Szervusztok! Elsősorban nagyon szerencsés vagyok, hiszen saját szavaimmal mesélhetek nektek arról a cintányér márkáról, amelyet magam is nagy szeretettel használok, s ez nem más, mint a SABIAN. Másodsorban szakmai és baráti viszonyom a Tam-Tam Dobcentrum csapatával egészen régre nyúlik vissza Dubán Dezsővel és Pálmai Gáborral, s nagyon jóleső érzés, hogy az együttműködésünk azóta is töretlen.
Némi előzmény: mióta is dobolok? 1987-re teszem, amikor először léptem a „zsűri” elé. Ekkor még kezdetleges dobszerkóm és cintányérjaim voltak, de arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is képviselhetek egy jó nevű márkát – dobot, vagy cintányért – ha nagy dobos leszek. (de csak nagy dobbal jártam, járhatok a mai napig!:)
Nem rabolnám senki idejét hosszas történetírással. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen "Yo időben yo helyen" BLACK-OUT, ROY&ADAM TRIO s még sokan mások jelentették számomra a zenész élet minden szépségét... Ma már, 27 év távlatából és tapasztalatából pedig nyugodtan mondhatom, hogy én is megtaláltam a számomra legideálisabb párost a DIXON Artisan Drums és SABIAN cymbals használójaként, a TAM-TAM dob centrum yo voltából!
Kis bevezetőm után térjünk a tényekre...
A fejlődésben lévő erő! Szerintem az EVOLUTION-t ez jellemzi, s DAVE WEKL nevével fémjelzi. Tehát a szett, amin játszom: SABIAN EVOLUTION HHX
Kezdjük a legnagyobb darabbal... a RIDE 20"/51:
kirobbanóan dinamikus kopogás, nagy erejű s méretű kalapácsütésekkel hangolt effekts hangzású, crash érzéssel tarkított. A kúp harang jellegű hangjával spékelt, amely kinézetét tekintve direkt nem kidolgozott mart, vagy csiszolt felületű. Igazán extrém környezetbe helyezi a rajta játszó felhasználót!
HI-HATS 13"/31:
ellentmondást nem tűrő karaktere a készletnek, mindenhonnan hallható, tökéletesen egészíti ki a RIDE-ot, ami a legelső és legfontosabb szempont. Kellően harsány, üvöltő karaktere és dallamos minibell hangzása, valamint a lelépésre is hangosan reagálása, kellő motivációt s lendületet ad a játékosnak.
A mérők szakszerű játszására... SPLASH 10"/25:
azért vettem előre a felsorolásba, mert a két alap karakter után ez a kicsi crash érkezett a többiek mellé először. Fontos, mert ez a hang mutatja meg, milyennek is kell lennie a többi tányérnak. Szerepe a kitöltés, a Hi-Hat és a Ride közötti játékos szünetekben... ja és úgy néz ki, mint a ride, kicsiben.:)
A két „szélső” az idők során... CRASH 17"/43 és 18"/48:
finomabbra kalapált hangzásuk teszi előkészítőbbé és befejezőbbé break előtt és után a figurát.
O-ZONE CRASH 18"/48:
számomra ez volt az akkori új hangzás mérföldköve. Az O-ZONE ugyanis 8 lyukat használt ahhoz a szeméthordó hangzáshoz, amelyhez ráadásul mennydörgés erejű robbanás is társul... FANTASTIK!
EFFEKS CRASH 17"/43:
a lefelé hajlított tányér-szél megfelelően beilleszkedő, amely CHINA helyett is igazán kiváló, a döngölésre is alkalmas dinamikus használattal.
Nagyon röviden összegezve:
a HHX széria igazán a DIXON ARTISAN dobfelszerelésem ékköve!
Csányi Zoltán
https://www.facebook.com/zoltan.csanyi.33?ref=ts&fref=ts
https://www.facebook.com/pages/Tam-Tam-Dobcentrum/225579144210544?fref=ts
forrás: Music Media Magazin 2014/1. (szeptember-október-novemberi száma)
2014. október 23. 17:45