Az antaresiek már köztünk vannak!
Az „Öröm a zene” tehetségkutató sorozat gyáli döntőjén azt hittem, nem hiszek a szememnek és a fülemnek, amikor az Antares rászabadult a hangszerparkjára. A versenyt megnyerték. Ezt is. Már akkor gyanakodtam, hogy humanoid földönkívüliek, aztán, amikor személyesen találkoztunk, kiderült, hogy nem tévedtem. Álcázásként olyan emberi tulajdonságokat is elsajátítottak, mint például a sörözés tudománya. Ezt gyakorolták Rozsonits Tamással beszélgetés közben.
Kezdjük egy zenekari névsorolvasással.
Kolosai Ferenc (Fecó), basszusgitár, ének. Kovács Botond (Boti), gitár, Pap Dávid (Page) dob, Dér Dávid (Dér), billentyűs hangszerek. A menedzserünk Kardos Zsolt. Tangóharmonikán játszik, de nem az Antares zenekarban.
Miért ezt a nevet választottátok?
Fecó: Nem úgy alakult ki a nevünk, ahogy ez idilli lenne, hogy: óh, jött egy ötlet és akkor óh, hát legyen ez! Nem: sokat gondolkodtunk a néven, bedobtuk a közösbe az ötleteket, véletlenül jutott eszembe ez a név, nem is emlékszem, honnan. Jó a hangzása, „A” betűvel kezdődik, ami fontos, mert így minden lista velünk kezdődik. Az Antares a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, egy vörös óriás. Azonnal azonosultunk a fekete-piros színnel. Mivel eléggé szerteágazó a zenénk és a stílusunk is, ezért a név jól tükrözi a határtalanságunkat, amely olyan, akár a Galaxis.
Hogyan találtatok egymásra?
Boti: A Sors minket először Page-el hozott össze. Amikor eldöntöttem – nem is olyan rég -, hogy komolyan veszem a zenélést, otthagytam az egyetemet és elmentem az Etüd Jazz Konziba. Aznap, amikor felvételiztem, láttam, hogy pár csávó kint cigizik, Page volt az egyikük. Csatlakoztam, éppen hülye zenékről beszélgettek, egyedül Page hozott elő értelmes zenekart, a Godsmack volt az, amit én is nagyon szeretek. Innentől egész jóban lettünk.
Page: Igaz, de lenyúltad a Led Zeppelin könyvemet három évre!
A nagy pirosat?
Boti: A nagy feketét.
Page: A borító nélkül adtam oda neki…
Boti: Elhívott a zenekarába egy Riba Geri nevű énekes, pszichedelikus rockot játszottunk. Az akkori dobos kikerült a csapatból, Geri kérdezte, ismerek-e valakit, én meg mindig is szerettem volna Page-el játszani, így beajánlottam. Ő akkor éppen ezer zenekarban játszott, de eljött és nagyon egymásra találtunk. Ez volt a Tamirel zenekar, aztán mi ketten kiszálltunk az Antares javára. Az iskolában kellett zenekarokat alapítani, érdekes, ott nem játszottunk együtt, csak egyszer, egy szünetben kezdtem el egy Porcupine Tree témát játszani, amire rögtön rászállt dobbal. Megéreztem, hogy ebből „szerelem” lesz, mert nem sokan ismerik ezt a bandát itthon. Aztán egy sörözés alkalmával beszélgettünk arról, hogy kellene egy zenekar, amiben nincsenek határok meg szabályok. Feltűnt, hogy Page szereti a metal zenét, miközben mindketten imádjuk a popzenét is, például Justin Timberlaket és közben jazzt tanulunk. Eltelt pár hónap, vártunk a megfelelő emberekre. Egyszer aztán Page szólt, hogy abban a magán zeneiskolában, ahol tanít (ma már én is), van egy srác, akinek egész jó a hangja és el pötymög a basszusgitáron, menjünk le jammelni valamelyik nap. Így történt: lementem egy próbaterembe, elővezettem pár témát és rögtön fogtam, hogy ez a srác nem közepesen énekel, hanem kurva jól! Már ott, akkor összeraktuk az első dalunkat, a Become a Man címűt.
Fecó: Dérrel teljesen véletlenül találkoztam. Page-el moziba mentünk, éppen végzett a Bartók konziban a Dér, aki metal zenén nevelkedett, miközben jazz konziba járt. Elmondta, hogy már annyira szívesen játszana valami jó rockbandában. Akkor, ott megéreztem, hogy ő a megfelelő fazon és a megérzésem nem csapott be. Játszik minden hangszeren, szerintem még énekelni is megtanul, ha egy kicsit a szárnyaim alá veszem. Viccen kívül, úgy billentyűzik, hogy azonnal hozzátett és megemelte a zenénket, a már kész dalokhoz nyúlva. Betöltötte a hézagokat. Ez kivételes!
Hol járunk az időben?
Fecó: Több mint két évvel ezelőtt. Két éve működik az Antares, de ebből egy évről rajtunk kívül senki nem tud. Egy év csak próbával és zeneszerzéssel telt, csak mi négyen. Soha, senkinek nem mondtunk semmit erről az egészről.
Közös minden, vagy van valaki zenei megmondó ember köztetek?
Page: Az első két dalt Fecó és Boti ötleteiből írtuk. Nagyon szeretünk improvizálni és sok minden abból születik. Volt egy fél év, amikor Fecónál otthon, mintegy hálószoba-projectként elektromos dobon és halkan gyúrtuk össze a dalokat. Aztán kezdtük el a próbateremben hangosan kidolgozni ezeket.
Fecó: Egy dolgot fektettünk le a legelején, azt, hogy nem lesznek határok! Sem műfaji, sem időkorlátok közé nem zárjuk magunkat. A dalaink nem feltétlenül rádióbarát-hosszúságúak. Másrészt semminek nem vagyunk ellene sem. Azért írunk hosszabb dalokat, mert azok jönnek hitelesen a szívünkből. Ezzel a felfogással eddig még csak győztünk. Akárki is hoz egy ötletet, közösen gyurmázzuk, amíg olyan lesz, amit mindenki elfogad, a közönségnek pedig tetszik. Ezért jön át annyira, hogy „öröm a zene”, ha játszunk.
Hol helyezitek el műfajilag az Antarest a zenei palettán?
Boti: Sokan ránk sütik, hogy progresszív rock, de én ezt udvariasan kikérném magunknak. Imádom a prog rockot, de mi szerintem nem azt játszunk. Mi azt szoktuk mondani, hogy progresszív popzenét játszunk, Talán. Amúgy nem szeretem a műfaji kategorizálást. Rockzene ez, amiből bőven vannak kilépések, akár keményebb, akár sokkal finomabb irányokba is.
Fecó: Progresszív popzene a miénk, a rockzene gerincén.
Page: Dallamos, fülbemászó popzenéről van szó, rockzenei hangszerelésben. Élőben sokkal vehemensebben szólal meg, mint felvételen.
Mennyire rugaszkodtok el a koncerteken a lemezre vett anyagtól?
Fecó: Most, hogy megjelent az első lemezünk, talán izgalmasabb és intimebb élményt nyújtunk a koncerteken, mert előkerülnek olyan blokkok, amikor magunk sem tudjuk, mi fog történni. A kitartó közönségünk, akik járnak a koncertjeinkre és ismerik a dalainkat, minden élő bulin más-más zenei megoldásokkal is találkozhat, így új élményeket kapnak. Azt az arányt is szem előtt tartjuk, hogy legalább olyan mértékben zenéljünk önmagunknak, mint kifelé. Próbáljuk megtalálni az improvizáció és a kötött zene tökéletes arányát.
Boti: Elsődlegesen úgy állunk hozzá, hogy a dal a legfontosabb. Adott egy kész mű, de ha megenged olyan dolgokat, hogy mi közben játszhassunk a zenével és beépíthessünk játékos elemeket, akkor azt megtesszük. Alapvető, hogy minden, amit teszünk, az magát a dalt szolgálja.
Ki írja a szövegeiteket? Miért angol nyelven?
Fecó: Én. Az Antaresben először a zene születik meg, szerencsére halandzsázásban is nagyon jó vagyok, másrészt a zene többnyire adja a témát is. Számomra kifejezetten élmény és élvezet szövegeket írni az Antares zenéjére. Hogy miért angolul? Egyszerűen eddig olyan zenék születtek, amelyek nem indokolták a magyar nyelvet.
Könnyen írsz?
Fecó: Elkezdek írni valamit egy lelkiállapotban, később a már addig elkészült szöveg is befolyásol, aminek nem megyek ellene. Szólhat egy dal a szerelemről, társadalomkritikáról, de át is fordulhat közben, mert olyan metaforákkal dolgozom, amik nem mindig konkrétak. Viszont a konkrétumokat is keresem, hogy meglepjem valamivel a hallgatókat. Szeretem, ha együtt érzik velünk azt, amit mi szeretnénk kifejezni. Még jobb, ha teljesen magukénak érzik.
Az első év inkognitóban, csak próbákkal telt. Mikor és miért éreztétek meg azt, hogy elő kell bújni a próbateremből?
Page: Az első koncertünk egy éve, december 1-én volt. Még nyár közepén derült ki, hogy játszhatnák a mindannyiunk által nagyon kedvelt osztrák Mother’s Cake zenekar előtt az ELLÁTÓházban, de előtte október végén Pécsen tartottunk egy bejátszó koncertet a Szabadkikötőben, barátaink, a Tej zenekar előtt.
Készen állt egy komplett műsorotok arra?
Page: Igen, kb. egy óra.
Ott figyelt fel rátok a menedzseretek?
Boti: A Fülesbagoly Speciál tehetségkutatón a díjak közt szerepelt egy menedzseri felajánlás.
Zsolt: A Zeneipari Hivatal vezetője, Morcz Fruzsina ajánlotta fel a menedzseri segítséget a győztes számára, én nála végeztem „zeneipari management” szakon. Már azelőtt láttam és hallottam az Antarest, mielőtt kapcsolatba kerültünk.
Fontos volt elindulni a tehetségkutatókon?
Boti: Első blikkre nem volt egyértelmű konszenzus köztünk a tehetségkutatókat illetően. Leginkább Dér és én passzíroztuk a dolgot, mert a korábbi zenekaraimmal indultam ilyeneken. Elsősorban nem is a győzelmet tartottam a legfontosabbnak, hanem a kapcsolatépítést. Mi az esélytelenek nyugalmával indultunk el. Abban persze bíztunk, hogy jó, amit csinálunk, de arra nem gondoltunk, hogy ez egyértelmű győzelem lesz, ahogy aztán sikerült. A Fülesbagoly Speciál után azért megnőtt az önbizalmunk, de nagyon jól is esett. Aztán az Öröm a zene! versenyt is megnyertük. A korábbi zenekaraimmal sokszor voltunk másodikak, aminél rosszabb érzés nincs!
Látva benneteket a színpadon feltűnt az igényes hangszerválasztásotok is. Miért éppen ezeket preferáljátok?
Boti: Engem mindig sokkal jobban érdekelt a zenében a „mit” játszásnál a „hogyan”? Kis koromtól érdekel, mi hogy szól. Mindig minden pénzemet a felszerelésem fejlesztésére fordítottam. Nem szeretem a különleges és hülye formájú gitárokat, hanem a klasszikusokat: nagy álmom volt a Fender Stratocaster, a Gibson Les Paul és az SG. A régi, használt hangszereket kutatom. Az Antaresben egy 1986-os japán Stratocastert és egy 1961-es SG reissue-t használok, ez utóbbit már a 2000-es években gyártották. Ezeket egy Fender Super Reverb erősítőbe dugom, a Szörnyetegbe, utálnak is érte a hangmérnökök. Nincs rajta master volume, ez alapból kegyetlen hangos, úgy szól, hogy akinek nincs, annak is leszáll a heréje. Van egy effect boardom is, ami ránézésre soknak tűnik, de nem tolom túl: van egy tisztább és van egy torzított hangszínem, azokat fűszerezgetem néha. A kristálytiszta hangzást nem szeretem. Pedál-fetisiszta vagyok, vintage old schcool-cuccok, folyamatosan cserélődnek. A modern gitároktól és a digitális erősítőktől föláll a szőr a hátamon!
Fecó: Énekhez egy TC Helicon Voice Live-t használok, de csak azért, hogy megkönnyítsem a hangmérnökök dolgát. A mikrofonom Shure Beta 58. Mindenkinek üzenem, aki mikrofont szeretne vásárolni, hogy ne higgyék el, hogy valami attól jó, mert drága. Mindannyian különbözőek vagyunk és személyre szabottan kell mikrofont választanunk. Én tizenkilenc mikrofont hallgattam meg, amíg kiválasztottam a nekem legjobban tetszőt. Egy limitált szériás, fekete színű Beta 56-as mikrofonom van. Egy Gallien-Krueger pici alapcuccot használok még, a basszusgitárom pedig egy japán Fender Aerodyne basszusgitár, ami a Precision és a Jazz Bass hangszíneit is tudja. Van egy Squier Jazz Bass hangszerem is, annak is imádom a hangját. Dér bácsinak pedig egy Arturia midi a kiindulási pont, ami mindent tud és van egy Korg monológ szintije, amit használ, de ő nagyon komoly versenyző az elektronikában is.
Page: Tizenhat éve ugyan azt a hangszert használom. Ez egy Ludwig custom, juharfa, nagyon szeretem és a hangmérnökök is. Őkelmét használom, az én kis szerelmemet. A pergőm egy kuriózum, idősebb Dubán Dezső készítette. Az Antares az első zenekarom, ahol már a zenei igények szempontjait figyelembe véve alakítottam ki a bőrözést és a cintányér választékot. Mint olyan sokan mások, én is Zildjian rajongó vagyok, a K széria a kedvencem, mint ahogy rengeteg dobosnak, akiket imádok. Használok most egy Meinl Byzance Dark Crasht is.
Elkészült az első nagylemezetek. Nehéz szülés volt?
Fecó: Rendkívül nehéz munka árán született meg. A címe: Antares. Self title. Be kell vallani, hogy nehéz a zenénk: hallgatni és játszani is. Például sokat változik a tempó. Low budget project volt, sajnos nem egyben vettük fel. A Soundwork céggel csináltuk, Kádár Mihály vezetésével és Kiss Gergővel. A próbatermünkben nagyjából mi vettük fel a dobot, re-ampoltuk a gitárokat. A Zeneakadémián elektronikus zeneszerzés szakon tanulok, van is egy kis házi stúdióm, ez is segített. Igazából nem akartunk még lemezt. Magunk is meglepődtünk a korai sikereken, így azoknak akartunk kedveskedni, akik vágytak arra, hogy hallgathassanak minket a koncerteken kívül is. Elindult egy flow, aminek nem állunk ellent.
Boti: Szerzői kiadás a lemez. A határidőt is mi határoztuk meg, mégpedig a lemezbemutató koncertünk dátumával.
Fecó: A második lemezünk is érlelődik már, sőt, a lemezbemutatón már a második lemez készülő dalaiból is mutattunk be tételeket. A lemezünk pendrive formátumban is elérhető és a borítóra is külön szeretném felhívni a figyelmeteket.
Boti: Dér Dávid barátja, Szermek András készítette a designt mind a borítóra, mind a pólóra, a pendrive-ra és a molinóra. Nagyon jól sikerült, imádjuk!
Antaresre is eljutott a lemez? Vannak visszajelzések?
Boti: Én kaptam már onnan üzenetet, egy nagyon hosszú kritikát a lemezről, csak semmit nem értek az írásukból.
Meg kell tanulnotok antaresiül. Addig is a magyar pop-rock zenei palettán hol helyezitek el magatokat?
Page: Majd az idő és a közönség elhelyez minket.
Jártok a kortárs zenekarok koncertjeire? Figyelitek egymást?
Boti: Abszolút!
Page: Persze. Nagyon fontos ez! Ezért fontos tehetségkutatókra is elmenni, mert ott leginkább az dönt, hogy szólal meg élőben egy zenekar. Ezt minden fellépő meghallgatja, barátságok alakulnak ki. Szervezhetünk akár közös koncerteket, és a nyeremények is sokat számítanak. A legfontosabb az élő zenélés. Tudjuk, hogy sokan írnak jó dalokat és ezeket kitűnően rögzítik a stúdióban, ám aki élőben is elő tudja adni a saját dalait, az a legnagyobb! A tehetségkutatókon ez is kiderül.
Fecó: Annyit tennék hozzá, hogy sem a Fülesbagoly, sem az Öröm a zene! tehetségkutatón nem érvényesült semmiféle hátszél. Tiszta volt a verseny.
https://www.facebook.com/pg/antaresbandhun
Rozsonits Tamás
2020. február 9. 12:51