A ritmusok és az algoritmusok szakértője
A Rémember, a Nemjuci egykori, a Dope Calypso mostani dobosa, Szabó Áron Vasaló nem tud fél gőzzel működni: ha valamibe belefog, abban a maximum a számára egyetlen elfogadható alaphelyzet, a kiindulási pont. Aki látta már dobolni, tudja, hogy a fizikuma határait is feszegeti energikus dobjátékával az amúgy ELTE fizika szakos egyetemi diplomával rendelkező zenész. Az Artisjus vezetőségi tagja, a Hangfoglaló program mentora és egy gyönyörű, retro Amati dob tulajdonosa Rozsonits Tamással ült le egy jót sörözni és beszélgetni.
Volt a családodban zenész?
Vasaló: A szüleim természettudósok, de nagy zenerajongók. Budakeszin nőttem fel, ahol most is élek, nálunk otthon állandóan szólt a zene, a Legózás is azzal kapcsolódik össze nálam, hogy az Akai GX 4000 D szalagos magnóról órákon keresztül ment a Beatles, a Rolling Stones, Eric Burdon és az Animals vagy a Kinks és a többiek long play üzemmódban. Kiskoromban a Pink Floydot nyomasztónak találtam, most már imádom! Magyarok közül Illést és rengeteg Hobo Blues Band felvételt hallgattunk. Apám zongorista volt, konzit is végzett és élt egy fajta elvárás benne, hogy a bátyámmal (Szabó „Geiger” Gergely) együtt tanuljunk zenét, Édesanyámban viszont – bár a zenét ő is imádta, főleg a Stonest - éltek rossz emlékek a zenetanulásról, így apámat „letiltotta”, hogy határozottan a zene felé tereljen minket. Valójában tinédzser korunkban eszméltünk a bátyámmal, hogy mégiscsak jó lenne zenélni. A bátyám kezdte el az őrületet, ugyanis a nagyapám padlásán megtalálta a nagybátyám kézzel faragott gitárját, ami a mai eszemmel inkább egy jelmeztárból kölcsönzött eszköz volt, mint hangszer. Na, ezzel a bátyám elkezdett a tükör előtt pózolgatni és azonnal megragadt az agyában a gondolat, hogy márpedig ő gitáros lesz! Beiratkozott klasszikus gitár iskolába, én meg, mint a kisöcsi, aki mindenben utánozza a tesót, szintén zenélni akartam. Akkor már szemeztem a dobbal (korábban is, csak akkor még nem voltam elég bátor és rámenős, hogy kiharcoljam), aztán apám az utcán tépett egy cetlit, hogy: doboktatás és egy telefonszám. Lehettem kb. másodikas gimis akkoriban. Így lett Gódor Gábor a dobtanárom, azóta is nagy hálával tartozom neki, hogy bevezetett a dobolás misztikumába.
Bandázni, mint zenekar, mikor kezdtél?
Vasaló: Itt is a tesóm a meghatározó: neki volt már blueszenekara, fellépegettek a gimiben. Nekem volt már dobverőm, dobolni még nem tudtam, de magamban megfogalmaztam: ebben a zenekarban én akarok lenni a dobos! Csúnya dolog egy másik dobost kitúrni, ám én akkor ezt még nem tudtam. Az élet nagy mókamester: az a dobos, aki ott előttem dobolt, ugyan az, aki a Dope Calypsoban dobolt engem megelőzően. Bakó Balit így már két zenekarban is váltottam, de remélem egyikért sem haragszik, mert amúgy jó haverságban vagyunk.
Emlékszel az első hangszeredre?
Vasaló: Persze, az mindenkinek felejthetetlen! Az enyém egy ronda, metálkék, csehszlovák Amati dob volt, nem a jó sorozat, amit a ’60-as években gyártottak a Premier mintájára, amit most használok, hanem a ’80-as évek gyenge szériája, amiben eltörtek a babák, hangolhatatlan volt, de legalább szólt. A hidegrázós Amati.
Volt példaképed?
Vasaló: Sokan, de a legnagyobb hatással Chad Smith volt rám, a Red Hot Chili Peppers dobosa. Ő kitörölhetetlen nekem, Stewart Copeland játéka pedig a mai napig megfejthetetlen számomra. Bill Ward is elképesztően jó dobos, sajnos nagyon alulértékelik. Szakadjon rám az ég, de Ringo Starrt is imádom.
A Rémember előtt milyen zenekarokban játszottál?
Vasaló: A már említet blues-zenekarban a tesómmal. Akkoriban nagyon divatos volt a blues. Aztán szintén a bátyámmal és két gimis osztálytársammal meg egy „külsős” basszusgitárossal alapítottuk meg a Rémembert, amelynek számos neve lehetett volna, de valamennyi vállalhatatlan nyomtatásban. Nagy hatással volt ránk a Red Hot Chili Peppers és a Nirvana, valamint az egész grunge-vonal, ami egy mozgalomnak tűnt, jól pofán vert minket, imádtuk! A Rémember innen rugaszkodott el és nagyon hirtelen nagyon sokan jöttek a koncertjeinkre.
Meglepődtetek?
Vasaló: Akkor ez természetesnek tűnt, a mai eszemmel meglepődnék, hiszen rohadt nehéz egy kezdő zenekarnak manapság közönséget toborozni Budapesten egy klubba.
Hogyan fogadta a Rémembert a magyar szakma?
Vasaló: Pierrot azonnal jelentkezett, hogy szívesen segítene. Kialakult egy munkakapcsolat köztünk, ami barátsággá fejlődött. Két lemezünkön is együtt dolgoztunk, az ezredforduló környékén. Akkoriban jelentek meg az elektronikus kütyük a rockzenében, mi is a bűvöletükbe estünk, Pierrot, mint producer ebben is sokat segített, mert hatalmas tapasztalata volt e a téren is. Sikeres lemezt raktunk össze, de ma már nem bírom meghallgatni, mert úgy érzem, egy divathullámot lovagoltunk meg akkor, nem pedig örök érvényű dalokat alkottunk. Igazán nagy dobásnak az számított, amikor a klipjeinket elkezdte játszani az MTV Europe.
Na és az hogy sikerült?
Vasaló: Írtunk nekik, lepattantunk, megint írtunk, megint lepattantunk, ez így ment folyamatosan egy darabig. Folyamatosan nyomasztottuk őket, aztán végül egyik klipünkre felkapták a fejüket, ez volt a Pigriff. Erős anyag volt tényleg, a Dogfish csapat készítette. Az ELTE hipermodern preparátumgyűjteménye az egyik helyszín, ahol mutáns malacok és disznók lebegnek formaldehidben, a másik pedig egy disznófarm. Az MTV Europe ezt beszerkesztette az Alternative Nation műsorába és rendszeresen nyomta, majd 2004-ben az év végi válogatásukba is bekerült. Aztán bevettek még egy klipünket is a rotációba.
Ez erősítette meg az elhatározásotokat, hogy Angliába költözik a zenekar?
Vasaló: Abszolút így történt. Felvetette azt a kérdést a klip sikere, ha elő tudunk állítani olyan klipet, ami az ottani dölyfös nagyurak kényes ízlésének megfelel és bevállalják, akkor miért ne? Ugyanabban a műsorban, sőt, abban az adásban tűnt fel a Bloc Party zenekar is, csak mögöttük hatalmas kiadói háttér állt, ami nálunk gyakorlatilag hiányzott. Ha ez nálunk is adott, biztos vagyok abban, hogy sztárt faragtak volna kint a Rémemberből. Na jó nem biztos, de mondjuk sanszos:-).
A zenekar közös, egyhangú döntése volt, hogy szeditek a sátorfátokat és utaztok szerencsét próbálni?
Vasaló: Ez is a tesóm ötlete volt: annyit mondott, hogy ő megy. Nem akart senkit kényszeríteni, csak meghatározta az indulás dátumát, nyitva volt, ki csatlakozik. Aztán mindannyian mentünk.
Bele a vakvilágba?
Vasaló: Minimális előkészületek történtek, volt egy cím, ahol pár hétig meghúzhattuk magunkat és a zenekar mikrobuszába a teljes felszerelését is bepakoltuk, szóval ennyi. Volt valamennyi megtakarított pénzünk, abból fél évre terveztünk, hogy az alatt történik valami a zenekarral. Ebből aztán nekem három év lett. Tesóm és az énekesünk azóta is kint élnek.
Legálisan volt kint a zenekar az angol szakszervezet tudtával?
Vasaló: Á, dehogy! Full svarcban ment az egész. Egy darab papírt soha alá nem írtunk. Az angol zeneipar nem úgy működik, mint a magyar. Olyan csapatból, mint mi, volt tízezer és háromszáz klubban a hét minden napján játszott pár számot négy-öt közülük. Aki vitt be közönséget, az megtapadt valamennyire, aki nem, az hamar kihullott.
Nyelvi problémáitok nem akadtak?
Vasaló: Ketten a zenekarból angol szakon végeztek, az énekesünk meg Kanadában nőtt fel, szóval nem.
Amikor láttátok, hogy nem jönnek a várt sikerek, elkezdtétek okolni egymást?
Vasaló: Attól zenekar egy zenekar, hogy a tagok közt vannak erős karakterek. Nálunk a bátyám volt az. A vérségi kötelék miatt én voltam a szövetségese, mondjuk úgy, hogy a „végrehajtó személyzet”, de az ütköző és a puhító pont is. Tíz éven át hatalmas energiát beletoltunk a Rémemberbe és eszméletlenül sokat melóztunk, de a várt siker nem jött el, emiatt lehet kudarcosnak is gondolni a sztorit, ugyanakkor viszont olyan helyekre jutottunk el és olyan eredményeket értünk el, amit más nem tudott felmutatni azóta sem. Ha innen nézzük, ez siker. (Nem véletlenül Half Full a 2014es poszthumusz lemezünk címe;)
Személyesen mit jelentettek neked az angliai tapasztalatok?
Vasaló: Mint amikor egy sötét raktárházban bolyongsz és a kezeddel tapogatod a falat, aztán egyszer csak valaki felkapcsolja a villanyt tíz másodpercre. Legalább az alatt a tíz másodperc alatt nézhetem, hogy mi hol van. Aztán újra sötét, botladozol tovább, de már jobb esélyekkel.
Németh Juci is veletek lakott egy ideig, majd hazatértetek és megalakult a Nemjuci zenekar. Ez jelentette a Rémember végét?
Vasaló: Hazautaztam pár hónapra, Juci meg akkor jött ki, de volt egy hét átfedés, nagyon összebarátkoztunk. Aztán helyet cseréltünk, de kapcsolatban maradtunk. Nagyon akart maga mellé egy rockzenekart. Rádöbbentem, hogy haza kell költöznöm, mert elfogyott a pénzem, pizzafutár nem szeretnék lenni Angliában, hanem inkább dobos Magyarországon. Irtózatos erővel belevetettük magunkat Jucival az új zenekarba, játszottunk fesztiválokon és elkészítettük az első lemezt. Fiatalos volt, lendületes, szemtelen. Aztán jött a következő, ami szerintünk sokkal jobban sikerült, érettebb anyag, mégis langyosabban fogadta a közönség és a szakma. Éreztük, hogy szükség lenne egy nagy váltásra, ezzel együtt a hatalmas kezdeti lendület kifulladt és a zenekar megszűnt. Először nem nagyon tudtam, mihez kezdjek, aztán olyan szinten berobbant az életembe a Dope Calypso, hogy kisöpört minden mást. Előtte két évig otthon keményen gyakoroltam és a saját magam által írt groove-gyűjteményemet gyarapítottam, hogy majd egyszer csak… megpróbáltunk egy zenekart összerakni a Grand Mexican Warlockos Szabó Lacival, ami egyelőre project szinten létezik Yzzo néven. Rengeteg emberrel jammelgettem és jártam a koncerteket, profikat és amatőröket egyaránt meghallgattam, mert imádok koncerteken lenni. Beletanultam a koncerthangosítás tudományába is. Egy alkalommal keverő-inaskodtam egy punk-fesztiválon, pont a próbakeverésem zajlott és a Dope Calypso-s srácok is felléptek. Ismertem őket korábbról, hiszen Bakó Bali dobolt ott, a gitáros, Sarkadi Miki pedig Budakeszis földim. Nagyon jól zenéltek a sok kutyaütő punk csapat között, tartottuk a kapcsolatot a fesztivál után. Kelemen Laci, a másik gitáros elküldte nekem az akkor friss második lemezüket véleményezésre. Épp a gép előtt ültem és annyira behúzott, hogy egymás után kétszer meghallgattam, mert pont azt a hangzást hozta, amit annyira szeretek és folyamatosan keresetem. Fél év múlva Bali elment a zenekarból és felkértek, hogy lépjek a helyébe. Akkor kezdett megindulni a csapat, abba az állapotba szálltam be. Megbeszéltük, hogy belenyomunk minden maximumot magunkból, lássuk, mi lesz! Két és fél éve történt mindez, azóta folyamatosan ível a pályánk felfelé. Szükségünk volt egy billentyűsre: Szabó Tamás Tonyó, a The Moog orgonistája eleinte csak kisegített nálunk, mostanra már a zenekar tagja.
Tevékenyen részt veszel az Artisjus, a Szerzői Jogvédő Hivatal munkájában. Hogy kerültél oda?
Vasaló: Egyszerű tagként, mert érdekelt a jogdíjak felosztása, hogy hol a lé, és beléptem. Sőt, eljártam a gyűlésekre és kérdéseket tettem fel a működésre vonatkozóan. Azonnal feltűnt, hogy mindenféle agresszió nélkül, egyszerű, udvarias kérdéseket felvetve nagy fejvakargatást lehetett okozni az Artisjus akkori munkaszervezetében, egyszer még a „na ehhez felhívok valakit a számítástechnikáról” szöveg is elhangzott. Fizika szakot végeztem az ELTE-n, a számok világában éltem, jó vagyok a képletek és az algoritmusok tekintetében. Hamar átlátom, megértem és utána el is tudom mondani, valamint tudok olyat kérdezni, hogy zavarba ejtő azoknak, akik nincsenek ennyire képben. Így is történt, kérdéseket tettem fel és zavart okoztam. Nehogy valaki arra gondoljon, hogy valami gazemberséget fedeztem fel, inkább arra volt jó mindez, hogy ők jöttek rá arra, hogy felbukkant egy olyan ember, aki átlátja a rendszert és vannak kérdései, pl. hogy adott egy képlet, a nevezőben az az érték például mit jelent? Irtózatosan bonyolult a felosztási rendszer, én meg nem elégedtem meg azzal a válasszal, hogy az algoritmus miatt van ez vagy az. Nagyon sokféle érdek ütközik, sok a jogosult, sok a felosztandó jogdíj, ráadásul a múltban gyökerező sokféle kulturális szempont jön az egész tetejébe. Csak egy példa: amikor a gépzene elterjedt a világon, háttérbe szorultak a bárzongoristák, ezért az örökzöld slágerek jogdíjaiból a bárzongoristák területének csökkenése miatti bevételkiesést valamilyen szinten kompenzálni kellett, ez anno nagyon is méltányos volt, de mára óriási változásokon ment át a zenefelhasználás, és megjelentek több más terület is, amelyek jogosan igényelnék a magasabb gépzene allokációt. Rengeteg hasonló megfontolást említhetnék még. Ezeket akkor tanultam meg, amikor oda kerültem a véleményezési bizottságba tagként, aztán egy év múlva én lettem ennek a bizottságnak az elnöke. A matematikai átlátó képességem mellett az is fontos, hogy soha senkivel nem veszek össze, mert utálom a konfliktusokat. Nem generálok feszültségeket. A véleményem megvan mindenről, de nem verbalizálom, ha azzal másokat megbántanék. Megtartom magamnak. Én erre azt mondom: diplomácia, de van, aki ezt képmutatásnak nevezi: még ezzel sem szívesen vitatkozom:-). Nem vagyok részrehajló, dolgozni szeretek, nem az acsarkodást.
Sokan bírálják a munkátokat?
Vasaló: Persze, ugyanis ha nem veszed a fáradságot, hogy megértsd, mi zajlik, akkor az uralkodik el rajtad, hogy nem érted, hű, de kevés pénz érkezett a bankszámlámra már megint, biztos becsaptak. Akkor senki nem reklamál, ha jó éve van, és mondjuk zavarbaejtően sok pénzt kap.
A Hangfoglaló Program mentora is vagy. Mit jelent ez valójában?
Vasaló: Artisjus vezetőségi tagként delegáltak az akkor még Cseh Tamás Programba. Eleinte azt hittem, zenei producerkedésről van szó, aztán megnyugodtam, mert csak fogni kell a zenekarok kezét, nem is mindegyiknek, mert akadnak nagyon felkészültek. Az induló zenekaros pályázatban a nyertes bandák kapnak egy csomó pénzt. Akik még életükben nem jártak stúdióba, azok számára elkel a sok jó tanács, amivel ellátjuk őket. Sokakkal le kell ülni és fázisról fázisra elmondani, mi hogy működik egy felvétel során, a stílusukhoz melyik stúdió, mely hangmérnök illik.
A Dope Calypso számos külföldi megmérettetésen, showcase fesztiválon vett részt és ezt a lehetőséget segíti a magyar könnyűzenei exportiroda, a HOTS.
Vasaló: Igen, már régi kérdés ez, hogy működjön-e vagy ne magyar könnyűzenei exportiroda, mert ami régen volt, az sok pénzbe került és nem tudott hatékony lenni. Aztán úgy döntött a szakma, ha van erre pénz, lökjünk meg kevés számú, de jól kiválasztott produkciót. Az előszűrést végezzék magyar szakemberek, akik összeállítanak egy short listet, de a kiválasztás joga legyen a külföldieké a listából. A Dope Calypso így került ki például a Primaverára, de a Eurosonicra, a WAVES Wienna-ra, a Westway Lab-re, pl. saját jelentkezés alapján. Nekünk az a jó, hogy szerepelünk a short listen és így több külföldi meghívást is kaptunk. Amilyen a fesztivál jellege, az oda illő zenekart választják ki és hívják meg.
Van esélye egy magyar zenekarnak európai hírnévre?
Vasaló: A rövid válasz az, hogy nincs. A hosszú válasz pedig az, hogy nagyon remélem, hogy még megérem! A magyar piac kicsi. Itt nincs olyan nagyságú zeneipar, amely aztán kitermel olyan sztárokat a kiadóik saját befektetéséből, hogy a saját csatornáin eljuttassák őket egész Európába, vagy az egész világba. Ezt Európában egyedül az angolok tudják véghezvinni meg valamennyire a svédek. Az össze többi ország elvétve, egyet-egyet száz évenként. Ha erre az egyre gyúrunk, az csak így jöhet össze, hogy van egy iroda, amely allokál pénzeket és figyeli, mi a felhozatal és kire van igény. Külföldön a protekció nem működik, csak a zsenialitás. Kulturálisan Európa része vagyunk, de valahol a periférián. Csak akkor kapják fel ránk a fejüket, ha valami zseniálisat hallanak. Ha csak elég jót, az kevés. Abból akad mindenhol tucatszám.
Hol találkozhat a közönség idén a Dope Calypsóval?
Vasaló: Aki szeretne, most aztán lesz lehetősége, mert vagy húsz koncert vár ránk, hamarosan kitesszük az egész listát. A Budapest Parkban a 30Y vendégei leszünk, a Kolorado Fesztiválon, a VOLT-on és a Szigeten is koncertezünk.
Rozsonits Tamás
2018. október 31. 12:34