Bihari Márton: Egy zenész akkor igazi zenész, ha nyitott tud maradni
Június 4-én (vasárnap) 18 órától került sor az A38 Hajó Tetőteraszán a BM Music School Nyári Bemutató Koncertjére. Negyvenhárom dal, öt zenekar, számos egyéni előadó várt mindenkit, hogy legyen ez a zene ünnepe, plusz egy jó buli, kultikus helyszínen. Bihari Marcival, a zenesuli alapító igazgatójával (aki a Margo együttes gitárosa is) Rozsonits Tamás beszélgetett.
Milyen hagyományai vannak a családodban a zenének, zenetanulásnak?
Nem volt a családunkban zenész, talán a messzi-messzi rokonságban akad egy kántor. Édesapám nagyon jó nyelvérzékkel született, amit sokáig nem használt ki (egyébként logopédusnak tanult). Édesanyám a ’80-as években kapott egy amerikai ösztöndíjat, két és fél évig ott éltek és mire visszajöttek, édesapám vállalkozó lett: amerikaiakat tanított magyarul beszélni úgy, hogy soha nem tanult intézményes keretek közt angolul. Sokat mentem vele és a tanítás, mint életforma belém ivódott. Tizenegy éves korom óta zenélek, akkor kezdtem el gitározni. Arra a szülinapomra egy gitárt kértem. Akkoriban két tannyelvű suliba jártam és volt angolul énekóránk is, ott láttam először egy tanárt gitárral a kezében énekelni. Annyira tetszett nekem, hogy én is ezt akartam. Kaptam áprilisban a szülinapomra egy gitárt – egy román gyártmányú hangszert -, tanulgattam egyedül, majd szeptemberben édesanyám beíratott a VII. kerületi Molnár Antal Zeneiskolába. A többszörös túljelentkezés miatt szinte lehetetlen küldetést jelentett ez, édesanyám szinte úgy könyörgött be oda engem. Heti egy órára volt lehetőség, édesanyám valahogy kihajtott még egyet nekem, magánban. Tóthváry György volt a tanárom, nagyon szerettem, hozzá jártam hat-hét évig.
Klasszikus gitár szakra jártál?
Igen. Képzeld el, 2007-ben a tanárommal még egy lemezt is készítettünk. Tizenhat éves voltam akkor. Az iskolában volt gitárzenekar is, oda egy évig jártam.
Szolfézs?
Hú, akkoriban nem szerettem, mert még nem tudtam, miért van szükség rá. Szerintem nem megfelelően vezettek fel minket rá. Csak azt láttuk, hogy kötelező, és énekelni kellett, miközben nincs hangunk. A tinédzser lelkünk ezt akkor abszolút nem tolerálta. Ráadásul a gimis évek alatt én egy kövér gyerek voltam kb. 16 éves koromig. Nem nagyon sportoltam addig. Mindenki rajtam röhögött és ez nagyon belehasított a lelkembe. Aztán az egyik nyáron azt mondtam: na, akkor én most lefogyok! Három hónap alatt ledobtam harminc kilót.
Hogyan?
Semmi tudományos és szofisztikált módszerre ne gondolj: napi kétszer másfél óra szobabicaj és alig ettem. Szeptemberben az osztálytársaim nem ismertek meg.
A szüleid támogatták, hogy zenei pályára lépj?
Ha emellett döntök stabilan, biztosan támogattak volna benne. Csak az volt a baj, hogy egész fiatalkoromat körüllengte a “zenéből nem lehet megélni” gondolkodásmód. Gimiben is minden tanáromtól ezt hallottam, és még ha zenei pályára is megyek, valószínűleg szüleim nem lettek volna teljesen nyugodtak addig, amíg nem tanulok valami olyan szakmát, amiből sztenderd, hogy jól lehet keresni; édesanyám számomra a gyógyszerész utat választotta volna, hiszen ő biológus kutató és egyetemi tanár. El is kezdtem az egyetemet, amit aztán nem jártam végig. Két-három évig akkoriban nem nagyon találtam a helyem a világban, de ezt éreztem is, intenzíven kerestem önmagam. Volt több munkahelyem is egyetem mellett, akkor jöttem rá, hogy az alkalmazotti lét számomra nem járható út, viszont az értékesítési vonal működött nálam. Az meg mindenek felett megerősödött bennem, hogy nekem a zenével kell foglalkoznom. Akkor voltam 22 éves. Na, kezdjünk el felvételizni: a Bartók volt az első célpont, oda nem jutottam be, aztán Kőbányára igen (második felvételin), ami hatalmas szerencse az életemben. Nagyon nagy mesterektől tanulhattam ott.
A klasszikus gitározás mellett mikor szökött be az életedbe a pop-rock-jazz?
Egyszer csak fontos lett. Képzeld, volt olyan időszakom, hogy Beyoncé-rajongó lettem.
Nagyon jó csaj…
Persze, az is. Azokat az előadókat, akiket megkedveltem az idők során, mindig jobban kivizsgáltam, hogy megtudjak róluk többet. Az idők során valahogy én mindig azon zenészeket tudtam a leginkább értékelni, akiknek a zenei mivoltukon kívül volt valami más is. Beyonce-ről például tudható, hogy sikeres üzletasszony is. Szeretem azokat a művészeket, akik összefüggéseiben látják a pályát, és jellemzően azt láttam, hogy akiknek fogalmuk sincs erről, azok inkább “szenvedő” zenészek lettek, és sokat panaszkodnak, mert nem tudnak boldogulni. Én már az elején éreztem, hogy erre is időt kell szánnom; nem lehetek úgy zenész, hogy nem látom át a zeneipar egészének a működését, így zenei menedzsmentet is tanultam, illetve a produceri ismeretekbe is beleástam magam. Képbe kerültem, nekem ez fontos. Tudom, hogyan működik ennek az egész iparágnak a háttere. Igaz, például a kőbányás harmadik évemben három sulit végeztem párhuzamosan, de megérte.
Kik voltak a gitártanáraid Kőbányán?
Id. Tornóczky Ferenc (a felvételire is ő készített fel), majd a fia, Feri is, aztán Kormos Janó, kicsit Lukács Peta is volt. Később Babos Gyuszi bácsi és Gyémánt Bálint is, ők inkább zenekari irányból. A kőbányás időszakom önfeledten boldog és meghatározó az életemben: éjjel-nappal gyakoroltam. Az, hogy egy zenekari gyakorlaton Babos Gyuszi bácsi megharmonizált egy népdalt, majd átvitte egy például indiai stílusú zenébe és 11/8-ban játszottunk, másodikosként, máig meghatározó élmény. És a közösség is. Meg a zenehallgatási kultúra: olyan zenékkel ismerkedhettem meg, amiket a tanáraim és a diáktársaim hallgattak. Magamtól nem jutottam volna el ezekhez, mert soha nem tettem volna be, ha nem járok oda és ezek olyan fontos zenék, amiket mind a mai napig hallgatok. A közös kedvencek keresése és mutogatása egymásnak minden tanár-diák kapcsolat ereje, szerintem.
A zenekarosdi is ide gyökerezik?
Így van, ide, bizony. Nem csak tanulni akartam a zenét, de művelni, használni, pénzt keresni is. Színpadra állni. Az évfolyamtársammal, Jéger Dorottyával elkezdtünk duózni. Borozókban, éttermekben, stb. Aztán jöttek a saját zenék, szövegek, majd kialakult a Margo. Készítettünk egy lemezt, később még egy kislemezt és hamarosan érkezik a folytatás.
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy te a zenét tanítanád is?
Elég korán, nyilván a családi példa miatt is. Azt láttam a környezetemben és sokan, akik később jártak hozzám, arra panaszkodtak, hogy több zenész, akik tanítanak is, az egészet fusiként, megélhetési kiegészítésként végzik. Magyarán: ha éppen volt melójuk, akkor nem tanítottak, mondjuk az év azon részében, amikor koncerteztek. Ez amúgy máig fellelhető hozzáállás sajnos, ami azt jelenti, hogy a tanítási folyamat jól láthatóan véges; hamarosan nem lesznek elérhetők, nem veszik fel a telefont, nem válaszolnak a levelekre, mert már más dolguk akadt. Akik keresett zenészek, mert népszerű zenekarban játszanak és mellette tanítanak is, rájuk ez fokozottan igaz, persze tisztelet a kivételnek. Persze ezek mind prioritási problémák. Sokszor látom ezt a jelenséget, melyet én csak zenész paradoxonként szoktam megfogalmazni. Röviden ez azt jelenti, hogy nagyon sok zenész a koncertezést mutatja a külvilágnak szinte kizárólag, és alapvetően úgy tekint saját magára, mint aki ebből is él, pedig legtöbb esetben a megélhetésük zöme nem a ebből a “szerepükből” származik, mert dolgoznak egy (vagy több) munkahelyen is, vagy egyéb kevésbé “látványos” tevékenységeket is végeznek, ami persze lehet szakmán belüli és kívüli is. A tanítás nagyon sok zenész számára egy ilyen tevékenység; az idejük jelentősebb részében végzik, de csak fél gőzzel, mert a szakmában inkább fellépő zenészként szeretnének magukra tekinteni, mert úgy érzik, ez az egyetlen dolog, amiből megfelelő visszajelzéseket tudnak kapni a munkájukra nézve. Én azt gondolom, aki ezen túllép, megtanulja a többi tevékenységét ugyanúgy értékelni, és az önbecsülését alapvetően nem csak a zenekari és színpadi jelenlétére alapozni, az lesz igazán sikeres - vagy ami a legfontosabb, egy boldog ember. Akár is lehet, hogy valaki főállásban nem zenei tevékenységet végez, de azt szereti és jó benne, mellette zenél, az is egy ugyanolyan értékes zenész lehet, mint az, aki kizárólag zenélésből él, de egyébként szenved tőle, mert nem tud belőle megélni. Márpedig ha elfogadjuk, ha nem, kizárólag fellépő zenészként a megélhetés borzasztó kiszámíthatatlan tud lenni, és ez nem csak itthon van így. Végeredményben tehát csak a prioritásokon van a hangsúly, ami ha rendben van, minden működni képes. Én a tanítványaimat, az órákat mindig vártam. Van egy tanítványom, aki már nyolc éve jár hozzám, bár a kezdetekben én mentem az ő lakására Budaörsre és imádtam azt, hogy kimegyek hozzá tömegközlekedéssel, mert akkor még nem volt kocsim, gitározunk, beszélgetünk, gyakran fél napomat ott töltöttem. Nekem a COVID alatt sem lett kevesebb munkám, nem morzsolódtak le a tanítványaim annak ellenére, hogy akkor online zajlottak az óráim, és nagyon sok embernek a megélhetése veszélybe került a kialakult helyzet miatt. Szeretek tanítani, az életem része és vezetem a BM Music School-t, nagyon szeretek beszélgetni a hozzánk jelentkezőkkel, a tanár kollégáimmal, viszem a suli ügyeit, építgetem, fejlesztem, mellette foglalkozom azzal a tíz tanítványommal, akik nálam tanulnak. Sok kollégámmal együtt vallom, hogy egy zenész akkor igazi zenész, ha nyitott tud maradni: tud alkotni, tanítani, fellépni és a zene minden szegmensére kíváncsi és bele is lát. Ez az a szemlélet, amit rajtunk kívül egyik iskolában sem oktatnak. Kőbányán előadóművésznek tanultam, de semmit nem tudtam arról, mi az, hogy zenekari menedzsment, produceri munka, tanítás, filmzene-szerzés, pedig szerintem egy zenész akkor tud kiteljesedni igazán, ha ezekbe is belelát, ha ezekre is felkészítik. Nem kell, hogy később mindegyikkel foglalkozzon, de ne legyen ezek hiányának kiszolgáltatva.
Hogyan intézményesült a magán óraadásaid folyamata? Hogy született a BM Music School?
Jó öt-hat éve tanítottam már, még Kőbánya mellett is, de egyre többet gondoltam arra, hogy annak, amit így egyedül végzek, megvannak a korlátai. Nincs végtelen időm és kapacitásom, viszont vannak tehetséges osztálytársaim és kollégáim, barátaim, akikkel együtt tanultunk, együtt zenekaroztunk évek óta. Felvetettem az ötletemet, hogy dolgozzunk együtt és többen jöttek az első szóra. A lényeg az, hogy azt a mentalitást, amit a zenetanításról gondolok, fel lehessen építeni és működtetni, miközben a diákjainkat ki tudjuk szolgálni, és természetesen a tanári elégedettség is meglegyen mind szakmailag, mind emberileg. Legyen egy olyan zeneiskola, ahol elérhetőek a tanárok, olyanok tanítsanak, akiket a növendékek szívesen választanak, működjön az egész olyan rendszerként, ahol közösségépítés folyik, minőségi koncerteket adhassanak a diákjaink olyan helyszíneken, amelyek már eleve megadják a rendezvény rangját. Én például a Budapest Jazz Club-ban soha nem léptem fel, amíg Kőbányán tanultam, de az A38-on sem, a mi növendékeink koncertjeit mégis ilyen prémium helyszínekre szervezzük. Igenis egy jó helyen lehessen megmutatni a szüleinknek, barátainknak, rokonainknak, hogy az elmúlt időszakban mivel foglalkoztunk és hova jutottunk. Lehessen találkozni, enni-inni, közösséget építeni. A mi iskolánk életében ezek a legnagyobb események és rengeteg lehetőséget látok a továbbfejlődésre. Minden iskolának az a lényege, hogy találd meg a társaidat, épüljenek közösségek, amikben hatnak egymásra az abban résztvevők. Például egy negyven éves, három gyerekes programozó apuka, aki évek óta tanul nálunk egy másik, hasonló hátterű apukával alkothatnak egymásra találva jó párost, mert elmondhatják a másiknak, hogy például mekkorát szívnak néha a gyakorlással, vagy milyen nehéz azt a családdal összeegyeztetni, de mégis megoldják és milyen jó most együtt zenélni! Mert találtak egy olyan hobbyt, ami nem csak annyi, hogy elmegyek például gyúrni, ha úgy hozza a kedvem. A zene az életük része lesz, tanulnak is, szokást alakítanak ki, miközben hasonló, releváns emberekkel ismerkednek meg, és látják, hogy más is ugyolyan nehézségekkel küzd, miközben rengeteg sikert is elér egy hasonló élethelyzetben, mint amiben ők vannak. Ez különböztet meg minket alapvetően az összes magántanártól. Ők semmi ilyesmivel nem foglalkoznak, sem erőforrásuk, sem kapacitásuk nem lenne rá.
Hol és hogyan működik a BM Music School?
2020 novemberében indultunk, akkoriban még a kijárási tilalom volt érvényben. Magániskola vagyunk, ahol a tanítás pénzbe kerül. Valójában mi egy hídat képzünk a tanárok és a diákok között. Nincs központi helyszíne, épülete az intézménynek, minden tanárunk a saját helyszínén oktat, otthon vagy az általuk bérelt termekben, egyszerűen azért, ment mindegyiküknek megvannak a maguk eszközeik. Élőben és online is tanítunk, a személyes találkozást mindenki jobban preferálja. Vidéki és külföldi diákjaink is vannak és mint irány, tervezünk még intenzívebben Budapesten kívülre is terjeszkedni. A tanáraink rugalmas időbeosztásban, egyéni egyeztetés alapján tanítanak. A zenekari óránkat az Artist Factory-ban, bérelt próbateremben tartjuk. A tanári karra jellemző, hogy azok a kollégáim, akikkel indultunk, ma is mindannyian a csapat tagjai és közben érkeztek mások is. https://musicacademy.hu/tanarok/
Milyen tananyagot tanítotok?
Nincs fixen kőbe vésett tanmenetünk, amitől senki nem térhet el. Az én nagy ideám, hogy a nálunk tanuló diákok ügyfelek. Nyilván tanulni jönnek hozzánk, de első körben kapcsolódni kell velük, felmérni, hogy mik a problémáik, a nehézségeik, az igényeik, a vágyaik, mi aztán ezeket próbáljuk megvalósítani. Levezetjük a folyamatot, őszintén, egyénre szabva. Senkit nem áltatunk azzal, hogy például öt év alatt úgy gitározik majd, mint John Petrucci a Dream Theater-ben, de mi igenis azt tanítjuk, amit a diákjaink szeretnének, persze komoly zeneelméleti és technikai megalapozás mellett. Mi alapvetően egy könnyűzenei irányultságú iskola vagyunk, ki akartam szakadni abból a körből, hogy amúgy minden zeneiskola klasszikus zenei iskola és a legtöbb tanár is klasszikus zenei végzettségű. De ha én gitárosként az AC/DC-t szeretem, azt nem tudom egy kizárólag klasszikus képzettségű gitártanártól elsajátítani. Én Angus Youngot kötöm a gitározáshoz, nem Vivaldit.
Te nem klasszikus gitározást tanultál eleinte?
De igen, viszont édesapámmal már akkor is Deák Bill Gyulát hallgattunk otthon és Tátrai Tibor gitárjátékára figyeltem. Valójában mindig elvált a két dolog a fejemben: az, hogy mit hallgatok és az, hogy mit tanulok, ami persze utólag visszagondolva annyira nem volt szerencsés. Szóval mi alapvetően könnyűzenét tanítunk, de most is lesz olyan a koncerten, aki Chopin noktürnt fog előadni, vagy négykezest. Mivel legtöbbünknek klasszikus zenei képzettsége is van, ezeket a darabokat is meg tudjuk tanítani, ha valaki azt szeretné, de a műsorunk nagy része jazz, pop, alternatív és rockzene lesz. Sok saját művel is készülnek a fellépőink és mi erre bátorítjuk is a diákjainkat.
Tegeződtök a suliban?
Persze, hozzátéve, hogy a nálunk tanulók 80%-a felnőtt.
Van-e nálatok felvételi és például életkori korlát?
Csak elbeszélgetés van, nem felvételi, nem kell tételt húzni. Mi a folyamatokban hiszünk, ha hozzánk jelentkezik bárki, igenis ismerjük meg és az elképzeléseikhez, előképzettségükhöz mérten szolgáljuk ki az igényeit. Az életkori megoszlás szerint a tinédzser korosztály és a felnőttek járnak hozzánk legnagyobb számban. Édesapán elmúlt hetven éves és ő is beiratkozott, de nála idősebbek is jöttek már tanulni. A legerősebb a 30-40-es korosztály: már elértek mindent az életükben, karrier, család, na és akkor most kezdjük el kipipálni a bakancslistás dolgokat, kezdjünk el zenélni. Valósítsuk meg a gyermekkori álmainkat, vágyainkat.
A Nyári Bemutató Koncert egy „tanév” lezárása nálatok?
Nem, alapvetően mi egész évben dolgozunk. Ez nem vizsga, nem is kötelező a részvétel, ezzel együtt a mostani koncerten 43 dal csendült fel, az iskola jelentős része fellépett. Jelenleg öt zenekarunk van, akik tanári vezetéssel járnak rendszeresen zenekari órákra nálunk. Az embernek a saját magáért való gyakorlás és készülés sosem annyira erős, mint a közösségért való készülés. Akik a zenekarainkban játszanak és fellépnek, sokkal hosszabban megmaradnak a diákjaink között, teljesen más a kapocs, mint otthon, egyedül, magadnak dolgozni. Nem mellesleg sokkal nagyobb élmény is számukra a zenélés, és általánosságban elmondható, hogy gyorsabban fejlődnek, jobban haladnak tanulmányaik során. Fontos plusz még, hogy a színpadi megnyilvánulásnak egy elég erőteljes személyiségfejlesztő ereje is van.
Az idei Nyári Bemutató Koncert az A38 Hajó Tetőteraszán volt, ami európai mértékkel is egy kultikus hely…
Nyilván a legjobb színpadra szeretnénk eljuttatni a diákjainkat, korábban az Analóg Music Hall és a Budapest Jazz Club adott otthont a rendezvényeinknek. Ha én azt mondom valakinek, hogy ez egy zeneiskolai koncert, kapásból arra gondolnak, hogy valami kora délután kezdődő esemény, ahol kisgyerekek lépnek fel, akiket a nagyszüleik kísérnek el közönségként. Esetünkben nem erről van szó: az előző koncertünkön kétszázan voltak úgy, hogy mindenki jegyet vett és jól érezte magát. A Margo zenekar bemutatkozó koncertje a Budapest Jazz Club-ban zajlott, én akkor játszottam ott életemben először és máig az egyik legnagyobb koncertélményem. A most színpadra lépett diákjaink jó részének ez volt életük első koncertje közönség előtt egy színvonalas helyszínen. Az a szándékom, hogy aki zenével szeretne foglalkozni bármilyen szinten is, az ilyen helyszíneken szocializálódjon. Mi ezt így is kommunikáljuk: ezek prémium koncertek. Ezt a fajta élményt nem lehet megtapasztalni úgy, ha az ember csak otthon, magának zenél. A zenetanulás élménye sokkal több így annál, hogy járunk egy tanárhoz heti egy alkalommal. Olyan hobby, ami hasznos, rendszeres, úgy kapcsol ki, hogy közben tanulunk is és az életünk részévé válik.
https://linktr.ee/musicacademy.hu
https://youtu.be/3Jo-4WucG3w
https://www.facebook.com/events/634487385166884
2023. június 24. 08:38