MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - DIP trió

A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

A zenekar 2011 nyarán alakult, Pécsen! Klasszikus trió felállásról van szó, melyben mindhárom hangszer megmutathatja sajátos hangzását, egyéni gondolatait a közönségnek, improvizatív környezetben! A trió gyakran egészül ki quartetté. A repertoárunk rendkívül széles, azt játsszuk amit szeretünk, így megtalálhatók a funky, blues, swing, bossanova, rock elemei egyaránt.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Célunk sajátos stílusunk megteremtése, és szélesebb körben való megismertetése, egyéni hangszeres tudásunk fejlesztése, és így saját számok, sajátos feldolgozás írása, és előadása, minél több zenei stílus érintésével!

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Zenekarunk egyediségét a dalokhoz való hozzáállásunk, és az instrumentalitása teszi. Nagyon sokféle zenét játszunk, sokféleképpen, így egyedien változatos. Próbáljuk ezt minél igényesebben, és szerethetőbben csinálni.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Reménykedünk benne, hogy az instrumentális zenének újra lesz közönsége, és támogatottsága, nem csak egy szűk (egyre szűkebb) réteget tudunk ezzel megfogni. A hazai zeneiparral az a baj, hogy nincs igény az igényességre.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

„Fekete Pákónak több bulija van, mint László Attilának.”
„-Inkább Dj-t hívunk”
„-Következzen a Mr Pc John Coltrane-től..
-Valami Dögös Robit tudtok?”

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

A zenekar 2/3-a csak zenélésből él. Egy formációból sajnos nagyon nehéz... így mindent el kell vállalni, és elfogadni, hogy ebből házat nem építünk. Mindhárman több zenekarban játszunk, így nehéz néha összeegyeztetni a dolgainkat, de minden csak akarás kérdése!

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

A zenészeket szeretik a nők, bár már nem olvadnak tőlük annyira mint régen, itatják őket, bár másnap meló. Van ahol kutyául bánnak velük, van ahol királyként... helyfüggő. De ez minden szakmában így van

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Persze, bárkiből a zenekarból!

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Ahol a zene az első azt szeretjük, amiben a külsőségek azt nem, bár jóképűek vagyunk!

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Nehéz dolog, de képezzük őket. Ám amíg a TV-s sztárok játszanak mindenhol, és csak őket ismeri a közönség, nem lesz könnyű kitörni.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Nagyon jókat bulizunk a fesztiválokon, mindenkinek meg van a kedvence. A mi zenénkkel inkább művészeti, jazz, és városi fesztiválokra tudunk eljutni, azokkal csak az a baj, hogy kevés van, és kevesebb embert mozgat meg mint egy Pop/Rock fesztivál.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Mi nagyon sokat klubbozunk Pécsen, így meg vagyunk vele elégedve. Természetesen vannak nehézségei, és hiányosságai, de mi szeretjük. Megélni klubbozásból egy 160 ezres városban nehéz, de vannak jó hónapok -:)

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A TV-s tehetségkutatók betiltása/megreformálása, több jazz a rádiókban, és a Tv-ben. Az emberek igényességre való nevelése.

Dörnyei Szbolcs

https://www.facebook.com/pages/DIP-trio/223679691026812?fref=ts

2014. szeptember 21. 21:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA