Charlie – Mindenen Túl
Charlie manapság már nem készít ipari mennyiségű albumot, mint ahogyan azt a 90-es évek derekán tette, a legutóbbi friss dalokat tartalmazó anyag pedig már annyira rég volt, hogy a ’Mindenen Túl’ címre keresztelt friss kiadványról szóló bejelentés sokunk számára abszolút váratlan fordulat volt. Ennél jobb apropót tehát keresve sem találhattunk volna az interjúra, és bár rengeteg sajtóorgánum csapott le velünk megegyező módon a témára, Charlie így is szakított rám egy délelőttöt, én pedig csak hallgattam a kifogyhatatlan sztoriáradatot egy hűs teraszon…
Az új lemezed és az azt előző ’Másképp Ugyanúgy’ között 14 év telt el. Mi ennek az oka? Nem terveztél már lemezt kiadni, vagy csak egyszerűen lassabban álltak össze az új dalok?
Tátrai Tibusz szokta viccesen mondani, hogy amíg a közönség nem tanulja meg a dallamokat és a szövegeket, addig ne csináljunk új lemezt. DVD meg ilyesmik azért jöttek ki, de igazából én nem nagyon számolom az éveket… Az biztos, hogy nem egyformán alakultak az évek, nagyon sok gondom volt, a feleségem elment. Rendbe kellett tenni az életemet mindenféle szempontból. Meg úgy éreztük, hogy eléggé felhígult a zenei piac, pedig tele vagyunk tehetségekkel, a mai fiatal generáció nagyon erős. A zenekar amúgy az utolsó 10 évben is rendkívül aktívan működött, de többek közt a családi problémák miatt is úgy láttuk, hogy nem megfelelő az alkalom új albumhoz. Tavaly volt az a momentum- azt hiszem, Szlovákiában játszottunk-, amikor hazafelé megemlítettem a megmaradt zeneszerzőknek- Halász Janinak és László Attilának-, hogy csinálhatnánk egy új lemezt. Aztán mindig kérdezgettem őket, hogyan állnak a demók, mert ez egy ismerős történet- rengeteg lemezt csináltunk már-, és tudtam, hogy nincs mese: ki kell tűzni a dátumokat, különben egyre csak tolódik a dolog. Januárban kezdtünk stúdiózni. Az én stúdiómban is szoktunk dolgozni, de ott épp komplikációk voltak, úgyhogy mondtam, hogy menjünk be Dorozsmai Petihez a Tom-Tom stúdióba, ahol nagyon jó emberek dolgoznak, és jól lehet haladni. Attila bevállalt 4 nótát, Jancsi szintén 4 nótát.
Kitől származik a többi dal?
Egy régi barátom, Kristóf Gabi (Dugó) írta a két angol nyelvű számot. Miatta kezdtem el annak idején zenélni. Dugónak volt pár demója, amikhez felvett hangszeres sávokat, meg éneket. Ezekből lett a Cyber War és a 50 Million Piano Players In China. Csiszinek is felkerült egy szerzeménye, egy őrületes funk nóta, ahol minden hangszeren ő játszik a dobon és a basszuson kívül. Aztán egy szintén nagyon régi zenészbarátom, Vigh Péter írta a Földobott Kő című dalt, amihez Valla Attila nagyon jó szöveget írt…
Ez íródott Somló Tamás emlékére, ugye?
Igen. Vigh Peti megírta, és végül Halász Jani hangszerelte meg, mert Peti ragaszkodott hozzá, hogy ha valaki, akkor ő nyúljon hozzá. Ez egy nagyon szép dal lett a Tomi emlékére. Azt találtuk ki, hogy gitárszólók helyett inkább szaxi, meg szájharmónika szólók legyenek benne, mert Tomi is ezeken a szólóhangszereken játszott. Ezek meg is adják a dal feelingjét. Gém Zoli (egykori vízilabdázó-a szerk.) dala (’Leszek-e Én’-a szerk. ) is felkerült a lemezre, aki nemrég szintén elment. Még Somlóval járkáltunk hozzá annak idején... Ő a híres szövegíró, Zsüti fia volt, akit szerintem inkább az én korosztályom ismer. Zoli nagyon jó dalokat írt- volt minden évben szerzői estje Balatonfüreden-, és megkért, hogy az egyik dalát énekeljem el. Már a halálán volt szegény, amikor telefonáltam neki, hogy elkészült a dal…
Az egyik dal (Álarc Nélkül) a ’Tíz perc múlva három’ című film betétdala lett. Ennek ki a szerzője?
Egy nagyon érdekes dolog történt. Pálinkás Gergővel egyszer még Tatán találkoztam, ahol egy fúziós zenekarral játszott, és én is elénekeltem 3 számot azon a bulin. Egyszer szeptember-október körül felhívtak, hogy lenne 2 nóta, és szeretnék, ha felénekelném őket egy Legendák című kiadványra. Átküldték az elkészült zenei anyagot, nagyon jók voltak a témák, és Toldi Tamás szövegei is. Annyit kértem, hogy az egyik kicsit tempósabb legyen, olyan shuffle-s, Totós. Aztán kimentünk a Dorozsmaival, én felénekeltem ezt a két dalt (’Álarc Nélkül’ és ’Ameddig szól bennem a dal’), elég gyorsan kész is volt. Amikor visszahallgattam a dalokat- pedig nem igazán szoktam magamat hallgatni-, rögtön fel is hívtam őket. Mondtam nekik, hogy annyira jól működik ez az egész történet közöttünk, hogy mi lenne, ha rákerülne ez a két dal a lemezemre? És igen, a ’Tíz perc múlva három’ című film zenéje lett, amit Dézsy Zoltán rendezett. Készült a dalhoz egy nagyon jó filmanyag, amit az interneten meg is lehet nézni.
Feltűnően sok vendégénekes szerepel az új lemezeden…
Van pár ember, akiket emberileg és előadóként is nagyon szeretek, és már régóta ígérem nekik, hogy majd csinálunk valamit együtt. Így került ebbe a dologba a Nika (Veres Mónika-a szerk.), a Tóth Vera és a Szolnoki Peti is. Mindegyikükkel énekelek egy-egy dalt.
Szóval összességében elég sokszínű album lett.
Igen. Egyik nap összeszámoltam: épp 50 ember dolgozott a lemezen stúdiósokkal, meg mindenkivel együtt. Szóval ez most kicsit más lemez, mint a korábbiak, amit tényleg csak pár emberrel raktunk össze. Örülök, hogy megszületett ez az egész. Valószínűleg ebből nagy anyagi haszon nem lesz, de nem is ezért csináltuk…
Sokszor teszel fanyar megjegyzéseket a hazai fiatal muzsikusokra, és valljuk be, ennek van is alapja. Mi a fő probléma szerinted?
Sokan elherdálják az idejüket, és akár 3-4 formációval is elmennek haknizni. Egy-két embernek be is szóltam, hogy miért nem csináltok inkább egy rendes zenekart? Szoktam mondani, hogy ők inkább megélhetési zenészek. Anno, amikor mi ezt elkezdtük, még egészen más világ volt. Be kellett szerezni az összes hangfalat, hangszert, közös költségvetés volt. Pénzről azidőtájt nem nagyon volt szó, egyszerűen imádtuk csinálni. Mondtam ezeknek a fiatal barátaimnak, hogy nagyon gyorsan telik az idő, és pillanatok alatt elmennek az évek. Észre sem fogják venni, hogy gyakorlatilag senkik maradtak. Nem nagyon fognak emlékezni rá, hogy az a dobos, vagy gitáros mennyire jól muzsikált. Például a fiam (Horváth Ákos-a szerk.) kb. 15 éve csinált egy fúziós formációt, trióban nyomták, csináltak egy lemezt is, és nagyon jók voltak, de a kutyának nem kellettek. És ez a formáció is pontosan azért bomlott fel, mert aztán az egyik srác elment máshová haknizni, és arra a nagyon kevés bulijukra egy helyettes jött, aki nagyjából 1 nap alatt készült fel a teljes anyagból, stb. Aztán megcsinálta a Stardust zenekart – pont most volt klippremierjük-, amit 6 év alatt épített fel úgy, hogy semmilyen ismeretsége nem volt abban a műfajban, és nekem sem. És most pontosan az tetszik az embereknek, hogy végre van egy magyar zenekar, amelyik a saját útját járja, nem a rádióban 80-90 százalékban játszott zenét játssza, és segítség nélkül fel tudott kapaszkodni oda, hogy már külföldön is ismerik a nevüket. Hat évig kitartottak úgy, hogy egy fillért nem kerestek a dologból, pedig addig is nem egyszer volt olyan, hogy ismert zenekarokat lemuzsikáltak előzenekarként. Tehát ez a szakma csak úgy tud működni, hogy ha van egy csapat, egy társaság, ami kitart. De az, hogy itt is muzsikálok, meg ott is, meg amott is, biztos, hogy nem fog működni. Pedig ma tényleg dugig vagyunk tehetségekkel. Már nem azt a világot éljük, amikor mi még amerikai és angol zenekaroktól próbáltunk autodidakta módon leszedni mindent. Bár igazából az angolok is Amerikát másolták… Most viszont már eljutottunk oda, hogy már van egy csomó zenész itt Magyarországon is, aki világszínvonalon muzsikál. Némelyik úgy, ahogy talán még az amerikaiak sem… De ugyanez van Oroszországban, Bulgáriában, stb. Ezek a zenészek már túl nőttek rajtunk.
Az egyik ilyen muzsikus (Borlai Gergő) például pont nálad játszott évtizedeken keresztül, és feldobolta az új lemezedet is…
Igen, Gergő már régóta külföldön él. A lemezre két dalt itthon játszott fel együtt a többi zenésszel, a többit pedig már otthon a saját stúdiójában. Megkapta a demókat, felütötte a sávokat, és mindegyik hibátlan lett!
Még egy gondolat a sokfelé projektelő zenészekről. Említetted ugye, hogy errefelé halad a világ, és ennek nem nagyon örülsz, és ezzel természetesen abszolút egyet is értek, de… annak idején, a 90-es években neked is volt egy olyan korszakod, amikor párhuzamosan nyomtad a Tátrai Bandet és a szólóprojektet, és mindkettővel elég durva tempót diktáltatok…
Volt is jó pár év leállás a Tátrai Bandnél. Voltak személyes problémák és félreértések, amiket aztán legyűrtünk. Tibusszal ugye még 89-ben csináltuk meg a zenekart, amikor hazajöttem. Aztán amikor már lehúztunk egy pár évet, akkor jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnék egy szólólemezt? Az én zenei világom eleve elég sokféle, sosem csináltam csak egy fajta zenét, és ekkor komolyan elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan lehetne összehozni ezt a szólóprojektet. Szép lassan össze is jött egy team. Előtte sokáig nézegettem a zenészeket, körbefutottam Budapestet. Voltak például szép gitárosok, meg ügyesek is, és végül megtaláltam László Attilát, aztán Lattman Bélát, akik ugyan már akkor sem voltak a legszebbek- meg én sem-, viszont nagyon jól muzsikáltak. Odamentem hozzájuk egy jazz-dzsemborin, ahol instrumentális műsort játszottak, és megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük csinálni egy lemezt. Rózsa Pisti (producer- a szerk.) bevállalta a lemezt, aztán hozzánk csapódott Halász Jani, Póta Cuci, meg Lerch Pisti, akire én nem is számítottam. Elkezdték írogatni a számokat az első lemezre, és amikor megjelent, egy nagyon nagy robbanás volt. Ez valami kis feszültséget okozott, mert már ugye volt külön Tátrai Band turné, meg Charlie turné is, és az időpontokat egyre nehezebben tudtuk egyeztetni. Meg az emberek is elkezdték keverni a kettőt. A Tátrai bulin kérték a Jég Dupla Whiskyt, a Charlie bulin mondták, hogy „Szia Tátrai!”, szóval kavarodás volt… Valamiért én voltam a „lókötő”, pedig Tibusz meg játszott vagy nyolc zenekarban… Aztán egyszer összeültünk Tibusszal, és megbeszéltük ezeket a dolgokat. Kiderült, hogy a legtöbb dolog félreértés volt.
Új Tátrai Band albumra látsz-e esély?
Most ugye játszunk a Barba Negrában, és minden évben szoktunk játszani 3-4 bulit. Szerintem jó lenne csinálni egy anyagot. Ez igazából nem rajtam múlik.
Lerch István dalszerzőként és muzsikusként elég meghatározó szerepet tölt be az életedben, a néhány évvel ezelőtti agyvérzése miatt viszont teljesen fel kellett hagynia a munkával, ráadásul sokáig az állapotáról is igencsak aggasztó hírek érkeztek. Hogy van most?
Most már ugye több mint három éve történt ez az egész dolog vele, és elég hosszú ideig kórházban is volt. Én is rendszeresen látogattam, és szerencsére még elég sokan jártak hozzá. Ami nagyon jó hír, hogy már kb. március óta otthon van. Többen kijárnak hozzá, segítenek neki és a feleségének. Már segítséggel fel tud állni, beszélni is tud egy kicsit, és borzasztóan jól énekel. Amikor kimegyek hozzá, mindig énekel valamit. A felesége szokta kérdezni tőlem, hogy „Charlie ez mi volt?”. Mindig mondom neki, hogy nem tudom, de szerintem ez egy új dal.
Köszönjük az interjút! És még egy kérdés: hogyan lehet hozzájutni az új lemezhez?
Koncerteken, vagy online lehet megrendelni a shop.charlie.hu oldalon. Mindegyik lemezt dedikálom!
Meszlényi Bálint
2020. augusztus 17. 17:08