MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Banai Szilárd

„Az, hogy felmehetek a színpadra dobolni, nekem olyan, mint egy vérátömlesztés.” Banai Szilárd 2015-ben készítette el Gullie Briem-mel közös „kétdobos” DVD-jét DrumEmotion címmel, amivel kivívta a nemzetközi szakmai sajtó elismerését. Ezen sikerekből erőt merítve hozta létre Silhouette&Vinx néven saját zenekarát, melyben zenész- és szerzőtársa Milosevits Mirko, a frontember pedig az a Vinx De’Jon Parrette, aki amellett, hogy világsztárokkal dolgozik együtt, évekig a Berklee-n tanította a fiatal muzsikusokat.

Sok ismert produkcióval dolgoztál, a Djabe tagja voltál 15 évig, majd belevágtál egy saját projektbe Gulli Briem-mel készítettetek egy közös DVD anyagot. Az ezzel elért sikerek bátorítottak arra, hogy útjára indítsd a saját zenekarod?

A DrumEmotion volt az első saját produkcióm, amit én hívtam életre és rendeztem. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Gulli, aki a legendás Mezzoforte alapítótagja lelkesen csatlakozott és támogatta az ötleteimet. Hála Istennek a DVD szép sikereket ért el. A video anyag bejárta a világot, eljutott a NAMM show-ra és a frankfurti Musikmesse-re is. Számos jó kritikát kaptunk nemzetközi szakmai fórumokon. Írt rólunk például a Modern Drummer, a Drums&Percussion és még sok más  hasonló sajtóorgánum.  Az igazat megvallva ebben az időszakban  már megvolt a Silhouette&Vinx zenekar ötlete, de előtte meg kellett tennem  az első lépést, amiből természetesen rengeteget tanultam. Először lépem ki totál a komfortzónámból és tapasztaltam meg a zenéléstől teljesen eltérő  feladatokat, munkákat. Meg kellett tanulnom, hogy mi mindennel jár egy saját produkció működtetése.

A Silhouette-tel  Milosevits Mirkóval közös szerzeményeiteket játsszátok. Ez egy közös ötletelésnek indult, vagy már eleve a zenekarnak készültek a dalok?

Mindkettő. Tulajdonképpen a zenekar kettőnk project-je amit én fogok össze. A saját dalainkon kívül pedig néhány Vinx dalt is áthangszereltünk. A történet annyi, hogy volt egy Piccolo Inn nevű formáció, amiben együtt játszottunk Mirkóval, és elhívtam, hogy csináljunk közösen valamit. Ekkor már voltak kész saját nótáim, amik nagyjából 80-90%-ban meg is voltak hangszerelve, ezen kívül  az alapötleteimet dolgoztuk ki együtt. Évekig ötleteltünk így ketten. Mirkó különleges tehetségű muzsikus, nagy szerepe van abban, hogy létrejött a produkció, egyedül nem sikerült volna. Később egy próbára elhívtuk Vermes Gábort majd Birta Mikit és ebből jött létre a zenekar. Először instrumentális smooth-jazz formában indult, ebben a felállásban Koós-Hutás Áron trombitált. Így játszottunk pár évig, viszont akkor is éreztem már, hogy vokális dalokat szeretnék csinálni. 2016-ban jött el az a pillanat, amikor megtaláltam Vinx-t, ő beszállt hozzánk zenekari tagként, és ezzel a dolog teljesen más szintre lépett. Onnantól kezdve egyébként én is sokkal bátrabban tudtam ebben szervezőként dolgozni, ráadásul a szervezők számára is sokkal érdekesebb lett ez a zenekar, mint a korábbi változat, ami lényegében számukra egy névtelen magyar smooth-jazz csapat volt.

Vinx De’Jon Parrette ütősként, énekesként és dalszerzőként is elismert világszerte, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Sting vagy Stevie Wonder. Hogyan lett ő a zenekarod tagja?

Tíz évvel ezelőtt a Szegedi Jazz Fesztiválon játszottam Vinx-el mint beugró dobos, ott hozott össze bennünket a sors. Ezután levelezgettünk, de valahogyan nem tudott létrejönni a közös munka, majd amikor az említett DVD-t látta, az volt rá olyan hatással, hogy elfogadta a meghívásomat. Először egy közös koncertre jött el, ekkor még  én sem tudtam azt, hogy milyen lesz a kémia, tudunk-e majd együtt dolgozni. Szerencsére minden jól működött, lettek további koncertek, stúdiófelvételek, és szépen felépítettük ezt a produkciót. Azóta már 11 országba jutottunk el a zenekarral, és egy csomó olyan fesztiválon és koncertteremben játszottunk, ahol magyar produkció még nem járt. Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindez megadatott. Jelenleg az ikertestvérem, Banai Viktor gitározik, Vermes Gábor és Dráb Károly basszusgitározik, Sipos Dávid szaxofonozik, korábban Závodi Ati fújt. Van két vokalistánk is, Evelyn Asiama és Louanda Bird.

Fontos része egy produkciónak a hangzás, és maga a hangszer is, amit a zenész megszólaltat. Te milyen dobon játszol?

Ludwig dobokon, Paiste cintányérokon játszom. Valóban nagyon fontos , hogy a zenész megtalálja azokat a hangszereket amin a leginkább ki tudja fejezni zenei gondolatait, érzéseit. Hiszek abban, hogy van zenész és hangszere, amivel teljes mértékben együtt tud rezonálni. Sok évvel ezelőtt vettem egy csúcsszériás Ludwig dobot, és valahogy azt éreztem akkor is – és ezen alkalommal is, – mintha maga a hangszer talált volna meg engem. A Music Expón sétálva pár éve láttam meg egy teljesen új Ludwig Classic Maple dobot az egyik standon kiállítva, le is döbbentem, hogy Magyarországon van ilyen hangszer. Akkor ott megütögettem, és nem volt kérdés, mindent vert. Aztán megkérdeztem, hogy esetleg elvihetném-e  pár napra kipróbálni, és onnantól kezdve tudtam, hogy újra Ludwig-on kell játszanom. A Music Merchant jóvoltából ez meg is valósult. Ennek már körülbelül másfél éve. Csináltam is egyébként tavaly egy 6-7 állomásos clinic turnét a nekem készült dobbal. A turnét a Music Merchant és a Microsonic segítette.

Mi az, amiben ennyire különleges számodra ez a hangszer?

Ennek sok összetevője van. Minden zenésznek van egy karaktere, stílusa, egy hangszernek szintúgy. Ebben az esetben  a kettő passzol egymáshoz. A dobfelszerelés meglehetősen fizikai instrumentum és talán több apró részletnek kell illeszkedni a játékoshoz mint más hangszernél. Előfordul, hogy a dob nagyon jól szól, és elsőre úgy érzed, hogy tök jó, majd az évek alatt, amikor visszahallgatsz felvételeket, vagy elviszed különböző akusztikájú helyekre, akkor derülhet ki, hogy mégsem  a te hangszered. Ez egy nagyon összetett dolog, és szerintem pont ez a másfél év az az idő, ami után el lehet mondani, hogy kipróbáltam különböző helyzetekben, és tényleg mindenhol fantasztikusan működik. A Ludwig dob egy örök klasszikus, az egyik első számú referencia a világ  nagy studióiban a 40-es 50-es évek óta, akár egy Fender gitár, vagy Neumann mikrofon . Nagyon boldog vagyok ezzel a hangszerrel. Ha már a hangszerekről beszélünk, azt is megemlíteném, hogy a Ludwig mellett 9 éve képviselem a Paiste márkát, 6 éve a Vic Firth és 10 éve a Microsonic endorsere is vagyok.

A szerzői és hangszerelői munkák mellett te fogod össze a produkciót, a promóciós és a koncertszervezői feladatokat is te látod el. Hogyan tudod a színpadra lépéskor magad mögött hagyni azt a sok információt, ami a szervezői munkával jár, és teljes mértékben a zenélése koncentrálni?

Én bízom abban, hogy ez nem megy a dobolás rovására. De való igaz, hogy sokszor mire a közönség elé lép az ember, már tényleg teljesen ki van facsarva. Ugyanakkor azt tudom elmondani, hogy az, hogy felmehetek a színpadra dobolni, nekem olyan, mint egy vérátömlesztés. Lehetek akármilyen fáradt, ott újjá tudok születni. Sőt, nagyon sokszor „szétesett” állapotában tud az ember olyan tartalékokat előszedni valahonnan a leghátsó bugyrából, ami teljesen más dolgokat képes megmozgatni egy zenészben. Ekkor sokkal inkább tud őszintén, megfelelési kényszer nélkül játszani, és  kevésbé a saját begyakorolt kliséit ismételgetni.

Idén is tartottál kurzust a Gitármánia Táborban?

Igen, nagy örömmel megyek már harmadik alkalommal a Gitármánia Táborba. Ritmikai design előadást tartottam, kielemezve az egyes dalok kíséreteit. Hogyan épülnek fel és miért azok a hangszínek vagy ritmusok hallhatók ez egyes számok alatt.

Külföldön volt már lehetőséged szakmai előadást tartani?

2017-ben Spanyolországban volt szerencsém egy kisebb turnén részt venni, 2018-ban pedig Lettországban egy héten keresztül voltam masterclass tanár.

Tanítasz év közben is.

Több mint 20 éve tanítok, büszke vagyok arra, hogy klasszikus és könnyűzenei pályára is készítettem fel gyerekeket. Mindkét vonalon van több tanítványom, akiknek én adtam kezébe a dobverőt, vagy pár évig jártak hozzám és ma már menő dobosok, úgy mint Gerendás Dani, Gálfi Attila, vagy Baki Józsi. Nekem mindig fontos volt, hogy a szakmai képzésen kívül, motiváljam is a tanítványaimat. Azt vallom, hogy a zenetanárnak elsődleges feladata úgy bemutatni a zenei világot, hogy az részükké válhasson és későbbi életükben élvezhessék a zene minden ajándékát. 

Az elmúlt hónapokban több időd volt a gyakorlásra, a zenehallgatásra, és kicsit elmélyedni a dalokban. Ez hozott magával olyan tapasztalatokat, amik iránymutatóak lehetnek a jövőben?

Igen, most újra megfogalmazódott bennem, hogy szükségszerű folyamatosan tanulni. Ha az ember napi szinten egy-két órát tud csupán zenével foglalkozni, az arra elég, hogy technikailag szinten tartsa magát, vagy minimális szinten fejlessze a finommotorikáját. Már nagyon ki voltam éhezve arra, hogy legyen időm elemzően zenét hallgatni, kísérletezőbben gyakorolni, netalántán új zenéket írni. Utoljára főiskolás koromban volt időm mindezekre. Célom, hogy a jövőben lehetőséget teremtsek magamnak a további önálló műhelymunkára.

Pacziga Linda


2020. szeptember 26. 09:39

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA