Accept - Vasárnap este újabb koncert a Barba Negrában!
Néhány hónappal ezelőtt egy Humanoid című új stúdióalbummal jelentkezett az Accept legénysége, a teuton heavy metal stílusteremtői pedig azóta is a világ színpadait koptatják. Noha a nagyszabású világ körüli turné keretében júliusban már megfordult nálunk a Wolf Hoffmann gitáros vezette alapcsapat, amikor is a Judas Priest társaságában játszottak a Rockmaratonon, most visszatérnek egy újabb körre: a zenekar november 10-én vasárnap a Barba Negrában tart metálünnepet. A csemegének ígérkező koncert kapcsán kaptunk előzetes interjúra lehetőséget, és akárcsak legutóbb, ezúttal is a kérlelhetetlen riffek mestere, az alapító Wolf Hoffmann állt rendelkezésünkre.
Idén tavasszal jelent meg a zenekar tizenhetedik stúdióalbuma, Humanoid címmel. Milyen visszajelzéseket kaptatok a rajongótábortól eddig?
Egyöntetűen pozitív reakciók érkeztek, és ezt azóta is folyamatosan tapasztaljuk a koncerteken. Sok új dalt játszunk élőben, a közönség pedig imádja őket, ami felettébb különös: tudod, általában óvatosan kell bánni a friss témák koncertprogramba történő integrálásával, mert számolni kell azzal, hogy nem mindenki ismeri őket. Most azonban abszolút nem ez a helyzet, azt látom, hogy az emberek kívülről fújják az új számokat, a dedikálásokra pedig rengetegen hozzák a Humanoid-ot aláíratni, ami rendkívül örömteli!
A magam részéről nem lepődöm meg ezen, mert a visszatérést jelentő 2010-es Blood Of The Nations album óta elképesztően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a zenekar. Hat albumot készítettetek Mark Tornillo énekessel, és mindegyiken megbízhatóan hoztátok az elvárt magas színvonalat. Mi a titka ennek a kivételes sikerszériának?
Magam is úgy érzem, hogy jó úton járunk és zökkenőmentesen haladunk előre, ugyanakkor nincs emögött semmi titok: egyszerűen jól érezzük magunkat, szeretjük azt, amit csinálunk, ez pedig kifizetődő. Ha odafigyelsz a munkádra, annak mindig megvan az eredménye. A baj akkor kezdődik, amikor az ember elkezd lazán bánni ezzel a kérdéssel. Ha kevésbé törődsz a dalokkal és rutinból akarod megoldani, pórul jársz. Ha elhiteted magaddal, hogy nincs szükség akkora erőfeszítésekre, mert a lojális tábor úgyis megveszi majd a lemezt, nos, ez egyenes út a lejtőn való elinduláshoz. Lekopogom, de eddig nálunk mindig bevált, ha lelkiismeretesen álltunk hozzá egy-egy album elkészítéséhez, komolyan vettük a feladatot, és beletettünk annyi munkaórát, illetve energiát, amennyi a megfelelő végeredmény eléréséhez szükséges volt. Mark személyében kiváló énekes áll a banda frontján, Andy Sneap nagyszerű producer, ezzel a felállással pedig remekül meg tudjuk valósítani mindazt, amit szeretnénk.
A stúdiózás hogyan zajlott ezúttal?
Azt mondhatom, hogy a szokásos kerékvágásban ment minden, az ügymenet ugyanaz volt, mint az ezt megelőző lemezeknél. Ezúttal sem távolodtunk el a jól bevált módszertől, viszont Andy-vel már beszélgettünk arról, hogy a következő lemeznél esetleg ki kellene szakadni ebből, mert már elég régóta dolgozunk ugyanúgy. Esetleg kipróbálhatnánk valami mást, stúdiózhatnánk mondjuk Spanyolországban vagy Olaszországban, tehát valami kellemes klímájú helyen, és megnézhetnénk, hogy ez milyen hatást gyakorolna ránk. Persze még semmi nincs eldöntve ezzel kapcsolatban, de majd ha eljön az idő, akkor számításba vesszük ezt a lehetőséget is.
Milyen együtt dolgozni Andy Sneap-pel?
Andy igazi profi, nagyon jól kijövünk vele, a munkakapcsolatunk zavartalanabb nem is lehetne. Volt időnk megszokni egymást, hiszen 2010 óta csak vele stúdiózunk, ez is magyarázat arra, hogy miért prosperálnak olyan jól a lemezeink. Andy ismer minket, jól tudja, hogy milyennek kell lennie egy Accept-albumnak, ugyanazt az irányt képviseli, amit mi. Ez nagy előny, mert nem feltétlenül így működnek ezek a dolgok: amikor egy zenekar stúdióba vonul és bevon a munkába egy külsős szakembert, akkor lehetnek nézetkülönbségek, és ez meg tudja nehezíteni a közös munkát. Andy-vel viszont nem ez a helyzet, vele nagyon könnyű szót érteni. Nyilvánvalóan a mi esetünkben is akadnak olyan kérdések, amelyek tekintetében eltérő álláspontot képviselünk, ezek viszont általában másodlagos ügyek. Tényleg úgy lehetne legjobban jellemezni a viszonyunkat, hogy ugyanazt a könyvet olvassuk, és ugyanazon oldalnál tartunk. A hangzásokat és a zenei irányvonalat illetően is abszolút egyetértünk. Anno hosszú kihagyást követően tértünk vissza a Blood Of The Nations koronggal, Andy pedig abban az időben még új fiúnak számított a szakmában. Mi magunk sem ismertük őt korábbról, de bizalmat szavaztunk az együttműködésnek. Azóta eltelt majdnem tizenöt év, ez idő alatt hat album született, mi pedig Andy-vel együtt fejlesztettük tovább a stílusunkat. Mára nem túlzás azt állítani, hogy Andy a csapat elválaszthatatlan részét képezi, tagja az Accept-családnak.
Általában milyen témák inspirálnak dalszerzéskor?
Legfőképpen a valóság van rám hatással, ami éppen az adott időszakban történik körülöttünk, szóval a fantázia világa, a tündérmesék, a boszorkányok és a többi kitalált dolog nem igazán érint meg. Realista vagyok, elég csak megnéznem az esti híradót ahhoz, hogy megmozduljon bennem valami és írjak egy új dalt. A Humanoid albumnál például a mesterséges intelligencia egyre szembetűnőbb térnyerése szolgáltatta a témát. Érdekes, ahogy a technológia átveszi a kontrollt az emberek felett. Ez mindenképpen olyasmi, amit szerettem volna az új dalokban alaposabban körüljárni.
Azt hallani, hogy egyesek már dalszerzéshez is használják az AI-t…
Igen, én is olvastam erről. Mekkora őrültség már ez, nem?!
Tényleg döbbenetes. Csak beírsz néhány instrukciót, az AI pedig kidob egy komplett dalt…
Ez a jelenség lassan már az élet minden szegmensét áthatja, a médiában is biztosan használják. Lehet, hogy a következő lemezünk kritikáját is az AI írja majd! (nevet)
Ami a mostani turnét illeti, meglehetősen intenzíven koncerteztek. Pár nap múlva újra Budapesten köszönthetünk benneteket…
Így igaz, a Barba Negrában fogunk játszani, ami elsőrangú helyszín, többször játszottunk már ott. Várjuk, hogy újra találkozzunk a magyar rajongókkal, akik mindig fantasztikus hangulatot varázsolnak számunkra!
Júliusban már játszottatok egyszer nálunk a turné keretében, de az egy fesztiválfellépés volt a Rockmaratonon…
Valóban, és remekül éreztük magunkat ott, egész különleges volt a buli atmoszférája. Elég feszített az idei körút, már legalább az ötvenedik koncertnél járunk, ilyenkor pedig eléggé összemosódnak az emlékek, de arra a bulira határozottan emlékszem.
Mennyiben változott a műsorotok azóta?
A fesztiválokat mindig külön kezeljük koncertprogram tekintetében. Teljesen más, amikor főzenekarként a saját bulinkat játsszuk, egészen más lehetőségeink vannak olyankor. A fesziváloknál számításba kell venni, hogy kevesebb idővel kell gazdálkodnunk, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy nem feltétlenül bennünket akar megnézni mindenki. Ilyen esetekben jobb biztosra menni és a régi sikerdalokra koncentrálni. A saját fellépéseken viszont bármi belefér, mélyebb a merítés, gond nélkül elővehetünk olyan témákat is, amiket csak a legvadabb fanatikusok ismernek, de az új lemezre is nagyobb hangsúlyt fektethetünk. Ezen a turnén a Humanoidról akár öt dalt is eljátszunk esténként, ha éppen úgy tartja kedvünk. Általában három friss számot teszünk a programba, de simán elmegyünk ötig is, ha olyan a hangulatunk.
Azért egy ekkora örökséggel rendelkező zenekar esetében nem lehet könnyű kielégíteni a rajongótábor igényeit koncertprogram vonatkozásában…
Mindig akadnak olyanok a közönség soraiban, akik egészen elképesztő és teljesíthetetlen kívánságokat fogalmaznak meg a műsort illetően, de ez normális. Nem csinálunk ebből problémát, inkább változtatunk menet közben a programon, de ez csak egy-két dalt érint esténként.
A turnés életforma néha kemény is tud lenni. Érezted valaha a kiégés jeleit a megállás nélküli koncertezés miatt?
Nem igazán. Nézd, én nagyon szeretem ezt csinálni, és minél inkább belemelegedek, annál jobban élvezem. Ha van heti öt koncert, az majdnem olyan, mintha normál munkarendben dolgoznál. Lehet, hogy a legelső alkalommal még rozsdás kicsit az ember, kábé úgy, mint amikor hosszú idő után újra lemész a terembe edzeni, de aztán belejössz és fejben is egyre inkább ráhangolódsz. Szinte napi rutinná válik a koncertezés.
A nyár folyamán a Whitesnake-gitáros Joel Hoekstra segítette ki a csapatot. Mesélnél arról, hogy zajlott az együttműködés?
Joel a dél-amerikai körre csatlakozott először, de már nincs velünk, jelenleg a Trans-Siberian Orchestra szokásos téli turnéján szerepel Amerikában. Annyi történt, hogy nyáron szükségünk volt egy beugrós gitárosra a koncertekhez, ő pedig épp ráért. Philip Shouse-t kellett helyettesítenie és fantasztikus munkát végzett, nagyon jól éreztük magunkat vele. Csodálatos gitáros, és emberileg is nagyon megkedveltem. Baromi könnyen kijöttünk vele, ami nem csoda, mert elsőrangú a modora. Rendkívül szerény, visszafogott zenész, aki azonnal alkalmazkodott a zenekar stílusához. Egyáltalán nem állt szándékában előtérbe helyezni magát, pár szólót szinte rá kellett erőltetnem! (nevet) Habár a régi dalainkat illetően a szólók eredendően tőlem származnak, ezért egyszerűbb, ha manapság is én játszom őket, de az újabb darabokkal úgy vagyok, hogy mutassák csak meg magukat a társaim is bennük. Joelt állandóan kérdezgettem, hogy mely szólókat szeretné, de mindig csak azt válaszolta, hogy játsszam csak én őket… Persze aztán nagy nehezen elvállalt néhányat! (nevet)
Az Accept annak idején kétgitáros bandaként indult, majd volt egy idő a kilencvenes években, amikor egymagad láttad el ezt a szerepkört. Manapság viszont már három gitárral nyomultok…
Jövőre pedig már négy, azt követően pedig öt gitáros lesz a csapatban… (nevet)
Nagyobb a szabadságod így a koncerteken?
Egyértelműen, ugyanakkor a három szólógitár új lehetőségek megvalósítására is alkalmat teremt. Régebben kompromisszumot kellett kötnünk ezen a téren. Ha egy harmónia a lemezen három szólamból épült fel, akkor el kellett dönteni, hogy két gitárral melyik kettőt játsszuk élőben. A stúdióban szeretek sok gitársávval dolgozni, ezek színpadi előadását pedig nagyban megkönnyíti a három gitár. Biztosan működőképesek lennénk úgy is, ha a régi recept szerint két gitárral tolnánk, de szeretjük ezt a fajta csapatmunkát, jól működik ez nálunk.
A nyolcvanas évekbeli dolgaitok óriási hatást gyakoroltak az akkori mezőnyre, a Metallicától a Guns’N’Roses-ig rengetegen hivatkoztak rátok. Milyen érzés ebbe belegondolni?
Nyilván jó, de az igazság az, hogy ebben a műfajban mindenki hatással van a másikra, sokat tanulunk egymástól. Én magam Ritchie Blackmore, Uli Jon Roth, Angus Young, és a többi kortárs gitáros munkásságából szemezgettem, majd ezen hatásokat összeolvasztva alakítottam ki a saját stílusomat. A következő gitáros pedig lehet, hogy már tőlem is vett át ötleteket, és így tovább. Ez így működik, és nem kizárólag a zenében. Valószínűleg már a kőkorszakban is ez ment, az ősemberek egymástól lestek el trükköket, amiket aztán újabb készségek szintjére fejlesztettek.
Az Accept mellett két szólóalbummal is előálltál az évek során. Lesz ezeknek valamikor folytatása?
Mindenképpen szeretném, ha lenne, ez csak szabadidő kérdése. Egy ideje már játszadozom a gondolattal, és úgy tűnik, hogy jövőre talán lesz lehetőség összerakni a harmadik önálló lemezemet. Remélhetőleg a feleségemet, Evát is be tudom majd vonni az elkészítésébe, mivel komoly zenész, hegedűn játszik. A közelmúltban kitettünk a netre pár közösen előadott szösszenetet, melyekre egészen lelkes reakciók érkeztek, szóval ebben az együttműködésben mindenképpen van fantázia. Hogy pontosan milyen formában valósul majd meg, még nem tudom, mindenesetre így kimozdulhatok kicsit az Accept világából. Ne érts félre, imádom a bandát, ez az életem, de jól esik néha kicsit mást csinálni, amolyan zenei vakációra menni. Érted, mire gondolok?
Abszolút. Instrumentális zenét várhatunk majd tőled?
Egyértelműen. Ha az Accept mellett kijövök valamivel, az minden kétséget kizáróan csak instrumentális muzsika lehet. Mivel nem vagyok énekes, muszáj lenne külön projektet vagy bandát szerveznem, ha vokális zenében gondolkodnék, ami persze óhatatlanul úgy szólna, mint az Accept. Nem akarok konkurenciát teremteni egy ilyen lépéssel a csapatnak és saját magamnak, teljesen felesleges lenne. Inkább maradok a hangszeres zenénél szólóban.
A mostani turnén milyen felszerelést használsz?
Már hosszú évek óta változatlan nálam a színpadi cucc: Kemper erősítőn és a szignált Framus gitárjaimon játszom. Az egyik gitár itt is van mellettem, nézd: ezen a The Rise Of Chaos album grafikája látható. Akárhányszor előállunk egy új lemezzel, a Framus egyből csinál nekem egy ahhoz kapcsolódó hangszert! Egyébként ez a gitár csak küllemében olyan, mint egy Flying V, a tulajdonságaiban sok egyéb ötvöződik, még Stratocasterre emlékeztető jegyek is. Először is, Floyd Rose tremolóval rendelkezik, a hangszedők kiosztása a nyaki single coil-lal pedig szintén azt a vonalat erősíti. Fishman aktív rendszerű pickupokat használok benne, a húrok pedig 010-046-os vastagságúak. Amint látod, nem támaszkodom semmilyen különleges összetevőre, ilyen szimplán oldom meg a hangzást. Pedálokat egyáltalán nem használok, az effektek a Kemperből jönnek. Persze nem mindig volt ez így, de ahogy telnek az évek, úgy veszem egyre egyszerűbbre a fazont. A nyolcvanas években magam is a rengeteg pedálra és a szekrény méretű rack-ekre esküdtem, egy turnéra pedig akár tíz gitárt is magammal cipeltem, de akkor az volt a korszellem. Ma már csak a szükséges minimumot viszem magammal a koncertekre, és nagyon boldog vagyok így! Mindössze két gitár van most is nálam, kizárólag azért, hogy a különböző hangolások se okozzanak gondot. Ha rajtam múlna, minden bulit egyetlen hangszerrel csinálnék végig!
Írta: Danev György
Fotók: Grzegorz Gołębiowski
2024. november 7. 04:14