MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Bad Acrobats

A tizenkettedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2019-2020. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Bad Acrobats zenekarral folytatjuk, ők a miskolci Helyfoglaló tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart? 

2018 júliusában alakultunk. Több formációban is zenéltünk már együtt az elmúlt 10 évben, és szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, így adta magát, hogy létrehozzunk egy olyan zenekart, amit mindig is szerettünk volna. Kezdetektől fogva megvolt a koncepció: angol nyelven írjunk saját számokat, amik az alternatív pop irányvonalat követik. Előzetesen is nagyon sok zenét osztottunk meg egymással, hogy jobban megismerjük egymás elképzeléseit, majd az első próbánkon megszületett a Heavy Heart című dalunk, ami felkerült az első kislemezünkre és klip is készült hozzá.

A zenekar tagjai:
Békési Fanni (Fanó) - ének, billentyűk
Mikolai Petra (Miko) - dobok, vokál
Seres Balázs - basszusgitár, billentyűk
Jelenleg új gitárossal, Leitner Mátyással próbál a zenekar.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Szeretnénk, ha a basszusgitárosunk a lehető legnagyobb színpadokról tudna leesni koncert közben.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Olyan igényes pop zenét írunk, amit 100%-osan a magunkénak érzünk és hitelesen tudunk prezentálni. Nem szeretnénk sablonokat követni, vagy egy sémánál leragadni. Arra törekszünk, hogy egy olyan zenei világot teremtsünk meg, ami sokszínű, mégis egységes marad. Szeretjük feszegetni a saját határainkat az élőhangszeres és elektronikus zene ötvözésével, új hangzásvilágok felfedezésével.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Ez a kérdés minket is nagyon foglalkoztat, kíváncsiak vagyunk rá, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel és megfelelő elszántsággal meddig juthat egy hozzánk hasonló, fiatal zenekar.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Nagyon jó látni, hogy az előadók közvetlenül elérhetik a közönségüket az interneten keresztül. Egy produkció ma már nem csak a média segítségével érheti el az embereket, ennek hatására nem csak a trendi zenék lehetnek népszerűek, hanem minden más is, ami sokakhoz szól, nagy közönséget mozgat meg. A koncertezést illetően példaértékűnek tartjuk, hogy több ismert és elismert zenekar igyekszik felkarolni a fiatalabb, kevésbé ismert formációkat, akikben látják a potenciált.

Sajnos a zenekaroknak sokáig kell önerőből, saját lelkesedésből táplálkozva boldogulni, minden külső segítség nélkül olyan területeken is, amikhez nem feltétlenül ért (marketing, menedzsment, stb). Hajlamos ilyenkor az ember úgy érezni, hogy sokat pakol a kosárba, de keveset vesz ki belőle. Az ilyen visszacsatolások hiánya vezethet ahhoz, hogy kis zenekarok hamar feladják, mert elbizonytalanodnak. 

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Külföldön igen, Magyarországon talán.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Az internet pozitív hatásai mellett negatív hatása az, hogy nagyon felhígult a szakma. Régen tényleg csak az vitte valamire, aki jó volt abban, amit csinált, nem a követők számától függött a sikere. Emellett viszont jobban ki is voltak szolgáltatva a művészek a kiadóknak, médiának.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Jelöltünk nincs, de ha egy zenekart kéne kiemelni, akkor a The Qualitons külföldi sikereinek nagyon örülünk, szeretjük őket, jó látni, hogy ilyen jellegű elismerést kaphat magyar zenekar.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A hasonló kezdeményezések, mint az Öröm a zene tehetségkutatói vagy a Hangfoglaló program sokat segíthetnek egy kezdő zenekarnak. Minden apró elismerésnek tud örülni az ember és megkaphatja azt a jellegű visszacsatolást, ami segíti a további munkában.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Sok ígéretes zenekar van, a mai technikai eszközöknek köszönhetően könnyen csinálhat zenét az ember, akár egyedül is, ezért nagyon sok kreatív és egyedi zenével lehet találkozni.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Szeretjük őket, reméljük, hogy egyre több fesztiválon részt vehetünk fellépőként is.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Budapesten lehetne több olyan hely, ami lehetőséget biztosít a kisebb közönséggel rendelkező zenekarok számára. Ellenben a vidéki városokban az a tapasztalatunk, hogy megvannak azok a fő klubok, ahova az emberek előszeretettel járnak, ezért ha sikerül egy ilyenbe eljutnod, akkor az adott régióban is bemutatkozhatsz.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Sajnos a magyar mentalitásból fakadóan hajlamosak vagyunk irigykedni mások sikereire, inkább konkurenciaként kezeljük a zenekarok többségét. Ha változtatnánk a hozzáállásunkon és többet segítenénk egymást, akkor talán a hazai könnyűzenei élet is egy barátibb közeg lehetne.

Köszönjük a beszélgetést.



 

2020. augusztus 2. 06:46

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA