A holnap hangjai - TOTORO
A tizenhatodik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2023-2024. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a TOTORO zenekarral folytatjuk, ők a szegedi CityRocks tehetségkutatón érdemelték ki a szeptember végi döntőn való szereplés lehetőségét. Kollarics Attilával, a zenekar fő zeneszerzőjével beszélgettünk, aki a menedzselési és a kommunikációs feladatokat is koordinálja.
Bemutatnád röviden a zenekart?
Kollarics Anna a húgom, bár ez kiderül a nevünkből, erre büszke is vagyok, persze nem csak arra, hogy kiderül, hanem rá, és arra, hogy létre tudtunk hozni egy igazán értékes zenei projektet.
2019 vége felé beszéltünk róla, hogy el lehetne kezdeni közösen dalokat szerezni, és ezzel egy időben mutatott is egy általa írt szerzeményt (Valami még), amit azóta is játszunk.
Aztán jött a Közel a reggel és a többi.
2020 elején volt az első koncertünk, majd 2022-ben adtuk ki az első albumunkat. Még ebben az évben nagyobb méretű és bővebb hangzású zenekarrá lettünk. Azóta írtunk még egy albumnyi anyagot, az a cél, hogy ezeket is felvegyük majd, készítsünk videoklipeket és minél több emberhez el tudjuk juttatni őket.
Mivel mindig a legfrissebb a kedvenc, nekem a pár nappal ezelőtt több-kevésbé összerakott legújabb dalunk ez most. Szóval érdemes továbbra is hallgatni minket, meg eljönni a koncertekre, mert egyelőre az új dalok nagy része csak ott és akkor hallható.
A stíluskérdés alól általában próbálok kibújni, mert könnyen skatulyázáshoz vezet. A koncertjeink után azt szokták mondani nagyon gyakran, hogy a ’80-as évek alternatív stílusát elevenítjük meg valamiképpen. Annyiban erősítjük ezt a mítoszt, hogy az egyetlen feldolgozás, amit szoktunk játszani, az a Trabant: Itt van, senki se hívta. Mivel mi még bőven nem éltünk akkor, ez egy nagyon érdekes dolog, és sok szempontból megtisztelő, elsősorban viszont a saját utunkat próbáljuk járni. Ha ez az út, akkor ez. De szerintem nagyon sokféle ez az egy út is.
A csapatunk tagjai:
Kollarics Anna – dalszerzés, ének
Kollarics Attila – dalszerzés, gitár, ének
Varga Ádám – basszus
Dombi Dani – dob
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Maguk a dalok az üzenetek. Természetesen nem csak kifelé.
Cél sokféle lehet, lehet egyéni, alkotói, szakmai, egzisztenciális, stb. Nekünk elsősorban maga az alkotás a cél, de emellett persze hatalmas élmény a koncertezés is. Ez utóbbi, hogy jól menjen, már sok területtel összefügg. Nagyon fontos nekünk, hogy akik szeretik a dalainkat, szívesen eljönnek a koncertjeinkre, érezzék azt, hogy az előadóművészet nélkülük nem működhet. Ők is ugyanúgy a részesei annak, hogy mi hány emberhez jutunk el. Létrehoztunk értük, miattuk egy facebook csoportot, majd egy hírlevél rendszert a honlapunkon.
Felvállaljuk, hogy az is egy fontos cél, hogy minél függetlenebbül (mind anyagi, mind algoritmusilag) és fenntarthatóan tudjunk alkotni, koncertezni. Nem célunk, hogy ebből éljünk meg, de az alkotáshoz is szükséges fókuszt nem szeretnénk minden egyébre elvesztegetni, és tök jó lenne, ha hosszú távon a befektetéseinket, kiadványainkat, videoklipjeinket „piaci alapon” tudnánk megvalósítani.
Véleményed szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Elsősorban a dalszövegeink, meg szerintem az, hogy nem egy kaptafára készülnek a dalok. Anna is, én is elég változatos zenei palettából táplálkoztunk és tesszük most is, emiatt sokféle világ jelenik meg a különféle dalaink által. Még akkor is, ha vannak hasonló lelkiállapotú szerzemények, mégis azt hiszem, külön életet élnek mind.
Milyen jövőt látsz magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Ha ilyen nagyon iparian fogalmazhatok, a minőségi tartalom hosszú távon nem tud hazudni, el fog jutni emberekhez, bár ez utóbbi is egyre kevésbé egyértelmű. Ha egy ilyen csigaházba visszabújós választ is adhatok, akkor azt is mondhatom, hogy ha vannak mindig új inspirációk és új dalok, akkor mindig lesz jövő – minden mástól függetlenül.
Meg tudnál nevezni pozitív vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Sajnos egy igencsak kétpólusú jelenséget látok. Annak ellenére, hogy tapasztalható egy jó adag közönyösség, nagyon nagy a kulturális szórakozási igény. Soha nem látott tömegeket tud megszólítani néhány előadó, akikért időt, pénzt, energiát sem sajnálnak az emberek. Viszont a kisebb zenekaroknak egyre nehezebb ezt a figyelmet kiérdemelni akár helyi szinten is.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből?
Én nagyon idealista embernek tartom magam, szóval mindenképp igent kell mondjak. Hogy milyen kompromisszumok árán, az egy másik kérdés. És az is, hogy ez cél lehet-e.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Ha kevesebb lenne az online felület, biztosan sokkal többen mennének el élő, hús-vér koncertekre. Ezek elkényelmesítenek és a szabadidőnket is lecsökkentik. Ha egyre kevésbé éri meg koncertet szervezni, az a zenészek megítélésére is egyfajta válasz sajnos.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Magyarországon rengeteg tehetséges ember van, valahogy ki kell tűnni az biztos. De minden csak a kontextustól függ. Ennek alátámasztásául hozok egy nemrég olvasott sztorit, ami azért tetszett, mert ezt a jelenséget én is megfigyeltem, és tök szemléletes.
Ha a világ leghíresebb hegedűse, aki előző este 10.000 fontot kapott percenként nagyon nívós koncerten, lemegy az aluljáróba, ugyanúgy 30 fontot keres meg egy este alatt, mint bármelyik másik jó utcazenész. Azért fontos ez a jelenség, mert minden elénk van rakva. Amire az van írva, hogy tapsoljál, ott tapsolni fognak, ahova nincs, ott csak kevesen. Akár még dacára a tehetségnek és a tudásnak is. Nem tudom milyen szempontból értékmérő a világsztárság, de bízom benne, hogy sok magyar tehetség tudja nemzetközi szinten is megmutatni magát.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
A tévés tehetségkutatók elég kétesen szédítő terepeknek tűnnek, de abból is lehet profitálni, de megint csak az a kérdés, milyen áron. Mi pedig annyira nem szeretnénk azt csinálni alkotás címszó alatt, ami meg van mondva.
A kisebb versenyekben pedig, amelyeket a feltörekvő zenekaroknak szerveznek, őszintén mondva már sokszor csalódtam, de nagyon fontos a helyén kezelni őket. A dicséretet és a kritikát is, és nem kitörölni mindent, amit magunkról gondolunk, és a helyére illeszteni mindent egy az egyben, amit mond a zsűri. Persze mindannyian tudjuk, hogy a sorrendiség művészeti tehetségkutatókon egy picit mondvacsinált dolog.
De nagyon jó lehetőség, hogy egyfajta tükröt lássunk egy szakmai zsűri szemüvegén keresztül. Nekik sem könnyű 3-4 dal alapján ítéletet mondani, de amit mondanak, mindenképp érdemes megfontolni. Mi például most annyira komolyan vettük, hogy az idő rövidsége ellenére „csakazértis” kerestünk egy billentyűs kollégát, hiszen mit ért volna az egész, ha nem teszünk egy próbát.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Bőven van szerintem, ahogy mindig is volt, és mindig is lesz.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Szerintem a fesztiváloknak is felelőssége, hogy mindig megmutassanak új arcokat. Ezek a lehetőségek nekünk, feltörekvő zenekaroknak nagyszerűek lehetnek. Egy fesztivál már legitimál olyan módon is, ahogy a hegedűs hasonlatnál ez a jelenség szóba került.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Nekem nem tűnik úgy, hogy a klubélet nagyon könnyű helyzetben lenne. Sajnos sokszor találkozunk azzal a szituval, hogy nem érdekeltek koncertek szervezésében. Több a költség, mint a bevétel. És persze sok mindenki csinál sok mindent pusztán szívből-szeretetből, de a piac törvényeit hosszú távon nem lehet kivenni az egyenletből.
Az sem kecsegtet sok jóval, hogy a nálunk jóval nagyobb és régebbi zenekarok sem feltétlen tudnak vidéken - akár minimálisan is megtérülő - koncertet szervezni támogatás nélkül nagyon sok esetben.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Egyrészt szuperjó, hogy vannak ilyen lehetőségek, mint a Hangszert a Kézbe program, és ezáltal egy gyermekekhez eljutó edukatív és érdeklődéstágító törekvés. Ez egy nagyon fontos irány a jövőre nézve. De ha már a klubok, támogatni kellene, érdekeltté kellene tenni őket. Persze, van ilyen támogatási forma jelenleg is, de még mindig kevés zenekar tud ezáltal koncerteket szervezni elsősorban vidéken.
A többi rész elég összetett szociodemográfiai kérdés. Nem tisztem ezeket megfejteni, szóval annyit mondhatok csak, hogy ilyet nem is fogunk csinálni. Maradunk a daloknál. Írjuk őket és eljátszuk.
Maradunk még.
Köszönjük a beszélgetést.
2024. szeptember 23. 07:38