MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A kutyák királyai Váúúúú - VOX V864-HW és V847-C wah pedálok

Már az 50-es évekből maradtak fenn olyan felvételek, amin wah pedál-szerű hangzás hallható (például Chet Atkins „Slinkey” című dala), azonban az első igazi wah pedál a 60-as évek második felében jött létre, méghozzá egy véletlennek köszönhetően. Akkoriban az angol Vox erősítők amerikai disztribúcióját a Thomas Organ Company látta el, akik nem csupán terjesztőként működtek, de az amerikai piacra kerülő Vox cuccok gyártását is ők végeztét. A fejlesztések egyik célja az olcsóbb erősítők előállítása volt, így elkezdtek kísérletezni a drága csöves erősítők tranzisztorossá alakításának lehetőségén. Ennek kapcsán jött létre az a tranzisztoros MRB (mid-range boost) hangszín áramkör, amit tekergetve izgalmas, új hangzást értek el – azután ezt az MRB áramkört helyezték el egy Vox Continental orgona hangerőpedáljában és így jött létre az első wah pedál.

Ebből történetből is látszik, hogy a Vox cég gyakorlatilag úttörő szerepet játszott a wah pedál létrejöttében és ezáltal új inspirációkkal szolgált a kor legnagyobb gitárosai számára, forradalmi új hangzásokat hozva létre a rockzenében. Gondoljunk csak arra, micsoda hatása volt - és van a mai napig -, amikor 1969-ben a woodstocki fesztiválon Jimi Hendrix elkezdte nyomni a Voodo Chile-t! Na ott az eredeti Vox V846 wah pedált használta. Jee? Jee!

A Vox wah pedálok története és sikere azóta is töretlen és ebben minden bizonnyal benne van az is, hogy a cég folyamatosan fejleszt és jön ki újdonságokkal, vagy éppen régi klasszikusokat idéz meg új köntösben.
Az egyik ilyen újdonság volt a Vox V846-HW 2012-es megjelenése, mely az eredeti Vox V864 wah újjászületése. A V846-HW egy igazi prémium pedál, egyáltalán nincs benne nyomtatott áramkör, a panel teljes egészében kézi vezetékezéssel készült (hand wired), ami precíz kézimunka eredménye és biztosítja az ideális és hatékony jelvezetést. A kézi huzalozás mellett, az összes alkatrész, beleértve az induktort, az ellenállásokat, a kondenzátort és a potenciométert is gondosan válogatott prémium alkatrészek. 

De tekintsük át ezt egy picit részletesebben is. Minden Vox wah pedál lelke az induktor. A V846-HW-ben egy speciálisan hangolt, vintage Halo-típusú induktor található, mely tökéletesen képes reprodukálni az eredeti V864 wah hangját. A poti egy eredeti VOX potenciométer, mely kiválóan reagál és rendkívül strapabíró. A pedálban található szénréteg ellenállások Japánban készülnek és jellemző rájuk az extrém alacsony zajszint és a természetes, „színezetlen” hangzás. A kondenzátorok szintén kiváló minőségű poliészter film kondik. A lábkapcsoló minőségére garancia a gyártó, a Carling Technologies, ez a kapcsoló nem csak strapabíró, hanem rálépni, működtetni is jó érzés. Továbbá a mai naturista gitárosok igényeinek megfelelő a V846-HW true-bypass áramkörrel készült.

A 2020-as NAMM Shown debütált a VOX egy másik prémium kategóriás wah pedállal, a V847-C-vel, melyet az egyik leghíresebb japán gitárossal, Char-ral közösen fejlesztett a Vox cég. Char (eredeti nevén Hisato Takenaka) egyébként olyan a japánoknak, mint nekünk Tátrai Tibusz - vagyis egy igazi legenda. A V847-C már első ránézésre is egy elképesztően gyönyörű pedál és tovább szemlélve, a vizuális élmény csak fokozódik, mikor megpillantjuk az előlapján és az alján található tradicionális japán grafikákat – igazán kifinomult munka! Éppen úgy, mint a hangja. Több dolgon is változtattak az eredeti V-847-hez képest. A Char változatban módosítottak a frekvencia spektrum szélességén, nagyobb hangsúlyt fektetve a mély tartományra. Az áramkörön is változtattak, kissé megtolva a Gain-t, valamint a wah Q-értékét (ez a csúcsfrekvencia szélessége) is úgy lőtték be, hogy a mélyebb tartományban harapjon. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a V847-C hangja rendkívül vastag, meleg, ugyanakkor nagyot „harap”, ha új akarjuk, ennek köszönhetően még a mai modernebb rockzenékben is kiválóan megállja a helyét. További hardveres újításnak számít még a true-bypass kapcsoló és a megújult, kiváló és stabil ki/bekapcsolás érzetet biztosító gumitalpak is. A V847-C Japánban készül és bátran állíthatjuk, hogy mind külsőjében, mind hangjában egy igazi kifinomult mestermű!

Ha pedig össze kéne hasonlítanunk a két VOX „csúcsvaut”, a fő különbség a kettő között a karakterisztika. Míg a V846-HW a „klasszikus” Vox frekvencia-tartományban dolgozik és a pedál előretolásával hozza azokat a tipikus Vox-os csípős, harapós magasokat, addig a V847-C inkább a mélyebb tartományban harapdál, viszont ott nagyon konkrétan szól és ez utóbbinak kicsit nagyobb a Gain-je is. A V846-HW egy igazi retro pedál – ami még abban is megnyilvánul, hogy csak 9V-os elemről működik és nincs is rajta hálózati adapter aljzat -, míg a V847-C egy modernebb hangzású pedál, de mindvégig ott érezhetjük benne a Vox örökséget.

Hajdu Zoltán


2020. szeptember 27. 07:05

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA