EGY VILÁGSZABADALOM HAZAI ŐSBEMUTATÓJA! Folytatjuk „Hazai vizeken” címmel indított sorozatunkat, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban. Mai – rendhagyónak is nevezhető – írásunk egy olyan találmányt ismertet, amely az idei BUDAPEST MUSIC EXPO-n kerül bemutatásra. Ebből fakadóan korábbi tapasztalatokra, vagy mások véleményére még nem alapozhatunk, amely igazán izgalmassá és érdekessé teszi a Guitar Clutch megismerését.
Mióta foglalkoztok tervezéssel és készítéséssel?
A projektünk alapja egy találmány, aminek megvalósítása most érkezett el a piaci bevezetés fázisába, tapasztalatainkat ennek az egy terméknek a tervezéséből, gyártásából gyűjtöttük.
Csak készítők vagytok, vagy kereskedéssel is foglalkoztok?
A tervezéstől kezdve, a gyártáson át, a felhasználókhoz való eljutásig menedzseljük a termékünket.
Van valami speciálisan – csak rátok jellemző – sajátossága az általatok készített eszköznek?
Az egyedisége a termékünknek, hogy nem egy termékcsoporton belül jelenik meg különlegesként, vagy újként, hanem egy új termékcsoportot hoz létre... a limitálható potméterekét.
Mindenki találkozott már a problémával, hogy megtalálja azt az egyetlen beállítást a potméteren,
amivel pontosan a kívánt sound szólal meg. Majd jön az a rész amikor kiMAXolom a potit és szólózok. Ezután egy mozdulattal visszatérnék pontosan ugyanahhoz a soundhoz, amit már egyszer megtaláltam, de ez lehetetlen. Mert az eddig ismert technikai megoldások ezt a működést nem teszik lehetővé.
Ezért nem elég a már ismert megoldásokat erre a feladatra alkalmazni, hanem olyan szintű újításra van szükség, amit úgy hívnak: Találmány!
Így történt, hogy egyszer egy hajnalban bevillant a működési elv, ami alapján megalkottam
a Clutch-ot, egy speciális potisapkából és speciális alátét anyából álló megoldást. Ennek segítségével a kedvenc sound rögzíthetővé válik.
Miután visszatérünk a maxra vett szólóból, pont abba a pozícióba tudjuk beállítani a potit, ahol előtte volt, és ez a rögzített érték bármikor, azonnal megváltoztatható. Nagyon fontos, hogy ehhez nincs szükség a poti cseréjére, se forrasztásra, csak a potisapkát és a poti alátét anyáját kell kicserélni hozzá. Tisztán mechanikus elvek alapján működik, nem érinti az áramköröket, nem mágneses.
A találmányi védettséget világviszonylatban is a folyamatban lévő nemzetközi szabadalmaztatási eljárások biztosítják, ezáltal egyedüli szereplői vagyunk ennek a teljesen új piaci szegmensnek.
Az idei Budapest Music Expon kiváló gitárosok fogják bemutatni a termékünket a közönségnek. Többek között Nagy Ádám, Király Pisti és Bécsy Bence.
Hova helyeznétek saját termékeiteket minőség tekintetében világviszonylatban?
Mivel világújdonságról beszélünk, ezért a termékünk kategóriájában egyedüliként versenyez ;).
Mi a véleményetek a hazai – zenei felhasználású – termékek itthoni megbecsültségéről, és a közvélemény ezzel kapcsolatos általános tájékozottságáról?
Az idei Budapest Music Expo után tudok majd erre a kérdésre válaszolni,
mivel a termékünk premierje október 3-án a a kiállítás „B” csarnokában, a Clutch standon lesz.
Mi a véleményetek a hazai gazdasági környezetről, támogatja, vagy inkább nehezíti a boldogulásotokat?
Eddigi tapasztalatunk alapján nem tudunk beszámolni nehezítésről, de támogatásról sem.
Szerintetek merre tendál a hazai zeneipar?
Az internet keltette verseny komoly kihívások elé állítja a régi beidegződések alapján működő struktúrákat.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ha készülne egy összehasonlító kimutatás arról, hogy éves szinten mekkora látogatottsága van a könnyűzenei programoknak, és ehhez képest mennyien látogatják a labdarúgó mérkőzéseket ;)
Tóth Mátyás
a Guitar Clutch feltalálója
2014. szeptember 24. 20:55