MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Egy, két, há’, vérhányás

A cím valóban rémisztő egy kicsit, főleg ebben, az erősítők elnevezésére utaló önkényesen összeállított sorrendben. Persze a Palmer szándéka nyilvánvalóan nem ez volt, amikor megalkotta a hangzásra igényes gitárosoknak szánt sorozatát.

A Palmernél dolgozó fejlesztőmérnökök és a munkájukat segítő profi zenészek – ahogy manapság mondani szokás – nem szarral gurigáznak, amikor egy-egy újabb erősítő koncepcióját kidolgozzák. Időnként úgy tűnik, hogy még a marketing szempontokat is hajlamosak kissé háttérbe szorítani egy izgalmas ötletért, ígéretes megszólalásért, egyéni arculatért. Jól is teszik, hiszen megette a fene azt a terméket, amelyet a neve ad el, nem pedig a minősége. Márpedig a Palmer gitárerősítőinél jól tetten érhetők a szigorú minőségi követelmények csakúgy, mint a gitárhangzások árnyalatait is igen jól ismerő tervezők keze nyomai.

A Palmer Eins (angolszász popzenén szocializálódott olvasóink kedvéért: eins = egy) csöves felépítésű, 1 wattos, elképesztően sokoldalú erősítő. A kis, 1-5 W-os erősítők az utóbbi években rendkívüli népszerűségre tettek szert. Vicces darabok, többnyire inkább játékszernek, semmint valódi erősítőnek tekintik őket. Pedig Palmer az Eins létrehozásával egy komoly csöves erősítőt alkotott professzionális célokra.


A hangfalszimulátorral ellátott kimenet lehetővé teszi, hogy az erősítőt közvetlenül csatlakoztassuk valamilyen audió interfészhez. Az integrált loadboxnak, vagyis a végfok műterhelésének köszönhetően nem szükséges hangfalat kötni az erősítőre. Az erősítő kimenetének illesztése (HiZ) olyan, hogy bármely más erősítő bemenetére közvetlenül küldhetjük. Ily módon az Eins használható előerősítőként, végfokot köthetünk rá, vagy akár a pedalboardba építhetjük. És hogy a fanyalgók se fanyaloghassanak, a Palmer még az előfok cső és a végfok cső kiválasztásában is többféle lehetőséget biztosít, az egyéni ízlés és az árnyalatok itt tág teret kaphatnak.

A Palmer erősítő sorozatából ugyan egyelőre hiányzik a Zwei (kettő) típus, azonban a Drei (három) mindjárt három erősítőhangzást kínál egyetlen dobozban.
A Palmer Drei konstrukciójában is alkalmazott „single-ended” (együtemű) csöves áramkörök egyszerűek és nagyszerűek, valódi organikus csőtorzítást produkálnak. A „push pull” (ellenütemű) rendszerű erősítőkkel ellentétben az együtemű készülékek kimenő teljesítménye ritkán haladja meg az 5 wattot. Emiatt leginkább a gyakorló erősítőkben találkozhatunk ezzel az áramkörrel, amelyeket előszeretettel használnak felvételhez az igényes gitárosok. A legfinomabb és legtermészetesebb torzításra csak a single-ended erősítők képesek. Kimagasló az érzékenységük, jól reagálnak a játékmódra, kevés alkatrészből álló egyszerű kivitelük közvetlen jelutat biztosít.


A Palmer a Drei esetében is különlegeset nyújt, ugyanis a hagyományos single ended áramkörökhöz képest megháromszorozta a kimenő teljesítményt. De ami a legfontosabb: az erősítőn belül variálhatjuk a végfok csöveket, melyek közül mindnek megvan a saját összetéveszthetetlen hangkaraktere. A Palmer Drei a csövek kiválasztásával lehetővé teszi három különféle erősítő hangzásának létrehozását és keverését, egyéni hangzások kialakítását.

A Blutsturz (vérhányás) egy A-osztályú erősítő, amelyet látszólag szerény KT120 végerősítő csővel szereltek fel, 20 W teljesítményt nyújtva. A szándékosan spártai felépítés együtemű erősítőt takar gain és tone szabályzókkal, valamint master hangerővel, amelyek rendkívül sokoldalúvá teszik az erősítőt és a kifinomult hangzások széles választékát nyújtják. A két kapcsolható erősítőfokozat az alaphangzásokat biztosítja: a tisztától a „rotyogós”, felharmonikusokban gazdag erősítő torzításon át egészen a legjobb heavy metal hangig.


Színpadi és stúdióban történő direkt felvételhez a PDI09, a Palmer legendás hangfal szimulátora került beépítésre, amely természetesen ki is kapcsolható. Ezen felül az erősítőt saját műterheléssel is felszerelték arra az esetre, ha hangfal nélkül kívánjuk használni.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a „hajóablakot”. Az előlapon lévő nagy kerek ablak színekkel jelzi az erősítő gain szintjét és torzítását, kiemelve a Blutsturz egyedi koncepcióját.

Együtemű erősítővel kombó is készül, ilyen a FAB5. Az előerősítő cső a már bevált 12AX7 (ECC83), a kimenő fokozat 6V6 csövet használ EZ81 egyenirányító csővel. Az erősítő ezáltal különösen blues és rock hangzáshoz megfelelő. A természetes torzítás és az élénk reagálás tipikusan az együtemű felépítésű erősítők sajátja. Az erősítő belső műterheléssel van ellátva, amely lehetővé teszi a kimenő teljesítmény csökkentését a felére, vagy akár „hálószobai szintre”.

A FAT50 teljes egészében csöves fej jelenleg a Palmer gitárerősítők zászlóshajója. A kompromisszummentes, a megszólalás szivárványának sokszínűségét elénk táró erősítő a dinamikus tiszta hangzástól a visszafogott crunchon át a maximális túlvezérlésig mindenre képes. Az 50 wattos teljesítmény több mint elég, a prémium kategóriás csövek pedig a kiemelkedő hangminőségen túl biztos és stabil működést garantálnak színpadon és stúdióban egyaránt.

A Palmer kínálata gitárosok számára természetesen nem merül ki a fent említett erősítőkben, hiszen ott a hangfalak már-már zavarba ejtően széles választéka, az effektpedálok és különféle speciális hiánypótló kütyük sokaságáról nem is beszélve. Mindezekről az www.elimex.hu oldalon bővebb tájékoztatást, részletes leírást találhat minden érdeklődő.

2014. augusztus 26. 18:09

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA