Boldog szép napok mozgalmas „utazással” - 1. rész
Ha létezik változatos, színes szakmai életút, akkor az Edda, a Bikini, a Beatrice, a Deák Bill Blues Band, a Boom-Boom, vagy éppen a Varga Miklós és a Band valamint számos egyéb zenekar egykori dobosáról az biztosan elmondható. Aki amellett, hogy remek, precíz, karakteres ütőhangszeres, kiváló zeneszerző és billentyűs is. Érdekessége, hogy nem csupán az említett sztárbandákban, de a kevésbé neves formációkban sem tudott vagy inkább nem akart gyökeret verni, pedig az „összeférhetetlen” jelzőt egyáltalán nem róla találták ki. Épp ellenkezőleg: szerény, ám határozott, céltudatos egyéniség, akit állítása szerint egyetlen zenekarból sem küldtek el, minden esetben maga döntött a távozásról. Hirleman Berci, aki a beszélgetés végén meglepő bejelentést tett, az utóbbi másfél évtizedben külföldön zenél.
Ritkaság, ha egy dobos annyira muzikális, hogy billentyűs hangszereken is játszik és zenét szerez. Ezekkel a paraméterekkel miért épp a dobot választottad?
Rém egyszerű. Vácon születtem, zongora tanszakon kezdtem el tanulni a zeneiskolában. Zeneművészeti szakközépiskola viszont nem termett minden bokorban, így 1979-ben Miskolcon folytattam a konziban. A létező, talán összes, négy vagy öt ilyen tanintézménybe sok kiváló tehetség felvételizett, meglehetősen erős mezőny alakult ki.
A zongorától függetlenül szerettem dobolni. Ezért hetedikesként átiratkoztam az ütő tanszakra, ahol egy év alatt felkészültem az akkori felvételihez szükséges tananyagból és ütőhangszeres lettem. A kötelező zongora ezekben az iskolákban alapnak számított, kifejezetten jól jött, hogy tudok rajta játszani. A főiskolát már Szegeden kezdtem, fixen ütőhangszeres szakon.
A zongora későbbiekben is elkísért. A Beatricében például a dobszerkó mellé oda volt készítve egy szintetizátor is…
Olyan is volt. A Ricsében nem volt billentyű, ha a zene megkívánta, néhány számban játszottam. De nem ez volt a jellemző.
Milyen zenéken nevelkedtél, kik a kedvenceid?
A klasszikus zene a suliban eleve adott volt. A hard rock fogott meg igazán, mint a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Nazareth, a Whitesnake, a Uriah Heep, vagyis az akkori nagy bandák. De nem ragadtam le ennél a műfajnál: a pop vonalat is kedveltem, sőt, dzsesszt is hallgattam. Így Count Basie-t, Duke Ellingtont – elmondhatom, hogy összességében minden féle stílusú zenét szerettem. Nem csak a lemezt hallgattam végig, érdekelt a borítója is: a rajta lévő információk, és az is, hogyan néz ki, kik dolgoztak rajta. A lemezhallgatás akkoriban egy külön program, mondhatni szertartás volt.
Korán felfedezted magadban a zene iránti vonzalmat?
Gyerekkoromtól kezdve, és ezen kívül nem érdekelt semmi. Kimentem ugyan a srácokkal focizni, de a fő csapást mégis csak a zene jelentette.
Visszaemlékszel az első zenekarodra?
Még az általános iskolában ketten az egyik haverommal összeálltunk: én zongoráztam, ő dobolt. Nagyon oda voltunk magunktól. De semmi komoly nem történt, csak egy kamaszkori próbálkozás volt.
És az első komolyabbra is emlékszel?
Hogyne. Miskolcon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában megcsináltuk a ZG Rock elnevezésű csapatot, amelyben Makovics Dénes basszusgitározott, Molnár Attila énekelt, aki egyébként ragyogó trombitás, úgy tudom a mai napig a Miskolci Szimfonikusok oszlopos fúvósa. Egy szintén ragyogó oboás gitározott benne, Bakos Attilának hívták, én pedig doboltam. Talán tizennégy éves lehettem ekkor.
Az Edda második korszakában lettél ismert muzsikus, ahol Csillag Endre Csuka, Mirkovics Gábor Zserbó és Gömöry Zsolt voltak a tártasaid. Hogy kerültél be a zenekarba?
Nagyon egyszerűen. Csillag Endre, aki nagyon jó haverom, Szegedre járt udvarolni, ahol vele és Makovics Dénessel játszogattunk együtt. Az Edda 1985-ben épp dobost keresett Tüsi (Fortuna László – H.I.) helyére, Csuka pedig engem ajánlott Attila figyelmébe. Ez a korszak nagyon övid ideig, 1986 nyaráig tartott…
És miért tartott ilyen rövid ideig?
A Pataky – D. Nagy kislemez kapcsán volt egy közös turnénk a Bikinivel. Közben Németh Gábor jelezte nekik, hogy kiszáll a zenekarból, egy koncerten – próba nélkül, mert arra már nem jutott idő – helyettesítettem is őt. Talán éppen ezért gondolt rám Lojzi, ugyanis szólt, hogy menjek át hozzájuk. Még úgy is elvállaltam, hogy a Bikini akkor még nem volt ennyire befutott zenekar, akkor kezdett felfelé kapaszkodni. Nagyon tetszett a bennük lévő lendület, a közösségi hangulat, egyszóval ott jobban működött a kémia.
Az előbb említett kislemez egyébként a turné miatt készült, a borító hátsó oldalán felsorolt koncert dátumokkal. A zenekarváltásnak ehhez nincs köze, puszta véletlen, hogy így alakult.
Az új felállású Bikini a Mondd el című lemezével érte el az igazi áttörést, amelyet már te doboltál fel.
Telitalálat ez, olyan, mai napig élő slágerekkel, mint a Megüssem, vagy ne üssem, az Adj helyet magad mellett, vagy a Nehéz a dolga a katonának. Mi csak „barna lemeznek” hívtuk. Tényleg ezzel futottunk be. A szövegek is nagyban hozzájárultak a sikerhez, ezek nagy részét Trunkos András és Feró írta, egy számnak pedig Márkus József.
A ’88-as, Ha volna még időm… úgynevezett „zöld lemezen” már Berecz Endre dobolt, én a dobprogramokat csináltam meg hozzá és segítettem a dalszerzésben is.
Vagyis már nem voltál a zenekar tagja.
Nem voltam, azért váltottam, mert szerettem volna egy kicsit keményebb zenét játszani. A haverság megmaradt, nem haraggal váltunk el, hiszen ahogy említettem, a zöld lemezen is együtt dolgoztunk.
Még nem tudtam, mihez kezdjek, mindenesetre felmentem Nagy Feróhoz, akivel addig csak párszor találkoztam, viszont, ahogy említettem, rengeteg szöveget írt a Bikininek. 1987-ben járunk. Megkérdeztem, mit szólna, ha én lennék a Beatrice dobosa, ugyanis Donászy Tipcsi épp akkor ment el tőlük. És épp az Eddába… Feró szerint jókor jelentkeztem, mert éppen egy dupla lemezt csinálnak; az elsőt a régi dalokból, de a második vadonatúj anyag, ami még nincs teljesen kész. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a Ricse egyik legendás felállása volt Lugosi Laci gitárossal, Zsoldos Tamás basszusgitárossal és Feróval. Érdekesség, hogy Lugosi mellett Miklóska Lajos Apu is gitározott.
A dupla album – ’78 - ’88 címmel jelent meg fekete és piros borítóval – első lemezén a régi legendás nótákkal még az R-Go-s Paci dobolta (Barille Pasquale – H.I.), a másodikat viszont már én játszottam fel. A lemez többszörösen is nagy siker lett: először, amikor megjelent, de évekkel később is, amikor a kazettahamisítás nagyon működött. Utóbbiban az is közrejátszott, hogy a dupla album egyben volt kapható, a kazettákat viszont külön-külön is meg lehetett vásárolni.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2025. április 5. 10:02