Életképek – Pásztor Anna
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Most a turnébuszban ülök, egy vidéki koncertre utazunk a zenekarommal. Menet közben intézzük a november 14-ei Syma Csarnokban megrendezendő nagy koncertünk dolgait. Ez a tízéves és egyben lemezbemutató bulink lesz.
November elején jelenik meg a lemezünk Szabadesés címmel, ez a zenekar negyedik stúdióalbuma. Készül egy videó klip is, azt november elején forgatjuk, valamint részt veszünk egy Beatünnep nevű koncertsorozaton is az év végén, gyakorlatilag az Illés zenekarnak vagyunk a meghívott vendégei ebben a programban.
A Sztárban sztár műsor nemrég futott ki, aminek én is résztvevője voltam több fordulón keresztül, most pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Rising Star tehetségkutató énekversenyen én is zsűritag vagyok.
Nagyon befutott lettél!
Ezek a tévés dolgok, munkák, lehetőségek... természetesen jó, hogy sokan látnak a képernyőn, de számomra az igazi eredmény az volt, amikor összeállt a zenekar és nekem sikerült az első nótámat megírnom egy gitáron. Meg az első lemezszerződés, a Fonogram díj, a Lenny Kravitz előtti fellépésünk, mikor az első dalunk bekerült a rádióba stb-stb. Ezek az igazi magasságok, az hogy most felfigyelt ránk a média, egy nagyon pozitív dolog, meg kapukat is nyit, de nem ez a csúcspont a pályafutásunkban.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
A Syma koncert színpadi dolgainak a rendezése egy nagyobb falat most nekünk. Egy rendezővel dolgozunk együtt az ügyön, óriási vizuális történések lesznek, többek között két tízméteres Isten fej, a színpad négyemeletes lesz és szürreális, groteszk dolgok történnek az előadás közben.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Húúha! 2007-ben volt szerintem egy nagy fordulat, amikor a Petőfi rádió elkezdte az alternatív hazai zenekarokat nyomni adásban, ezt egy kisebb zenei forradalomnak éltem meg. Ezzel párhuzamosan az MTV zenei csatorna elkezdett magyar dalokat-klipeket adni több stílusban, ez a kilencvenes évek play back dömpingje után mindenképpen eredmény volt. Ez a lendület utána kicsit alábbhagyott, a Petőfi még tartja magát és sok zenekarnak szolgált/szolgál dobbantóként a pályafutásukban, az MTV meg gyakorlatilag már nem zenei csatorna…
Nagy szakadékot látok most a kommersz és az élő zene között, mindenki „szorongatja” az eddig megszerzett pozícióit…
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből- te ebből élsz?
Hivatalosan most tíz éves az Anna & the Barbies zenekarom, és másfél éve engedhette meg magának a társaság, hogy kicsit hazárdírozva, de mindenki kilépett a másod, harmad állásából és a zenekar lett a megélhetésünk. Nagyon kevés olyan hazai banda van, akik ezt megengedhetik maguknak, mi benne vagyunk a top 50-ben. Az élmezőny, mondjuk a top 10 az, akik jól élnek ebben a szakmában, de a nemzetközi szintekhez viszonyítva töredékét keresik a kinti összegeknek.
Kőbányán a zenesuliban kérdeztek erről a gyerekek is, az volt a válaszom, hogy ha fölkészülnek arra, hogy tíz-húsz évet „koldusként” élnek és a zenéből táplálkoznak, azt csinálják, amit szeretnek, akkor talán eljutnak egy vállalható szintre. De ez elég bizonytalan pálya és kilátás…
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, lemezeladásból vagy esetleg jogdíjakból?
Nagyon változó ez, attól függ leginkább, hogy van e éppen futó sláger, rádiós játszás. Én majd’ húsz éve vagyok a szakmában, korábban a Balkán Fanatikban is dolgoztam, de minden évben teljesen más a jogdíj bevételem, az elenyészőtől a vállalható szintig. A koncertmennyiség is évről évre változik, így nem tudnám megmondani az arányokat…
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régebben volt jobb a helyzet vagy most?
Régen jóval szűkebb volt a piac, én akkor még nem voltam a szakmában, de hallom a nagy öregektől, hogy sokkal kevesebb zenekar volt. Manapság viszont több a lehetőség azáltal, hogy nem kell kiadóval szerződnöd, a kommunikációs csatornák is több vonalon, gyorsabban működnek, otthon is fölveheted a saját zenédet, nem kell stúdiót bérelned. Önellátóbbak lehetnek a bandák a mai lehetőségek közepette. Fel is hígult a szakma, sokan vagyunk egy kis piacon. A tévés tehetségkutatók által már nem a hazai szint a mérce, hanem a világszint és az utánunk jövő generációk már az angol nyelvvel sokkal jobban boldogulnak, mint régen egy-egy előadó. Ők már ebbe az elvárásba születtek bele. Ehhez kéne nekik most tartalmat, elgondolást és üzenetet adniuk…
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Zsűritagként ez a mostani az első felkérésem. Én zenei mindenevő vagyok, az öcsém révén sok aktuális dolgot megnézek, ő küldözget nekem friss anyagokat. A tévés tehetségkutatóknál tudomásul kell venni, hogy ez egy show műsor, nem kell nagy mélységeket keresni. Én ezt nem látom nagy tragédiának, romboló hatásúnak. Tény, hogy egy zenekar mire összeérik, az évekbe telhet, de a tehetségkutatósoknak is végig kell járniuk egy utat, az igaz, hogy ők egy felgyorsult pályára lépnek azáltal, hogy egyből ismertek lesznek. Nekem például Tóth Vera nagyon jó barátom, volt, hogy felhívtam a színpadra a koncertünkön, elképesztően énekel, különleges a zeneisége és ő egy ritka példája annak, hogy egy tehetségkutatóból kikerült énekest is elfogadhat a szakma, ha valóban jó. Ki lehet lépni a cd-s fellépéses zsákutcából is! Van, aki megreked azon a szinten, de van, aki többet is tud mutatni.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Nagyon pozitívan látom a dolgot! Volt ez a tévés Nagyszínpad nevű zenekari vetélkedő és csak ámultam, hogy milyen ügyes bandák voltak. Nem lehet már megkülönböztetni a külföldi előadóktól ezt a generációt, nemzetközi szinthez viszonyítva is frissek, jól énekelnek angolul is. Az Ivan and the Parazol nekem nagyon bejön, tehetségesek, aranyosak. Szóval ez a generáció már másként üzemel. Fura egyébként, hogy a tíz évünkkel még mi is a fiatal feltörekvő zenekarok közé vagyunk sorolva. De azt mondom, hogy megéri végigjárni a lépcsőket, ha szeretsz zenélni, akkor élményt ad minden lehetőség, még ha évekig is kell dolgoznod a komolyabb sikerért…
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Hááát, nagyon vegyes! Borzasztóan haragszom a Szigetre, hogy ennyire háttérbe szorította a magyar zenekarokat. Magyarországról nagyon nehezen bevehető bástya a külföld. A Sziget Fesztivál lenne az a lehetőség, ahol sok külföldi jön ide, és felfedezhetnének maguknak magyar bandákat, esetleg kapcsolatok, lehetőségek alakulnának, ami által mehetnénk külföldre is. De más nagyobb fesztiválokon is azt a tendenciát látom, hogy csökkenőben van a magyar fellépők száma. Ez elkeserítő. Ha valaki ma kezd el zenélni egy garázsban, akkor egészen kicsi esélye van arra, hogy majd egyszer igazi, nagy rockszínpadon léphessen fel. Több lehetőséget kéne biztosítani a hazaiaknak, hogy legyen valami perspektíva.
A pozitívumot abban látom, hogy egyre magasabb a színvonal, technikailag, ellátásban, programban egyaránt.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Sok zenekar épp abba bukik bele, hogy nagyon kéne vidéken, kis klubokban játszaniuk azért, hogy a közönségüket építsék... de jobb esetben talán a benzinköltséget tudják kiharcolni, vagy legtöbbször még azt sem. Így gazdaságilag kivitelezhetetlen a legtöbb feltörekvő csapatnak, hogy jelentős vidéki fellépésszámot tudjon produkálni. És ezzel el is van vágva a továbblépés lehetősége.
Mi hozzávetőleg öt éve járjuk az ország klubjait és egy éve van az, hogy már nem ráfizetéses vidéki koncertre utazni. De emlékszem az időszakra, mikor annyit kerestünk egy klub bulin, hogy vettünk egy-egy sört, meg gyrost a hazafelé vezető úton. Ha nincs egy támogató, vagy egy apuka, aki kölcsönadja a kocsiját, esetleg meg is tankolja, akkor majdnem lehetetlen ez a közönségbázis építés. Mi végigküzdöttük ezt az időszakot, és láttuk, hogy évről évre többen jönnek, de kegyetlen munka, harc ezt felépíteni. Öten egy Suzukiban a gitárokkal együtt…
Volt egy sztori, a Supernem turnébusza egyszer megállt mellettünk a pirosnál, mikor éppen vidékre tartottunk felfegyverkezve egy fűtés nélküli autóban, nyakunkban a billentyű, gitár stb. A zebránál álló csajok meglátták a srácokat a buszban és visítozni kezdtek, mi meg csendben vacogtunk a kis kocsinkban és irigykedve néztük őket. Mikor elhúzott a Supernem busz, föltettem a kérdést a turnészervezőnknek, aki a kocsiban ült, hogy: „pontosan hol tart most a mi zenekarunk a befutásban?!” Ez azóta szlogen lett nálunk, ha valami nehézség adódik, akkor mindig emlegetjük.
Néha elképesztő helyeken lépünk föl, megvannak persze a színvonalas nagyobb klubok, de ott már nézőszámot kell produkálnod, hogy fölléphess. Szóval ezt a harcot minden magyar zenekarnak meg kell vívnia, ez megkerülhetetlen.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Komoly támogatás. Nem szűk látókörű döntéshozók kéne hogy osszák az állami támogatásokat és főleg nem majd’ mindig ugyanazoknak… Igazságosabb elosztás kéne, teret kéne biztosítani a fesztiválokon a hazai fellépőknek, a kommersz és az underground vonalat kicsit átfedésbe kéne hozni. A kereskedelmi televíziókban teret kéne adni zenekaroknak érdekességként, nem csak a celeb szintű vonalnak. Az emberek hagy döntsék el, hogy mi érdekli őket! A rocknak, alternatív zenének van létjogosultsága, akár falunapokon is, ezt tapasztalom.
A nemzetközi színtéren is meg kell mutatkoznunk, erre akár egy stáb is felépülhetne, aki segíti a zenekarok érvényesülését külföldön. Ez egy elszalasztott lehetőség már évtizedek óta…
Lejegyezte: Paya
http://www.annaandthebarbies.hu/
https://www.facebook.com/annaandthebarbies?ref=ts
2014. november 4. 19:45