MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – egy5egy

A tizenharmadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2020-2021. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort az egy5egy zenekarral folytatjuk, ők a szarvasi Dobbantó Tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart? 

Az egy5egy zenekar egy budapesti gimnáziumban megfogant szerelemgyerek. Az évek alatt több stílust is próbált magára aggatni, de a mai napig keresi, hogy igazából mi szeretne lenni, amikor nagy lesz. Ezért most legyen egyszerűen alternatív, az bármi lehet.

A zenekar 2016-ban alakult és négy tagból áll.
Oláh Levente – gitár, ének
Pálocska Viktor – basszusgitár, ének
Bárány Barnabás – dob
Varga Ádám Alex – billentyű, vokál

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Zenekarunk célja hű maradni magához és minél több emberhez eljutva egy kis színt vinni a hétköznapokba, esetleg gondolatokat ébreszteni, érzelmeket átjuttatni. Üzenetünk mindig az aktuális élethelyzetünkből fakad és reméljük, hogy a dalainkat hallgatva sok ember tud velük/velünk azonosulni.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Szeretnénk stílusilag kötetlenek maradni. Bár zeneileg mindenevők vagyunk, eltérő zenei irányokhoz húz a szívünk és ezt igyekszünk kihasználni a számírások alkalmával. Két frontemberünk van.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Pozitív visszajelzésekből szerencsére nem szenvedünk hiányt és úgy gondoljuk, hogy megfelelő háttérmunkával és idő befektetéssel sikerre vihető a zenekar.
A járványhelyzet nagyon rosszul érintette a zeneipart, amin próbálnak támogatásokkal, pályázatokkal javítani.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Azt látjuk, érezzük, hogy a retro-pop világa van most előtérben. A streaming szolgáltatások elterjedésével többet számít a gyakori single megjelenés, mint egy teljes albumé.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Meg lehet élni, de a magyarországi zenészeknek csak egy kis töredékének adatik meg polgári állás nélkül.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Nincs viszonyítási alapunk, mivel fiatalok vagyunk. A járványhelyzet világított rá arra, hogy mennyire alulértékelt sokak szemében a zenészek és háttéremberek produkcióba fektetett munkája.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Esély és lehetőség mindenre van. Jelöltünk viszont nincs.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A zenei tehetségkutatók jó lehetőségek a kezdő zenekaroknak. Van lehetőség komoly szakmai kritikát kapni és a nyeremények segítséget nyújtanak az előrehaladásban.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Nagyon sok tehetséges és sokszínű fiatal zenekar van ma Magyarországon. Ez egy zártabb közösség, mely nagyon támogató és törekvő.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Szeretjük őket látogatni közönségként és szívesen látogatnánk fellépőként is. Jó lehetőségek a zenei palettád színesítésére, új előadok megismerésére és élmények szerzésére.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Hasonló mint a fesztiválokról. A kluboknak családiasabb a hangulata, mi eddig szinte csak klubokban léptünk fel és imádjuk a hangulatát! Emellett szívesen kipróbálnánk magunkat nagyobb színpadokon is.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Talán, ha nagyobb teret kapnának a feltörekvő zenekarok, például a rádióban.

Köszönjük a beszélgetést.


2021. június 30. 06:25

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA