Alex Hutchings a Budapest Music Expo vendége
„A Roland East Europe meghívására látogat el a Budapest Music Expóra korunk egyik leginspirálóbb, legsokoldalúbb gitárosa Alex Hutchings. Két éve volt szerencsém személyesen részt venni egy feledhetetlen előadásán, melyen Lukács Petával is duettezett... frenetikusat. Az alábbi interjút is ekkor adta lapunknak.“ (a szerkesztő)
Alex Hutchingsről nem lehet túl sokat tudni, ő az imidzsépítés helyett a játékra koncentrál. Ezért is örültünk, hogy a Roland Boss Campjén, ahova meghívott vendégként bemutatót tartott, sikerült elcsípni egy interjú erejéig. Aki aznap látta játszani, valószínűleg elismerően bólogatott, hiszen Alex igazi virtuóz. Régóta az élete része a zene, létfontosságú számára az önkifejezéshez. Hihetetlen az a lendület, ami benne van, ez egyértelműen lejött az interjú alatt is, ahol óriási lelkesedéssel mesélt múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Mi indított el a gitározás útján?
Az apukám nagy Led Zeppelin és Deep Purple rajongó volt, sokat hallgatta a lemezeiket, úgyhogy olyan zenészek játékát hallgatva nőttem fel, mint Richie Blackmore vagy éppen Jimmy Page. Amikor hét voltam, vett egy akusztikus gitárt, amin először a bátyám kezdett tanulni, én meg közben dobolni szerettem volna, de nem kaptam felszerelést a szüleimtől. Később aztán vettek nekem egy gitárt, ekkor 11 voltam. Először a tesóm tanítgatott, aztán 12 évesen beirattak klasszikus gitárra. Képzeld az első fellépésem 12 évesen volt 2000 ember előtt, igazi mély víz, de mindenképpen jó élmény.
Szeretted a klasszikus gitárt? Ahogy említetted, a rockzenéhez szoktattak már a kezdetektől…
Nem nagyon volt viszonyítási alapom, és örültem neki, hogy tanulhatok gitározni, szóval nem esett nehezemre a klasszikus gitározás. Arról ne is beszéljünk, hogy nagyon jó alapot biztosított ahhoz, hogy technikailag megfelelő szintre hozzam magam. És teljesen biztos vagyok benne, hogy enélkül ma nem tartanék itt, mert megtanultam a helyes technikát.
Hogy képezted magad a későbbiekben?
Érdekes, hogy rengeteg iskolában tanítottam, de sosem tanultam iskolai kereteken belül gitározni, kivéve azt, amikor 12 évesen klasszikus gitárra jártam. Szóval magamtól, autodidakta módon.
Hogy kezdtél együtt dolgozni a Rolanddal?
Ez nem egy klasszikus értelembe vett endorzerkedés, úgy fogalmaznék inkább, hogy ez egy együttműködés. Folyamatosan segítjük egymás munkáját, ötleteket cserélünk az új fejlesztések kapcsán. Egyébként a mai napig használok Laney erősítőt is, velük régebb óta dolgozom együtt. Ezt a kettőt teljesen ketté tudom választani.
Mitől izgalmas számodra a Rolanddal való együttműködés?
Nagyon sokat tapasztalok, rengeteget utazom általa. Például most megyek majd hatodszorra Japánba, voltam már háromszor Oroszországban, jártam Dél-Afrikában és Indiában is. Fantasztikus, hogy a világ minden tájáról találkozom zenészekkel, és játszhatok velük. Ráadásul nagyon sokat tanulok a technológiával kapcsolatban is, ami azért is nagyszerű, mert eddig nem is nagyon foglalkoztam ezzel.
A zene mindenhol jelen van, univerzális művészet. Hogy látod, a világ különböző pontján mennyire gondolkodnak különbözőképpen róla?
Nagyon kis különbségek vannak, de az biztos, hogy a jó zene, a szívből jövő zene mindenkihez eljut, bárhol is éljen az ember, bármilyen is legyen a kultúrája. Egyébként a közönség hozzáállása elég változó, vannak országok, ahol sokkal nyitottabbak az emberek, jobban elengedik magukat a koncerteken, barátságosabbak, jobban rajonganak. Az angolok eléggé tartózkodóak, és ha tetszik nekik, amit hallanak, akkor is csak a végén jelzik ezt, de például Indonéziában meg megőrülnek, ha játszol nekik. Szóval úgy látom, hogy az embereket ugyanúgy megérinti a zene, csak a reakciójuk tér el egymástól.
A sok utazás közül ki tudsz emelni egyet, ami a legnagyobb élmény volt?
Talán a legemlékezetesebb élmény a saját hazámhoz köt, szóval nem utazással kapcsolatos, és ez talán egy kicsit viccesen is hangzik, de ez a legjelentősebb az összes közül. 21 éves voltam, nagyon izgultam egy koncert előtt. Eldöntöttem, hogy nem foglalkozom a külvilággal, becsuktam a szememet, és csak a játékra koncentráltam. Teljesen átadtam magam az érzésnek a szóló alatt. Amikor vége lett, kinyitottam a szememet, és arra eszméltem, hogy mindenki éljenez. Akkor megtanultam a leckét; sosem szabad azzal foglalkozni, hogy mit szól majd a közönség, elsőnek kell lennie a zenének, tehát alkoss valami fantasztikusat, és higgy benne, hogy megtalálja a maga közönségét a zenéd. Mi, zenészek nagyon rá tudunk görcsölni arra, hogy megfeleljünk a közönségnek, de ez rossz irányba is befolyásolhat minket. A lényeg, hogy legyél hiteles, és ha az vagy, akkor azt az emberek is megérzik remélhetőleg.
Gondolom voltak zenekaraid. Most azonban saját karrieredet építed, Alex Hutchingsként és nem zenekar révén ismerünk. Téged mi vezetett idáig?
Engem az, hogy így találtam meg az utat, hogy kifejezhessem magam, egyszerűen így tudom megvalósítani önmagam. Inkább projectekben gondolkodom. Szeretek izgalmas dolgokat létrehozni másokkal, persze ez lehet, hogy nem tart örökké. Ha megtalálom a megfelelő embereket, ez megváltozhat. Remélem így lesz.
Részt vettél egy nagy showban, ami Michael Jacksonnal kapcsolatos…
Igen, egy jóbarátja rendezte ezt a west end musicalt, és egyébként maga Michael Jackson is látta, sőt, a premieren többen is jelen voltak a Jackson 5-ból, gondolhatod, hogy izgultunk! (nevet) Egyébként ezzel a show-val bejártuk Európát később, ezáltal is életben tartva az ő munkásságát.
Még kérlek válaszolj erre: a hangszerben vagy a kézben van a „szand“?
Egyértelműen a kézben.
Apropó, manapság mennyit gyakorolsz?
Ha tehetem naponta 8-10 órát gyakorolok.
Köszönjük a beszélgetést: Héda
https://www.facebook.com/ALEX.HUTCHINGS.OFFICIAL
2014. szeptember 5. 16:58