Aki a rövidebbet húzta – 2. rész
Megnyugtatásképpen: a baljóslatúnak tűnő cím, vagyis mondás ezúttal nem takar negatív végkifejletet. Épp ellenkezőleg. Fokról-fokra, kérdésről-kérdésre, szinte a szemünk előtt bontakozik ki egy színes, izgalmas életút, amely az ötvenes éveinek közepén járó zenész számára még bőven tartogathat meglepetéseket. Adott egy vidékről, Lábatlanból elszármazott, tehetséges szájharmonikás fiú, aki megjárta Görögországot, Budapestre költözvén a fővárosi éjszakai életet is, és addig gyakorolt, amíg a budapesti rock-blues színpadokon össze nem került a hazai zenei élet legjobbjaival. Tudatosan. Nagyjából úgy, ahogy az egykori LGT- dalban az alkalmi szövegíróvá avanzsált Laux József megírta: Mindig magasabbra. Horváth Misi, vagy, ahogy barátai hívják „Kicsi Misi” a modern blues mellett mára sokszínű zenésszé nőtte ki magát. Együtt dolgozott többek között a nemrég elhunyt Török Ádámmal, a Palermo Boogie Gang-es Fekete Jenővel, Kontor Tamással, Gál Csaba Boogie-val, valamint nem utolsó sorban az Amerikát is megjárt Little G. Weevillel is.
Említetted, hogy sosem lettél hűtlen a városodhoz. Olyannyira nem, hogy nevedhez kötődik az ottani, évről-évre megrendezett bluesfesztivál ötlete és megvalósítása is.
Jövőre a huszonharmadikat szeretnénk megtartani. Valóban a nevemhez kötődik, én álmodtam meg, de segítőtársak nélkül semmire sem mentem volna. Az akkori polgármester, Török István 2003-ban teljes mellszélességgel az ötlet mellé állt, de sokat köszönhetek Szabó Ildikónak is, aki a mai napig kulturális szervezőként, igazgatóként dolgozik a Gerenday Közösségi Házban, ő a rendezvények motorja.
Az egész még egy lábatlani falunappal kezdődött, ahol sikerült kijárnom, hogy meghívjanak egy blues zenekarral. Talán Fekete Jencivel mentünk le először muzsikálni; mindenkinek baromira tetszett az a fekete, amerikai blues, amit ott előadtunk. Akkoriban ez újdonságnak számított, és igény is volt rá. Megjegyzem, az is hajtott, hogy Lábatlanon kívül, annak előtte –és ez a szokás mai napig sem változott – nem nagyon kaptam meghívást a környéken Pedig akkoriban egy igazán jó kis bandával, a Virga Negrával nyomultam. Olyan tehetséges zenészekkel a soraiban, mint Borsodi Laci, aki gitáros zseni, Kiss Tomi, aki egy jó nevű dobos ebben a műfajban, és Almási Ferenc, aki egy tehetséges kiváló basszusgitáros.
Akkor határoztam el, ha nem hívnak, akkor majd magam csinálok egy rendezvényt. Ebből nőtt ki aztán a Lábatlani Bluesfesztivál. Mint említettem, Török István, majd Dinnyés István polgármesterek, valamint Szabó Ildikó is mellém álltak. A zenei részében teljes szabad kezet kaptam, és jött némi anyagi támogatás is. Azóta a harmadik polgármesterünk vezeti a várost; Teller Péter nagyon sokat tesz a kultúráért. Mindháromnak és Ildikónak is nagyon hálás vagyok a sok segítségért, támogatásért, ezúton is köszönöm nekik.
De ne feledkezzünk meg Török Ádámról sem, akivel akkoriban már együtt lógtam a Mini zenekar koncertjein, sőt az éjszakában is. Nagyon sokat segített, ő hangosította a fesztivált, és mellettem volt a szponzorokkal való tárgyalásokkor is.
Ha már szóba hoztad Török Ádámot: hogyan ismerkedtetek meg?
’98 környékén találkoztunk először. Két évvel korábban költöztem fel Budapestre, egy régi ismerősöm adott ügyintézői munkát a saját cégénél, egy információszerzéssel foglalkozó kft-nél. A kollégák meglehetősen jómódú emberek voltak, akikkel jártuk az éjszakát, és ahogy akkoriban neveztük, „bulikáztunk”. Többek között, ahogy már említettem, az Old Man’s Pubba is jártunk, ott ismerkedtem meg közelebbről Ádámmal és más zenészekkel.
Onnantól kezdve többször találkoztunk és a továbbiakban együtt bulikáztunk. Igazából akkor kerültem közelebb hozzá, amikor a főnökömtől születésnapi ajándékként „megkaptam” a Török Ádám és a Minit; egy borospincében tartottuk az ünnepséget, ahol a zártkörű rendezvényen élőben játszottak nekünk. Ennek a csúcspontja, hogy Ádi bácsival duóban felléphettem a színpadon: miután ott a helyszínen megmutattam neki, mit tudok, kért egy blues alapot G-ben, amire ő ráfuvolázott egy improvizációt. Pinyó hozta a tempót valami kanalakkal, mire kialakult egy spontán akusztikus buli a borospincében. Annyira jól sikerült, hogy a következő hétvégére két dal erejéig meghívott az Old Man’sbe beugrónak a Minihez.
Azóta ezt számítom zenei pályafutásom kezdetének, első állomásának. Az Old Man’s bárpultja mellett állva Borsodi Laci, Szűcs Gábor Little G. Weevill és más kollégák – akik általában eljártak Ádám koncertjeire – mindezt végignézték. Ádámot egyébként mindenki imádta, s nem utolsó sorban, a Mini CD-minőségben játszott. Amint lejöttem a színpadról, odajöttek gratulálni, Borsodi Laci pedig azonnal felajánlotta, hogy csináljuk együtt zenekart. Ez lett a Virga Negra; Ádi bácsinak is tetszett, Lacika elképesztően jól gitározott, így felkarolt bennünket.
Ami Ádámot illeti: nem mondhatom, hogy rögtön barátok lettünk, mégis majdhogynem napi szinten együtt lógtunk. Mindenhova hívott magával, többek között a Rómába ebédelni, ahol neki köszönhetően megismertem szinte az összes zenész legendát, vagy éppen a Battyira (Batthyány téri vásárcsarnok, Török Ádám egyik törzshelye volt – H.I.), amelynek a kávézójába jártunk. Mindezek alapján kialakult egy mélyebb kapcsolat közöttünk. Aztán egy idő után bevett a bandába, vagyis a Török Ádám és a Mini együttes tagja lettem. Rengeteg koncertet, országos turnékat játszottam végig, sőt, Svájcba is eljutottam velük. Ádival közös zenekari buszt vettünk, amelyet én vezettem. Kapcsolatunkra jellemző, hogy a későbbiekben Kicsi Misinek, vagy „kisbarátomnak” szólított.
Mindemellett Török Ádám és a Misi néven egy duót is létre hoztatok.
Igen. Akkor már tíz éve ismertük egymást, tulajdonképpen a 2008-as gazdasági válság „kényszerítette” ki ezt a formációt. Hirtelen megcsappantak a Mini koncertlehetőségei, ennek kapcsán jött az ötlet, hogy gépi alapra játszanánk fuvola-szájharmonika kettőst, Ádi bácsi még különböző csörgős kütyükkel – amiket a Miniben is előszeretettel használt – is színesítené a produkciót. Hogy levegyem a gondot a válláról, ne kelljen szervezéssel és egyebekkel bajlódnia, örömmel vállaltam az ezzel kapcsolatos feladatokat. Rajta kívül soha, egyetlen zenésszel sem tudtam annyira nyitottan, normálisan együtt dolgozni, mint Ádámmal. Korrekt, becsületes ember volt. Sokat tanultam tőle.
Akkoriban készült el a Szimpla-kert stúdiója, felajánlottam a főnököknek, hogy odahozom Török Ádámot. Felvesszük a lemezünket, cserébe mi reklámozzuk a helyet és a stúdiót. Így 2006-ban elkészülhetett az első közös albumunk, az Adam & Misi - Éjszakai utazások Zeneországban című CD, a kiadást én finanszíroztam. A lemez sikeres lett, a produkció pedig működött, hiszen abban a gazdasági helyzetben egyáltalán nem volt mindegy, hogy kedvező áron, olcsón el tudtuk adni a duót. A rengeteg koncert kihúzott bennünket az akkori világválság okozta recesszióból.
A blues szcénában tűntél fel, ugyanakkor más műfajokban is jeleskedsz. Hogyan férnek meg benned a különféle muzsikák egymás mellett?
Induljunk ki onnan, hogy minden zenének a blues az alapja, amiből én is táplálkozom. Vidéki kis srácként – mint említettem – nem a tradicionális bluesban szocializálódtam, először másfajta zenék érintettek meg. Legyen az akár populáris vagy éppen latin-amerikai; megjegyzem, ez utóbbi akkor is, ma is nagy kedvencem. Hangulatfüggő ugyan, de nagyon szeretem a latin ritmusokat, mert megnyugtatnak. Emiatt meglehetősen szerteágazó a zenei ízlésem, s ez által a hozzáállásom.
Szeretek többféle, több stílusban mozgó zenésszel együtt játszani, mert mindenki mást képvisel, mindenki máshonnan jött. Minden egyes alkalom külön felkészülést, hatalmas kihívást jelent számomra, s ez sokat segített a fejlődésben. Hadd hozzam példának Kontor Tomit, akivel két lemezt is készítettünk. Olyan magas szintű, sokoldalú zenész, akinek a szakmai észrevételeit, véleményét elfogadom, és biztosan támaszkodhatok rá. Az elmúlt nyolc évben rengeteget tanultam tőle; többet, mint az azt megelőző huszonötben összesen.
Még előtte ismerkedtem meg Takáts Eszterrel, s két-három lemez erejéig belekóstoltam a világzenébe. De említhetném Giret Gábort (basszusgitáros, gitáros, hangszerelő, stúdiós - Kowalsky meg a Vega, Satöbbi, Jamie Winchester, Hrutka Róbert, Kretens, Azok a Fiúk, stb. – H.I.) is, akivel nem csupán együtt zenéltem évekig, de a mai napig együtt dolgozunk és ő a producerem. Nélküle nem döntök semmiben.
Az is a sokoldalúságodból fakad, hogy ne csupán eljátszd, de műfaji határok nélkül komponálj is zenét?
Igen. 2008 környékén tanultam meg gitározni, ami nagyban hozzásegít a komponáláshoz. Már akkor bennem volt, hogy szeretnék saját dalt írni, voltak ötleteim, ám érdekes módon, ebben a zenészkollégák kevésbé voltak segítőkészek. Napi hat-nyolc órát gyakoroltam a gitáron is, pár évre rá kijött az első szólólemezem.
Olyan szinten tanultam meg gitározni, hogy tudtam magam kísérni. Eközben a szájharmonikát sem hanyagoltam el, egy tartóval a nyakamban fújtam a dallamot, miközben a gitáron fogtam az akkordokat. Gyakorlás közben jönnek a dalötletek, ezeket provizórikusan feljátszom, a többi a profi zenész dolga: rendesen feljátssza és meghangszereli.
A kérdésedre válaszolva: beszéltünk róla, hogy honnan indultam, mennyire szerteágazó az életem, hogy sokféle zenei hatás ért. Eközben a táncos múltamról sem szabad elfeledkezni, hiszen a felsoroltak mellett ennek hatása is érvényesül a dalaimban. Ugyanakkor hangulatfüggő is: valamikor rockosabb, máskor finomabb témákat fogok meg a gitáron. A mai napig sokféle stílusú zenét hallgatok, és rendszeresen járok különböző zenekarok koncertjeire. Valamiért úgy alakult, hogy nem specializálódtam egyetlen műfajra.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2024. október 14. 06:18