MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Hazai vizeken – Németh Mátyás (Matt Custom Guitars)

Egy új sorozatot indítunk „Hazai vizeken” címmel, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban.

Mióta foglalkozol hangszer tervezésével és készítésével?

2009-ben indítottam el saját műhelyemet Szombathelyen. Előtte egy budapesti hangszerkészítő műhelyben dolgoztam, főiskolai tanulmányaim utolsó évében. Az érdeklődésem a hangszerek iránt ennél jóval régebbre nyúlik vissza: Már egészen kis korom óta szerettem a dolgaimat magam megcsinálni, édesapám műhelye egy igazi játszótér volt. Amikor gimnazista lettem, akkor kezdtem el gitározni és nagyjából akkor fogant meg a gondolat, hogy megpróbáljak hangszert készíteni. Sok sikertelen próbálkozás után rájöttem, hogy ez magamtól nem fog menni. Ekkor kerestem egy műhelyt, ahol tanulhattam. Eközben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerkészítő szakára, azonban tanulmányaimat anyagi okok miatt ott már nem tudtam megkezdeni, így hazaköltöztem Szombathelyre.
Itthon aztán szakirodalomból és saját tapasztalataim alapján fejlesztettem tovább magam.

Csak készítő vagy, vagy kereskedéssel is foglalkozol?

Jelenleg csak gitárok készítésével és javításával foglalkozom. Persze a jövőre nézve nincs kizárva semmi... már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy minőségi, esetenként ritkán elérhető alkatrésszel lássam el a hazai kollégákat. Ez azonban még gyerekcipőben jár, mert persze ez komoly befektetést von maga után és jelenleg inkább a műhely további fejlesztésére fordítom a bevételeim nagy részét.

Van valami speciálisan – csak rád jellemző – sajátossága az általad készített hangszernek?

Szerintem nincs. Egyszerűen nagyon szeretek hangszereket készíteni, és szeretem azt, hogy lehetőségem van egyénre szabott gitárok kivitelezésére. Nem szívesen használok sablonokat, egy gitár tervezése az mindig egy köztem és a megrendelő között folytatott hosszú beszélgetés eredménye. Ilyen szempontból minden gitár speciális és nem rám, hanem a megrendelőre jellemző. Én nem a saját gitárjaimat szeretném elkészíteni, hanem mások vágyát megvalósítani. Persze nekem is mindig vannak ötleteim, amiket a megrendelővel együtt formálunk kész hangszerré.

Vannak endorser-eid, vagy olyan híres előadók, akik a te termékeidet használják?

A Sear Bliss zenekar az endorser-em. A zenekarból készítettem már hangszert Barbalics Jánosnak, Nagy Andrásnak és két hangszer készült Vígh Zoltánnak, akit a Bornholm zenekarból is ismerhettek. Ezen kívül régi jó barátom Tóth András, aki az Elefánt zenekarban játszik.

Hova helyeznéd saját termékeidet minőség tekintetében világviszonylatban?

Sajnos nemzetközi kiállításon még nem volt alkalmam részt venni, de remélem, egyszer ennek is eljön az ideje...
Nem tudom, van-e olyan, aki azt meri állítani magáról, hogy ő készíti a világ legjobb gitárjait. Én sem vagyok az. Hasonlítottuk már össze a hangszereimet nagy világmárkák termékeivel, és manufaktúrákban készült hangszerekkel is, és talán nem nagyképűség annyit mondanom, hogy szerintem nem maradtak alul. Persze ez valójában mind lényegtelen. Az egész gitár készítése alatt azt a pillanatot várom a legjobban, amikor a megrendelő először szólaltathatja meg a hangszerét, és végigfut a mosoly az arcán. Szerintem ezt ezért érdemes csinálni, és ha valaki ennek a kihívásnak eleget tud tenni, akkor remélem, világviszonylatban is megállja a helyét.

Mi a véleményed a hazai – zenei felhasználású – termékek itthoni megbecsültségéről, és a közvélemény ezzel kapcsolatos általános tájékozottságáról?

Sajnos szerintem ilyen szempontból eléggé elmaradottak vagyunk. Úgy a szakma, mint a nagyközönség is, nehezen tud kilépni a konvenciókból. Még mindig a nagy márkák dominálnak, az emberek nem igazán mernek az egyedi dolgok felé elmenni, ami valahol érthető is, mert ezt szokta meg mindenki füle, hiszen a Sweet child o’ mine kezdőtémája is mindig egy Les Paul-on fog a legjobban szólni. Ma még elég kevesen mernek kísérletezni, amit meg is értek, mert egy egyedi hangszert nem lehet vásárlás előtt kipróbálni, több mindennel összehasonlítani, ott a készítő szakmai tudásában kell bízni. És a hazai keresetek mellett nagyon nem mindegy, hogy mire költ el az ember akár több százezer forintot. Mindezzel szemben mégis örömmel tapasztalom, hogy egyre nagyobb a kereslet a hazai készítésű zenei felhasználású termékek iránt, és ez jó a közönségnek valamint a gyártóknak is, mert a növekvő keresletet csak megfelelő szakmai felkészültség mellett lehet kiszolgálni. Így a gyártóknak is egyre jobbá és jobbá kell válniuk. A közönség tájékozottsága szerintem nagyban múlik a gyártókon, hiszen a mai piaci környezetben nagyon fontos a megfelelő kommunikáció.

Mi a véleményed a hazai gazdasági környezetről, támogatja, vagy inkább nehezíti a boldogulásodat?

Erre úgy érzem, részben már az előző kérdésnél válaszoltam. Sajnos Magyarországon meg sem közelítjük az Uniós átlagfizetéseket, így egy egyedi gitár még valószínűleg hosszú ideig komoly luxuscikk marad. Reméljük, a helyzet javulni fog, és egyre többen engedhetik meg maguknak az ilyen termékeket.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Úgy érzem, mint a gazdaság egyéb területein, a cél itt is minimális befektetéssel legnagyobb profitot szerezni. Ez főleg a nagy kiadókra igaz. Ezzel szemben örömmel tapasztalom, hogy egyre több olyan zenekar van, melyek kihasználva a házi stúdió adta előnyöket, komoly sikereket érnek el. Értem ez alatt, hogy ma már viszonylag alacsony költségvetésből egy meglehetősen jó minőségű zenei anyagot lehet összehozni, és azzal megjelenni. Emiatt egyre több jó zenekar bukkan fel, akik később nagylemezzel is jelentkezhetnek. Ezzel nő köztük a konkurencia-harc, de ez csak a közönségnek kedvez, mert a zenekaroknak egyre jobb anyagot kell produkálniuk. Úgy gondolom, hogy a lemezeladások lassan ki fognak menni a divatból és egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd a nyilvános előadások.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Úgy érzem, kevés az olyan rádió, amely fel meri vállalni új zenekarok felfuttatását, inkább csak a biztosra mennek. Viszont örömteli, hogy egyre több tehetségkutató rendezvény van, ahol megmutathatják maguk az emberek és ezek a programok is egyre jobb minőségű előadókat eredményeznek.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintem fontos lenne, hogy a tényleges hazai tehetségeket jobban felkarolnák, de ez önmagában még nem megoldás. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a nagy öregek miért lettek azok, akik. Akkoriban nem volt internet, közösségek nem közösségi oldalakon szerveződtek, hanem tényleges találkozókon. A zene nem csak kitörési pont volt, de összetartó erő is. Nyilván a mai eszközöknek is megvannak a maguk előnyei, ám ezeket okosabban kellene használni és felhasználni.

Németh Mátyás

www.facebook.com/MattCustomGuitars
http://mattcustomguitars.com/index.html

2014. augusztus 20. 06:19

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA