MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A kedvencem a mesterem

Ismerkedjetek meg olyan népszerű zenészekkel, akik nem kizárólag a színpadon és a hangfelvételeken csillogtatják meg tehetségüket, hanem tudásukat átadják a tanulni vágyóknak is. Träger Lilit a Balkan Fanatik együttes énekesnőjeként ismerte és szerette meg az ország. A népzene elkötelezett művésze és egyetemi diplomával rendelkező tanára manapság az izgalmas Folk On 45 formáció tagja, emellett a Horba zenekarban is énekel. A nevét viselő Träger Lili Énekműhelyben várja mindazokat, akik tőle szeretnének tanulni. Rozsonits Tamással beszélgetett.

Mikor és hogyan derült ki rólad, hogy tehetséged van az énekléshez?

Az egész óvodás koromban kezdődött. Már akkor kiderült, hogy jó hallásom van és tiszta hangom, úgyhogy minden ovis rendezvényen engem kért fel a óvó néni , hogy énekeljek. Kis iskolás koromban pedig minden évben vittek népdal éneklési versenyre, ahol többször is első helyezest értem el.

Milyen iskolákban tanultál énekelni? Kik voltak azok a tanárok, akik a legnagyobb hatással voltak rád?

Szerencsés vagyok mert rengeteg tanártól tanulhattam mint például Budai Ilona népdal énekestől aki az Óbudai Népzeneiskolában tanított, utána pedig felvételt nyertem a váci Pikethy Tibor Zeneművészeti Iskolába, ahol Szikora Rékától, Bodza Klárától , Agod Alíztól és Pál Esztertől tanulhattam. 2012-ben vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre népi ének szakra, viszont erre az időre már nagyon vonzottak a könnyebb zenei műfajok. Akkor találtam rá arra a mesteremre, Bures Évire, akinek lényegében  köszönhetem, hogy megtaláltam a saját stílusomat az éneklésben.

A családod támogatta, hogy művész pályát választasz?

Igen, nagyon köszönöm nekik, hogy mindig hagyták, hogy a saját fejem után menjek és hamar felismerték, hogy miben van tehetségem és arrafelé terelgettek.

Mi a véleményed a hivatalos magyar zeneiskolai rendszerről?

Tanítottam különböző zeneiskolákban, mint például a bicske zeneiskolában  általános iskolás korú gyerekeket, majd később Vácon abban az intézményben, ahol én is tanultam anno, de egy-két év után rájöttem, hogy nekem ez az intézményesített oktatás a kötöttségeivel együtt, nem jó. Én szeretek mindig az egyénre koncertrálni és a saját képességeire szabni a feladatokat.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomáztál, a lehető legmagasabb szinten képzett művész vagy. Szerinted meddig szükséges egy tehetséges embernek mesterektől tanulni, hogy ne csorbuljon az egyénisége?

Azt gondolom, az a jó ha ez emberben nem alszik ki a tudásvágy és a fejlődni akarás. Én hiszek abban, ha valaki tényleg egy karizmatikus személyiség, akkor  az ő egyénisége nem tud csorbulni a különböző hatások miatt. Ezeket inspirációként tudja felhasználni, úgy, hogy az ő valódi lénye ne változzon.

Aktív zenész vagy: hol és milyen formációkban énekeltél? Most melyik zenekar tagja vagy?

Évekig a Balkán Fanatikban énekeltem, most pedig a Folk on 45 énekeseként ismerhetnek. Ezen kívül van egy népzenei formációm is, a Horba zenekar.

A magyar és a nemzetközi népdalkincs avatott ismerője és szakértője vagy. Hogyan lehet ezt ötvözni a modern pop-rock zenével?

Szerintem abban az esetben tudnak létre jönni értékes fúziók, ha a zenészek a különböző stílusok valódi ismertében állnak. Szerintem ez a zenén keresztül mindig kiderül. Szőllősi Lalával, a Folk on 45 gitárosával is ezen elv alapján működünk. Ő hozza pop-rock zenei vonatkozásokat , én pedig a magyar népzenie ötleteket.

Mikor és miért kezdtél el éneket oktatni?

A tanítás 2016-ban kezdtem a bicskei zeneiskolában egy helyettesítés miatt, akkor jöttem rá, hogy én ezt nagyon szeretem csinálni.

Kikből áll a tanítványaid köre?

Nagyon vegyes. Főleg azért keresnek meg tanítványok, mert szeretnék jobban megismerni a saját hangjukat és fontos számukra, hogy legyen egy olyan stabil technikájuk, amivel akár többféle műfajban is el tudnak boldogulni.

Milyen módszerrel oktatsz?

Nagyon sok időt fektetek a különböző énektechnika gyarorlatokra. Első időkben főleg ezzel fogalkozunk, hogy mire oda jutunk, hogy dalt énekelünk, legyen egy bőséges eszköztárunk. Ugyanis rengeteg hang és hangszín lakozik bennünk, csak elő kell csalogatni.

A Kodály-módszer világhírű, de más metódusok is működnek. Te hogyan építed be a magyar hagyományokat és a népdalkincset a tanítási rendszeredbe?

Vannak tanítványaim akik kimondottan népi énektechnikát és népdalokat tanulnak tőlem. Velük  álltalában népzenei dialektus területekre lebontva tanulmányozzuk a magyar népdalkincset, hogy egy átfogóbb képet kapjanak az adott terület zenei stílusjegyeiről. Emellett én mindenkit arra buzdítok hogy tanuljunk meg szolmizálni, mert teljesen új kapuk nyilnak, meg ha az ember elsajátítja ezt a készséget.

Mennyi ideig járnak hozzád általában a tanítványaid?

Ez mindenkinél más, azon is múlik, hogy ki hova akar eljutni. Természetesen egy énekesi pályra készülő növendék akár évekig, de egy óvónő lehet, hogy csak addig amíg lesz egy nagyobb dalrepertoárja.

Van-e a növendékeid számára gyakorlati megmérettetési lehetőség (pl. év végi gálakoncert)?

Minden évben kétszer megrendezésre kerül egy tanítványkoncert, ahol növendékeim színpadi körülmények között megvillanthatják énektudásukat mások előtt.

Szerezhetne-e nálad stúdió-tapasztalatokat a tanítványaid?

Igen az Énekűhelyemben lehetőség van erre is.

Hogyan lehet felvenni veled a kapcsolatot? Hol folyik a tanítás?

Az Énekműhely facebook oldalán  megtalalhatóak az elérhetőségeim: enek.muhely.studio@gmail.com telefon:  06 20 508 6966, a személyes órák a VIII. kerületben, a Vajda Péter utca 12-ben folynak, ahol lehetőség van gyakorlásra illetve zenekari próbákra is.

Most, a járvány miatt alapvetően más lett az oktatás helyzete is: vállalsz-e távoktatást, ha igen, hogyan lehet elérni?

Igen, ez a helyzet most az online oktatás fel viszi a pedagógusokat. Én Skype-on illetve a Zoom alkalmazás segítségével  tartom az óráimat.

Skype címem: trager.lili@gmail.com  Zoom alkalmazáshoz pedig kérlek előbb messengeren vegyétek fel velem a kapcsolatot az Énekműhely oldalán keresztül. Szeretettel várom a megkereséseket!

A Hangfoglaló Program Oktatási Alprogram Poptanítás blogjának szíves hozzájárulásával.


2020. április 18. 05:51

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA