkban a világ élvonalába tartozó truss gyártó, az Eurotruss, és A-B tesztnek vetjük alá a QSC aktív hangsugárzóit. Ez csak néhány, a harmadik Interton Egyetem megannyi audiovizuális csemegéjéből.
Na, ezt a részét végképp nem bízzuk a véletlenre! Az Interton Egyetem "professzorai” között ott lesz Kotschy András Széchenyi és Békésy díjas fizikus-akusztikus, Pelyhe János egyetemi szaktanár, Dr. Balogh Géza a műszaki tudományok kandidátusa, kifejezetten ezen rendezvény miatt látogat el hozzánk Stefan Goertz a d&b audiotechnik mérnöke és Frank Schulte az Eurotruss termékfelelőse.
A tudás nem minden. Persze, ezt tudjuk mi is. Éppen ezért próbáljuk a szórakozást is becsempészni a körintegrálok (:-o) közé. Szervezünk emiatt élő bemutatókat, teszteket ill. esti koncertet is.
Várunk mindenkit szeretettel, akit érdekel az audiovizuális világ, legújabb fejlesztései és az új technológiák. Szerintünk érdemes eljönni.
Aki ott van, ott van...
Web:
http://www.intertonegyetem.hu/
Facebook:
https://www.facebook.com/intertonegyetem
Regisztráció:
http://system.ladybird.hu/public/questionnaire/quest_hash/b57006ae1611646006aefea0a6d142f4
2014. november 10. 17:05