MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A Japán Ördög – Kovács Botond (Antares) Ibanez Artist (1982)

Az 1970-es éveket írjuk. Az amerikai Gibson céget már megvásárolta a Norlin nagyvállalat. Az amerikai hangszerek utáni kereslet jócskán megcsappant és helyükre bejelentkeztek a külföldi gyártók olcsóbb hangszerei. A költséghatékonyság és a gyorsabb, egyszerűbb gyártás jegyében a Gibson gitárokat elkezdik más technológiákkal készíteni, a test az egy darab mahagóni helyett több darabból, míg a nyak a szintén egy darab mahagóni helyett több darab juharból készül. A népszerűségért való kapálózásuk közben rengeteg a múlttal szakító, dizájnban teljesen bizarr és népszerűtlen gitár születik és mindezek mellett a minőség teljesen hullámzóvá válik. Végeredményben a próbálkozások visszafelé sülnek el, de azért a cég életben marad.

Mindeközben a Csendes-óceán másik oldalán, a Japán hangszergyártás (hangszer másolás) virágzik. Cégek tucatjai foglalkoznak már a hatvanas évek óta neves amerikai gyártók gitárjainak (Fender, Gibson, Rickenbacker, stb.) másolásával, és elenyésző mértékben, de saját dizájnok gyártásával is. Ilyenek a Tokai, Greco, Fernandes/Burny és az Ibanez is. A hetvenes években az amerikai piacra is belépnek a japán másolatok, melyek minősége némely esetben meg is haladja az akkori amerikai vetélytársakét. Ezt megelégelve 1977-ben a Norlin (Gibson) vállalat pert indít több Japán cég, köztük a Hoshino (Ibanez) vállalat ellen is, mely végül a két cég, bíróságon kívüli megegyezésével zárul. Az Ibanez nem gyárt többé másolatokat, és úgy döntenek ideje lesz leporolni a már létező, de elhanyagolt egyedi dizájnjaikat, köztük a már 1974-óta létező Ibanez Artistot.

2021 van, a vintage gitárok piaca virágzik és csillagászati összegekért cserélnek gazdát az 50-es, 60-as, de még a 70-es évek amerikai hangszerei is. Nem ritka, hogy a szent grálnak számító ’58-’59-’60-as Gibson Les Paul (Burst) -ok, 200.000 euró, vagy afeletti áron kelnek el. Milyen lehetőségeink maradnak, ha érdeklődünk a vintage gitárok iránt, de nem szeretnénk egy autó vagy akár egy lakás árát rákölteni egyre? Szinte minden nagy múltú cég kínál reissue hangszereket, vagyis régebbi modellek újra kiadásait, de ezek gyakran csak külsőségekben hozzák a régi hangulatot. Na de mi van ha mi tényleg régi hangszert szeretnénk? Akkor az egyik legjobb opció, ha a használt hangszer oldalakon régi japán hangszerek után kutakodunk. Én is így találtam meg az 1982-es Ibanez Artistomat.

Fontos, hogy most nem a ma is gyártott kínai vagy indonéz, hanem a régi japán Artistról lesz szó. Az első dolog amit le kell írnom, hogy ezek a gitárok eszméletlenül NEHEZEK! Simán öt kiló vagy afelett mozognak, így derék vagy hátfájással küzdőknek nem ajánlom őket. Legalábbis koncert hangszernek, ahol órákat kell állni velük, biztosan nem. Ha leküzdöttük a súlyától való meghökkenésünket, akkor a következő ami feltűnhet, hogy eléggé ismerősek a vonalai és ívei, egyértelműen a Les Paul ihlette, de közel sem egy klónról van szó. A sztenderdnek tekinthető AR-100-as széria esetében a szokásos, két humbucker hangszedő, két hangerő és két tónus potméter és egy három állású hangszedő váltó a konfiguráció. Ha kicsit feljebb megyünk kategóriában, akkor hangszedő felező és fázisfordító mikrokapcsolók is helyet kapnak a gitáron. (Az én Artistomba valaki utólag szerelt egy felező kapcsolót.) A faanyagok választása szintén a Les Paulokéval megegyező. A mahagóni test a hátulján egy kényelmi kontúrt, a nyak mellett alsó-felső bevágást és jávor toppot kapott. A japánokra jellemző, hihetetlenül kényelmes, gyors és egyenes nyak, három darab jávorból, gyönyörű, sötét rózsafa fogólappal és huszonkét bunddal készült, és ebben az esetben ragasztással került a helyére. (Egyes modellek testen átmenő nyakkal és ében fogólappal készültek.) A fej dőlésszöge kevésbé meredek és a nyak-fej találkozásánál úgynevezett „szakállat” találunk, nehezebbé téve a Gibsonokra oly jellemző fejtörést.

A felső nyereg gyárilag csontból készült a híd pedig az Ibanez saját, Gibraltar nevezetű, Tune-O-Matic stílusú rendszere. Előnye a Gibson hidakhoz képest, hogy az oktávtisztaság sokkal nagyobb tartományban állítható.

Tökéletesen mutatja a japán precizitást, hogy ha hátulról levesszük az elektronikát rejtő műanyag fedlapot, Először egy kivehető fém házzal fogunk találkozni, amely a zajcsökkentést szolgálja, és csak ezután férhetünk hozzá a kábelekhez és potméterekhez. (Az én Artistom fedlapja alatti, kissé kaotikus kábelezés nem a japánoknak, hanem a mikrokapcsoló beszerelőjének köszönhető…) Az egész hangszernek borzasztó igényes és robosztus hatása van. Olyan mint egy dizájnos tank.

A gyártási évek során többféle hangszedő is megfordult az Artistokban, de a mai napig az Ibanez Super 58-as humbuckere a legnépszerűbb. Az enyémet is ezzel szerelték és imádom. A régi Gibson PAF hangszedők rekreálása volt a cél, és ez elég jól is sikerült. A modern pickupokhoz képest, alacsony jelszint és dinamikus, nyitott hangzás jellemzi. Jazztől, bluestól a stoner rockig, talán csak a modern metál kivételével, bárhol kimagaslóan megállja a helyét. Általában a humbuckeres gitárokról nem épp a funk ugrik be elsőre, de egy jó PAF, az alacsonyabb jelszintje, és perkusszívabb hangja miatt, ebben a stílusban is kiváló. Nagyon szépen reagál a pengetés erősségére, és a Les Paulokra jellemző meleg, középdús hanggal és telt basszussal rendelkezik. Ami különbség, hogy egy hajszálnyit több magasa, és ezáltal határozottabb hangindítása van mint a nyugati vetélytársnak, de ez lehet, hogy csak az én gitárom esetében van így, hiszen két Gibson sem szól ugyanúgy. Ha torzítással használjuk, akkor egy igazi rock’n’roll géppé változik, ami az erős közepek miatt, bármilyen zenei közegből kiszól, mint egy puskalövés. A hangszedő váltót a nyaki pozícióba kapcsolva megkapjuk a klasszikus krémes, bluesos, meleg hangzást, híd állásban pedig a jól ismert érces mégis vastag rock hangot. A középső állás is a megszokott „lyukas”, középhiányosabb, kicsit már single-coil hangszedőket idéző csattogósabb hangot hozza.  Egy jó erősítővel, bármelyik korszak klasszikus Gibson hangja kicsavarható belőle.

Összességében egy nagyon sokrétű, de mégis klasszikus hangú és kialakítású gitárról van szó, ami minden porcikájában igényes és minőségi, de reális áron hozzáférhető. Évjárattól és modelltől függően, 150.000 és 350-400.000 forint körül futnak használtan. A jelenlegi vintage piacon ez egy roppant jó árfekvés, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy koruknál fogva az értékük csak emelkedni fog az évek során. Bátran ajánlom azoknak, akik valamilyen Les Paul alternatívát vagy csak egy nagyon megbízható és sokrétű gitárt keresnek, és nem zavarja őket a hangszer súlya. Az sem véletlen, hogy például Mohai Tamás egyik első gitárja is egy hetvenes évekbeli Ibanez Artist volt, amit azóta is előszeretettel használ.

Íme egy példa, amelyben a hangszer rockosabb hangját hallhatjuk...

Ezen a felvételen pedig a visszafogottabb hangzása is jól megfigyelhető...

Írás/foto: Kovács Botond


2021. március 3. 10:28

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA