Angyali történet fuvolára, szaxofonra és hegedűre – 3. rész
Egy életút, amely mindörökre elköteleződött a zenével. Egy martfűi srác, aki a zenei területen mindenre „Alkalmas”. Legalábbis hegedűn, fuvolán és szaxofonon, újabban még pánsípon is. Aki egy szolnoki amatőr progresszív zenét játszó zenekarból indulva (eközben megjárva a Theatrumot, illetve a Non-Stopot) nívós vendéglátóipari muzsikusként Norvégiában telepedik le, hogy aztán a Magyarországon megszerzett zenei tudományát különböző, többek között saját alapítású zeneiskolájában kamatoztathassa. Utóbbi éveit immár szülőhazájában tölti, ám a zenéléssel ma sem hagy fel. Angyal József, illetve Joseph Angyal – vagy, ahogy mindenki ismeri, „Alkalmas” – ma a világhírű muzsikusokat tömörítő, Leslie Mandoki vezette Soulmates formáció fúvósa, mindemellett új projektek is kibontakozóban vannak...
A hazaköltözésednél tartottunk, erre a későbbiekben visszatérnénk. Norvégiánál maradva, színházas elfoglaltságaid mellett Jonas Fjeld zenekarában is játszottál. Mit tudhatunk erről?
Jonas Norvégiában, mint énekes-gitáros nagyon nagy sztár volt, magyarországi viszonylatban Horváth Charlie-hoz tudnám hasonlítani. A színházi idő alatt az ő zenekarában játszottam, elsősorban az általa írt nótákat hangszereltem. Stílusában az amerikai west coasthoz állt a legközelebb, de azt a fajta zenét, amit írt és játszott, nevezhetjük akár country rocknak is. Mindenesetre ütős nóták voltak fúvósokkal, amelyekhez jól passzolt Jonas Fjeld mély énekhangja, előadói stílusa. Angolul és norvégul énekelt, Amerikában is szívesen látott vendég volt, ahol nemegyszer neves country sztárok társaságában lépett fel. Hosszú időn keresztül játszottam vele.
Életrajzi anyagod mindösszesen tíz hanglemezről tesz említést. Ezek egy része pánsípos felvétel, azon túl milyen kiadványokról beszélhetünk még?
Különböző norvég énekesekkel, előadókkal készült zeneanyagokról, vegyes stílusban. Köztük ott a már említett Jonas Fjeld, de voltak kevésbé ismertek is. Időközben megtanultam pánsípon játszani, majd Martin Haug norvég klasszikus gitáros zenésszel – aki elismert gitárművész – évekig jártam koncertezni. A nyolcvanas években a pánsíp nagyon kedvelt hangszer volt, Finnországban, illetve Svédországban és Norvégiában följátszottam egy-két ilyen lemezt, majd az említett gitárművésszel a saját szólólemezén is közreműködtem. Mivel a project népszerű volt, sok lemez fogyott. A gitárossal klasszikus zenei darabokat dolgoztunk fel, a pánsípos szólólemezeim pedig a könnyűzenei kategóriába sorolhatók. Egyébként ezekben is előfordultak klasszikus-, illetve félklasszikus, vagy dzsessz rockos művek.
A lemezfelvételek a helyi, drammeni rádió stúdiójában készültek, aminek az volt az előnye, hogy a rádiótulajdonos éjjel-nappal nyomatta ezt az anyagot. Ez beindította a forgalmat, Drammenben szinte mindenkinek a polcán megtalálható volt a lemezem, illetve hangkazetta is.
Említetted, hogy 2022-ben immár nyugdíjasként végleg haza hazatelepültél. Miért döntöttél e mellett és miért pont Tapolcát szemelted ki lakóhelyedül?
Norvég feleségemtől 2012-ben elváltam. Második felségem egy magyar lány, aki utánam jött Norvégiába, és a színházi éveim alatt Drammenben éltünk. Sokszor ingázott a két ország között, nem nagyon akart odakint véglegesen letelepedni. Nekem is hiányzott Magyarország, ezért mindketten szívesen költöztünk haza.
Budapesten volt egy lakásom, először ott éltünk, de vágytunk egy vidéki „birtokra”. Találtunk is egyet Zalaegerszegtől nem messze, gyönyörű ház, hatalmas telekkel; néhány évig ott laktunk. Aztán rájöttem, a telket művelni, rendben tartani rendkívül időigényes tevékenység, elvonta az időm a muzsikálástól, amit nem akartam. Így jött aztán Tapolca. És azért épp ez a település, mert a Káli-medence vidéke mindkettőnk kedvenc helye Magyarországon.
Leslie Mandoki Soulmates formációja világhírű zenészek otthona. Mikor kerültél a csapatba?
Nem sokkal hazaköltözésem után halt meg Török Ádám, a család kérésére fuvoláztam a temetésén. Összeállítottam egy csokorra valót az általa játszott dalokból, így búcsúztam el tőle 2023. május 12-én. A szertartáson, részt vett Leslie Mandoki is, akivel ’74-ben együtt jártam a konziba, a dzsessz tanszakra. Állítása szerint nagyon megérintette őt a játékom, és már ott meghívott a néhány hónappal későbbi, augusztus 20-i Mandoki Soulmates koncertre a Bazilika előtt térre. A zenekar tagja volt egyébként a Jethro Tull világhírű fuvolistája, Ian Anderson, aki éppen akkor nem ért rá, emiatt kaptam a felkérést. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy éppen Anderson miatt vettem 1972-ben fuvolát… Arról nem beszélve, hogy annak idején az összes ismert Jethro Tull-nótát játszottuk a szolnoki Pop Consort zenekarral. Persze, hogy elvállaltam. Megkaptam a listát, amit játszani kellett, Ian Anderson Soulmates-es dolgait. Emellé összeállítottam egy Török Ádám fuvolás megemlékezést, amit el is játszottam kíséret nélkül, szólóban. Török Ádámot mindenki szerette, az összeállításnak nagy sikere volt.
A 20-t követő napon csörgött a telefonom. Mándoki hívott azzal, hogy váratlanul eltűnt a Soulmates szaxofonosa, fogalmuk sincs mi lett vele. Másnap Kolozsváron van a zenekarnak fellépése, őt kellene helyettesíteni. Béreltem egy tenor szaxofont, Laci e-mailen megküldte a dalok kottáját, amiket Kolozsvár felé tartva az autóban tanulmányoztam, miközben az asszony vezetett. Szépen lement a koncert, ami után Mándoki meggratulált, hozzátéve, hogy attól kezdve én is benne vagyok a csapatban. Anderson betegsége miatt már kiszállt a Soulmatesből, ám a 2024-es A Memory Of Our Future-lemezen még együtt fújjuk a fuvolát…
Itthon Martfű díszpolgárává avattak. Miért a kitüntető cím?
Ennek voltak előzményei: korábban odavittem az Oslo Philharmonic zenekart, amely a martfűi templomban adott koncertet, de Török Ádámmal és a Minivel is léptem már fel a kisvárosban. Emellett saját koncerteket is szerveztem Martfűre. Talán büszkék voltak külföldön elért sikereimre is, ahol harmincöt éven át reprezentáltam a magyar zenei kultúrát.
Kaptam az önkormányzattól egy levelet, hogy várnak valamilyen speciális gyűlésre. Legnagyobb meglepetésemre azon a titokzatos „gyűlésen”, 2015. augusztus 22-én Martfű díszpolgárává választottak. Ami annál inkább is megtisztelő cím számomra, mivel Martfűnek addig – velem együtt – összesen két díszpolgára volt. A másik az a bizonyos cseh Bata (Jan Antonin Bata cipőgyáros – H.I.), aki a múlt század harmincas éveiben, a háború előtt alapította a Martfűi Cipőgyárat. Emellett Martfű település felét is ő építette fel. A díszpolgári címet halála után posztumusz nyerte el, szerencsére én még életemben megkaptam.
Visszakanyarodva a zenéhez: legújabb projekted a Várkonyi Mátyás-Bardóczi Gyula-Angyal József trió. Mit tudhatunk erről az izgalmasnak ígérkező kezdeményezésről?
A felsorolt nevek csupán a magját képezik ennek a projektnek. Ami a hagyományos zenekarokhoz képest talán rendhagyó, hogy a mesterséges intelligenciát is igénybe vesszük. Itt nem arra kell gondolni, hogy az AI-jal íratjuk a nótákat, csupán a segítségét használjuk fel. Ezt úgy kell elképzelni, hogy régi, patinás, hatvanas-hetvenes években született dalokat – mint például a Non-Stoptól a Lélegző, furcsa hajnalon – más köntösbe öltöztetnénk. Elképzelésünk szerint podcast műsorokat készítenénk, ahol különböző zenészeket látunk vendégül, akik hozzáteszik a magukét az átdolgozott, adott dalhoz. A mesterséges intelligenciát – az előbbi példánál maradva – arra használnánk fel, hogy az utolsó versszakban például megszólal az 1971-es Turai Tamás énekhangja.
De az is egy elképzelés, hogy az AI leválaszt bizonyos hangszereket az eredeti teljes felvételből, amely mellé a zenészek élőben odateszik a saját hangszeres szólamaikat. Például az egyik nótából kiragadja – mondjuk – kifejezetten a dobot és az éneket, amely mellé a jelenlévő zenészek feljátsszák a többi hangszert. Szerencsére elég sok kombinációs lehetőség áll rendelkezésre. A projekt még az elején tart, most rázódik össze, de terveink szerint a későbbiekben lemezeket is készítünk, valamint az élő koncert sem elképzelhetetlen.
Nem mintha az eddig felsorolt tevékenységed kevés lenne, mégis megkérdem: van még valami a tarsolyodban?
Igen, van még egy projektem. Ez pedig a „Mini Group – Török Ádám Zenei Öröksége”. A végleges tagság most formálódik, nem állt össze teljes egészében. Annyit elárulok, hogy a stabil pont a Mini hetvenes évekbeli dobosa, az Amerikából korábban hazatelepült Balogh „Szivacs” Jenő. Eddig egy fellépésünk volt, lesz még négy bulink, aztán meglátjuk, mi lesz belőle.
(Vége) Hegedűs István
2025. szeptember 15. 08:48