MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Hazai vizeken – SP Amplifier

Folytatjuk „Hazai vizeken” című sorozatunkat, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban.

Mióta foglalkoztok erősítők tervezésével és készítésével?

Az SP Amplifier története 2008-ban kezdődött amikor Hack Zoltán barátom és társam, aki hosszú ideig Németországban élt és dolgozott, azt a feladatot kapta, hogy tervezzen és építsen egyedi gitárerősítőt Mathias Jabs a Scorpions együttes gitárosa számára. Másfél év alatt Masterton márkanévvel 30 darab, különböző teljesítményű (30-60-100W) erősítőt építettünk a neves gitáros számára. Már a tervezés alatt megfogalmazódott bennünk az a gondolat, hogy építsünk saját teljesen csöves gitárerősítőket, figyelembe véve a korábbi közel 30 év javítási és a Masterton építése kapcsán felhalmozódott tapasztalatokat. Így születtek meg az SP Amplifier erősítők.

Csak készítők vagytok, vagy kereskedéssel is foglalkoztok?

A gyártáson kívül kényszerűségből a kereskedéssel is foglalkoznunk kell, mert még nem találtunk megfelelő partnert az értékesítéshez, de ennek a megoldása is terveink szerint folyamatban van.

Van valami speciálisan – csak rátok jellemző – sajátossága az általatok készített erősítőknek?

Az élő koncerthangosításban eltöltött több tízéves hangmérnöki gyakorlatom, és a társam a javítások során megszerzett tapasztalatai alapján, több a használatot segítő és az üzemeltetés költségét kímélő technikai újítást is beépítettünk az erősítőinkbe. Ezek közül kettőt említenék meg az egyik a PTP (Power Tube Protection) a végerősítő csöveket védő megoldás és az SCS (Speaker Controll System) az erősítőhöz csatlakozó hangszórót figyelő rendszere.
A gitárerősítő gyártás melléktermékeként tesztelés alatt van egy a professzionális hangosítástechnikában hiányt pótló csöves fülmonitor egység is melynek tapasztalatai biztatóak. 



Vannak endorser-eitek, vagy olyan híres előadók, akik a ti termékeiteket használják?

Az erősítők kifejlesztésében a mérnöki munka mellett több nagy tudású hazai gitáros is önzetlenül részt vett és segítette a munkánkat, amit ezen a fórumon is nagyon köszönök nekik.
Természetesen vannak olyan zenészek akik SP Amplifier erősítőket használnak, kiemelném közülük Ferenczi György szájharmonika művészt akinek egy csöves, kifejezetten harmonika erősítőt készítettünk. A gitárosok közül Magasvári Viktor a Beatrice zenekarból használ 2db 100W-os fejet. A fiatal zenekarok közül az Ivan and The Parazol együttest támogatjuk gitár és basszus erősítőkkel.

Hova helyeznétek saját termékeiteket minőség tekintetében világviszonylatban?

Nem tisztem az általunk gyártott gitárerősítőket kategorizálni vagy minősíteni, ezért inkább egy a közelmúltban végzett teszt tapasztalatait adnám itt közre. Összegyűjtöttük egy stúdióba a Magyarországon kereskedelmi forgalomba vásárolható, szinte valamennyi világmárkát felvonultató, hasonló kategóriájú, több mint 20 darab gitárerősítőt, melyekkel egy jó nevű hazai gitáros közreműködésével hangmintákat készítettünk. A hangmintákat sorszámoztuk és egy közösségi oldalra feltöltve megkértük a gitárosokat, hogy állítsanak fel egy számukra tetsző sorrendet a hanganyagokból. A tesztelésben 70-nél több zenész vett rész, és a nagy többségük az általunk rendelkezésre bocsájtott SP Amplifier erősítőt az első öt közé sorolta. Megjegyzem, hogy a top 5-be két itthon gyártott erősítő is volt és a 15 legjobb hangú erősítőbe nagynevű világmárkák be sem kerültek.

Mi a véleményetek a hazai – zenei felhasználású – termékek itthoni megbecsültségéről, és a közvélemény ezzel kapcsolatos általános tájékozottságáról?

Az előzőekben leírt teszt tanulsága számomra az volt, hogy a zenészek, ha csak a fülükre hallgatnak, akkor azonnal kiválasztják a számukra tetsző minőségi eszközt de, ha vásárolni akarnak hangszert vagy erősítőt, akkor engednek a külföldi gyártók reklámnyomásának. Sok esetben nem is tudják, hogy a hangszerüket Magyar mérnökök tervezték, erre is tudnék több példát mondani. A hazai hangszerkészítők és erősítő gyártók megbecsültségét pedig szerintem az itthoni előadóművészek segíthetnék a legjobban azzal, hogy Magyar termékeket vásárolnak. Erre azért van egyre több jó példa és reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik.


    
Mi a véleményetek a hazai gazdasági környezetről, támogatja, vagy inkább nehezíti a boldogulásotokat?

Mi egy kis manufaktúra vagyunk és eddig önerőből működtünk, de nekünk is meg kell találni azokat a támogatási lehetőségeket, amik a fejlődésünket segíthetik. A kis vállalkozások segítése most előtérbe került, de ez még nem oldja meg a hazai zenei piac szűk keresztmetszetét. A zenészek hangszerbeszerzési lehetőségeinek segítése lendíthetné fel a magyarországi gyártókat úgy, hogy támogatás kapnának magyar áruk vásárlásakor.

Szerintetek merre tendál a hazai zeneipar?

Az én meglátásom szerint a hazai zeneipar száz sebből vérzik, hiányzik a szereplők és érdekképviseletek összefogása, nagy szükség lenne egy minden érintettet átfogó tartalmas párbeszédre, de ez már egy másik történet.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztaltok?

Ami pozitívnak ítélhető és ezt, mint aktív koncerthangmérnök is gondolom, hogy az élő muzsikálás lassan újra éled, egyre több koncert van, és ez látszik a fesztiválok látogatottságán is. Feltűnnek fiatal és tehetséges előadók és zenekarok, akiknek egyre több lehetőségük kínálkozik megmutatni magukat, és mi is mint gyártók igyekszünk a lehetőségeink szerint segíteni nekik.
Ami viszont nem tetszik, hogy esetenként hiába készülnek nagyon jó és kiváló minőségű zenei anyagok, lemezek, CD-k, amikor a zenehallgatási kultúra az illegálisan letöltött mp3 szintjére alacsonyodott. Ez felveti azt a kérdést, hogy mennyire van szükség minőségi hangszerre és más eszközökre, amikor a végtermék nem nyújt igazi zenei élményt. Mindezek ellenére én optimista vagyok, mert az igazi zenészek igényesek és komoly összegeket adnak ki hangszer és erősítő vásárlásra.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A hazai zenei képzés nagyon magas színvonalú, hiszen az egész világon elfogadott a Kodály módszer, de a könnyűzenei oktatás terén, illetve annak egységesítésén még van elég teendő. A fiatalok számára vonzóvá kellene tenni a jazz és a könnyűzenei karrier lehetőségét, de az előadó művészeten belül ennek a csoportnak a társadalmi megbecsülése még nem megfelelően elfogadott.


Pálfi József/Spulni
SP Amplifier
Web: www.spamplifier.com
E-mail: info@spamplifier.com
 

2014. szeptember 19. 21:22

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA