Aki a dalaiban él
„Fiam, én azt szerettem volna, hogy ügyvéd és egyben zeneszerző légy!”. Az atyai jó tanáccsal felvértezve indult útjára az a karrier, amely aztán olyan örökzöld sikersorozatot eredményezett, mint a Postakocsi, a Táncoló fekete lakkcipők, a Húsz év múlva, a Száguldás-Porsche-Szerelem, vagy az Ez majdnem szerelem volt. Hogyan jut el egy fiatal tehetséges szerző a táncdalok világától a rock and rollig, illetve countryig, majd onnan az első zenés színpadi művének bemutatójáig, amely napjainkra túljutott a nyolcszázadik előadáson is? Többek között erre is választ kapunk Nagy Tibor Magnus-szal készült beszélgetésünkben, aki A Kölyök musical sikere nyomán vállalta el Benyovszky – a szabadság szerelmese című új musical zenéjének megkomponálását, amelyet élete fő művének tekint.
Honnan jött a Magnus név?
A magnus latinul nagyot jelent. Olyan hétköznapi a nevem, hogy hozzá kellett kanyarítani a művésznevet, amely így jobban azonosítható. Mint zeneszerzőt a szakma jól ismer, a közönség viszont nem tudja személyemhez kapcsolni a dalaimat.
Nagy Tiborról azonnal a hetvenes-nyolcvanas évek egyes sikerdalai ugranak be. Ettől azonban kicsit tovább mennék: népszerű szerzeményeid alapján rehabilitálnám a szerintem pejoratív kicsengésű, rosszízű „sláger” szót. Hogyan definiálnánk ezt a fogalmat?
Hadd kezdem az elején! Barátaim szerint a dalaimban élek, amelyet annyiban finomítanék, hogy a dallam primátusában hiszek. Talán nem hangzik szerénytelenül, de olyan adottságot, ha úgy tetszik tehetséget kaptam, hogy kötelességemnek éreztem azt kibontani.
1972 óta komponálok. Az alkotás folyamata a kezdetekben úgy zajlott, hogy jöttek az ötletek, amelyeket annak idején még kazettás diktafonra rögzítettem. Ha a helyzet úgy hozta, kifejezetten a vezérdallamot lekottáztam. Ezeket félretéve, ha napok, hetek múltán ugyanezen dallam visszaidéződött bennem, kibontottam és felépítettem a dal szerkezetét. Tulajdonképpen ez volt az első szűrő, amely bizonyította, hogy jó úton járok.
Ez volt az általam „kelesztésnek” nevezett folyamat, a dallamötleteket pedig „szilánkoknak” hívtam. A későbbi Száguldás-Porsche-Szerelem, vagy az Ez majdnem szerelem volt dalok ötletként jöttek, majd az említett módon visszaidéződtek. Nálam mindig a dallam jön először, ahhoz keresem az akkordmeneteket, a ritmikát, ami biztosítja a dallamgazdagságot, valamint a stílusokon átívelő, egyéni megszólalást. A dal szerkezetét persze fel kell építeni az elején intróval, a végére outróval, közötte verzével és refrénnel, s ha a zene megkívánja, bridzs-dzsel, valamint hangszerszólóval is.
A musical írásához nagyon komoly zenei tanulmányok szükségesek, hiszen nagyon fontos, hogy a zenemű miként épül fel.
Az azóta eltelt időben volt időm végiggondolni a sláger fogalmát és az élet engem igazolt. Nevezetesen ehhez négy dolog szükségeltetik: magával ragadó, vagy fülbemászó muzsika; jól megjegyezhető, speciális életérzéseket visszaadó dalszöveg; népszerű, de még inkább karizmatikus előadó; és a médiában való megjelenés. Ha a négy kritériumból akár csak egy is hiányzik, akkor nem slágerről, csupán ismert dalról beszélünk; ezt mestereimtől, többek között Fényes Szabolcs és Bágya András zeneszerzőktől, hangszerelőktől, valamint Szenes Iván, illetve Bradányi Iván szövegíróktól tanultam. Ugyancsak az ő állításuk, ha a négyből már két összetevő hiányzik, a dal süllyesztőbe kerül.
Milyen zenei hatások értek, kikre tekintettél példaképként?
Kezdetekben egyértelműen a The Beatles és a The Rolling Stones. Nem volt kérdés ez akkoriban, ronggyá hallgattam a lemezeiket. Később, amikor a szimfonikusok iránt kezdtem érdeklődni, a Supertramp lett a kedvencem. Magas színvonalú hangszerkezelésük, a harmóniák gazdagsága fogott meg bennük leginkább. Azt gondolom, megelőzték a korukat. Aztán jött a Queen, és persze ott voltak a nagy klasszikusok. Érdekes módon nem Mozart, ő nekem túl játékosnak tűnik, inkább a veretesebbek, mint Beethoven, vagy Csajkovszkij. Wagner viszont már sok nekem.
El kell mondanom, alapvetően lírai alkat vagyok, a zenében is az értékállót és a mívest szeretem. Zeneszerzőként azt tartom fontosnak, hogy más alkotóktól megkülönböztethető, egyéni stílusom legyen. Ezt az utat igyekszem bejárni.
Honnan indult és hogyan bontakozott ki a zenei pályád?
1964-ben érettségiztem, erre készülődve lecsuktam a zongora fedelét, amelyet 1968-ig fel sem nyitottam. Az ELTE Állam- és Jogtudományi karának másodéves joghallgatójaként az Eötvös klubba jártam zenét hallgatni. Az egyik egyetemi bulin elromlott a Tesla magnó, én pedig leültem a zongora mellé és eljátszottam néhány The Beatles dalt – mint például a Yesterday-t – amelyeket önkéntelenül másként fejeztem be. Minderről másnap délelőtt beszámoltam az akkor neves ügyvéd édesapámnak, aki eléggé meglepően reagált: „Fiam, én mindig azt szerettem volna, hogy ügyvéd és egyben zeneszerző légy!”. Legnagyobb meglepetésemre Lovas Róbert agysebészt és Dobos Attila fogorvost hozta példaként, akik köztiszteletben álló hivatásuk mellett is kiváló muzsikus-szerzők. „Te, mint ügyvéd, miért ne komponálhatnál?” – tette hozzá. Ekkor ismertem fel zeneszerzői képességeimet, és elindult egy olyan alkotói folyamat, amelyben elkezdtem írni azokat a „szilánkokat”, amelyekről beszéltünk.
És miképp folytatódott?
Egy alkalommal becsöngetett hozzánk egy fiatal hölgy azt az általam írt dalok szerzőjét keresve, amelyekből el is dúdolt mindjárt kettőt-hármat. Elvitt Majláth Júliához (néhai táncdalszerző – H.I.), aki Bágya Andráshoz irányított. A neves táncdalszerző meghallgatott, majd telefonon keresztül beajánlott Szenes Ivánnak azzal, hogy „ebben a srácban van spiritusz”. A lakásán fogadott, ahol a fiatal komponisták úgy várakoztak rá, mint egy fogorvosi rendelőben. „Vizsgamunkaként” egy általa írt refrénre kellett dallamot írnom. Mint kiderült, neves, rutinos dalszerzők legkevesebb egy-két napos határidőre vállalták, én pedig „zöldfülűként” egy óra hosszat ajánlottam – és csatát nyertem.
A Magyar Rádió 1973-ban aztán bemutatta első dalunkat, amelyek még a hagyományos tánczene jegyében íródtak, s ezzel egy időben az úgynevezett „Szenes-istálló” tagja lettem. Egy évvel később a szövegíró az Interkoncerten keresztül benevezett a máltai For Peace nemzetközi dalfesztiválra, ahol a több mint ezer dalból – egyetlen Kelet-Európaiként és egyedüli magyarként – válogatták be a Nárciszok virulnak című szerzeményemet. A fesztivál döntőjében a máltaiak adták elő a dalt angolul, amelyet az apostolos Németh Zoli hangszerelt, és ezzel elhoztuk a fesztivál Gold For Peace -díját.
A sikerdalt itthon is szerettük volna népszerűsíteni; Szécsi Pali érzelmi okokból nem vállalta, és Cserháti Zsuzsit ajánlotta maga helyett. A Nárciszok virulnak lett az első országos ismertségű szerzeményem, amely után a könnyű műfaj atyjától, Fényes Szabolcstól, a következő elismerést kaptam: „Amit maga csinál, az örömzene!”. E méltatás az egész pályámon elkísért, és amolyan útravalónak tekintettem.
A hetvenes évek közepe azonban némi változást hozott a zenei életben. Hogyan viszonyultál ehhez?
1975-ben nagy fordulat állt be zenei pályámon. A tánczene világát elhagyva megismerkedtem Komár Lacival, Kiss Zoltán Zéro basszusgitárossal, és persze Faragó Judy Istvánnal, a zseniális szólógitárossal. Ők együtt alkották a Szemek, Szájak, Szívek együttest. Megmutattam nekik néhány rock and roll jellegű dalomat, ám a dicsőség, furcsa módon „Postakocsin érkezett”. A country nóta olyan átütő sikert eredményezett nekünk, hogy szinte azonnal beindította az akkor Sprintre váltó együttes karrierjét.
A Sprint népszerűsége nem tartott sokáig, miután Erdős Péter sugallatára Komár Laci – akit „szalmaszagú parasztgyereknek” hívott – Judyval egyetemben szólókarriert kezdett. Laci első önálló nagylemezére – a legendás pepita albumra – több neves szerző mellett a Táncoló fekete lakkcipők, a Szerencsevadász és a Fehér hold című szerzeményeimet hoztam. A kiadvány óriási elismertséget hozott Lacinak, akivel egy életre szóló szakmai barátságot kötöttünk. A 2012-ben bekövetkezett haláláig ötven olyan hanghordozón megjelent dalt írtam neki, mint a No miss, a Halványkék szemek, a Húsz év múlva (amely ma már ballagási nóta), a Te vagy a játékom, a Megvan írva a csillagokban, vagy éppen a Férfiszív. Laci ezek alapján nevezett engem „slágergyárosának”.
Az 1997-es Féfiszív album mintha kissé lágyabbra sikeredett volna a korábbiakhoz képest.
Igen, Lacival közös elhatározásunk volt a szándékos stílusváltás. Éppen ezért a szokásos rock and rollok mellett több ballada is helyet kapott a lemezen, de a táncdal világába már nem tértem vissza.
Mi viszont ugorjunk kissé vissza az időben! Nem gondolkodtál azon, hogy zeneszerzőként egyben hangszeres zenész is légy? Nem vonzottak a zenekarok?
Egyfelől ahhoz, hogy odaadással és tisztességgel vigyem az ügyvédi pályát, teljes ember kellett, másfelől nem éreztem volna jól magam közönség előtt a színpadon hangszeres zenészként.
Két különböző beállítottságú szövegíróval dolgoztam a kezdetekkor: fogalmazhatnék úgy is, hogy Ivántól-Ivánig rohantam… Szenes bohém ember volt, éjjel szeretett alkotni. Gyakorta éjfél után hívott a Fészek klubból hazatérve, hogy mutassam meg a legújabb dalomat, amelyen hajnalig dolgoztunk úgy, hogy ő a kereveten heverve zöld tintával írta a szöveget, én pedig a zongorát püföltem.
Bradányi ezzel szemben korán kelő volt, Szenes után egyenesen hozzá rohantam. Onnan ügyvédként a bíróságra; nemegyszer késve érkeztem a tárgyalásra. Egy alkalommal be is szólt a bíró: „Mi van ügyvéd úr, postakocsin érkezett?”. A feszített ügyvédi tempó mellett az esti nyugalomban, de még inkább éjszakába nyúlóan komponáltam, ilyen körülmények között a zenekarozásra aligha jutott volna idő.
Szerzeményeid mellett gyakran feltűnt Juhász Sándor szövegíró neve. Talán nem túlzás azt állítani, hogy olyan emblematikus szerzőpárost alkottatok, akár Szörényi-Bródy, a Lerch-Demjén, vagy Fenyő-Novai.
Megtisztelő a hasonlat. Juhász Sanyit Komár Laci révén ismertem meg, aki az egyik legjobb barátom lett. Tudni kell róla, hogy kivételes tehetségű polihisztor: film-forgatókönyvíró, író, költő, zseniális festőművész, emellett számtalan dalom szövegírója volt…
… Így a Száguldás-Porshe-Szerelem című zenédnek is, amely a Szálka hal nélkül televíziós sorozat főcímdala volt, s amely talán életed legnagyobb slágere. S, amelyhez persze kellett két olyan nagyszerű előadó, mint Cserháti Zsuzsa és Horváth Charlie.
1983 nyarán Sándor Balatonon a Művész üdülőben nyaralt, ahol meglátogattam. Útközben elképesztő vihar tört rám, amelyet a román ipar egyik remeke, a Dacia típusú személygépkocsim nehezen viselt. Mire Zamárdiba értem, az ablaktömítés feladta az özönvízszerű esővel való hiábavaló küzdelmet, ennek következtében lavórral kellett kimerni a vizet az utastérből.
Sanyival a teraszon tárgyaltuk a történteket, amikor a látóterünkben megjelent egy Porsche 911-es cabrio, amelynek digó (azon olasz turisták ragadványneve, akik kifejezetten a lányok „kedvéért” jártak Magyarországra – H.I. ) tulajdonosa azonnal leszólított egy lányt, aki persze első szóra beült az autójába. Sanyi erre úgy reagált, hogy „látod, ilyen kocsival lehet csajozni!”. Majd a homlokára csapva felkiáltott: „ezt kell megírnom!” Ez az élethelyzet ihlette tehát a Száguldás-Porsche-Szerelmet, amely valóban a dalaim egyik ékköve. A történethez tartozik, nem volt kétséges, hogy a duett egyik tagja Cserháti Zsuzsa lesz. Igen, de ki legyen a partnere? Horváth Charlie, aki épp Skandináviában vendéglátózott, Zsuzsa kérésére hazautazott, és felénekelte dalt, amelyet az ő kettősük tett halhatatlanná.
Kevés szerző mondhatja el magáról, hogy szerzeményeivel nem csupán benevez a külföldi fesztiválokra, de az értékes díjakat is elhozza.
Akkoriban a nagy fesztiválok korát éltük. A máltai siker után 1990-ig, jeligés pályázat alapján, szinte minden esztendőben tizenhárom rangos nemzetközi fesztivál döntőjébe bejutottam valamelyik dalommal, ahol két Grand Prix-t (nagydíj), valamint a Best Continental Europian Composer- díjat is elhoztam.
A fesztiválok közül máig a legmaradandóbb élményem a legendás „égi művészhez”, Máté Péterhez kapcsolódik. Az Ez majdnem szerelem volt című dalt eredetileg Cserháti Zsuzsának írtam, ám ő épp kisfiát hordozta a szíve alatt. Ajánlására Péter boldogan vállalta a felkérést, de kitűnő szerző lévén a további közös munkára nem számíthattam. Az V. Párizsi Nemzetközi Dalfesztivál döntőjében franciául énekelt a szinte teljes francia könnyűzenei élvonal alkotta zsűri előtt, ahol triumfáltunk. A kislemezen is megjelent dal – a külföldi eladásokat nem számítva – idehaza kétszázhetven-ezer (!) példányban kelt el.
Legismertebb zenés színpadi munkád a Kölyök című musical. Mit tudhatunk róla?
1991-ben Cserháti felénekelte az Ezentúl című dalt, ezt hallva Mikó István, az akkori Arizóna Színház igazgatója kért fel zeneszerzőnek a készülő musicalhez.
Több mint száz rádiófelvétellel, aranylemezekkel és CD-kkel a hátam mögött szerettem volna nagy színpadi művel megmérettetni magam. Régi álmom teljesült, amikor 1992-ben az Arizóna Színház – Pozsgai Zsolt kitűnő librettójára, Bradányi Iván remek verseivel, Mikó Istvánnal, valamint az akkor debütáló Keresztes Ildikóval a címszerepben – kirobbanó sikerrel mutatta be a Kölyök című, máig népszerű musicalemet. Miután az eredeti helyszín megszűnt, darab ott mindössze harmincnyolc előadást ért meg; de továbbvittük a soproni Petőfi Színházba, majd az ország más nagyvárosainak teátrumába is. A Kölyök időközben felnőtt, mára több mint nyolcszáz előadáson vagyunk túl úgy, nagy büszkeségem, hogy a Várnai Operaház is sikerrel játszotta.
A csavargó és a kis utcagyerek megejtő története, Charlie Chaplin The Kid című némafilmjének adaptációjaként kitűnő lehetőséget adott arra, hogy új zenei stílusokban is ötvözzek. Többek között a rock and rollt a Broadway-i hagyományokat követő nagyívű melódiákkal és steppel, valamint a Glenn Miller- féle big band hangzást a ragtime-mal.
Visszatérve könnyűzenei szerző munkádhoz, milyen albumok fűződnek a nevedhez?
Komár Laci biztos pont volt az életemben, vele sorra érkeztek az aranylemezek és kislemezek, de tíz szerzői albumválogatáson túl többek között Tóth Verának is írtam egy nagylemezt. Fiatalsága ellenére úgy gondoltam, hogy Cserháti után csakis ő méltó arra, hogy nagyívű balladáimat felénekelje.
Nem tartottad kockázatosnak, hogy régi, emblematikus dalaidat a Kikötők című egyik szerző albumodon elénekeltesd fiatal előadókkal?
Amikor felkértem a lemezen közreműködő nagyszerű előadókat, Szekeres Adriennt és Gáspár Lacit, a Marót Viki és a Nova Kultúrzenekart, a Fiestát, a Groovehouse-zos Judyt, a Hooliganst, a Bon-Bont, vagy a méltatlanul elfeledett Nagy Edmondot, ők választották ki az egyéniségükhöz illő szerzeményeket. Azzal a meggyőződéssel vállalták – véleményük szerint –, hogy dalaim generációkon átívelőek.
A lemezen is szereplő Ez majdnem szerelem volt című dalomat egyébként eddig huszonhárom (!) énekes dolgozta fel és tűzte műsorára. A teljesség igénye nélkül: Szulák Andrea, Tabáni István, Kökény Attila, Balázs Pali, Gergely Róbert és Lola.
Hiszek a csapatmunkában, amit bizonyít Demjén Ferenccel, mint kitűnő dalszövegíróval, vagy Malek Miklós, László Attila, Jankai Béla, Papp Gyula, Karácsony János, Juhász Attila „Jack”, Pejtsik Péter, Czomba Imre, Kiss Gábor és Gulyás-Szabó Gábor nagyszerű hangszerelőkkel való együttműködés.
Legutóbbi munkád Benyovszki Móric világutazóról szóló musical. Az előzetes hírek szerint különleges és igényes darabról van szó.
A Kölyök sikere alapján a Benyovszky Társaság elnöke G. Németh György 2015-ben kérte fel a három szerzőt (Pozsgai Zsolt, Bradányi Iván, valamint jómagam) a Benyovszky – A szabadság szerelmese című musical elkészítésére. Az elvárás szerint szimfonikus, nagyzenekari megszólalású, nagyívű, érzelem- és dallam gazdag zenét kellett komponálnom. Mindezt a mai kor hangzásának megfelelően, amelyhez nagyban hozzájárul a Sipeki Pipi vezetésével közreműködő öttagú rockzenekar, kiegészülve az Elek István vezette brass-szal. Úgy érzem, hogy ez a színpadi mű megszólalásában zeneszerzői pályám eddigi csúcsa.
2016-ban kezdődtek a munkák, majd öt év kemény munkája gyümölcseként idén befejeződtek. Több mint száz perc zene, negyvenhárom track alkotja a nagy szólódalokat, a duetteket, kvartetteket, szextetteket, különböző táncokat, valamint az úgynevezett aláfestő-, illetve változászenéket. Műfaji áttörésre törekedtem: amikor a történet dramaturgiája megköveteli a zenei dramaturgiát, a párbeszédek alatt is megszólal, leáll, vagy éppen kiúszik a zene.
Benyovszky kalandos, földrészeken átívelő élete kitűnő lehetőséget biztosított számomra, hogy annak színpadi megjelenítésében az adott földrész autentikus zenéjével illusztráljam a mondanivalót. Így a mai Tajvanon kínai, míg Madagaszkáron afrikai népzenéből táplálkozó muzsika szólal meg. Ez utóbbit elmélyült tanulmányokat követően autentikus, afrikai és malgaszi népi hangszerek – mint a marimba, a karimba, valamint különböző afrikai tamok –igénybevétele mellett komponáltam. A Mária Terézia udvarában tett látogatásához megírtam a Magyar Sors Keringőt, amelyet áthat a mély fájdalom.
A műfajokon átívelő zeneszerzőtől kérdezem: létezik, hogy egy alkotó végzetesen kiírja magát? Ennek egyik ismérve az önismétlés, vagy, hogy egyazon körben mozog.
Ezen soha életemben nem gondolkodtam. Mások szerzői módszereit nem ismerem. Soha nem állítottam fel magamnak sémákat az alkotásban, a zongora sok oktávos billentyűi meglehetősen tág teret adnak az alkotói fantáziának. Beszéltünk róla, hogy a pályám a táncdalszerzéssel, majd rock and roll-lal és a countryval indult. Nem tudom biztosan, de erős a gyanúm, ha nem lépek tovább, megmaradok csupán az említett műfajok mellett, magam sem kerülhettem volna el az önismétlést. Miután mindig is dallamokban gondolkodtam, jöttek más zenei ötletek is, amíg eljutottam A Kölyök musicalig és onnan a Benyovszkyig, ami a maga különböző etnikai world zenéjével tényleg biztosítja a változatosságot. Ehhez a szerző véna mellett szakmai alázat és szorgalom kell.
Vannak terveid a jövőre nézve?
Karácsonykor töltöm a hetvenhatodikat. Miután „szerencsére” a zeneszerzés nincs korhoz kötve, addig kívánok komponálni, amíg a ceruza ki nem esik a kezemből.
Hegedűs István
2022. április 14. 07:03