Angyali történet fuvolára, szaxofonra és hegedűre – 1.rész
Egy életút, amely mindörökre elköteleződött a zenével. Egy martfűi srác, aki a zenei területen mindenre „Alkalmas”. Legalábbis hegedűn, fuvolán és szaxofonon, újabban még pánsípon is. Aki egy szolnoki amatőr progresszív zenét játszó zenekarból indulva (eközben megjárva a Theatrumot, illetve a Non-Stopot) nívós vendéglátóipari muzsikusként Norvégiában telepedik le, hogy aztán a Magyarországon megszerzett zenei tudományát különböző, többek között saját alapítású zeneiskolájában kamatoztathassa. Utóbbi éveit immár szülőhazájában tölti, ám a zenéléssel ma sem hagy fel. Angyal József, illetve Joseph Angyal – vagy, ahogy mindenki ismeri, „Alkalmas” – ma a világhírű muzsikusokat tömörítő, Leslie Mandoki vezette Soulmates formáció fúvósa, mindemellett új projektek is kibontakozóban vannak...
Honnan a furcsa becenév?
Még a gimnáziumban ragadt rám. Szolnokon jártam középiskolába, ahol már volt egy zenekarunk, a Pop Consort, amellyel a ’72-es Ki mit tud? vetélkedőn is indultunk. A tánczene kategóriában a Generál együttes nyert a Kövér a Nap című dallal, mi József Attila Kertész leszek című versének megzenésítésével mögöttük, a második helyen végeztünk.
A zenekarban szokás volt, hogy szójátékokkal szórakoztattuk egymást, ennek következményeképpen az Angyal vezetéknévből jött az Alkalmas becenév. Persze az is közrejátszott ebben, hogy már akkor több hangszeren próbálkoztam, vagyis ezen a területen „mindenre alkalmas” voltam.
Azóta eltelt több mint öt évtized, pár napja betöltötted a hetvenet. Hogy érzed magad?
Nagyon jól! Mindig próbálom jól érezni magam, soha nem panaszkodom. Gyorsan elszaladtak az évek, ennek ellenére úgy érzem, szellemileg és fizikailag is minden rendben van nálam. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy próbálok egészséges életmódot élni…
És természetesen zenélni. Hogyan emlékszel a kezdetekre, milyen muzsikákon szocializálódtál?
Nagyapámon keresztül értek az első zenei hatások, aki vidéken prímás volt. Martfűn születtem, nagyszüleim Öcsödön laktak, pici koromtól kezdve az egész nyarat náluk töltöttem. Ott hallgattam nagyapám hegedű- és trombitajátékát. Népzenét, népdalokat játszott, ezek voltak az első zenei élményeim. Négy-öt évesen már elköteleztem magam ezzel a hangszerrel, egy kisméretű hegedűn nyomattam azokat a dalokat, amelyeket tőle hallottam. Szüleim, látva ambícióimat, hétévesen beírattak a szolnoki Bartók Béla Általános Zeneiskolába. Emlékszem, a felvételein egy keringőt adtam elő, amit az öregapámtól tanultam, a tanárok jót mulattak rajta.
Negyedikes koromban felvettek a kecskeméti Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolába, ahol folytattam a hegedűtanulást. (Kodály Zoltán havi rendszerességgel látogatta az iskolát Budapestről, hogy órákat adjon nekünk. Kollégiumban laktam, havonta egyszer tudtam hazamenni). Ezt végig vittem, utána jött a szolnoki Varga Katalin angol nyelvtagozatos (tehát nem zenei) gimnázium, amely mellett hegedűórákra jártam.
Egyébként itt ért utol a rock, a martfűi barátaimmal csináltunk egy magnós klubot. Az összes Beatles-szám már megvolt magnószalagon, de akinek volt magnója, elsősorban a rádióból vadászta az akkor futó hard rock zenéket a Uriah Heeptől, a Deep Purple-től, vagy a Led Zeppelintől. Ezeket cserélgettük egymás között. Elsősorban a Komjáthy-műsorokat lestük a rádióban felvételre állított magnóval, vagy esténként a Radio Luxembourgot, ami abban az időpontban tisztábban volt fogható. Aztán már tudatosan kerestem a zenei adásokat, egyre inkább elmélyültem a különböző stílusokban.
Itt, a gimiben alakult meg a már említett Pop Consort zenekar, amely progresszívebb rockot szeretett volna csinálni, és amihez jól jött a hegedűtudásom. Akkor már létezett Nyugaton, egészen pontosan Amerikában egy jazz rock banda, a Flock, amelynek tagja volt a világhírű hegedűjátékos, Jerry Goodman.
Aztán folytattad a zenei tanulmányaidat?
A sikeres Ki mit tud?- szereplés után az egész zenekar felköltözött a fővárosba, én pedig a szakmába csöppenve jelentkeztem a Konzervatórium Jazz Tanszakára. Soron kívül felvettek vendéghallgatónak, később véglegesítettek. A hegedű mellett a szaxofont és a fuvolát választottam.
Progresszív zenét kedvelő, illetve művelő zenei nagyságaink közül többen megfordultak a Theatrum zenekarban, amely – érdemtelenül – nem tudott kitörni a másod-, harmad vonalból, emiatt afféle ugródeszkának számított. Te kikkel kerültél ott össze?
A Pop Consort zenekarból mentem át 1973-ban a Theatrumba, amely a szakmában akkor már elismert banda volt. Valóban progresszív rockot, azon belül, többek között Emerson, Lake és Palmer- számokat játszottunk fúvós hangszerelésekkel. De voltak saját szerzemények is, hosszabb lélegzetű, nagyon komolyan kidolgozott darabok.
Az a Szűcs Laca billentyűzött a zenekarban, aki 1975-ben Mándoki Lászlóval együtt disszidált (illegálisan külföldre távozott – H.I.) Németországba. Akkoriban Solti Jancsi dobolt, Pipóka, azaz Dandó Péter basszusgitározott és Kovács Péter volt a szólógitáros, ő nem sokra rá egy balesetben elhunyt. Rajtam kívül másik fúvós is volt a Theatrumban: Kántor Péter szaxofonos, akivel együtt jártam a konziba. Ő ma is Norvégiában él, tőlem nem messze, mintegy harminc kilométerre lakott. Az énekes pedig Torontáli István volt, aki szintén nincs már közöttünk.
Főleg a Syriusnak backingeltünk, kevés önálló fellépésünk volt, mert ezt a fajta nehéz zenét inkább egy szűk közönségréteg kedvelte. A Theatrumot és a hozzá hasonló progresszív formációkat inkább a szakma ismerte el. Amikor a Syrius kiment Ausztráliába, ezek a lehetőségek is megszűntek… Számomra az egyik legemlékezetesebb szereplés az 1973-as Diósgyőri Popfesztivál, ahol nem csupán a Theatrummal, de a Non-Stoppal is felléptem.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2025. augusztus 13. 08:58