A holnap hangjai – ICENAP
A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Az ICENAP a 2019-es év nyarán állt össze, mikor a gitáros Kádár Róbert akkori hardcore zenekarába keresett új tagokat. Farkas Zsombor dobos, Dési Kristóf basszusgitáros és legvégül jómagam, Tóth Martin énekes (néha gitáros is) csatlakozása után a zenei irány újragondolása mentén a közös munka egy új nevet és attitűdöt indokolt.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
A kezdeti cél az volt, hogy elhelyezzük magunkat a hazai metál szcéna térképén. Ez szerencsére elég hamar sikerült, ugyanis a tavaly őszi koncertszezon (bizony, tavaly ősszel még voltak koncertek) lehetőségünk volt a hazai underground több releváns szereplőjével is együtt játszani. A jelenlegi cél pedig az, hogy a szerencsétlen világhelyzet ellenére se álljon meg az általunk csak Icenap Season-ként definiált „hadjáratunk”. Folyamatosan gyártjuk a tartalmat a kis közönségünknek, azt hiszem ez a minimum amit ilyenkor egy zenekartól elvárhatnak!
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
A zenekar kvintesszenciája abban rejlik, hogy mindnyájan jól definiálható karakterek vagyunk, mindenki mást tud hozzátenni a csapatmunkához, a zenén kívül a kreatív tartalmak, mint a klipek, sajtófotók, médiamegjelenések és menedzsment egyaránt a zenekaron belül zajlanak. Leegyszerűsítve: mindenkinek megvan a maga helye a képletben, hogy az ICENAP hatékonyan működhessen!
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
A zeneipar csúnyán megsínylette az utóbbi egy évet, főleg, hogy egy olyan kulturális mezsgyéről beszélünk, mely a folyamatos átalakulásra és alkalmazkodásra van kényszerítve. Nagyon sokan ezeknek a folyamatos trend- és tendenciaváltásoknak nem tudnak eleget tenni, szeretnek leragadni jól bevált módszereknél aztán csodálkoznak, hogy nem hozzák azokat az eredményeket, melyeket magukkal szemben támasztottak. Mi az ICENAP-pel szeretünk a berögzült stratégiáktól eltérően tekinteni a zeneiparra, ezért például a klasszikus, nagylemez-turné-stúdió-nagylemez loop helyett abban hiszünk, ha egy-egy dalt teljes produkciós háttérrel megtámogatunk az egy hatékonyabb és jobban átüthető a mostanra sokszor figyelemhiányossá vált közönség számára.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Ezeket a trendeket én személy szerint nem helyezném értékskálára. Egyértelműen látom, hogy egyes szolgáltatások mennyiben kedveznek az egyéni előadóknak és mennyire kedvezőtlenek a klasszikus felállású zenekarok számára, mint amilyenek például mi is vagyunk, de mivel nem tudunk ráhatással lenni ezekre a változásokra, csak úgy, hogy a saját képünkre formáljuk, jobb szeretjük a trendeket kihívásoknak és új lehetőségeknek tekinteni, legyen az a közösségi média jelenlét fellendítése vagy a streaming szolgáltatások térhódítása.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Persze. Sokkal elvontabb dolgokból is meg lehet élni mint a zenélés, csak azzal kell tisztában lenni, hogy ebben a szakmában teljesen más tőkék érvényesülnek, mint egy 9-17-es munkahelyi pozíció bebiztosításában. Nincs az a „diploma” amivel te bárki is leszel a zeneiparban, itt a networkingnek, az ihletettségnek, a kockázatvállalásnak és a folyamatos lépéstartásnak sokkal nagyobb szerepe van, mint egy kevésbé körülírhatatlan szakmának.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Korábban már említésre került, hogy jelenleg a „zenészség” sokkal kifizetődőbb ha egyéni előadóként próbál valaki érvényesülni. Talán az influencer-jelenség, talán a könnyebb azonosulhatóság és a bulváron nevelkedett generáció következménye, nem is ez a lényeg, olyan ez mint az 1980-as években a „gitárhősok” korszaka, ahol nem lehetett elképzelni egy slágert sem szóló nélkül. A hazai zenész közösségi viszont kellően szűk ahhoz, hogy bárki bárkivel zenélhessen és összehozhasson valami kölcsönösen tök érdekes dolgot, talán az egymás támogatása és elismerése, az egymás munkája iránti lelkesedés, nem pedig a törtetés kellene, hogy nagyobb teret kapjon a jövőben.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Több magyar világsztár is van, szinte minden évben van egy-egy olyan magyar aki szakmájának olyan szerencsésen sikeres gyakorlója, hogy büszkék lehetünk rá! Legyünk is. Legutóbbiként Rév Marcellt emelhetjük ki.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Indultunk egy ilyenen ősszel, nem is ment rosszul: mint kiderült a fordulónkban a zsűri meg a közönség is minket küldött tovább, ez egy tök jól eső elismerés volt. Aztán bejöttek a még most is érvényes járványügyi korlátozások és elkaszálták a következő fordulót. Ha be lesz pótolva visszatérünk rá, reméljük a „versenytársaink” is ilyen lelkesen és töretlenül vészelik át a mostani időszakot, jó lenne úgy nyerni, hogy van kik ellen „küzdeni” haha.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Amennyire könnyen elérhetővé vált az utóbbi évtized(ek)ben a zenélés, már minden panellakás garázsára jut egy zenekar, de legalább egy rapper. Ez egyrészt egy tök jó dolog, mert zenét csinálni nagyon jó dolog, az már más kérdés, hogy amit csinálsz azt rajtad kívül érdemes-e megmutatnod másnak. A nagy számok törvénye alapján sokkal több a gyenge eresztés, viszont így még nagyobbat tudnak ütni azok, akik tényleg kiemelkednek ebből a túlkínálatból. Na, azoknak dupla elismerés jár, mint azoknak akik száz évvel ezelőtt képesek voltak sikerre vinni a cuccukat a tíz fős konkurenciájukkal!
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Kellenek! A zenei ízlés egyik legjobb formálói személyes tapasztalatainkból merítve a közönség számára, a zenei produkciók számára pedig a nagyobb elérés és közönség előtti bemutatkozás kiemelkedő lehetőségei. Igazság szerint a mi szubkultúránkban sokkal kedvelhetőbbnek tartjuk a zsánerspecifikusabb, kisebb fesztiválokat, mint például a Fekete Zaj, vagy egy Groezrock, de tény hogy a nagy mamutokra való bejutás tud lenni az, ahol a magunk fajta rétegzenei produkciók akár kettessével is tudnak lépcsőket szelni az ismertség tekintetében. Egy Parkway Drive például ezt ügyesen abszolválta. Nekik ez volt a következő cél, minden bizonnyal.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Szintén elmondható, hogy a mi műfajunkban a klubkoncert az, ami az előadók számára egy sokkal közkedveltebb és szeretett fellépési lehetőség, a bensőséges hangulat, a közönség közelsége és a könnyebb átmozgathatóság és kontrollálhatóság miatt elsősorban. Egyébként ez nem is áll messze a valóságtól, azért a metál esetében sokkal hihetőbb, ha ötven négyzetméteren egymás fején taposó embereket látsz a színpad előtt, mint egy szőnyeg szerű elterülő embertömeget egy fesztiválon, akiknek a nagy százalékáról te magad is tudod, hogy csak az utánad következő produkcióra várakoznak órák óta, és lehet csak azért bólogatnak, mert úgy kevésbé jut eszükbe, hogy mennyire kell pisilniük, és hogy ez mennyire kivitelezhetetlen a jelenlegi pozíciójukat tekintve.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Most? A korlátozásokon való lazítás egy elég jó kezdőlépés lenne, de ez tudjuk, nem ilyen egyszerű. Nálunk jóval beavatottabb szereplők is csak a fejüket vakarják jelen helyzetben.
Köszönjük a beszélgetést.
2021. április 3. 15:38