MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

BULI LESZ: A fővárosban lép fel Håvard Enstad.

Nem volt elég az ünnep, további energiákra van szükséged? Ezen a héten az alábbi koncerteken lesz lehetőséged feltöltődni.

CHELSEA CARMICHAEL. 2023.04.12. KEDD.
A jamaikai származású Carmichaelt nem véletlenül tartják a londoni jazzszíntér egyik királynőjének. A zenészt 2019-ben fedezte fel Shabaka Hutchings, 2021-ben pedig meg is jelent bemutatkozó lemeze. Ezzel az anyaggal derült ki, hogy jazz zenéjét trinidadi calypso és a jamaikai reggae elemekkel is színesíti. Kedden a hazai közönség is megcsodálhatja őt, hiszen Budapesten játszik olyan társakkal, mint gitáron Nikos Ziarkas, nagybőgőn Mutale Chashi, dobon pedig Oliver Sarkar Samuels.
Start: 20:00. Helyszín: Budapest Music Center, Opus Jazz Club.


MUJAHID ZOLTÁN. 2023.04.13. CSÜTÖRTÖK.
Mujahid Zoltán zenei tevékenysége során céljául tűzte ki, hogy szimfonikus hangzásvilággal fűszerezve őrzi meg Szécsi Pál munkásságát. Formációjával 2020 nyarán debütált, azóta számtalan színpadon megfordulhattak. Csütörtökön az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban bizonyítanak.
Start: 19:00. Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ.


ZÓRA. 2023.04.13. CSÜTÖRTÖK.
A Fonogram-díjas Zórát sokan akkor ismerhettük meg, amikor feldolgozta Kollár-Klemencz László „Iszom a bort” című dalát. A Los Angelesben és Magyarországon élő énekes-dalszerző azóta saját dalokkal is meglepte közönségét, ezekből kaphatunk egy csokrot a MOMkult színpadán. Az este során olyanok támogatják műsorát, mint trombitán Barabás Lőrinc, valamint Miles Jay zeneszerző.
Start: 19:00. Helyszín: MOM Kulturális Központ, Színházterem


SLUM VILLAGE, BONGOR. 2023.04.13. CSÜTÖRTÖK.
Csipetnyi jazzy hip-hopra vágysz? Akkor csütörtökön a 20. születésnapján ünneplő A38 Hajón a helyed, ahol a smooth, a jazz közeli beateket szállítja le a Slum Village. Hozzájuk csatlakozik még a gengszer módjára hergelni képes bongor, ezzel pedig végképp garantált az eksztatikus audiovizuális transzélmény.
Start: 20:00. Helyszín: A38 Hajó, Koncertterem.


NERO KANE, MUSICA MORALIA. 2023.04.14. PÉNTEK.
Több mint 10 éve bizonyít világszerte, többek között Hollandiában, Németországban a poszt-folkot képviselő MUSICA MORALIA (Meggyesházi Éda). A második nagylemezén dolgozó, több hangszeren játszó előadó pénteken olyanokkal egészül ki, mint basszusgitáron Czitrom Ádám, gitáron, szintezitáron Jakab Péter, továbbá dobon Király Márton. Őket követi a színpadon a hipnotikus műsort nyújtó, psych dark folkot képviselő Nero Kane. 
Start: 20:00. Helyszín: A38 hajó, orr stúdió.


FIX ALIBI. MINIMYST. 2023.04.14. PÉNTEK.
Négy év hallgatás után tért vissza a Minimyst, akik nagy lendülettel indultak el újra zenei útjukon. Régi-új felállásukat, magyar nyelvű anyagaikat, friss-ropogós kislemezüket („Karton Monakó”) pénteken a Dürer Kertben élőben is megtapasztalhatja a nagyérdemű. Az este során fellép még a Fix Alibi (Szikra Péter, Győrffy Gyula, Nagy Leopold, Kolonics Máté), akik első nagylemezüket mutatják be.
Start: 19:30. Helyszín: Dürer Kert.


SVANEBORG KARDYB, IAMYANK. 2023.04.14. PÉNTEK.
Az instrumentális zene hódítja meg a Magyar Zene Házát. Pénteken ugyanis a dán Svaneborg Kardyb, valamint iamyank szolgáltatja a talpalávalót. Dinamikus, nagyívű, stílusokon átívelő estére számíthat a közönség, amikor olyanok zenélnek még a főhősökön kívül, mint dobon Jonas Kardyb, billentyűkön Nikolaj Svaneborg, Herold János (ének), Boros Levente (dob), Gyányi Marcell (szaxofon), valamint Varga Dániel (szaxofon, elektronika).
Start: 19:30. Helyszín: Magyar Zene Háza, Koncertterem.


ECHO. 2023.04.15. SZOMBAT.
A hatvanas, hetvenes évek slágerei előtt tiszteleg munkásságával az Echo Zenekar. A formációt Szilvássy Zsolt (basszusgitár, ének) alapította, olyan zenészekkel, mint Csákó Tamás (szólógitár, ének), Pámer Balázs (ének, ritmusgitár), Békefi Ferenc (billentyű, ének), Beöthy Árpád (dob). A csapat szombaton a Klebelsberg Kultúrkúria színpadán ad koncertet.
Start: 18:00. Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria.


LIVE LIFE HARD. 2023.04.15. SZOMBAT.
Mélyrehangolt riffekkel, szókimondó szövegekkel, hip-hop-os tempókkal dolgozik a 2020 végén alakult LIVE LIFE HARD. Szombaton a Dürer Kertben csapják szét a ház falát, ahol a 2013 óta aktív, esszenciális, ínyenc metált nyújtó As Karma Brings szolgáltatja még a talpalávalót, valamint a 2014-ben született modern metált játszó Pennhurst is csatlakozik hozzájuk.
Start: 19:00. Helyszín: Dürer Kert.


HÅVARD ENSTAD. 2023.04.15. SZOMBAT.
Jól esne egy kis merengés, elmélyülés? Szombaton ezt nyújtja a Magyar Zene Házában Håvard Enstad, akit sokan így jellemeznek: „Amerikai minimalizmus Debussy harmóniavilágával fűszerezve”. A szombat esti zenei élményt fuvolán fűszerezi meg Ács Dominika. A koncerten Oláh Krisztián jazz-zongorista beszélget a művésszel.
Start: 19:30. Helyszín: Magyar Zene Háza, Koncertterem.


Az összeállítás április második hétvégéjén készült, így ajánljuk, hogy a szórakozóhelyek, a szervezők platformjain járj utána az esetleges változásoknak, aktualitásoknak. 

Összeállította: Hatos Niki


2023. április 11. 03:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA