A holnap hangjai - Balogh Attila (Dungaree)
A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
Balogh Attila vagyok a Dungaree basszusgitárosa, valahova a stoner rock és a grunge rock közé sorolnám be magunkat, de ahányan hallgattak eddig minket, minden félét mondtak már a dalainkra. 2014 nyarán alakultunk, ebben az évben ősszel már kiadtuk az első kislemezünket.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Nem vagyunk egy nagy megmondó zenekar, nem politizálunk, nem mondjuk meg ki mit csináljon. Mi leginkább emberi tulajdonságokkal, viselkedésekkel, attitűdökkel foglalkozunk, ami szerintünk idegesítő emberi szokás, viselkedés, azt igyekszünk kifigurázni egy görbe tükröt állítani elé. Minden nemű modoros művészkedéstől úgy gondolom, hogy távol állunk.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Amiben különlegesnek mondhatom a zenekart az talán a nyerssége és az egyszerűsége. Ez nálunk már az elejétől koncepció volt. Nem gondoljuk túl a dolgokat, felvételen annyi sáv szól ahány hangszer van, nincs sallang, nincs 26 gitársáv, nincs preset. Csak a hangszerek az erősítők és pár pedál. Azt hallja az ember a felvételen, amit élőben is hall a színpadról. Gergő (énekes) szokta néha túlgondolni az énektémákat, de hamar megállapodunk egy arany középútban. Egy borzasztó klisés mondás, de körülbelül az alapja a zenekarnak, hogy akkor jó, ha már nem tudunk elvenni belőle, és nem akkor, ha már nem tudunk hozzáadni. Dalok szempontjából ugyanez a helyzet. Olyan dalokat írunk amit mi is szívesen hallgatnánk koncerten és bólogatnánk rá, persze igyekszünk itt-ott belevinni egy kis csavart a dolgokba.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Kemény dió, de bizakodó vagyok. Egyre több támogatási lehetőséget kínálnak erről-arról mind zenekaroknak, mind kluboknak, szervezőknek, showcase-eket rendeznek. Rádió szempontjából szerintem tudjuk mi a helyzet, hiába mondják, hogy az interneten többen hallgatnak már zenét, persze, igaz lehet, de akkor is mai mainstream magyar zenekarok nagy részét az az egy bizonyos rádió futtatta fel. Nem azt mondom, hogy akkor pörgessék ott a Dungaree-t egész nap, mert mi még a rock zenén belül is egy itthon szűk rajongói réteggel bíró stílust játszunk. A hozzánk hasonlóaknak koncertezni kell megállás nélkül.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Nem igazán illeszkedünk bele a mai trendekbe. A h&m pop, és az entelektüel hip-hop ami mostanában a trendi azt pedig inkább nem minősíteném.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Természetesen meg lehet. Véleményem szerint ennek két módja lehet. Vagy session zenész az ember és mondjuk oktat is mellette, vagy megcsinálja a saját zenekarát, rengeteg pénzt, időt energiát belefektet, megkapja azt a nagy zsák szerencsét és évek alatt felfuttatja, és igyekszik szinten tartani magát, hogy az emberek ne unják meg.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
A „régen jobb volt helyzetről” nem igazán tudok nyilatkozni a cirka 23 évemmel, esetleg az idősebb korosztály beszámolóiból tudok egy képet összerakni. A mai megítélés pedig érdekes. Megosztónak mondanám. Ha elfogadják az embert, hogy ő ezt csinálja akkor nincs semmi baj vele. De van a másik ciccegős véglet akinek fogalma sincs róla mennyi mindennel jár ez az egész és csak azt szajkózza, hogy „há’ neki könnyű”
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Van jópár tippem kiből lehetne, de őket Európa szerte bizonyos körökben már ismerik is. Vegyük pl. a Middle Mist Redet, Ivan And The Parazolt, vagy akár a Bohemian Betyars. De felsorolhatnék még vagy 5-10 hazai bandát akikben simán van annyi potenciál, hogy a világ bármelyik pontján ledobnák őket, megtáncoltatnák a közönséget.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Jó kezdeményezések, értelmes díjakkal, persze nem a kertévés tehetségkutatók. De komoly előrelépés lehet egy nívósabb tehetségkutató egy-egy díja egy zenekar életében bármilyen
módon.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Nem gondolom magunkat túl idősnek, így a magunk korosztályát (18-30) gondolom az utánpótlásnak. Ígéretesnek mondanám, ha a legtöbb kortársam, akikkel együtt zenélünk, vagy legalább haveri viszonyban vagyunk megmaradnak 10 év múlva is esetleg nem underground szinten akkor azt hiszem nagy gond nincs. És itt most nem feltétlenül csak a rock zenére gondolok.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
A fesztiválok jók, de kicsit olyan érzés nekünk, mint amikor középsulis elsősként bámuljuk a végzős legjobb csajt az iskolában. Sajnos a mi zenénk nem igazán való a hazai vegyesvágott fesztiválokra. Tematikus fesztivál pedig, ha jól tudom jelenleg kettő van. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy nem szeretnék ha meghallanák. Az ének a dalokban lágyítja az egész zenét. Nem megy a belezés annyira, hogy ne lehessen élvezni egy kocafesztiválozónak, aki odatéved a színpad elé.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Az őszi/téli koncertjeinket nyomjuk, az ország minden részén voltunk vagy menni fogunk, illetve több külföldi (kelet) dátum is van a sorban. A megfelelő szó leginkább a rapszódikus. Városa válogatja, hogy milyen a fogadtatás. Alapvetően zárkózott a magyar közönség, nehezen ismer meg új együttest, főleg akkor, ha nem nagyzenekarral megy. Mi a Red Swamp-el turnézunk most ősszel, egyikünk se mainstream banda. Volt ahol 7 embernek játszottunk, volt ahol 50-nek itthon. Ilyen szinten ez így működik itthon, ki kell taposni. Ugyanakkor megemlíteném Romániát. Temesvárra negyedjére mentünk vissza most októberben. Egy keddi nap voltunk és legalább 200 ember tombolt előttünk. És ez a nézőszám az előző koncertekhez képest még kevés is volt ott. De akármelyik szerb vagy másik román várost említhetném. A város méretéhez mérten a klubok tele vannak és buliznak.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ha az emberek nyitottabbak lennének egy kicsit a kisebb zenekarokra is és ha el is jön akkor elengedi magát és ordít, tombol, bulizik. A hétköznapi feszültségeket és szorongásokat, ha egyáltalán lemerészkedik koncertre egy néző akkor hozza magával. Ezt igyekszünk oldani és aki egy kicsit nyitott rá akkor sikerül is. Ugyanakkor sok zenésztársamban is ott van ez a szorongás, sopánkodás és borúlátás. Mi nem igazán valljuk ezt a hozzáállást. Senkinél se fenékig tejfel ez az egész, de a folytonos panaszkodás nem vitt még senkit se előre.
Köszönjük a beszélgetést.
2016. november 19. 14:41