CD-n is kapható a Piramis négy és fél évtizedes Nagy Bulija
Köztudott, hogy a hetvenes évek rockzenéje nem tartozott a magyar kultúrpolitika kedvenc ágazatai közé. A Piramis népszerűségének kiszabadult szellemét azonban már nem lehetett visszagyömöszölni a palackba, a zenekar hat megjelent nagylemezével akár büszke is lehetett elért eredményeire. 1979-es, sorban a negyedik (koncert) albumuk azonban meglehetősen (és szó szerint) felemásra sikeredett: az ott elhangzott tizenhat szerzeményből (minden valószínűség szerint nem akartak dupla LP-t) a lemezgyáriak épp a felét rögzítették. Som Lajos azonban, aki semmit nem bízott a véletlenre, alternatív felvételt készíttetett, amely, ha nem is „gyári” minőségben, de mégiscsak dokumentálja a koncert (majdnem) teljes zeneanyagát. A Moiras Records a monstre koncert negyvenötödik évfordulójára előbb dupla vinil albummal, majd azt követően CD kiadvánnyal jelentkezett. Kovács Lászlóval, a lemezmárka szerkesztőjével beszélgettünk.
Dupla LP-t jelentetett meg a Moiras Records a Piramis ’79-es Ifjúsági Parkbeli koncertjének negyvenötödik évfordulójára. Miként sikerült tető alá hozni a kiadványt?
Alapvetően a magyar könnyűzene elfelejtett, vagy méltatlanul háttérbe szorított értékeinek feltárásával és közkinccsé tételével foglalkozunk. A 2024-es év egyik újdonsága a Piramis együttes 1979. szeptember 23-án, a Budai Ifjúsági Parkban adott koncertjének lemezmegjelentetése volt. Legendás koncertről beszélünk, amelynek egy részét – nyolc dalt – négy és fél évtizede kiadta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Pepita márkajelzés alatt. Ez lett a Piramis negyedik albuma, vagyis A nagy buli.
A koncerten tizenhat dal hangzott el, amelynek hangfelvétele szerencsés módon fellelhető Som Lajos hagyatékában. Ebből a nyersanyagból tudtunk elkezdeni dolgozni, persze erősen restaurálásra szorult. A hanganyagot Virányi Attila hangmérnök vette kezelésbe és hozta ki belőle a maximumot. A megjelenést napra pontosan a jeles koncert negyvenötödik évfordulójára időzítettük, vinil formátumban. Az album dupla, nyitható borítóval, rajta az együttes stúdiófényképével, szabadtéri fotóival, illetve Bodola György hagyatékából származó karikatúrával készült. A belső tasakokat koncertképek díszítik. Maguk a korongok ezúttal színes anyagból készültek, harmonikusan illeszkedve a borító színeihez. A kiadványról elmondható, hogy komoly sikert aratott, az ötszáz példány – legalábbis a kiadónál – az utolsó darabig elfogyott.
Miután többen érdeklődtek egy esetleges CD-változat iránt, ezt az igényt is kielégítettük: a digitális hangzóanyag november 21-én látott napvilágot. Jelenleg is kapható digipack csomagolásban, valamint olyan kivitelben, amely a lehetőség szerint leghűségesebben követi a vinil lemez dizájnját. Vagyis a képanyag, illetve a zenei tartalom megegyezik a két analóg korongon megszólaló felvételekkel. Virányi Attila hangmérnökünk ezúttal is végzett némi restaurációs munkát, hiszen a CD hangképe valamelyest eltér a vinil lemezétől, amiért a hangzást az előbbi formátumra optimalizálta.
A jubileumi Piramis album alcíme: A majdnem teljes nagy buli. Azért majdnem, mert az utolsóként elhangzott Kóbor angyal című dal felvétele csupán töredékesen maradt meg, a vége hiányzik. Ilyen módon el kellett gondolkodnunk azon, vajon alkalmas-e így megjelentetésre. Végül a dokumentarista észjárás győzedelmeskedett, a felvételt ebben az állapotában feltettük a lemezre a fentebb említett, alcímben szereplő tényszerű kitétellel. Mindezt persze jeleztük a borítón is. A Kóbor angyalnak nem csupán az eredeti, de az itt elhangzó koncertváltozatban is van egy olyan húzása, íze, sodrása, amely mindenképp megérdemli, hogy elhangozzék. Egyébként olyan minimális rész maradt le, hogy nem sokat veszít vele a hallgató.
Mit tudhatunk az eredetileg MHV tulajdonát képező hanganyagról, illetve annak rögzítésének körülményeiről? Itt elsősorban arra volnék kíváncsi, vajon az illetékesek a teljes koncert anyagát rögzítették-e, vagy csupán annyit, amennyi az említett korabeli A nagy buli albumon hallható? Ez utóbbi esetben a Moiras Records kiadványa alaposan felértékelődik.
Miután nem ismerem a jogutód Hungaroton archívumát, nem tudom a pontos választ. Bizonyos jelek viszont arra utalnak, hogy csupán a Piramis negyedik albumán hallható nyolc dalt rögzítették. Az első kiadás óta eltelt negyvenöt, a rendszerváltozás óta harmincöt esztendő; a Hungaroton a kilencvenes évek óta folyamatosan foglalkozik saját archívuma újra kiadásával, ám a Piramis IV. – a zenekar népszerűségét figyelembe véve – teljes koncertanyagát nem jelentették meg. Mindebből arra következtetnék, hogy ebben a formában náluk nem is létezik.
De más, egyéb jelek is ez irányba mutatnak. Még a koncert előtt, 1979 nyarán a Magyar Ifjúság című hetilap leközölte a majdani lemezen szereplő dalok pontos listáját. Ebből logikusan az következik, hogy a zenekarral egyeztetettek, miszerint a tizenhat számos koncertanyagból, melyik nyolc kerül majd rá a lemezre. További árulkodó jel, hogy a régi nagylemez első számának (Szabadnak születtem) felkonferálásában Révész Sándortól mintegy jelzésszerűen elhangzik, hogy „itt kezdődik a koncert”; valójában az Égni kell annak, aki gyújtani akar és a Túl nagyra nőttél számok után az már a harmadik dal volt a sorban. Furcsa és szokatlan lenne, hogy a harmadik szám előtt mondja be a frontember, „hogy ennek a koncertnek ez az eleje”. Véleményem szerint a zenekar tudott arról, mely dalok lesznek rögzítve, nem véletlen tehát a furcsa konferálás.
Az 1979-es év a Piramis csúcsát jelenti a magyar rock történelmében. Te hogy látod tartalmilag, szakmai teljesítményt tekintve ezt a koncertet, illetve ezen keresztül magát a kiadványt? Milyen jelentőséggel bír?
Szubjektív véleményem, hogy a Piramis meglehetősen bonyolult, összetett, igényes zenét játszott. Viszonylag sok slágerük volt, azok is kompromisszummentesek. Az úgynevezett slágerekhez viszonyítva sok számot írtak, amelyek azonban nem értek el átütő sikereket. Olyan szakvéleményt is hallottam, hogy a Piramis tulajdonképpen egy progresszív rock produkció, csak nagy elánnal előadva. Elég csupán a Fénylő piramisok árnyékában című instrumentális szerzeményre gondolnunk, amely – a hard rock keretein belül maradva, azt át nem lépve – a dzsessz rock határát súrolja. Akár ebben, akár a többi dalban a zenészek megmutatják, valójában mit tudnak, mire képesek, mennyire virtuózak a saját hangszereiken.
Ami a ’79. szeptemberi A nagy bulit illeti, arról nem csupán az előbb elmondottak jönnek le, vagyis az, hogy jól tudnak zenélni, de az is, hogy emellett szeretnek zenélni. Ezen a lemezen magam részéről egy kifejezetten jókedvű, vidám muzsikálást hallok a fiúktól; annak dacára, hogy életkoromból kifolyólag nem lehettem ott a koncerten. Ennek ellenére tudtam róluk, tudtam, hogy a Piramis sztárzenekar, és tisztában voltam a hatásukkal.
Utólagosan azt tudom mondani, hogy az az elán, lendület, elszántság, indulat, valamint az a jó hangulatú együtt zenélés, amiről beszéltünk, abszolút átjön a felvételen. Olyannyira, hogy annak is jó szívvel merem ajánlani, aki nem volt Piramis-rajongó, és annak ellenére is, hogy dokumentum-felvétel lévén nem tökéletes a hangminőség. A borítón is feltüntettük, hogy a hangminőség dinamikájában, megszólalásában sajnos elmarad a mai követelményektől, a megszokott hangzásvilágtól, ugyanakkor e hiányosságok ellenére is át tudja adni azt a fajta zenei élvezetet, hangulatot, amit a hetvenes évek végi rockzene megteremtett.
Ha a Piramis életmű felől nézzük, kijelenthető, hogy művészi teljesítményt illetően a kiadvány kifejezetten a zenekar egyik kiemelkedő darabja.
Hegedűs István
2024. december 16. 04:24