A gitárock mesterei – Hrutka Róbert – 3. rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Kevés sokoldalúbb muzsikussal találkozni manapság, mint Hrutka Róbert, aki egyaránt mesterien bánik az elektromos- és az akusztikus gitárral, dalokat, emellett film-és reklám zenéket, valamint dalszövegeket ír. Számtalan nagylemez kötődik a nevéhez, amelyen gitározott, énekelt, szerzőként szerepelt, netán producelt. A punktól a funkyn, a contryn és a rockon át a nagy ívű akusztikus-szimfonikus koncertig szinte minden műfajban maximumot nyújtott. A zenében elsősorban az emóciót tartja szem előtt, igazi kihívás számára, ha a dallamok, harmóniák nem csupán megszólalnak, hanem az is, miként juthat el egyik hangtól a másikig.
Az elmondottakból kitűnik, hogy számtalan műfajban, stílusban kipróbáltad magad: a punktól kezdve a rockon, a funkyn, a countryn át a nagy ívű akusztikus-szimfonikus muzsikáig. Ami ugye megfelelő lekötöttséggel is jár. Ha most egy nyugisabb időszakot feltételezve le kellene horgonyoznod egy adott irányzat mellett, melyiket választanád?
Nehéz választás lenne. 2010 óta nagyobb hangsúlyt, több szerepet kapott az akusztikus gitár, ebben a műfajban több produkciót is létrehoztam. Cseh Tamás halála után Bereményi Gézával is dolgoztam, akusztikus esteket raktam össze. Megismertem írókat, költőket, a kortárs irodalmat, költészetet kezdtem megzenésíteni. Ez is nagyon közel állt hozzám. Azt gondoltam, kielégít, hogy szép zenéket írhatok át szimfonikus zenekarra, akusztikus unplugged előadásra. Rájöttem azonban, hogy egy év elteltével hiányzik a zúzás, ilyenkor elő kell vennem az elektromos gitárt. Nem merném tehát konkrétan az egyik, vagy a másik mellett letenni a voksomat. Talán az kielégítene, ha ugyanazt a műsort eljátszhatnám akusztikusan és elektromosan. Mindkettő más-más lehetőséget biztosít. Az egyikben a letisztultság, a finomság, a dallamok, a másikban pedig az érzés, amikor a hátam mögött az alapból felsír az elektromos gitár; be kell vallanom, néha jól esik a nagy hangerő.
Látható tehát, hogy a zenész pályád meglehetősen szerteágazó, sokszínű. Ez így is marad, vagy van más elképzelésed?
Eddig az volt az elképzelésem, hogy általában négy-öt produkcióval koncertezem, mellette lenne évente egy nagy mozifilm, egy művészfilm, és egy színház. Ezen kívül egy vagy két lemezalbum megjelentetése. Mindez nem kevés munkával jár, állandó mozgást igényel; úgy gondoltam, ezzel színes marad az életem. A Covid-helyzet azonban sok mindent felülírt, kényszerűségből a komponálásra helyeztem a hangsúlyt. A járvány a koncertek elmaradása mellett elvitte a nagy nemzetközi filmek megvalósítását is. Pozitívum viszont, hogy rég’ gyakoroltam ennyit, mint az elmúlt időszakban. Napi rendszerességgel előveszem a gitárt, főképp az akusztikust, s közben születnek a dallamok. Írtam egy-két akusztikus gitárdarabot, amelyben kicsit visszahoztam az általam nagyon kedvelt Pat Metheny-s világot.
Ezen kívül is sok dalt, egészen pontosan huszonnyolcat írtam ez idő alatt, amelyben lesz rockzene és unplugged is. Eddigi pályafutásom során sok ember karrierjét segítettem, ám az utóbbi időben úgy éreztem, hogy a saját dolgaim is fontossá váltak. Tíz év alatt, 2009-től három Hrutka Róbert lemezt vettünk fel a zenekarral, most készül a negyedik, egy unplugged. A gitár mellett a dalszövegek is fontosak számomra, mert nem mindegy, mit hagyunk hátra magunkból.
Beszéltünk a költészetről, a megzenésített versekről. Klasszikus költők munkáiról van szó?
Főképpen. Bereményi Gézát 2001-ben ismertem meg, aki költő létére korunk krónikása lett. Szövegeivel tükröt tart a társadalom elé, megmutatva, hogyan éltünk gyerekkorunktól kezdődően. Sok, legalább negyven dalt csináltunk meg együtt. De nem csak ő, Pilinszky János munkássága is nagyon közel állt hozzám, akinek tíz versére már írtam zenét. Kátyának például megzenésítettem néhány klasszikust, valamint Juhász Gyulát és Szép Ernőt.
Több levelet kaptam, amelyben az emberek megköszönték a munkám, olyankor magam is úgy érzem, hogy csupán ez számít. Számomra misszió, hiszen a zene által talán másokhoz is eljut a költészet. Mert a zene kiváló közvetítő és láthatatlan erő. A klasszikusok mellett egyre több kortárs költőt fedeztem fel magamnak. Párat személyesen is megismertem közülük, de továbbra is keresem őket. Ha este fellapozok egy klasszikust és épp megkarcolja a lelkem, előkapom a gitárt és azt gondolom, hogy van értelme az egésznek.
Az imént szóba került a gitár: milyen márkájú hangszereket és felszerelést használsz?
Az első egy csehszlovák gyártmányú, Jolana Iris 3800 típus volt. Telecaster koppintás, nagyon durung nyakú, kényelmetlen hangszer volt. Vannak gitárok, amelyek huszonnégy éve velem vannak. Ilyen az 1994-es Special Edition Fender Stratocasterem, de a leghosszabb ideje a Paul Red Smitht használom. Kézzel gyártott típus, az elsők között került be az országba. Nemrég ajánlottak a figyelmembe egy csodálatos gitárkészítő mestert, Gulyás Erhardot, aki csinált nekem egy Fender Telecastert, és a kezemre egy akusztikus gitárt. A hangszer annyira inspirál, hogy azóta ezen írom a zenéimet.
Most készül számomra, ugyancsak a mestertől egy csodálatos Gibson Les Paul. Másik büszkeségem egy szintén kézzel készített, Ré HR dzsessz gitár, amit a Vintage 52-es csapat csinált Csambalik Tivadar barátommal az élen, akihez húsz év óta, nagyjából kéthetente járok a gitárjaimmal. És aki mindent tud arról, melyik gitáromra milyen húr, milyen beállítás való. Van egy Furch G-23 CR és egy Godinom is, emellett lehet hangoskodni a színpadon. De egy klasszikus mester gitárt is a magaménak tudhatok, amelyet Halasi István készített 1979-ben. Ennek a második gazdája vagyok.
Alapokban Fargent használok, 50 Watt-os fej ládát, ugyanebben a márkában kombóm is van, amely 20 Watt-os. Három különböző erősítő összeépítéséből született: a Plex, a Marshall Plex és Micro Plex, amely kapcsolóval váltható.
És akkor a pedálsor: az elektromoshoz Strymon Sunset, Wampler Hot Wired, valamint Boss MS-3 pedálokat, az akusztikushoz pedig a TC-Helicon VoiceLive 3 típust használom.
Mi a véleményed a gitártechnikákról?
Elsősorban az arányokat tartom fontosnak. Nem mindegy, miként szólaltatsz meg egy hangot, és mennyit játszol. Ha egy-két körrel hosszabb a szóló, sok lesz, pár hangban is meg lehet mutatni, mit tudunk. Számomra nem a gyorsaság és a sok hang dönti el a virtuozitást. Nem a gitártechnika, hanem az a fontos, hogy lelke legyen a hangoknak. Azért írtam pár gitárdarabot, hogy ilyenek is legyenek az életemben, hogy megmutassam mindazt, amit a zenéről gondolok. De azért lesz gyors és sokhangos is, amire kimondottan Paganini inspirált.
Mi az ars poeticád?
A zenében elsősorban az emóció érdekel. Igazi kihívás, hogy ne csupán megszólaljanak a dallamok, harmóniák, hanem az, miként juthatok el egyik hangtól a másikig. Próbálom odatenni a névjegyem, és jó érzés hallani a visszajelzéseket, hogy a sound alapján beazonosítják a játékomat. Mindig is az motivált, hogy a zenémben és a gitározásomban is megtalálják ezt a védjegyet. Nem mondom, hogy a teljes szakma, de egy-egy rádióban hallható dalom után páran felhívnak és gratulálnak, anélkül, hogy tudnák, vajon ki is írta ezeket. Rendkívül megtisztelő.
Felelősséggel tartozom, hogy milyen hangokat játszom, hiszen az ott marad a térben, vagy az interneten. Nem akarok szemetelni, szeretnék hátra hagyni magamból valamit, amit büszkén felvállalhatok. Az érzelmek kódolják ki a hanghullámokat és a gondolatok is csak hullámok. Talán ez az én karmám, nem mindegy, mit gondolok, és mit játszom. A mai napig piros betűs ünnep marad, amikor felmegyünk együtt a színpadra és zenélünk, mert ott kapjuk meg azt a csodát, amely csak a közönséggel együtt születhet meg. Tudod, néha elég csupán pár jó hang és gondolat, hogy változzon a világ, mert a zene pont olyan, mint az élet. Megírjuk, eljátsszuk és nem marad utánunk semmi, csak a dal.
Hegedűs István
2021. június 6. 10:25