A holnap hangjai – Törőcsik István (Brain Drain)
A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.
Mivel foglalkozol éppen?
Jelenleg egy falusi általános iskola, valamint egy felnőttoktatással foglalkozó középiskola földrajztanára vagyok a civil életben. A zenekarunkból Nagy Péter hangmester, Borsos Bence mentőápoló, Perge Tibor pedig most fejezte be épp az iskolát. Muszáj dolgoznunk, hogy a zenébe befektetni is tudjunk. Ami pedig magát a zenélést illeti: folyamatosan agyalunk valami új ötleten, hogy mivel lehetne jobb és eredetibb a produkció. Igyekszünk nyomon követni az aktuális trendeket és egy kicsit ahhoz is igazítani a saját ízlésvilágunkat. Ez természetesen kompromisszumokkal jár, de meg kell jegyeznem, hogy 10 évig nem törődtünk ezekkel a dolgokkal. Ez hozott jó pár embert a táborunkba, viszont az új dallal – ami az új irányzatot képviseli már – láthatóan tágítottunk az érdeklődési körön, a rajongótáborunkon is, és ez mindenképp fontos jel. Azt hiszem, rátaláltunk valami újra és beindultak az ötletek. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen lelkesedés bennem, hogy órákat üljek szintetizátor, basszusgitár és a saját hangszerem – a dob – előtt, mert annyira ömlik belőlem az ihlet.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
A többiekkel karöltve a Brain Drain zenekart folyamatosan szeretném felfelé tolni a létrán. 10 éven át el kellett viselni, hogy más zenekarok árnyékában, a „futottak még” kategóriába tartozzunk, ez az állapot azonban nem felelt meg nekünk, a saját utunkat akarjuk járni. Persze ez nem mindenkinek tetszik a saját városunkban – Karcagon –, de legalább merünk nagyot álmodni és minden lehetőséget megragadva a céljaink felé tolni a bandát. Ezek mellett fontosnak tartom, hogy mint zenész, járjak mindenféle koncertre – műfajtól függetlenül –, és szakmai szemmel is meg tudjam vizsgálni, mitől is működik – jobban- az adott produkció, esetleg ezek kapcsán eszembe jut valami új. Azok a zenészek, akikre manapság még mindig felnéznek az átlag zeneszeretők, ők is hasonló módon próbálkoztak. Ez a szakma csak alázattal és kitartással működik.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
Idén kijön az új lemezünk, ami zeneileg megint újdonsággal fog szolgálni. Az új szövegek már nem egy-egy témakört járnak körbe, szélesebb skálán mozgok. Próbálok könnyebben emészthető, de sokatmondó lenni. Aktuálpolitika is lesz, amit már a „Te választod” c. dalban is megszellőztetettünk, de nem ez lesz az egyedüli ilyen. Többen kérték, hogy legyen nyersebb a szöveg, ne rébuszokban írjak. Igyekszem figyelembe venni a kérést. Ami a koncerteket illeti, szerencsére jól állunk. Eddig nem koncerteztük betegre magunkat, a működésünk 10 éve során voltak aktív és kevésbé aktív évek, azonban most magasabb fokozatba kapcsoltunk. Ott leszünk Szekszárdon (Csörge-tavi Rockfesztivál), Campusra is kaptunk ígéretet, valamint Tokaj is fixnek ígérkezik nyáron. Vannak még függőben lévő dolgok, de ezekre alapozni nem lehet, amíg nem kerül pont a dolog végére.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Sajnos az a meglátásom, hogy az egykori 3T-s korszak (tűrt, támogatott, tiltott) fennmaradt, csak más lett a csomagolás. Vannak műfajok, amiben legyél bármennyire is jó, sosem kerülhetsz reflektorfénybe, ellenben egy már-már idegesítően suta dalocska 20 percenként lefut a rádiókban vagy épp a zenecsatornákon. Innen is látszik, nem elég tehetségesnek lenni, kellenek a külső segítők, na és persze az se hátrány, ha ismerősök dolgoznak magasabb pozíciókban - a kiemelt média területén. Ez van, hátszél nélkül csak egy bizonyos pontra tudsz eljutni, de ez maximum 1-2 lépcsőfok, utána megrekedsz, és nem tudsz kilépni a saját árnyékodból. Sokan elfáradnak, bedobják a törölközőt, mert X év után is csak 50-100 embert mozgat meg a zenekaruk, ha nem érzi az ember az előrelépést, elvész a motiváció. Ha valaki mégis megkapaszkodik, nem enged a húsos fazék közelébe másokat, mondjanak bármit is... Sokan beszélnek szerencséről, meg hogy jókor voltak jó helyen, ezeket én egyszerűen nem fogadom el. Szerintem az érvényesüléshez ezek mellett a pénz és a felhajtás szükséges. Általában egyik hozza a másikat. Vannak, akik úgy érvényesülnek, hogy nem lesznek botrányhősök, ezek az emberek sokkal inkább tekinthetőek példaképnek a számomra.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
Pozitív mindenképp, hogy sokan hinni tudnak a kitartó munkában és emberek tudnak maradni emellett. Próbálkoznak a siker elérésével, de ez nem egyszerű. Van, akinél hamarabb elszáll az ego, mielőtt bármi komolyabbat is letenne az asztalra, és sztárallűrjei révén nem túl szimpatikus benyomást kelt. Manapság sokkal jobbak a technikai adottságok-lehetőségek, fiatal csajok és srácok minőségi demókkal állnak ki, otthoni stúdióban elkészítve - ez jó! Itt is érződik a munka, és ezt szeretem látni. Magasak az elvárások, a közönség nagyon kritikus tud lenni.
Mit jelenthet a CSTP támogatás egy kezdő zenekarnak? Mit jelentett nektek?
A legtöbb kezdő zenekar számára a meglebegtetett pénz eufóriát okoz, hiszen mindenhez az kell és a bandák nagy többségének igazi bevétele nincs. Az más kérdés, mennyire tudják ebből összehozni saját elképzeléseiket és milyen feltételeket szab a pályázat. Aki dolgozott már valaha pályázatokkal – mint ahogy a civil munkám során jómagam is a kollégáimmal együtt –, tudhatja, hogy nullára nagyon nehéz kijönni, mindig utána kell nyúlni saját zsebből is, hiszen gyakran „filléreken” is elcsúszhat az egész produkció. Akinek vannak olyan erőforrásai, hogy ezt a pluszt fedezni tudja, bátran vágjon bele, hiszen számtalan támogatást lehet szerezni pl. turnéhoz, lemezhez, plakátköltséghez, PR-hoz stb.
Jelentkeztek más pályázatokra, például az NKA, CSTP vagy más intézmény kiírására?
Igen, néhányon már részt vettünk. 2013-ban például 100.000 Ft értékben nyertünk pénzt egy dallal, ez segített minket a 2014-ben megjelent lemezünk költségeinek finanszírozásában. Nem zárkózunk el a pályázatoktól, így folyamatosan próbálkozunk mi is.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
A válaszom lehetne rövid és velős: bizonyos szinten kizárt. Habár jól hangzik, hogy az országunk fesztivál-ország, mégsem lehet érvényesülni. Vannak bejáratott zenekarok, akik úgyis fix embert hoznak, mert van a háttérben pénz és folyamatosan ott vannak a médiában. Ha megnézel egy fesztiválplakátot, mindig ugyanazok vannak... Az emberekbe tudatosan nevelik azt, hogy ragadjanak meg a múltban, higgyék el, hogy az volt az igazi! Az új nem tud érvényesülni, nem kapnak teret, ezáltal nem is hallanak róluk. Kicsi ez az ország ennyi zenekarnak, nincs olyan felvevő piac, mint mondjuk az Egyesült Államokban. Megvan az a pár bejáratott zenekar és kihalásos alapon működik a szakma. A nagy nevek mögött mindig ott a kapcsolatrendszer, az a bizonyos háló, ami ott tartja őket. Aki ebből akar manapság megélni, az el van tévedve.
Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)
Maradjunk annyiban, hogy a magyar – valós – átlaghoz képest jól keresek, de ugye a havi fix kiadások mellett a zenével kapcsolatos kiadásaimat éppen csak fedezem. Egymást is segítjük a zenekarban, kinek hogy jön össze az adott hónap.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
Egy fix turnékkal teli zenekar esetében mindhárom bevétel jól működik, azonban ha egy átlag magyar bandát nézünk, akkor a lemezeladás kiesik, hiszen maximum az előállítás költségén lehet túladni a lemezen, főleg, amióta bejöttek a 990 Ft-os benzinkutas árak. Ha a koncerteket nézem, akkor fizetni nem szeretnek a legtöbb helyen (számla fejében sem), és sajnos néhány klub nem is szereti lejelenteni az ilyen bulikat, így elesel a jogdíjtól, tehát elkeserítő a helyzet. Persze vannak zenekarok, akiknek elég, ha megkapják a tálca sört, vagánykodnak egyet a helyi csajoknak/pasiknak, aztán ugye erre állnak rá a helyszínek, mert ezek egyáltalán nem kerülnek pénzbe. Rangosabb eseményeken azonban rendre megtörténik a bejelentés és a látogatók számától függően egész szépen tud termelni. Nem hiába a nagyobb hírértékű zenekarok is csak ezekre az eseményekre fókuszálnak. A klubturné az örökké rizikós, ráfizetéssel, szóval veszéllyel is járhat.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Régen nem volt ennyi zenekar. Hozzá kell tenni, hogy anno, a mostani bandák nagy többségét a színpadra se engedték volna abban a stádiumban, amiben most vannak és játszanak. Ez alól régebben mi se lettünk volna kivételek, ne is szépítsünk! Nagyon sok kezdő zenekart látni, akiknél talán még 1-2 évet várni kellene az első nagyobb fellépésre, meg persze közben sokan feladják, abbahagyják a zenélést-zenekarozást. Viszont a tribute zenekarok létét továbbra sem értem. Nekem a kezdetekkor is a saját dal szerzésének a motivációja vezérelt, mai napig nem érzek spirituszt más dalainak lemásolásában. Kipróbáltam én is, nagyon hamar ráuntam, nem akartam a százezredik Iron Maiden, Metallica, Tankcsapda stb. kópia lenni, ezeket ugyanis bárki el tudja játszani, ha kicsit is van képzettsége és zenei érzéke. De akkor már miért nem próbálkozik egyedi, önálló ötlettel? Sokan nem azért nézik meg ezen zenekarok fellépéseit, mert annyira jók – hiába tolják teljesen hibátlanul –, hanem a régi idők csapdájában rekedt emberek ezt hallgatják szívesen. Persze ismerek nem egy olyan illetőt, aki ezt kihasználva megszedi magát, persze le sose jelenti, így lényegében az eredeti előadókat meglopja meg hétről hétre...
Van példaképed?
Igazi példaképem zenei téren kevés van. Kifejezetten imádom a női hangszereseket, főleg, amikor százszor jobban tolják, mint én valaha is. Sosem voltam irigy arra, akibe több tehetség vagy kitartás szorult és többre vitte. Az igazi ikonok számomra ezek az emberek lesznek mindig is, nem a felkapott és már-már isteni szintre emelt, agyonsztárolt előadók.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
A magyar nem világnyelv, ebből kifolyólag – még ha külföldre is mész koncertezni – a magyar közönséget találod meg, a külföldi ki fog sétálni a buliról egy idő után. Nekem is érdekes elsőre egy ukrán vagy grúz nyelven elnyomott thrash metal, de egy idő után elveszítem az érdeklődésem, mert nem értem, mit akar közölni velem. Ha valaki világsztár akar lenni, először is meg kell járnia a ranglétrát, meg fontos, hogy a földön tudjon maradni minden esetben. Fontos az értékrend is, nem leszek attól különb, hogy többen ismernek. Ha valaki hirtelen akar a csúcsra törni, annak meg lesz a maga következménye. Ami könnyen jön, az könnyen is megy, nem egy példát láttam már - műfajtól függetlenül. Ha azonban valaki kitartóan küzd, nem más hátán akar felmászni vagy épp könyökölni lefelé, nem négy oldalas kívánságlistával megy el a legkisebb falunapra is haknizni, azokból lehet igazi sztár, de ők pozícióban is maradnak - botrány és celebesdi nélkül is. Ilyenből van kevés… Én bízom benne, hogy egy nap tényleg büszke lehetek egy olyan magyar világsztárra, aki ezeket a dolgokat betartva jut el a csúcsra.
Hogy látod magad 20 év múlva?
Ha zenei téren gondolkozom, mindenképpen aktív zenészként látom magam. Amíg erőm és lelkesedésem van, nem hagyom abba. Más kérdés, hogy addigra 50 leszek, egy jubileumi koncertet én is el tudnék képzelni, ha-ha! Komolyra fordítva a szót, szeretnék stabilan megélni a zenéből, ha már ennyi éve kitartóan tevékenykedek majd, hiszen akkor idestova több mint 30 évem lesz ebben az egészben és nyilván nem kevés befektetett energiám és anyagi forrásom. Ami azonban a legfontosabb: remélem, hogy ha ez sikerül, akkor ezzel a zenekarral együtt visszük véghez.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
A tehetségkutató szükséges dolog, van, amelyik jó, főképp annak tartom, ha nemes célt is szolgál. DE: a tehetségkutatók – ahogyan egykoron is –, általában előre lejátszott dolgok. Elmentünk párra mi is, mert hittük, hogy tényleges szakmai tanácsokkal és hasznos információkkal térünk haza, viszont lesújtó helyzetekkel találkoztunk. Ha véletlenül nem egy útszéli kis kocsmában akartak nagyszabású tehetségkutatót tartani, és a helyszín jó volt, akkor is általában vagy töltelékműsor volt délelőtt (amikor nyilván alig van érdeklődő), vagy a szakmai zsűri épp akkor ment el ebédelni - persze üzentek három utca hosszról, hogy hallják onnan is. Az utolsó három zenekar lett díjazott, mert csak azokat hallották. Az utolsó zenekar állítólag dugó miatt késett, eleve a végén játszottak, ők megnyerték, majd utána rögtön egy órás koncertet kaptak ajándékba. A nevezési díjak pedig feneketlen kutak tömkelegébe kerülnek, inkább másba fektetünk... Ez nem jelenti, hogy az összes ilyen, viszont nagyon ritka az igazi tehetségkutató, ahol alázatos a zsűri is és valóban úgy van megszervezve és meghirdetve, hogy közönséged is legyen.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Nagyon sok tehetséges fiatal csapatot látok, bár nem karcagi szinten. Helyi szinten utánunk csak az űr tátong. Bár amikor anno mi voltunk ifjú titánok, mindent elkövettek a nagy öregek, hogy nehogy véletlen többre vigyük, mint ők. Hogy csak egy példát mondjak: előfordult, hogy a plakátra nem kerültünk rá, vagy kapunyitás előttre tettek be minket, szóval ezt a példát látva nem is csodálkozom, hogy nem igazán van lelkesedés… Más hozzáállás kéne, hogy tényleg ne csak egy múlandó hobbi maradjon az utánpótlásnak a zenélés. Máshol azonban gyakran látok potenciált egy-egy tinédzser bandában. Ezek a fiatal csapatok azonban előbb-utóbb szétmennek, mert ez a világ szétszakít mindent, ami összetartozik, és mivel a zenéből kevesen tudnak bevételt szerezni, inkább beáldozzák a zenekart. Később összeállnak tribute-ozni – levezetésképp-, de abban már nincs varázs.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Mindig ugyanaz a 10-15 zenekar van, egyszerűen nem hiszem el, hogy nincs más. Nagyítóval kell keresni olyan rendezvényt, ahol be mernek vállalni nagyszínpadra egy fiatal bandát. Ha ilyen van, én ott szoktam lenni az elsők közt, akik bíztatják őket, hogy most itt a nagy esély, meg kell megmutatni... Bizonyos zenekarok már 2-3 évre előre bebetonozzák magukat a legnagyobb eseményekre, az este pedig nem lesz hosszabb sose, így 20:00 és 0:00 között szinte előre le vannak osztva a lapok. Érthető egyfelől, hiszen a fesztiválszervezők is fix bevételt akarnak (minél többet), amit csak a nagy közönséggel rendelkező zenekarok hoznak. A többieknek – ha egyáltalán szóba állnak velük – maximum csak matiné időpont, vagy a késő éjjel jut, az pedig köztudottan nem közönségbarát időpont… És akkor megint ott vagyunk, hogy mindegy, hol nincs közönséged. Legtöbben ezért is adják fel, hiába is villan meg néha a fény, senki sem veszi jó néven, hogy csak örökölni lehet a helyet az ilyen rendezvényeken. Megint csak azt mondom: ismeretség, pénz és hírérték kell, valamint egy olyan fogás, amivel a mókuskerékből ki lehet kerülni az egyenes útra felfelé. Ez a fogás akár lehet egy eredeti ötlet, vagy akár egy jól megcélzott kampány, amire a sajtó is felkaphatja a fejét. Hogy ki mire képes ezért, az már egyénenként változó.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Különbséget kell tenni főváros és vidék között. A fővárosban bárhova mész, mindenhol akadnak fiatalok, akik a kevésbé ismert bandák koncertjeire is elmennek. Ilyenkor lehet szoros barátságot kialakítani a zenekari tagokkal, családiasabb a hangulat. Kevés olyan bulin voltam, ahol csak pár ember lézengett volna. Vidéken viszont annál siralmasabb a helyzet. Jobbnál jobb klubok vannak, a pesti lyukakhoz képest jóval nagyobb férőhellyel, de itt meg nincs fiatal, mindenki elmegy a nagyobb városokba, meg az elektro és a hiphop világába. Sokan néznek nagyot, amikor azt mondom, 500 Ft-os belépőt szedünk jelképesen egy 5-6 zenekaros bulin itt Karcagon, de akár más környékbeli városban is. Keleten a klubélet régóta leáldozóban van, ha nem a nagy városokat nézem. Lehet mondani, hogy a zenekarok színvonala, a helység árlistái stb. nem elfogadhatóak, biztosan van benne igazság. De: a közönség igen is tehet róla, hogy a vidéki klubélet egyre inkább dögrovásra kerül, hiszen jön a „nincs pénzem” duma, de az ötödik prémium sörét issza este 8-kor egy köpködőben. A zenekarok megfeszülnek, hogy egy jó bulit toljanak, de a közönség inkább otthon letölti a dalt, minthogy eljöjjön és a zenekarral együtt kikapcsolódjon a hétköznapokból.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
A közönségnek és a zenekaroknak újra egymásra kell találniuk. Bárki bármit is játszik, igazolnia kell, hogy az élő zenének van létjogosultsága és itt is ki lehet „termelni” klasszikusokat, akik – ha nem is nemzetközi szinten –, de hazai szinten igenis nagyot tudnának emelni a zenei élet színvonalán. Megint csak azt hangsúlyozom, ez műfajtól független, hiszen bárki, aki a színpadra fel mer állni, azért van ott, hogy „szolgáltasson” neked/nekünk. Mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, csak fel kell állni a „kényelmesből” és kicsit keresni kell. Az igazi rajongó eljön a koncertre is, nincs legközelebb, most kell jönni, mert sosem tudni, miről marad le.
Köszönjük a beszélgetést.
2017. április 11. 11:53