A tizenötödik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2022-2023. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Liana zenekarral folytatjuk, ők a Martonvásáron rendezett Fülesbagoly tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Laci: A zenekart 2022 márciusában alapítottuk duó formában Lillával, majd a dalok írása közben viszonylag gyorsan egyértelművé vált, hogy szükség van dobosra és basszusgitárosra. A fiúkkal 2022 augusztus végén kezdtünk el együtt dolgozni, igazából onnan számoljuk a Liana valódi kezdetét. Alapvetően popzenét játszik a zenekar, saját magunkra dreamfolkpopként szoktunk hivatkozni, talán ez írja le a legpontosabban azokat a zenei hatásokat amik markánsan jelen vannak a dalainkban. A zenekar tagjai: Kató Lilla Julianna (ének), Tasos Nikosz (dobok), Lukács László (billentyű).
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Laci: A dalokon, dalszövegen keresztül szeretnénk olyan érzéseket, pillanatokat, történeteket, képeket nyújtani a hallgatóknak amik nekünk fontosak, sokat jelentenek – ezt pedig igyekszünk úgy csinálni, hogy a lehető legőszintébben és legpontosabban tudjuk továbbadni mindazt ami bennünk megszületik. Nagy öröm amikor egy-egy dalszöveg kapcsán egy vadidegen emberrel is kapcsot tudunk kialakítani.
Lilla: Azon a sajátos módon ahogy mi magunk érzékeljük és létezünk a világban, ezeket a hangulatokat és életképtöredékeket szeretnénk megragadni és visszaadni az embereknek.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Lilla: Mindenki saját magát rakja bele a zenekarba a lehető legőszintébb módon.
Laci: Akiket hallgatok, külső füllel könnyen megmondom, hogy mit tartok benne különlegesnek, de a zenekar tagjaként erre elég nehéz válaszolni, belülről látom magunkat. Talán Lilla énekhangja az ami érdekessé teheti a dalokat ill. a zenekart - gondolok itt arra, hogy az alapból népzenei énekhangja kicsit másabb környezetbe kerül, mégis jól tud működni..
Nikosz: A hangzásvilágunk! Olyan stílusok és zenei mentalitások keverednek amik eléggé ritkák ebben a konstellációban
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Lilla: Szerintem attól függ, hogy merre tendál, hogy mi a résztvevői merre alakítjuk. Jelenleg nagyon jó és érdekes zenekarok vannak kibontakozóban.
Laci: Sokat emlegetem mostanában, hogy milyen virágzás zajlik a magyar zenében – gyakorlatilag minden héten belefutok egy általam addig még nem ismert de szenzációs produkcióba. A jövőnkkel kapcsolatban csak a következő évet látom: az év első felében mindenképp szeretnénk egy nagylemezzel jelentkezni és minél több jó koncertet adni, kapcsolódni a közönséghez.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Lilla: Számomra negatív trend a mélység nélküli produkciók viszonylagos előretörése és nagy számossága. Ez nekem például mostanában már elég sok.
Laci: Én pozitívan élem meg, hogy mostanában a könnyűzenei koncerteken is eszméletlenül jó fúziós dolgokat látok. Azt érzem, hogy olyan a mostani zenei korszellem, hogy a maradék műfaji határokat is le tudják bontogatni az előadók, ezáltal teljesen új, nagyon izgalmas dolgok születnek. Ez a jelenség amennyire lehet jó annyira lehet rossz is: a tabuk döntögetése is virágkorát éli, teljesen jól látható, hogy ami teljességgel vállalhatatlan volt a zenében mondjuk 20 éve az most természetesnek hat.
Nikosz: Stílusban szerintem a trash trap ma nagyon megy, de hogy ez pozitív vagy negatív e... Jó kérdés. Hangszeres zenekarozás szempontjából inkább negatív
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Lilla: Szerintem meg lehet.
Laci: Egyik kedves zenész barátom azt mondta erre nemrég: „Laci, csak egy jó dal kell”. Viccet félretéve, egy bizonyos szint felett természetesen biztosan meg lehet élni belőle.
Nikosz: Tulajdonképpen igen, de nagyon nehéz
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Laci: Szerintem alapvetően jó a zenészek általalános megítélése, nem tudom, hogy ez régebben hogyan működött.
Nikosz: Más volt. Szerintem nem vagy kevéssé összehasonlítható a dolog
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Lilla: Abszolút látok rá lehetőséget, bármi lehetséges.
Laci: Van egy pár, angolul éneklő zenekar itthon akik viszonylag szép sikereket értek el a határon túlon is, akár másik kontinensen is, szóval miért is ne.
Nikosz: Nem gondolnám, hogy van ilyen
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Laci: A szakmai zsűrivel dolgozó tehetségkutatók az olyan induló, kezdő zenekaroknak mint mi nagyon fontosak. Itt nem feltétlen csak a nyereményekről van szó, hanem olyan szakmai tanácsokat, instrukciókat, tippeket kaphat a zenekar a saját munkáját illetően amiből tud építkezni, tud fejlődni. Ez szerintem nagyon fontos és nagyon nagy lehetőség mindenkinek.
Nikosz: Alapvetően pozitívan állunk hozzá. A tv-s vetélkedők viszont nem szimpatikusak.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Lilla: Én bizakodó vagyok. Amerre én nézelődök ott jó a felhozatal.
Laci: Idén három Fülesbagoly fordulóban is voltunk, ha csak ezeket a zenekarokat nézem, már az is elképesztő. Stílustól függetlenül nagyon erős produkciókat láttam, szóval osztom Lilla véleményét: jó az utánpótlás minden fronton.
Nikosz: Vannak komoly tehetségek
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Lilla: Szeretem őket. Vannak nagyon jó fesztiválok, nagyon sokszínű a felhozatal itthon, mindenki talál a saját igényeinek megfelelőt.
Laci: Én heti rendszerességgel járok koncertre, ha úgy jön ki, van, hogy többre is – szóval nekem egy jó zenei fesztivál az maga a mennyország. Van egy-két kedvencem, de alapjáraton szerintem a magyar zenei fesztiválok nagyon jók.
Nikosz: Alig várjuk, hogy láthassuk őket fellépőként, hogy véleményt tudjunk mondani
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Nikosz: A fővároson kívül sajnos nem túl jó a helyzet.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Lilla: Tehetségkutatók, pályázatok.
Köszönjük a beszélgetést.
2023. szeptember 23. 04:37