A holnap hangjai - ME iLL
A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti. A sort a ME iLL zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
AA: A Banzi Gábor (ének, gitár) alapította banda körülbelül 2011-ben találta meg a jelenlegi zenei irányvonalát, innentől a formáció is viszonylag stabilnak volt mondható egészen 2016 közepéig, amikor elváltak útjaink Luky Gábor gitárossal és mint a kezdetekben, megint trió zenekar lettünk. 2015 tavaszán érkezett hozzánk új dobosunk, Dombó Szabolcs és már szinte a kezdetek óta én, Almádi András basszusgitározom és vokálozok. A legtöbb zenekar azt mondja magáról, hogy zenéjét nem tudja kategorizálni, mégis, ha stílust kéne említeni, akkor talán az alternatív rock és grunge a két stílus ami jelenleg is egy mederben tartja dalainkat.
BG: Így igaz, de talán még azt hozzátenném, hogy 2007-ben kezdtem el ezt az egészet főként grunge feldolgozásokat játszó zenekarként - mégpedig azért, hogy elkezdjek énekelni; abban a formációban nem is gitároztam. Az éneklés iránti vágy pedig onnan jött, hogy az önkifejezés egy más, direktebb formájára vágytam a gitározáson felül, amit már 14 éves korom óta művelek. Előtte 8 évig zongoráztam.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
AA: Céljaink között szerepel nyilvánvalóan, ahogy minden a zenei piacon helyét kereső zenekar esetében, hogy szeretnénk zenénket széles közönséggel megismertetni és egy stabil rajongói bázist létrehozni, amely kísérne minket koncertjeinken, ami egyben további motiváció új dalok megírásához. Banzi Gabi szövegei kivétel nélkül a lélek bugyraiban történő utazások közben felmerülő problémákat, kérdéseket feszegetik, pillanatnyi érzések felfestésével. Mindenképpen szeretnénk sugallni a zenénket befogadó embereknek, hogy merjék önmagukat vállalni, maradjanak hűek saját énjükhöz, és a legtöbb, amit tehetnek, hogy magukat megpróbálják a lehető legjobban megismerni és ezáltal a belső fejlődést, mint egyik legfontosabb célját az életnek megvalósítani.
BG: Igen, ahogy Bandi is mondja az üzenet mindenképpen az, hogy legyünk önmagunk amennyire csak tudunk, mert csak így van értelme és ne kövessünk sémákat, járjunk saját utat, próbáljuk meg valahogy levetkőzni a megfelelési kényszert. Hallgassunk az érzéseinkre, érzelmeinkre, hogy ez egy emberibb világ maradhasson és nekünk se kelljen annyit szenvedni a szerepek játszása közben. Persze ez roppant nehéz ügy azért, mert hosszú utazás veszi kezdetét, amikor az ember arra vállalkozik, hogy felvállalja magát.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
AA: Tudván, hogy nem is olyan könnyű újat letenni az asztalra sem a zenében, sem a mondanivalóban, az őszinte dalszövegeket, a sallangoktól mentes megjelenést mindenképp fontosnak tartjuk. Célunk, hogy képesek legyünk lelkileg és szellemileg ’levetkőzni és meztelenül állni’ az emberek előtt, amikor a dalainkat nekik játsszuk. Természetesen ez egy hosszú út, míg ide egy zenekar egyes tagjai illetve a banda, mint egy koherens ’lélek-halmaz’ eljut, de egyre többször sikerül már elérni ezeket a momentumokat. Zenénket is igyekszünk dinamikákban és hangulatokban a mondanivalóhoz igazítani, próbálva figyelni arra, hogy a hallgathatóság és befogadhatóság rovására ez ne menjen. Itt is rengeteget tudunk még fejlődni.
BG: Abban érzem talán egyedinek magunkat, hogy szerintem a mi zenénkre vagy szövegeire nem lehet igazán azt mondani, hogy igen ezek a srácok szeretik az Incubust a RATM-t, vagy Foo Fighters-t és azokat akarják koppintani. Keressük, hogy mik vagyunk mi és azt próbáljuk meg megzenésíteni. Persze ilyet már olvastam más zenekaroktól is, pedig én megmondtam róluk, hogy olyan mint az xy zenekar teljesen :), a lényeg, hogy nem szeretnénk másolni.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
BG: Azt látom, hogy az őszinte, önazonos emberekből álló zenekarok tudnak működni közép/hosszú távon.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
BG: A CSTP például egy pozitív változás, mivel az ismeretlen, de minőségi zenét játszó zenekaroknak kevés lehetőség jut a fellépésekre, megmérettetésekre.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
AA: Nem :) bővebben majdnem. Ez egy rengeteg faktoros történet. Én személy szerint szeretném elhinni, hogy ez sikerülhet, de ehhez rengeteg alázat, munka, minőségi megjelenés és természetesen ismertség is szükséges. Én ehhez a tehetségkutatókat, illetve a pályázatokat jó platformoknak gondolom, mert úgy hiszem, ha egy banda sok ’helyen felüti fejét’, előbb utóbb az a pár tucat ember, aki a szakma krémjét képviseli Magyarországon felismeri őket és kialakulhat közös munka.
DSZ: Azt gondolom, hogy ezen a kis piacon nagyon szűk rétegnek van arra lehetősége, hogy minőségi módon megéljen. Ehhez valami nagyon egyedit és maradandót kell alkotni és kitenni az asztalra. Vagy nagyon jól kell promotálni a nem annyira jót, erre is van néhány példa sajnálatos módon. Szélesebb azon zenészek rétege, akik hivatásszerűen, de szerényen élnek meg a zenéből, sok megalkuvással, sok olyan haknival, amit pusztán anyagi okokból vállalnak be, ami szerintem nem jó. És még többen vannak, akik egyáltalán nem tudnak pusztán a zenélésből megélni. Összességében valószínűleg ez így van rendjén, elvégre nem lehet mindenkiből rendőr vagy médiaszakember sem, de az fontos lenne, hogy ahogy elvárjuk egy orvostól, hogy szakértője legyen a szakterületének, a zenei szolgáltatók is megfelelő szakemberek legyenek, ne csak a kirakatba átmeneti jelleggel kitehető színes-szagos pénztermelőeszközök.
BG: Szerintem biztos meg lehet élni, ehhez sokat kell játszani, kellenek a megfelelő kapcsolatok, vagy ha játsszák valakinek a számait a rádiók akkor akár jogdíjból is tud befolyni szép összeg. Nyilván mi nem ebből élünk - ahhoz azért nagyobb ismertségre lenne szükség jóval :)
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
DSZ: Nehéz ezt objektíven megítélnünk, mert a “régent” még gyerekfejjel szemléltük, abból a perspektívából minden máshogy nézett ki, de összességében talán azt mondhatjuk, hogy nem. A zenész, előadó mindig is kicsit csodabogár volt, néha furcsa öltözékkel, néha fura frizurákkal, ez talán most sincs másképp. Ma annyiban más talán a helyzet, hogy elérhetővé vált bárki számára az otthoni, értékelhető minőségű hangfelvétel készítés lehetősége, hasonlóképpen az alkotások nyilvánosság elé tárása sem ütközik már akadályba a különböző internetes felületeken, így hirtelen túl sok lett a látható zenész és dal. Emiatt talán már nem annyira kuriózum zenésznek lenni, eljutni az önmegvalósításig, mint régebben.
BG: Ellentétben Szabival szerintem régen jobb volt a helyzet olyan szempontból, hogy aki zenélt annak könnyebb volt, kisebb volt a verseny a piacon. Manapság amellett, hogy kis túlzással mindenki zenélni szeretne, erre még lehetősége is van, ott a youtube ahonnan minden információt meg lehet szerezni a hangszeres tudáshoz, baromi olcsón egész jó minőségű (tanuláshoz mindenképpen megfelelő) hangszert lehet vásárolni, stb. Persze igazán érdekes produkció ebből még nem lesz, ahhoz kell az egyéniség, amiből viszont nem hiszem, hogy több van mind régen, csak most talán nehezebb kitűnni a sok-sok előadó közül.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
AA: A magyar világsztárságról nekem az jut eszembe, hogy picit úgy érzem, a mai fiatal zenész-generáció talán meg sem meri igazán próbálni, hogy magyar dalszövegekkel érvényesüljön. Nyelvvizsgákkal jönnek ki 18 évesen a gimiből, folyékonyan ki tudják fejezni magukat angolul. Akkor mit bajlódjanak a magyar zenei piaccal? Nyilván inkább egyből nemzetközi sikerekre lőnek, vagy azért mert az angol olyan cool. Amúgy a nyelv sajátságai miatt könnyebb is angol dalszövegeket írni. Néha az számít kuriózumnak, ha valaki rábiggyeszt egy magyar nyelvű tracket is a lemezére.Mondom ezt egy angol szóval . Persze közben meg azt látom, hogy a hazai mainstream-ben a top ismertségű csapatok azért magyarul működnek, ez engem személy szerint megnyugtat. Én inkább olyasmikben hiszek, hogy egyéni hangszeres zenészek képesek a zsenialitásuk miatt olyan karriert befutni, hogy az egész világon ismerjék a nevét, vagy legalábbis könnyedén haladjanak efelé. A jelenben Borlai Gergőre gondolok példaként.
DSZ: A nemzetközi zenei piacot messzemenően uralják a brit és amerikai produkciók, az egy teljesen másik liga. Nem tartom valószínűnek, hogy ide tartósan vagy akár átmenetileg is fel tudna kapaszkodni egy magyar előadó vagy zenekar, még ha ez pesszimistán hangzik is. Nem látok olyan egyedi megnyilvánulást, egy olyan erős előadói személyiséget ami vagy aki nemzetközi visszhangot tudna okozni. Én úgy látom, hogy Magyarországon leginkább csak követjük a nemzetközi trendeket. Egy-egy kiemelkedő magyar produkció pedig túlságosan “ránk van szabva”, ami mások számára talán nem is értelmezhető.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
AA: Ahogy említettem egyik előző válaszomban, nagyon nem is látok más lehetőséget az ismertség növelésére, mint a tehetségkutatókon való megmérettetés. Mondom mindezt úgy, hogy kb. az utolsó egy-másfél évben kezdtünk el igazán ’kijönni’ a próbateremből, a kis klubos bulik kivételével – tehát nincs még sok tapasztalat. Inkább negatív véleményt hallottunk olyan bandáktól, akik egy package-ként bevásárolták magukat egy nagyobb zenekar turnéjára előzenekarnak. Ez is egy többtényezős dolog. Mivel pl az Öröm a zene program vidéki városokban zajlik, egy jó lehetőség az oda- és a visszaút és az esetleges ottalvás arra, hogy a banda többet legyen együtt. Ezek mindig nagyon klassz emlékek nekünk, szeretünk más zenekarokkal találkozni és eszmét cserélni, szeretjük, amikor őszinte és nem mesterkélt visszacsatolást kapunk a zsűritől – és nem utolsó sorban, sőt, nagyon jó rutinszerzési lehetőség: különféle színpadok, technikák, beállások, stb.
DSZ: Az egyetlen dolgok, amit én hiányolok a tehetségkutatókból az az, hogy a “felfedezett tehetségeket” tényleg eljuttassák oda, hogy őket az ország megismerje. Egy stúdiófelvétel, videoklip készítés, hangszervásárlási lehetőséget tényleg segítenek egy zenekarnak, de attól még nem fogják tudni, hogyan menedzseljék magukat, hogyan tegyenek szert nagyobb népszerűségre. Szerintem ebben tudnának ezek a tehetségkutatók erősödni: az arra érdemeseknek segítsenek utat mutani. És most nem a profitorientált, kereskedelmi televíziós “tehetségkutatásról” beszélek, ahol átmeneti sztárokat generálnak, akik rövid úton a süllyesztőben végzik.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
AA: Szerintem utánpótlással nincs baj, pont ezeken a tehetségkutatókon rengeteg fiatalt látunk, akik marha jól zenélnek, van bennük tenni akarás, nyíltak és őszinték. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ő lelkesedésük folyamatosan szinten legyen tartva, a konstruktív zsűri-kritikáktól kezdve a zenei táborokig mindenben. Szerintem ez a szakma felelőssége is.
BG: manapság már sokkal könnyebb elkapni egy fonalat, amit tudnak a zenekarok követni, de ahogy mondtam, szerintem egyediség vagy egyéniség nincs több mint régen csak sokkal többen próbálkoznak/próbálkozunk.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
BG: Nagyon szeretjük a fesztiválokat, főleg mert végre nem pincében kell játszani hanem szabad levegőn, itt a hangosítást is jobban meg lehet csinálni, mivel nem kell a reflexióval küzdeni. Persze mi csak kisebb fesztekre tudunk eljutni, arra is csak ritkán, a nagyobbak ahogy látom eléggé le vannak osztva, nagyon csekély lehetőséget nyújtva a még nem befutott zenekarok számára.
DSZ: A fesztiválok jellemzően előre megfontolt szándékkal, tisztes vagy tisztességtelen nyereségvágyból elkövetett események, ahová lényegében mindig ugyanazokat a bandákat hívják, akiket már amúgy is ismer a közönség. Minden magát ZENEI fesztiválnak nevező esemény szervezőjének biztosítania kellene lehetőséget akár helyi, akár valamilyen tehetségkutatón felfedezett előadók számára, és persze nem feltétlenül kedd délután 1 órakor.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
AA: A hazai klubélet lesújtó képet mutat, legalábbis Budapesten, ahol a legtöbb tapasztalatunk van. A szórakozóhelyek úgy mennek a maximális fogyasztásra, hogy közben a hely, amit üzemeltetnek nem a legkellemesebb, hangtechnikailag nem jól felszereltek. Érthető okokból csak a fizetővendégek számára koncentrálnak, arra nem juttatnak forrást, hogy a helyet karban tartsák, arra pedig pláne nincsenek eszközeik, hogy a zenés klubeseményeiket megfelelő szinten promotálják. Pont a mi szintünkön tartó bandák vannak rossz helyzetben, akiknek nagyon nehéz kitörni a 15-40 fős közönség (akik főként barátok, kollégák, családtagok) bűvköréből. Persze az élet is rohan, komolyan meg kell köszönni, ha egy 35-40 éves családos ember arra szánja az estéjét, hogy az ismerős haveri zenekart megnézze. Természetesen itt lehet a dolgot kicsit variálni, hogy olyan összetételű közönséget célozni, akik több szabadidővel gazdálkodnak, pl 18-25 évesek. De igazából nem biztos, hogy jót tenne a zenekarnak, ha visszafelé működnének a dolgok, és az határozná meg a mondanivalónkat, hogy hány embert szeretnénk látni a színpad előtt. El kell hinnünk, hogy folyamatos jelenléttel el fogjuk érni az egyes embereket, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak, mint minket.
DSZ: Itt is a piszkos anyagiak jelentik a fő mozgatórugót. A régi rendszerben valahogy mindig jutott egy kis pénz a nagyvállalati klubokra, a művelődési házakban is voltak könnyűzenei megmozdulások, ezek mind eltűntek. Én úgy látom, hogy ma csak a privátszféra által működtetett zenei klubok működnek, de ezekből is nagyon kevés, mert nem rentábilis.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
BG: Szerintem is amire mindenképpen szükség lenne az a hazai klubélet fellendítése, én hiszek az alulról szerveződő dolgokban. Persze ehhez szórakozni vágyó emberek kellenének, de ahogy látom, az emberek nem járnak sehova jellemzően egy bizonyos kor felett legalábbis biztos nem. Bezárkóznak és nem mozdulnak és ez probléma. Valahogy azt látom, hogy a látásmód is szintén bekorlátozz minket miszerint nem annyira vagyunk mi magyarok nyitottak, preferáljuk a megszokott dolgokat az újak helyett, nem szeretünk kockáztatni. Tehát több nyitottság kéne az emberek részéről, igény az együttlétre és ehhez megfelelő minőségű zenés helyek is kellenek, illetve zenekarok.
DSZ: Egy kis ME iLL hallgatása :)
2016. október 22. 17:43