MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A Pelikán Fészek és az egyszeri biztos megoldás

Egy színházi előadásnál, akár zenés, akár prózai, nagy szerepe van a hangoknak. Nem csak azért, hogy a nézők jól hallják az előadást, hanem fontos az is, hogy az előadókat semmiféle zaj ne zavarja.

A székesfehérvári Vörösmarty Színháznál odafigyeltek erre és már 8 évvel ezelőtt is bizalmat szavaztak szakértelmünknek a hanggátlás terén. Akkor a színház nagyszínpada és a gyakorlószínpad közötti fal hangszigetelését kellett feljavítani magas minőségre úgy, hogy akár előadás közben a kis színpadon tudjanak próbálni vagy fordítva. A cél az volt, hogy 72-75dB zajcsillapítást érjünk el, amely biztosította ezt az elvárást. A fal megépült, így azóta lehetőség van arra, hogy akár egyszerre mindkét színpadon tartsanak próbákat.

Az elvégzett munka után, bízva a magas minőségünkben az idei évben a Vörösmarty Színház újra megkeresett minket. Most a Pelikán házában jelentkezett zajproblémára kerestek megoldást.

A 2019 őszén megújult Pelikán Fészek a Kossuth utcában, a Pelikán Udvarban található épület kilencven fő befogadására képes, kamaradaraboknak otthont adó, hangulatos színházi játszóhely.

A helyzet az előadások felfüggesztését okozta volna, ezért sürgős és egyszeri biztos megoldást akartak, amelyre csak minket találtak alkalmasnak.

A probléma az volt, hogy a kétszintes előadóterem 12 nagy ablakcsoportja nem tudott annyi zajt csökkenteni, hogy az előadások zaja ne szűrődött volna ki, zavarva ezzel a szomszédok nyugalmát. A Színház zavartalan jövőjét biztosítva teljes csendet kellett produkálnunk és olyan vékony szerkezetben megépíteni, amennyire csak lehet. Erre a tapasztalatunk szerint csak a 15mm-es Csendlap lehet képes. A hanggátló szerkezet vékonysága azért is volt fontos, mert a szűk folyosókon, ahol a színház asszisztensei dolgoznak, ne hátráltassuk a munkájukat a hely szűkössége. Külön elsötétítést is alkalmaztunk, hogy a rendszer elemei ne látszodjanak át az ablakokon. A munkát igyekeztünk mielőbb elvégezni, így a lehető legnagyobb kapacitással vonultunk fel. Határidő előtt, 4 nap alatt a két szint összes ablakának hangszigetelését esztétikusan oldottuk meg.

A Vörösmarty Színház vezetősége kétszer is bizalmat szavazott nekünk és hanggátló rendszerünknek. Már az első munkánk után látták azt, hogy a PhoneStar rendszer annyira innovatív és megbízható hanggátló rendszer, hogy nem is kerestek más ajánlattevőt. 

Köszönjük a bizalmat!

Bővebb információ...

https://www.facebook.com/PhoneStarHangszigeteles/


2021. december 4. 07:31

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA