„Kicsi lány őrülten hatalmas hanggal” – így beszélek Antal Timiről a háta mögött… Az énekesnőt a 2012-es X-Faktorban ismerhette meg a hazai nagyérdemű, ezt követően elsőként egy klipforgatáson győződtem meg elképesztő tehetéségéről, kisugárzásáról, energiáiról. 2016 végén mutatott be Demko Gergőnek, akivel nem csak zeneileg, de a magánéletben is társakká váltak, férj és feleség, valamint két gyermek szülei lettek. Timi két év szünet után, január utolsó napján adta ki Veled lenni számát. Ezzel az aktualitással fűszerezett interjúval foglaljuk keretbe, hogy hol is tart most az ő élete.
Ha megemlítem neked, hogy Románia és Magyarország... Mi jut eszedbe?
Mindkét országról az otthon szó jut eszembe, mert úgy érzem, hogy két hazám, két otthonom van. Az egyik Románia, Bánffyhunyad, ahol születtem, a másik pedig Magyarország, azon belül pedig Üllő, ahol az általunk alapított családommal élek. Bánffyhunyad az a város, ahol a mai életem értékrendjét magamba szippantottam. A hely, ahol az élethez szükséges nagy dolgokat megtanulhattam a szüleimtől, a nagyszüleimtől, a tanároktól. Itt találkoztam először a népzenével, ennek a kultúrának a szépségeivel. Máig Romániában él a családom nagy része, így Bánffyhunyad számomra mindig szerelemváros marad, ahova jó szívvel térhetek vissza. Magyarországon ismertem meg életem párját, itt születtek meg a gyermekeim, itt jöttek létre azok a mérföldkövek, amelyek meghatározzák a mindennapjaimat. Mindkét országban szuper kapcsolataim, jó barátságaim vannak, többek között ennek köszönhetően mondhatom azt, hogy nagyon szeretem az életemet.
Számomra hihetetlenül hangzik, de immáron több mint 10 éve ismerhetett meg téged a nagyérdemű, mégpedig az X-Faktor harmadik szériájában. Azóta több stílusban, irányban kaptunk tőled számokat. Hogyan összegeznéd ezt az évtizedet?
Számomra is hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült ez az idő. Sok minden történt tíz év alatt, ezeket az élményeket a mostani dalaimba abszolút bele tudom építeni, foglalni. Izgalmas évek vannak mögöttem, különösen az elmúlt pár esztendő hozott sok újdonságot az életembe, amelyek által én is sokat változtam. Sokat fejlődtem az évekkel, bölcsebb lettem. Közben folyamatosan keresem az utamat, mert minden szituáció, minden új esemény más énemet hozza elő. Minden élethelyzet mást hoz ki belőlem. A dalszövegek terén számomra kiemelten fontos, hogy valós érzések, érzelmek legyenek bennük, ezért van az, hogy vannak dalaim, amelyek különböző stílusokban íródtak. Tizenkilenc évesen teljes más dolgok érdekeltek, vonzottak, mint harmincegy évesen anyaként. Ma már teljesen más megvilágításból tudok egy-egy dologról, témáról beszélni, írni.
Immáron két gyermekes édesanya vagy. Miben fejlődtél leginkább, mitől lettél több azóta, hogy rád talált ez a nehéz, szép szerep?
Az én nagy feladatomat ebben az életben az anyaság jelenti. Ez egy élethosszig tartó, nagyon nehéz feladat. Az ember imádja a gyermekeit, miközben hatalmas felelősséget is jelentenek. Gergővel nagyon vártuk, hogy megszülessenek a gyerekek, számunkra ők az élet értelmei. Értük teszünk mindent, amióta megszülettek, abszolút ők vannak az első helyen. Igyekszünk olyan példamutatással élni, amely segítheti majd őket a későbbi életükben. Nem csak szavakkal, tettekkel is, hogy a lehető legjobb emberekké neveljük őket. Sok dolgot hozott nekem az anyaság, sokkal céltudatosabb, magabiztosabb, határozottabb vagyok. Olyan témákban különösen igaz ez, amik velük kapcsolatosak, hiszen ezek a pici emberi lények kiszolgáltatottak, akiknek védelemre, biztonságra van szükségük, mindez pedig a szülőkön múlik. Amikor valaki állapotos lesz, gyermeket vár, fogalma sincs, hogy mit vállal valójában, éppen ezért felkészülni sem lehet rá teljes mértékben. Mindenesetre elképesztően fantasztikus ez az édes teher, hálás vagyok a Jóistennek, hogy kétszer is megadta nekünk ezt a csodát. Nagyon sokszor elgondolkodom, hogy vajon jól csinálom-e, mert az adott szituációban nem tudjuk megítélni, hogy amit teszünk, csinálunk, az valóban a lehető leghelyesebb-e. Mindennapos kérdés számomra, hogy vajon jó anya vagyok-e, de erre a kérdésre nem most fogok választ kapni. Mióta anya lettem, nagyon félek az elmúlástól, sokat gondolok a halálra, ami megrémít. Ennek nyilván az az oka, hogy szeretnék sokáig a gyermekeim mellett lenni. Mindennél többet ér, amikor egymásra mosolyognak, együtt huncutkodnak. A szemükbe nézve látom a gyermeki tisztaságot, a feltétel nélküli szeretetet, őszintén sajnálom, hogy az évek során ezek a tulajdonságok sokszor eltűnnek az emberekből.
Két év kihagyás után nemrégiben megjelent a Veled lenni számod. Mit tudhatunk a dal, a klip munkálatairól?
Visszanéztük, hogy mikor jelent meg a legutóbbi dalom, és megdöbbentünk, hogy már két éve. A gyerekek mellett tényleg repül az idő, fel sem tűnt, hogy ennyi eltelt. Eközben mi koncerteztünk, a háttérben dolgoztunk, a hamarosan megjelenő dalok is az elmúlt két évben születtek szépen sorban. A Veled lenni szövegét Hasenfracz Bernadettel, a zenét pedig Gergővel közösen írtuk. Nagyon szerettem az egész munkafolyamatot, örülök, hogy végre a nagyközönség is hallhatja a végeredményt. Egyáltalán nem panaszkodom, de szerettem a monoton hétköznapokból kilépni picit, bevonulni a stúdióba. Beleadtam a szívem, a lelkem, a legjobb formám. A klipforgatás is jó hangulatban telt, jó volt, hogy egy napig csak magamra koncentrálhattam. Ez volt az énidőm, Szolnoki Boglárka kisminkelt, Varga Viktória hajat csinált nekem, Bráz Noémi felöltöztetett. A klip teljes mértékben saját gyártásunk, továbbá Horváth Benedek rendezte, vágta.
Milyen visszajelzéseket kaptál a szerzemény kapcsán?
Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk eddig. Sőt, az utóbbi megjelenések közül ez a dal pörög a legjobban YouTube-on, Spotify-on. Nagyon örülök ennek, mert úgy érzem, kezd beérni a sok befektetett munka, energia. Sok személyes üzenetet kaptam, amelyben arról meséltek, hogy a hallgatóknak mit mond, mit ad ez a szám. Új emberek csatlakoztak a táborunkhoz, akik eddig nem hallgattak minket. Mindenképpen nagy előre lépésnek érzem ezt a szerzeményt, bízom benne, hogy egyre többen leszünk.
A klipben olyan társakkal láthatunk, mint Raczkó Balázs (gitár), Demko Gergely (gitár), Debreci Norbert (dob). Ők alkotják az állandó zenekarodat?
Imádom ezeket a srácokat. Igen, ők alkotják a zenekarunk fix tagjait, többen vagyunk a bandában, de a klipforgatáson most ennyien vettünk részt. Mindenkivel imádok együtt, illetve külön-külön is muzsikálni. Gergő a férjem, tanult zenész, aki nagyon-nagyon kreatív. Rengeteg munkája van, leginkább én vagyok a gyerekekkel, így jó volt, hogy a klipforgatással lett egy olyan közös napunk, amikor együtt dolgozhattunk, együtt nevethettünk, együtt lehettünk. Már csak zenekarral koncertezem, úgy gondolom, hogy így van értelme együtt muzsikálni. Együtt alkotunk közösen, együtt visszük a színpadra a végeredményt. Lehet, hogy így picivel kevesebb a koncertek száma, viszont minden alkalommal büszkén megyek fel a színpadra, és úgy jövök le, hogy azt érzem, mindent megtettünk, ami tőlünk telik. Büszke vagyok a srácokra, hálás vagyok nekik, mert maximálisan számíthatok rájuk, legyen az koncert, klipforgatás, tévéfelvétel. Rengeteget tanulok tőlük, mindannyian szuper inspirációt jelentenek számomra.
2016 novemberében láttalak először a férjed oldalán, beszélgettünk az akkori zenei terveidről. Ezen az első találkozáson az volt az érzésem, hogy nálatok nem lesz megoldhatatlan probléma azon a téren, hogy nem csak a magánéletben, de szakmailag is társak vagytok. Akadtak kihívások az évek során abból kifolyólag, hogy több értelemben is partnerek vagytok?
Sokan féltettek minket attól, hogy rámegy a kapcsolatunk arra, hogy szinte mindig együtt vagyunk, mindent együtt csinálunk. Már több mint nyolc éve tart az összekapcsolódásunk. Érdekes, hogy ezt mondod, mi is egyből ugyanígy éreztünk. Valahogy nem volt bennünk kérdés, hogy együtt kell léteznünk. Nagyon jó dolgokat hozunk ki egymásból, sokat tanítottunk a másiknak mind emberileg, mind szakmailag. Ha megvan a megfelelő tisztelet egymás iránt, akkor szerintem nem lehet baj egy ilyen kapcsolatban. Mi mindig el tudtuk fogadni, hogy a másikunk mást gondol valamiről. Amikor szükséges volt, kompromisszumokat kötöttünk. Nyilván előfordultak félreértések, nézeteltérések, biztos vagyok benne, hogy lesznek is még a jövőben. Vitatkozni szoktunk, de veszekedni soha nem veszekedtünk. Jól összecsiszolódtunk ahhoz, hogy mind a magán-, mind a szakmai életünk remekül működjön. Megvannak a külön töltött napszakjaink, így nem tudjuk megunni egymást. Manapság kevesebb időt töltünk együtt, mint amikor egymásra találtunk, hiszen azóta megszülettek a gyerekek, Gergő sok dologgal foglalkozik a zenei pályán, tévés szerkesztő is, olyan teendői akadnak, amelyekhez úgymond semmi közöm. Volt precedens, hogy mással hangszereltettem meg dalomat, vagy mással írtam szöveget, Gergő pedig abszolút elfogadta. Sosem akartuk egymást teljesen kisajátítani, ez elég nagy butaság is lenne. Büszke vagyok rá, hogy más zenekarokban játszik, örülök a sikereinek, tudom, hogy ő is így érez irányomban. Megtaláltuk az aranyközéputat, külön, együtt is képesek vagyunk helytállni.
Dalaidban, így a Veled lenni újdonságodban is szerzőtárs vagy. Akadnak emberek, akik csak meghatározott környezetben, hangulatban tudnak alkotni, míg másokat teljesen spontán ragadja el az ihlet. Nálad hogy működik ez jelenleg?
Egy ideje abszolút váratlan helyszíneken, időpontban jön az ihlet. Vannak nappalok, amikor arra nincs időm, hogy két percre leüljek, máskor pedig éppen ennyi idő elegendő ahhoz, hogy írjak. Akadnak esték, amikor bár hullafáradt vagyok, de pörög az agyam, olyan gondolatok jönnek, amelyek hasznosak lehetnek egy-egy dalszöveg terén. Tényleg kiszámíthatatlan ez a folyamat, olyannyira, hogy nem is emlékszem arra, hogy a Veled lenni sorai mikor gurultak ki belőlem. A következő dalunkról viszont tudok mesélni, ugyanis elég abszurd helyzetben fogalmaztam meg pár sorát. Konkrétan a mosogatógép kipakolása során. Én sem értettem, hogy honnan jött a sugallat, dúdoltam a dallamot, ami már korábban megvolt, és pakolás közben jött rá egy 4 soros szöveg. Tökéletesen rákapcsolódott a korábbi mondatokra... Szóval lehetetlen szituációkban születnek a dalok. Ennek talán az az oka, hogy ezek az érzések, gondolatok alapvetően is, folyamatosan bennem vannak, aztán egyszer csak eljön az a pillanat, amikor át szeretném őket adni. Ilyenkor akaratlanul is formát öltenek.
Nincsenek kialakult rituáléim, amikor direkt megteremtek egy környezetet magamnak, hogy papírra vessek mindent, vagy felvegyem hangüzenet, hangjegyzet formájában. Olyan is előfordult már, hogy az éjszaka közepén felkeltem, lejegyezteltem a sorokat. Álmodtam már meg egész dalt, dalszöveget. Álmomban azt gondoltam, hogy annyira jó az adott szöveg, hogy tutira nem felejtem el reggelre. Persze nem így történt, ébredés után semmi nem jutott eszembe belőle, nagyon mérges voltam magamra, hogy nem ébresztettem fel magamat tudatosan. Mostanra úgy gondolom, hogy ha nem jutott eszembe az a dal, akkor valójában mégsem volt olyan jó…
Valamiért azt érzem, hogy az eddigieknél is kiforrottabb zenékkel érkezel a jövőben.
Nagyon örülök, hogy így érzed, mert én is ezt gondolom. Ahogy telik az idő, az ember jobb esetben bölcsebbé válik, sok minden elmélyül benne. Tényleg rengeteg esemény történt velem ebben a tíz évben, amiket mind próbálok belesűríteni a dalokba, hogy igazán értelmes, érzelmes sorok szülessenek, amelyekkel a hallgató valóban tud azonosulni. Tudjon nevetni, sírni, táncolni, vagy akár üvölteni egy koncerten. Azt hiszem, az életemet az igazán fontos dolgok uralják. Az értékrendem a helyén van, tudom, hogy ha egészség van, akkor minden mást megoldunk. Többek között erre szeretném emlékeztetni magamat, illetve a hallgatókat is a számokkal.
Írta: Hatos Niki
2024. július 3. 08:32