BARÁZDABILLEGETŐ
Audio-Technica VM sorozat és XP3 teszt
VM Sorozat
Kezdjük a közvetlen utóddal, a 95E-vel. Ez alumínium tűszárát kapott, meg elliptikus tűt, és most 16 000 forintba kerül. Nagy meglepetést nem hozott, mindazt tudja, amit az elődje. Kellemes, nem bántó hang, mindenből annyi, ami kell, semmi extra. Tökéletes belépőmodell, nem fogja az olcsó, belépő szintű lemezjátszók gyengeségeit hangsúlyozni, jól követ, nem szedi össze a szöszt a lemezről. Gondolom, ez lesz az AT legjobb vétele a következő húsz évre. Ja igen, és aki kevesli a basszusát, az hallgassa meg egy jó lemezjátszóban.
A 95ML 54 000 forint, és szerintem ez (meg a monó változat) az igazi nagy húzás ebben a sorozatban. Az alu tűszár maradt, de a tű már Microline, ami gondosabb megmunkálást igényel, mint a nude. Ez a hangszedő már leiskolázta az alap 95E-t, mindenben többet mutatott, és egyszerűen bohócot csinált a 95EN-ből. Megmutatta, hogy lehet úgy teret csinálni, frekvenciasávot szélesíteni, dinamikai árnyalatokat hozni, sokkal több részletet megmutatni, hogy ne essen szét az egész hangkép. Élvezetes volt, és könnyen hallgatható, olyan karakterrel, ami az adott hifilánc erősségét domborítja ki. Negatívum? A Kubrickba átkerülve megszűnt az a kis nazális színezés, ami a tuningolt AT 5-ben még jelen volt, és több részlet is a helyére került, szóval ez a tű már igényelheti a jobb kart, vagy éppen a gyárinál jobb fejszerelvényt, hogy igazán kifussa magát.
Ebba a barna házba építi az AT a Shibata tűs változatot, a 95-ös család csúcsmodelljét. Ez egy papíron vérprofi tűprofil, ezért már 66 000 forintot kér a gyártó, ami, ha úgy nézzük, jutányos, hiszen mástól nem kapunk ennyire aprólékosan dolgozó lemeztisztító alkalmatosságot. Igen, ezúttal sem tagadta meg magát, a teszt alatt az egyetlen volt, ami a gondosan mosott lemezekből mégis egy szénaboglyát gyűjtött magára, az egyetlen, ami időnként pattogott és reccsent, amúgy meg hozta a japános hifit. Csengett meg bongott, cizellált és pepecselt, szóval hozta az extrákat, csak az alapdolgokat hibázta el. Például nem volt basszusa, a hangok első felét ott hagyta a lemezen. Belefújtak egy szaxofonba, de azt nem hallani, ahogy a fém tölcsérben halad a hang, csak azt, amikor már kilebeg és unikornisokkal kergetőzik. A dobszekcióban csak felső tamok voltak, a gitáron csak vékony húrok és singel coil tekercsek. Volt, akit levett a lábáról, de tapasztalatból mondom, hogy ritka idegesítő tud lenni a hangja is, meg a buzgó takarító képessége is. Ja igen, a Shibata igényli a végtelen precíz beállítást, szóval ezt egyedül kiszereltem a gyári AT fejszerelvényből, beraktam a Jelco karomba, annyira pontosan beállítottam, amennyire csak lehet, de a karaktere nem változott.
Akarva-akaratlanul volt még egy teszt is, az eleinte használt, felspécizett AT-5 összekerült a Soulines Kubrickkal is. Sokak arcára kiült a meglepetés, de végül is papírforma eredmény volt, hogy az alap 95E-vel hozta azt a felbontást, térhatást, mint a 95ML-el vagy a Shibata tűs változat a kisebb lemezjátszóban, sávszélekben pedig talán még rájuk is vert, és közben megnyugtató stabilitás áradt a hangból, ami rendkívül nyugtalanító volt, hiszen egyben feltette a kérdést: egy lemezjátszónál hol is van a hifilánc eleje?
AT-XP3
Nézzük az AT-XP3-at. Ehhez ugye első körben kell egy shell. Előtúrtam egyet otthon, kivettem belőle a tartalék pick upot, ami egyébként szintén egy Audio Technica, de ez most mellékes. A beszerelése nem egy rocket science, megvan 3 perc alatt. A beállítás szintén, a gyári specifikációban 3 gramm van megadva, oda tekered a súlyt és kész is. Egy pöccintés az antiskatingen, csak, hogy után állíts, és már dobhatod is fel az első lemezt.
Az AT annyi szívességet megtett a gyakorló dj-knek, hogy a pick up elejét lekerekítette és a tűszár is kilóg egy kicsit, így felűlről-oldalról nagyjából látni, hogy hol tart a tű éppen a barázdában. Az első megfogásra szelíden reagált, nem is ugrott sokat, elég kezes. A hangja telt, kissé lefelé húz, és ami meglepő: nyugis.
A dj-k nem hisznek a mélymagas-közép arányban, egyrészt azért, mert a 10 incses lemezeknek tök gyorsan elmegy a magasuk, másrészt meg a lemezek is lehetnek kopottak, harmadrészt meg ahány zene, annyiféleképpen van keverve, negyedszer, mert, ha valamiből kevés van, oda tesz a keverőn - és ennyi. Tesz rá magasról, hogy egy igen béna szóviccel éljek.
Az AT hangkaraktere eléggé eltér az Ortofontól, ami ugyan szikárabbnak tűnik nála, de izgalmasabb, van húzása. Az AT amolyan laid back sound, ami egyrészt előny, mert sokkal könnyebb hallgatni és tök sok zenének jól áll, másrészt hátrány, mert az idő vasfoga minden pick up-nak először a magastartományát nyírja ki, így egy idő után tompa, fénytelen massza lesz a megszólalásból.
Szóval nekem bevállt a XP3, elég kezes PU, és miután megszoktam a vékonyka, bullimiás Ortofon után ezt a kis puffancsot, tudtam vele együtt élni. A hangja simán hozza a középkategóriát és a direkt drive lemezjátszókban jól fog szólni. Eddig oda ugye mindenki a Shure SC35C-t használta, mint egyetlen hitelesen szóló megoldást, most érdemes vele összehasonlítani, már csak azért is, mert a Shure pofátlanul olcsó és minden teszt ezzel kezdődik.
Ha viszont Te, kedves olvasó, nem vagy dj, de szívesebben veszel egy masszívabb direct drive, igazi, vagy majdnem igaz dj lemezjátszót, én melegen ajánlom.
Ha pedig dj vagy és szoktál is klubokban játszani és kell egy olcsó, de jó megoldás, és nem zavar a shelles kiépítés, akkor ajánlom figyelmedbe. Kezdő dj-k előnyben, arra is tökéletes, hogy szétszkreccseld. Hát, ennyi. Az AT-XP3 egyébként 12 jó magyar ezres, amivel messze olcsóbb, mint a már használható Ortofon, és azoknál - hangzásban - egy lyukkal jobb. Még ide írhatnám a végére, hogy japán minőség, de ezt szerintem már nem kell mondani.
Szekeres István
2019. június 28. 16:49