MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Átadták az Artisjus-díjakat

Tátrai Tibor és a Fábián Juliról készült dokumentumfilm is a díjazottak között. Az ANTARES zenekar az ÖRÖM A ZENE TEHETSÉGKUTATÓ GYŐZTESE Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói díját nyerte el.

Budapest, 2020. március 02. – Tátrai Tibort életműdíjjal, Oláh Kálmánt az év zeneszerzője címmel, Hujber Szabolcsot pedig az év szövegírója díjjal tüntették ki az Artisjus 2020-as díjainak átadóján, Budapesten.

A szerzői egyesület 20. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat azzal a céllal, hogy a kiváló kortárs zeneszerzőket és szövegírókat állítsa reflektorfénybe és felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse abban rejlik, hogy maguk a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. A szélesebb körtől begyűjtött javaslatok alapján az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő.

Tátrai Tibort életműdíjjal, Oláh Kálmánt az év zeneszerzője címmel, Hujber Szabolcsot pedig az év szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciójának Lévai Balázs Like a Child című dokumentumfilmjét választották, az alkotás a fiatalon elhunyt Fábián Juli pályájának mérföldköveit mutatta be. Junior Artisjus-díjjal ismerték el Hegyi Dórát (OHNODY), Tálas Áront, valamint az Antares szerzői közösségét. Az év komolyzenei műve kategóriában idén két produkciót is díjaztak: Virágh András Gábor Gregorian Notes, valamint Sugár Miklós L. v. B. alio modo című művéért kapta az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Kecskés D. Balázs kapta. Az év nótaszerzőjének Niczky Gézát választották. Március 2-án minden a dalszerzésről és a szerzők ünnepléséről szólt a Budapest Music Centerben: napközben a Dalszerző Expón, este az Artisjus Díjátadón.

Idén hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Az Artisjus irodalmi díjak átvételére úgyszintén ezen az ünnepségen került sor. Az irodalmi nagydíjat Kovács András Ferenc kapta, a többi irodalmi díjazott: Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell. Az irodalmi díjasokról szóló írásunk itt található

--------------------------------

Az Artisjusról
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzői jogaikat kezelje, s így jövedelemhez jussanak munkájuk után. Ezért jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal - nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus küldetésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók viszonyát mindkét oldal megelégedésére; ezért közvetítő-szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között.

Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy tízezer magyar szerző jogait kezeli, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként.
www.artisjus.hu


 

2020. március 2. 18:24

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA