MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A nagy generáció utolsó nagy találkozása

Öt évtizede rendezték meg Miskolcon hazánk és egyben Közép-Európa első zenei fesztiválját. Két fontos üzenetet is hordoz a „magyar Woodstock”-ként elhíresült Diósgyőri Popfesztivál ötvenéves jubileuma. Egyfelől hidat építeni a különböző zenei irányzatok között, másfelől a mai puskaporos helyzetben a szervezők szerint szükség van és lesz az ilyesfajta összekovácsoló erőre. Június 10-én, a diósgyőri vár melletti Lovagi Tornák Terén, valamint az amellett felállított két színpadon kora délutántól másnap hajnalig dübörög a rock, szól a blues, a progresszív, vagy épp a könnyedebb alter-pop muzsika – kinek-kinek kedve szerint. A régmúltról a jelenről és a jövőről a 2023-as Diósgyőri Rockfesztivál ideológusával/történetírójával, a Miskolc kulturális ügyek polgármesteri megbízottjával, Fedor Vilmossal beszélgettünk.

Ötven év elteltével nehéz lenne rekonstruálni az eredeti felhozatalt, lehetetlen az akkori formációk színpadra állítása – magyarázta Fedor Vilmos a június 10-én színpadra álló megaprodukció kapcsán, hozzátéve, kevesen maradtak közülük, pláne aktív zenészek. Véleménye szerint nem biztos, hogy azok egészségi állapota, akik még köztünk vannak, alkalmassá teszi őket egy ilyen megméretésre. – Ez lesz a nagy generáció utolsó nagy találkozása – fűzte hozzá. A polgármesteri megbízott – aki lokálpatriótaként, valamint egykori zenészként személyes ügyként tekint a rendezvényre – úgy gondolja, Miskolc városának fel kell vállalnia a napra pontosan az öt évtizeddel korábbi, Diósgyőri Popfesztivál néven elhíresült zenei demonstrációt.

Az akkori egész napos programban többek között olyan élvonalbeli beat-pop-rock előadók kaptak helyet, mint a sikerei csúcsát élő Bergendy, a tiszavirág életű KITT Egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió), a Theatrum, a V’73, a Mini, vagy épp a legendás Syrius. – „A kis magyar Woodstock” – ahogy szakmai körökben a fesztivált emlegették – jelentősége, hogy a beat korszak végét és egy másik kezdetét is jelentette egyben – fejtegette Fedor, rámutatva, hogy egy hosszú hajú farmeres nemzedék rádöbbent arra, amiért lelkesedett, amiben hitt, az Istenkeresés, a háborúellenesség korszaka, véget ért.

Fedor Vilmos szerint nem mindenben fedi a valóságot, amiket utólag írtak a rendezvényről: – Mindössze egyetlen rendbontás történt, amikor a koncert végén fellépő Bergendy együttes műsora alatt valaki berohant a füves pályára, akit ki is zavartak a rendőrök – emlékeztetett. Miként arra is, hogy a közönség nemigen reagált az elhíresült Bródy János-beszédre, amelyben a zenész megköszönte a rendőröknek, hogy szállást biztosítottak (azaz éjszakára begyűjtötték és cellákba zárták) a városba érkező fiataloknak.

Miskolc városa az eltelt ötven esztendő alatt is gondoskodott a fesztivál életben tartásáról. 1973-tól tízévente rendeztek megemlékező koncerteket, legutóbb már a negyvenötödik évfordulóra is, amelyet a negyvenedikkel egyetemben Hímer Bertalan „Paya”, a Rockinform magazin főszerkesztője szervezett néhány lelkes társsal. A fesztivál célkitűzéseit, üzenetét tekintve Fedor Vilmos párhuzamot vont az eredeti Woodstock valamint az 1973-as diósgyőri rendezvény között: – A tömegkultúra, a mainstream tagadása, a társadalmon kívüliség, a vietnami háborúellenesség és a többi, összehozott egy generációt. Mindez nem csupán öltözetében, megjelenésében öltött testet, de a fiatalok szemléletében, világnézetében is mélyreható változásokat eredményezett. Az összetartozás érzése a mai napig él az emberekben, sőt, ez a világháborús fenyegetettség veszélyérzetével csak erősödni fog – hangsúlyozta a történetíró.

Idén január 10-én egy fotókiállítással indítottunk, amely a beatkorszakról szólt. Azok a Rockzenészek – ahogyan Szalay Zoltán látta őket címmel nyílt az Ifjúsági házban, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. szervezésében – tért rá a jubileumi emlékév eseményeire Fedor, megjegyezve, hogy közvetlenül a koncertfolyam napja előtt egy másik fotókiállítás is foglalkozik a fesztivál eseményeivel, amely a Városháza aulájában lesz megtekinthető. Ugyanitt neves rock szakemberek (a főszervező mellett Jávorszky Béla Szilárd, valamint a határon túli fesztiválok képviselői) részvételével konferencia veszi kezdetét, amely Diósgyőrtől a Szigetfesztiválig tartó magyarországi nagy rendezvények történetét veszi górcső alá. 

A kulturális megbízott ismertetése szerint a délután fél 2-től induló és éjjel 2-ig tartó műsorfolyamban két színpadon is zajlanak majd az események: az Ivan és a Parazol mellett – amely korábban például az Illés dalokon túl Syrius műsorral is jelentkezett – godfater. nevezetű csapatával az egykori Syriusban gitározó Tátrai Tibor is fellép. – Próbáltuk úgy összerakni a műsort, hogy a ma már nem létező bandák jelentősebb tagjai, akár jelenlegi formációjukkal képviseljék a ’73-as rendezvény szellemiségét – magyarázta Fedor, kiemelve, hogy Török Ádám egy miskolci formáció, a Mini Art-űr vendégeként erősíti a mezőnyt, a MIEZ, vagyis a Miskolci Illés Emlékzenekar pedig a KITT Egyletet idézi meg.  A P. Mobil ezzel szemben a mai napig működő együttes, másfélórás koncertjükön vendégművészek is közreműködnek majd, így Tunyogi Bernadett valamint Tolcsvay Béla. A Zenevonat produkció – soraiban Karácsony Jánossal és Solti Jánossal – pedig a Locomotív GT dalait fogja interpretálni. Akik kilógnak a sorból, a Bohemian Betyars, amely félig-meddig etno zenekar jelentős miskolci kötődéssel, valamint Péterfy Bori, aki napjaink pop-rock-alter zenéjével ismerteti meg az idősebb rajongókat. – Fontosnak tartom, hogy hidat építsünk a különböző zenei irányzatok között – jelentette ki Fedor, aki úgy véli, hogy a diósgyőri fesztiválszellem igenis átmenthető az utókornak. 

Az emberiség nem tanult meg békében élni – állította a fesztivál ideológusa, majd nyomatékosította: – Úgy látom, és erről már beszéltünk, megint arrafelé sodródik a világ, hogy szükség van és lesz az ilyesfajta összekovácsoló erőre. Most, hogy már a harmadik világháborút vizionálják, ezt a tényt nem szabad elfogadnunk! Előbb-utóbb ismét tiltakozni fog egy nemzedék.  Óriási a tét, és ezt meg kell értsék az emberek. Az összefogás erejét és a békevágyat demonstrálandó szeretnék kitenni egy nagyméretű békejelvényt a színpad hátterébe! 

Hegedűs István


2023. április 15. 08:59

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA