Az Utolshow – a Zártosztály és a bakancsos Edda tagjai koncerteznek júliusban
Dupla koncerttel jelentkezik júliusban a 2013 óta működő Zártosztály, ahol a bakancsos Edda tagjai közül fellép majd Barta Alfonz, Zselencz László, Csapó György és Fortuna László is. A második gyémántlemezes Edda korszak szerzői/zenészei: Csillag Endre, Mirkovics Gábor, Donászy Tibor 2015 óta időnként fúzionál a bakancsos korszak zenészeivel és így lépnek föl „zártosztály találkozó álnéven”. 2018-ban DVD is megjelent erről a műsorról, idén, július 26-án Budapesten, a Barba Negra színpadán, a rá következő napon pedig Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Házban hozzák lázba a közönséget a srácok. E kitétel már csak azért is helytálló, mert mindkét alkalommal az illusztris vendégek utoljára színesítik az amúgy sem unalmas programot. A két gyémántlemezes korszak legismertebb huszonkét dala hangzik el a Kölyköd voltamtól a Gyere őrültig. Hét egykori Edda tag együtt idézi meg a csapat két legfényesebb korszakát. A részletekről a legendás formáció egykori, ma az USA-ban élő és idén ismét hazalátogató billentyűsét, Barta Alfonz Talfit kérdeztük.
Immár több mint négy évtizede, hogy a „bakancsosnak” nevezett Edda Művek legsikeresebb felállása befejezte működését. Személy szerint te, hogy élted meg a szakítást?
Hát ez nem tegnapi történet, de megpróbálok visszaemlékezni. A szakításban, a zenekar megszüntetésében már ’83 júliusa előtt megegyeztünk, már csak a konkrétabb időpontban kellett megállapodnunk. Eredetileg augusztusra terveztük ezt, de Attis a december végét akarta. Úgy is lett. Nekem július végén kellett volna visszautaznom Svájcba, ami így eltolódott. A feloszlás ténye senkit nem ért váratlanul. Tudtam, hogy a szétválás mindenképpen be fog következni, csak kicsit későbbre tolódott, mint igazából szerettük volna. Nagyon sajnáltam, hogy idáig jutottunk, de akkor, abban a helyzetben nem kínálkozott más megoldás. Hogy mi vezetett idáig? Meg kell nézni Almási Tamás dokumentumfilmjét, abból minden kiderül.
Svájcba történő távozásodat követően később az Egyesült Államokban telepedtél le. A rendszerváltozás után hazalátogattál; akkor is, majd utána még két alkalommal (’95 és 2000) összeállt a bakancsos Edda formáció. A legutóbbi, s egyben az utolsó reunion azonban nem túl szerencsésre sikeredett. Te miben látod az okát?
Pontosítanék: Svájc és Amerika között majd’ huszonhét év telt el, ezalatt összesen három alkalommal állt össze a bakancsos Edda: 1990-ben a tíz éves, 1995-ben a tizenöt éves, majd 2000-ben a húsz éves jubileumra. A második, azaz a ’95-ös koncerten mindössze egy-két szám erejéig mutattuk meg magunkat. Slamó és Attis között a fellépti díjakat illetően komoly feszültség alakult ki, ami sajnos az egész fellépésünkre rányomta a bélyegét. A lényeg, hogy Slamót „valaki“ jól felhúzta, aminek meg is lett az eredménye: mégpedig az, ami a koncert napján, a koncert előtt nem sokkal történt. Legyen elég ennyi, még ennyi idő elteltével sem szívesen beszélek róla!
Jó viszonyt ápolsz a bakancsos Eddát követő Csillag Endre-Mirkovics Gábor-Donászy Tibor fémjelezte Zártosztály formációval; olyannyira, hogy 2015-től időnként vendégeskedsz a zenekarral. Milyen érzés közös színpadon zenélni velük? Mennyire idézi fel ez benned a „régi szép időket”?
Nem ismertem őket korábban. Zserbó és Csuka felvette velem a kapcsolatot, így jött össze az első, 2015-ös közös buli. Csodás érzés úgy együtt zenélni, hogy mindenki tudja a „dolgát“ azaz nem kell hetekig próbálni előtte. Elég egyetlen próba, az is inkább összejátszás – és kész.
Hogy a kérdésedre válaszoljak: úgy érzem, egy-egy ilyen ritka fellépés teljesen visszahozza a „régi szép idők” koncertérzését. Mintha a feloszlástól nem is telt volna el ez a rengeteg idő. Negyvenegy év? Hihetetlen! Ki se merem mondani.
Július 27-én (előtte egy nappal Budapesten, a Barba Negrában) a miskolci Ady Művelődési Házban ismét – és állítólag utoljára – vendégeskedsz a Zártosztállyal, méghozzá Fortuna László Tüsi, Csapó György Buksi és Zselencz László Zsöci társaságában. Mi az, amit elárulhatsz erről a megint csak különleges eseményről?
Ez az „utoljára“ eléggé rossz érzést keltő szó, ami ebben az esetben azt jelenti, nem lehet tudni, hogy a következő időszakban, mondjuk három éven belül, kivel mi fog történni. Fogalmam sincs arról, amikor majd betöltöm a hetvenedik évemet (El se hiszem, ez csak egy statisztikai szám!), ismét haza tudok-e jönni, vagy valami olyasmi történik velem, ami miatt ez nem valósulhat már meg. Ezért mondtam, hogy „talán utoljára“ lépünk fel így együtt, vagyis a három „bakancsos” egy színpadon.
A különlegesség talán még az előtte történő emléktábla avatás lesz, Zsöciék régi házának falán – az egykori próbatermünknél. Ott, ahol annyit próbáltunk, ahol kialakultak a jól ismert Edda számok, az első három nagylemez idejéből. Ez az „annyit próbáltunk“ főként négyünkre vonatkozik, hisz Attis állandóan intézkedett, Pestre járt, mi pedig ez alatt folyamatosan próbáltunk. Neki hozzávetőleg a kész ének-dallamot kellett megtanulnia…
És most a Zártosztálynak – amely mint tudjuk, a bakancsos időszak utáni Csillag Endre korszak dalait hozza – hogyan kell interpretálnia az emblematikus dalokat? Már csak az eltelt időszak zenei fejlődése, a dalok megszólalása kapcsán is kérdem.
Ők játszották ezeket a „bakancsos” számokat is az eddás időszakukban, de nem a lemez verziót tolták, hanem már itt-ott változtattak. Csuka sem ragaszkodott annyira, a mit tudom én melyik eredeti gitárszólóhoz, ami valamilyen módon érthető is. Én azt kértem a korábbi években, hogy azokon a bulikon az eredeti lemezverziók menjenek. Állítólag nem is volt ez olyan nagy kérés akkor.
Tudod, nem szeret az ember ugyanúgy, ugyanazt játszani, mint mások – akár az elődeik. Egy beszélgetésünk alkalmával azt mondta, vegyem úgy, hogy az irányomba szóló tisztelet miatt megcsinálja – és tényleg nagyon jól megcsinálta a korábbi években. Úgyhogy, le a kalappal előtte! Az idei évben talán már kicsit lazábban kezeljük ezeket a kikötéseket.
Más lenne a történet, ha ez egy eredeti „bakancsos” turné lenne. Ott természetes, hogy az eredeti verziót „megkoncertesítenénk”, így más íze lenne.
Ha már az emléktábla avatót szóba hoztad az imént: mi a véleményed arról, hogy a házat úgy, ahogy van, rocktörténeti emlékhelynek nyilvánították?
Először meglepődtem a hír hallatán, ugyanakkor örömmel vettem, hogy ez bekövetkezhetett – köszönhetően a NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának. Ez egy nagyon nehéz, kemény időszaknak lesz a „jelzője“. Ahonnan nekünk, egy vidéki zenekarnak sikerült kitörnünk. Na, ez akkoriban hihetetlenül nagy dolog volt! Legfőképpen ezért tartom fontosnak, hogy a bakancsos Edda tiszteletére emléktáblát avatnak – és Zsöciék házának a falán, ahová a közös ebédeken (amit az anyukája főzött nekünk) túl számtalan emlék köt –, és egyben, ahogy hivatalosan mondják, „rocktörténeti emlékhely” lesz.
Hegedűs István
2024. július 10. 07:30