MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - Cloud Factory

A tizenharmadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2021-2022. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Cloud Factory zenekarral folytatjuk, ők a szolnoki AztaQ tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Sziasztok! Mi vagyunk a Cloud Factory a Mátra kapujából, Gyöngyösről. 2018 óta zenélünk együtt, többé kevésbé aktívan, 2020. óta trió felállásban. Talán mindenkinek a legegyszerűbb, így zenénket Modern Metalként aposztrofáltuk a kezdetekkor, ehhez idő közben hozzá csapódott a Mátra is, mint viszonylag könnyen behatárolható földrajzi egység.
Így röviden és tömören, ha megkérdezik, csak azt szoktuk válaszolni, hogy Modern Metal-t játszunk a Mátra aljáról, hisz, bár zenekarunk gyöngyösi székhelyű, tagjaink szétszóródva laknak a Mátra lába körül: Mészáros Szabolcs dobos, Vincze „Vigyori” Dávid basszusgitár, vokál  és Mészáros Árpi gitáros és énekes, dalszövegíró.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Úgy gondoljuk, minden zenekarnak az a nagy álma, hogy a nagyok között, vagy előtt játszhasson, akár a Barba Negra, vagy egy hatalmas sportcsarnok színpadán több ezer fős közönség előtt. Nyilván mi is álmodozunk erről, mint mindenki, de kis léptékben haladunk és mindig a következő mérföldkő és cél lebeg a szemünk előtt. -Koncert, Videoklip, Online dal megjelenések, még több koncert, még több dal és egyszer majd egy nagylemez.
Kimondott üzenetünk, vagy zászlónk nincs, de ennek kapcsán azt mondanánk, hogy minden embernek vannak nehézségei az életben, és szeretnénk megmutatni, hogy nincsenek egyedül. Vannak, akik hasonló, vagy éppen ugyanebben a cipőben járnak, és mi ezt szeretnénk éreztetni, hogy együtt érzünk velük, s hogy van megoldás a problémákra, hogy az élet tud menni gördülékenyen, a nehéz helyzetek ellenére is. Dalszövegeinkben hasonló gondolatokat szeretnénk átadni. Adjuk előre a lendületet, a motivációt, az energiát. Csatlakozz rá az USB kábeleddel, vagy fülhallgatóddal, vagy Bluetooth-al, vagy amid van, füleld, reméljük segít és előre visz!

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Szeretnék idézni A kis hercegből:
"Őrült vagy, dilinyós, nincs ki a négy kereked. De elmondok neked egy titkot: a legkivételesebb emberek mind azok."
A zenekarunkban mindannyian mások vagyunk (meg sokak szerint dilinyósok is), és a kivétel egyáltalán nem indok a kiemelkedéshez, vagy éppen ahhoz, hogy jelentéktelennek minősüljön. Mindannyian mások vagyunk, de pont ezért létező fogalom a szépség. Mindenki egyedi ezen a világon, és úgy gondoljuk, hogy az egyediséget meg kell mutatni, hogy megértenek az emberek, Téged és saját Magukat is. Szóval Te, aki olvasod ezt és titokban verseket írsz, vagy gitározol, esetleg rajzolsz, vagy festesz, ne adj isten origami állatkákat hajtogatsz. Lépj ki a fényre és mutasd Magad! Mutasd meg az egyediséged és a kreativitásod. Az hiszem, nagyjából mindhárman ezért zenélünk, mert imádjuk és imádunk a két kezünkkel alkotni valamit és azt átadni, megmutatni.
Kapni is baromi jó!...de adni. Tényleg. Nem hiszed el?! Próbáld ki!

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Ha arról beszélünk, várhatóan milyen út áll előttünk, akkor szűken megfogalmazva nem rövid. A Metal műfaj olyannyira szerteágazó lett, hogy szinte minden alműfajára van zenekar. Emiatt kicsit nehezebb lesz előrébb jutni, hisz már minden akkordot és hangot lefogtak, de ha halló fülre találnak a dalaink és amit felépítünk, azáltal közelebb kerülhetünk a célunkhoz.
A hazai és a világszintű zeneiparos is hatalmas változásokon ment át, a fizikai lemezkiadás kikopni látszik, még is sokan jelentetnek meg hanghordozót és a rajongók ugyanúgy megveszik. Sokan már nem gondolkodnak már nagylemez formátumban, csak daloknak, hisz a zenehallgatási szokások is nagyban változtak az utóbbi években…Reneszánszát éli újra a VYNL és a kazetta…
Sokáig tudnánk ezt sorolni, kompakt és egzakt választ nem tudunk adni rá, viszont baromi kíváncsiak vagyunk, hogy milyen választ lehet adni majd erre a kérdésre mondjuk 5év múlva. Mi még annyira az elején vagyunk, hogy részben csak figyelünk, aztán felkapaszkodunk a megfelelő vagonra, menet közben.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Pozitív trend a zenei megosztó felületek elterjedése, de ugyanakkor ez egyben lehet egy negatív trend is. Mi pont az a generáció vagyunk, akinek még megvolt a kazetta és Cd másolós, kölcsönkérős időszak. Aztán megvolt a zenék letöltése és gépről gépre, vagy épp MP3 lejátszóra, később telefonra másolása is. Most pedig már pár kattintás egy ingyenes regisztráció és a világ szinte összes, hivatalosan kiadott dalát eléred. Ami ebben a pozitívum, az a negatívum is, annyi az információ, annyi az adat, hogy ember legyen a talpán, aki minden ingert, bandát, dalt be tud fogadni vagy meg tud találni. Ma már nem elég csak simán jó dalt írni, valamivel ki kell tűnni is, hogy felfigyeljenek rád az óriási digitális zajban.
Az algoritmusok viszont sokszor nagyon jó munkát végeznek;
Rengeteg új zenét fedezhet fel az ember, akik nincsenek a fősodorban, de a saját országukban már rendelkeznek rajongótáborral. Ez a kis zenekaroknak is nagyszerű lehetőség! A nagyoknak pedig lépést kell tartani.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Bizonyos szinten meg lehet élni, természetesen. Rétegzenéből sem lehetetlen, de jó időben, jó helyen is kell lenni hozzá. Rengeteg áldozat, alázat, munka, idő, energia is kell hozzá. Az sem hátrány, ha tehetséges is vagy, vagy van érzéked a kártyalapok keveréséhez -ha értitek mire gondolunk. Kell hozzá a család, élettárs, párkapcsolati támogatás. Külső támogatás és segítség…hajnalig sorolhatnánk.
S persze, van az egyszerűbben járható, vagy annak gondolt út, ami sokak szemében a sötét oldal:
-Menj el DJ-nek, vagy Vendéglátós zenésznek esküvőkre, vagy diszkókba muzsikálni!
Mókásnak tűnhet ez majd leírva, de azokban a produkciókban is rengeteg munka van és az imént felsoroltak mindegyike ugyanúgy kell hozzá. Nehéz kérdés ez, talán ez rá a rövid és tömör válasz.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Mint zenei tevékenységet folytató arcok, ez „belülről” nehezen tudjuk megmondani, de az tény, hogy régen sokkal jobban elismerték a hangszerrel zenét játszó embereket. Lehet, hogy a közösségi média térhódítása miatt már kevésbé tűnnek elérhetetlennek a korábban még félisten státuszban tündöklő idolok, ezzel együtt változhatott a megítélés is. De tisztelet a kivételnek, sokan igen is elismerik és csodálattal néznek azokra, akik hangszeres zenét szolgáltatnak bármilyen módon és ez akkor is nagyon jó érzés, ha nem rólunk van szó, Ha van ellentéte, vagy reciproka a szekunder szégyenérzetnek, akkor ez az. Szekunder Büszkeség-érzet.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

A nagy számok törvénye szerint lehet, meg a sok munka törvénye szerint is.
Voltak, akik már igen közel álltak hozzá… (LGT, Neoton, Király Viktor…)
Mindenképp angolul kellene dalokat írnia és előadnia, de Magyarországról és magyar szövegekkel csak egy nyári slágeres világsztár státusz elérése a valószínűbb, ahogy már volt is hasonlóra példa nemzetközi vonatkozásban, az O-zone, vagy a Las Ketchup esetében, akik bár nem angolul énekeltek, egy daluk még is vezette az összes toplistát.
Mentalitásban és munkamorálban a „nagyok” közül talán a Tankcsapda, a Road, vagy a Kowalsky meg a Vega-t tudnánk említeni, ha pedig „kisebbekről” tennék említést, akkor:AWS,  I’m Dorothy, Fish!, Kies, Fatal Error… Ha az USA-ban léteznének ezek a zenekarok már bizonyosan sztárok lennének a produkciókba beletett meló, idő, alázat és profizmus miatt.
Azért hoztuk az USA példáját, mert nem is kell messzire menni; Bátori Zoli megcsinálta ezt a Five Finger Death Punch-al. 20év alatt a világhírig tornászta zenekarát.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Mindenképp hasznosnak tartjuk őket, mert sok zenekar közönség előtt sem tudja megmutatni magát, sok esetben, a korlátozott regionális lehetőségek miatt, főleg nem szakmai közönség előtt.
A szakmai és hozzáértő fülek visszajelzése nagyon fontos és elengedhetetlen a fejlődéshez és továbblépéshez. Évek munkáját spórolhatják meg formációk, rövid idő alatt, s lehet, hogy sok dolgot megtudnak, vagy megvilágítást nyer számukra, amit a saját „kárukon” kellene tudomásul venniük.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Országos szinten rengeteg klassz új formáció mozog jelenleg az országban, akik új ízt visznek akár a metalba, akár a popzenébe. Igyekszünk lépést tartani és figyelni a kortárs zenét, -ha szabad így fogalmazni-, jó néhányat hallgatunk is közülük. pl.: Mudfield, A Király Halott – hogy a modern metalt említsük, mert ők állnak közelebb hozzánk. Azonban az új hullámos hip-hop, trap és pop előadókat is fülelgetjük, főként a remek dalszövegek miatt. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Dé:Nesh, Krúbi, vagy épp a 666Ghost szintén az egyedi szövegvilág miatt.
Ha pedig regionális szinten nézzük, sajnos Heves megyében teljesen kikoptak a fiatalokból álló kis-, amatőr bandák. Amikor mi kezdtünk zenélni legalább 20 formáció jutott a 32.000főt számláló városra, ma ez épp, hogy eléri a felét, s ezen formációkat is főként az „utolsó mohikánok” erősítik tagságukkal. Azt látjuk, hogy a mai 14-15 éves srácok és lányok már nem igazán adják fejüket a zenekar alapításra. Azt, hogy ennek mi lehet az oka nem tudjuk, hisz milliószor több zene és zenei stílus érhető el a telefonon keresztül is csak pár koppintással…Valószínűleg a kiskoncertek megszűnése is szerepet játszhat benne. – A fiatalok nem látják a haverokat élőben játszani, eszükbe sem jut, hogy ez milyen klassz elfoglaltság, hobbi, vagy hivatás, hitvallás lehet.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Imádjuk őket! - mint néző és fellépő egyaránt. Bár, sajnos ezzel a formációval még nem volt szerencsénk túl sok helyen megfordulni…Reméljük, ez a jövőben változik majd.
Az utóbbi években baromi jó tematikus és underground fesztiválok indultak útjukra: Fekete Zaj, HellVill, Lowland érdemes ellátogatni ezekre, ha az ember szereti a zenei csemegéket és nem csak a feedet görgetni felfelé. Megélni, hogy mi is az igazi közösségi élmény az offline világban, hasonló őrültekkel, mint ő maga is.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Budapesten baromi jól működik és ott tényleg beszélhetünk zenei klubéletről. Ha Gyöngyöst kell említsük e téren -mivel itt élünk, ezért főleg erről tudunk említést tenni- itt teljesen megállt a klubélet, a kisebb, még megmaradt helyi zenekarok, - mint egyébként mi is- szinte semmilyen lehetőséget és teret nem kapnak a koncertezésre vagy a bemutatkozásra. A többi vidéki városból is hasonló tendenciát hallunk, sajnos, de tisztelet a kivételnek;
A pandémia óta, s már kicsit előtte is teljesen megállt, vagy jócskán visszaesett a klubélet.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Mi maradnánk az előző kérdés vonalán, s talán egy országos szintű klub-rendszer kialakítása, ahol a nagyobb és kisebb zenekarok, a legtöbb vidéki városban tudnának játszani, felváltva.
Esetleg, ha nem klub-rendszer, akkor egy olyan kis koncert helyszíneket, vagy zenekarokat, koncertszervezőket támogató program, amelynek keretein belül lehetőséget biztosítani a kis zenekarok bemutatkozására. Egy a bandákat összegyűjtő adatbázis, mint a BandMap mindenképp hasznos lehet, a tehetségek felkutatására, számontartására, egyedi lehetőségek biztosítására.
Esetleg egy mentori rendszer kialakítása is sokat segíthetne a kezdő zenekaroknak, hisz menedzser hiányában sokan nem is tudják, hogy merre induljanak, vagy miként van lehetőségük fellépni. A mentorálás nem is feltétlenül egy személyben történne; akár teljes zenekarok is megtorolhatnának más zenekarokat, de hasonló kezdeményezések és együttműködések a jó barátság jegyében, DIY módon jelenleg is működnek országszerte.

Köszönjük a beszélgetést.


2022. június 21. 07:41

Minden jog fenntartva. 2022 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA