A mély hangok vonzásában – 1. rész
„Szerencsére nekem megadatott, hogy kényszer nélkül olyan társakkal zenélhettem, akiket becsültem, szerettem”– összegzi több évtizedes munkásságát Magyarország talán kevésbé ismert, mégis élvonalbeli basszusgitárosa. Aki a hatvanas évek közepén született, emiatt a beatkorszakot „lekéste”, ám a klasszikus rockot a Deep Purple-lel, a Led Zeppelinnel még visszamenőleg megcsíphette. A mélyhangok iránti olthatatlan vágyának, vonzalmának engedve elmélyült a basszusgitározás rejtelmeiben, hogy aztán a befektetett munka eredményeképpen felemelkedhessen és megőrizze helyét az ország legjobbjai között ebben a kategóriában. A rövid Moho Sapiens-es idők után élete csúcspontját négy esztendeig az Edda jelentette, majd jött másfél évtized „civil” munka és zenélés Kanadában, hogy aztán hazatérve legfőképpen a zenés színházban találja meg boldogulását. Pethő Gábor basszusgitárossal beszélgettünk.
Egerben töltötted a diákéveidet, ott is születtél?
Nem. Édesapám vízügyi mérnök volt, születésemkor éppen Tokajban dolgozott, így életem első hét évét ott töltöttem. Következő munkája Egerbe szólította, az iskolákat – az általános iskola második osztályától kezdve egészen a gimi végéig – tulajdonképpen már ott jártam. Érettségi után felvettek az akkori Közgázra (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, ma Budapesti Corvinus Egyetem – H.I.), előtte azonban előfelvételisként elvittek egy évre katonának Szombathelyre. Leszerelés után Budapestre költöztem, de mindig szívesen gondoltam vissza Egerre.
Hogyan kerültél zeneközelbe és milyen hatások értek?
Egerben kezdődtek az első zenekarozások is, ott jártam zeneiskolába. Az általános iskolában kezdtem gitározni, klasszikus gitároktatásra jártam, de nem voltam szorgalmasnak mondható tanuló. A gimiben már a basszusgitár kezdett érdekelni, az ottani amatőr zenekarban, az egymás közti tanakodás eredményeképpen elvállaltam a posztot.
A basszus hangban érdekes módon a rezonancia fogott meg. Most, idősebb koromban is foglalkoztat a Föld rezgésével összefüggő mély frekvenciák kérdésköre. Akkor is, most is a mély hangok vonzottak a legjobban. Egy idő után nyilván a zenéből is kihallottam a basszust. Egy régi MK 25-ös kazettás magnóról kellett levenni a hangokat; húzta a szalagot, a hangnemet lehetetlenség volt megállapítani, igaz, nem is foglalkoztunk vele. Ennek ellenére a basszusra figyeltem. Harmadikos gimisként összeraktunk egy amatőr zenekart, amellyel végig jártuk Eger összes középiskoláját.
A Gárdonyi Géza Gimnáziumba jártam, ahol farsangkor a P. Mobil lépett fel, de Edda koncertet is végig tomboltunk. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy ezeket a zenekarokat a mi sulinkban nézhetjük meg. Az is megtiszteltetés volt, hogy negyedik osztályosan ugyanabban a tornateremben, ahol az említett nagyok léptek föl, már a mi zenekarunk játszott a gyerekeknek. Amelyben egyébként a bátyám, Pethő Laci dobolt, vele az azt követő Moho Sapiensben is együtt zenéltünk. Ezután mindketten más utakra tértünk: Laci a Ricsében, én az Eddában folytattam.
Mielőtt erre bővebben rátérnénk, maradjunk egy kicsit a kezdeteknél: milyen zenéken szocializálódtál?
Már az általános iskolában megszerettem a rockot, s ez a gimibe is elkísért. Sokat hallgattam a Zeppelint, a Deep Purple-t, illetve azokat a klasszikusokat, akik abban az időben meghatározóak, népszerűek voltak. A korabeli bakelit lemezeket kértük kölcsön egymástól és vettük magnóra a dalokat. De tetszett a blues is, a Cream-, és a Jimi Hendrix vonal. A ház egyik lakójának voltak Beatles lemezei, azok is sokat forogtak a lemezjátszón. A Rolling Stones akkoriban nem jutott el hozzám, de a west coast igen. Így a Kansas, a Journey, a Boston, Toto és persze a progresszív rock, azon belül a Pink Floyd.
Mi együtt öregedtünk a Pink Floyddal, a Deep Purple-lel, a Led Zeppelinnel és a többiekkel; nagyon örülök, hogy a fiaimnak át tudom adni és be is fogadják, hallgatják ezeket a zenéket. De említhetném a Dream Theatre-t is az újabbak közül, azt éppúgy szeretik. Szerencsére nagyon muzikálisak.
Visszatérve az ifjúkoromhoz, később, amikor a rádióműsorokban is kezdtek megjelenni a külföldi rock- és egyéb zenék, készenlétben álltunk a magnókkal, hogy lehetőleg naprakészek legyünk az újabb zenékkel. Elsősorban a Komjáthy- és a Kiss Imre-féle dzsessz műsorokra gondolok. Bár a dzsessz később jött az életembe Jacko Pastorius basszusgitárossal, aki egyébként máig egyik kedvencem. És, ha már a kedvenceknél tartunk: a Deep Purple-ből Roger Glover, a Zeppből John Paul Jones mindenképp, és peresze Paul McCartney is. A magyarok közül nagyon tetszett Zsöci játéka, épp harmadikos gimis voltam, amikor megjelent az Edda első nagylemeze. Onnantól kezdve igyekeztem eljutni az Edda koncertekre: felléptek nálunk az egri művházban, de képes voltam felutazni Pestre azért, hogy az Ifiparkban is megnézzem őket. Igyekeztem a színpad közelébe férkőzni, ahol leginkább Zsöcit figyeltem közelről. Később, amikor beszélgettünk, kiderült, korábban hathúros gitáron játszott, azért is használt pengetőt a basszusnál.
Gyerekkoromban kimaradt az Illés az életemből, már a Fonográf zenéjébe, illetve Szörényi szólókarrierjébe kapcsolódtam be. Az Illést az 1981-es koncertjének, első összeállásuk kapcsán láttam először; sajnos nem a Nemzeti Sportcsarnokban élőben, hanem Egerben, a Vörös Csillag moziban vetített A Koncert című filmen. Ekkor csapott meg bennünket a hatvanas évek Illés zenéje is, a maga tradicionálisságával, folkosságával, benne a mérsékelt blues-elemekkel. Akkoriban persze ezt még nem fejtettem meg így, csak a zene húzását éreztem, érzékeltem.
A már említett gimis zenekarunkkal ekkor játszottunk Illés- egyveleget, meg Van Halen Woman and Children First című lemezéről is egy-két számot, amely épp akkor jött be. A saját szerzemények mellett amolyan akkor futó dalokból álló best of műsort állítottunk össze.
Visszatérve a basszusgitárhoz: említetted, hogy a gimiben magad tapasztaltad ki a hangszer fortélyait; később sem kaptál képzést?
Nem, teljesen autodidakta módon tanultam meg játszani. Nyilván a korábbi klasszikus, akusztikus gitár tanulmányaimra támaszkodva, ami azért segített. De aztán gőzerővel nekiálltam a basszusgitárnak és elég jól haladtam vele. Egyik első nyári keresetemből vettem egy akkori csehszlovák, üreges testű Jolana basszusgitárt, később apukámtól kaptam egy Ibanezt. Nagyon sajnálom, hogy az már nincsen meg, ez volt az első profi hangszerem. Életem első hanglemezén, az Edda 7., Változó Idők című albumán is még ez az Ibanez szól.
Nem voltam az a kimondott gyakorlós típus, ennek ellenére mindig lelkiismerettel készültem, igyekezetem alaposan megtanulni a számokat. A zeneelmélettel csak később ismerkedtem meg, amely a tanításhoz elengedhetetlen volt.
A Moho Sapiensszel érted el első komoly eredményeidet, országos ismertséget szereztetek, ám az első nagylemezt már nélkületek vette fel a zenekar.
Így van. A kezdetekről annyit, hogy a bátyám, aki szintén Pestre költözött, bekerült abba a zenekarba, amelynek a neve akkor még Interview volt. Éppen basszusgitárosra volt szükségük. Elmentem a meghallgatásra, felvettek. 1985-ben bekerültünk a salgóbányai amatőr zenekarok rock táborába, amelyet Victor Máté vezetett. Neki köszönhetően a Magyar Rádió felvett velünk két számot.
A táborban Dandó Péter oktatott basszusgitárra, ott merült fel Jaco Pastorius neve, aki rá is nagy hatást gyakorolt. Nagyon rendes embert ismertem meg Péterben és egyben remek basszusgitárost, aki a dzsesszben is nagyot alkotott. Számomra ő volt a magyar Jaco Pastorius, szomorú, hogy neki is hozzá hasonlóan, fiatalon kellett elmennie.
Másik nagy ismerkedésünk a salgótarjáni születésű Alapi Pistivel történt, aki a Front zenekarban gitározott, velük együtt vett részt a rock táborozásban. Kezdett beindulni a szekerük: épp a moszkvai VIT-re készültek, Berki Tamás énekessel, akinek nem sokkal előtte, 1984-ben jelent meg az Igazi Paradicsom című albuma. Még Interview néven zenéltünk, amikor ’87-ben Pisti otthagyta a Front zenekart és belépett hozzánk: így alakult ki az a felállás, amelyben ő gitározott, Vinnay Peti billentyűzött és írta a dalokat, valamint egy Szilágyi Ferenc nevű srác énekelt Szomor Gyurival egyetemben. A bátyám dobolt, én pedig basszusoztam.
Ugyancsak 1987-ben, a Petőfi Csarnokban rendezték meg a Csillag születik című dalversenyt, amelyre már Moho Sapiens néven jelentkeztünk a Drakulák éjjele című dallal. Olyan zenekarok mellett nyertünk pop-rock kategóriában, mint például a Sexepil, a Magazin vagy Kovács Ákos, aki akkor még a Bonanza Banzájjal dolgozott. A döntőt még a rádió is közvetítette.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2025. február 23. 05:48