A gitárock mesterei – Gabor Amadeus (2. rész)
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhetőRadio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock)zene művelését, továbbélését. Gabor Amadeus személyében olyan egyedi stílusú gitárművészre akadtunk, aki amellett, hogy Al Di Meola munkásságának terjesztése mellett nem hanyagolja el saját szerzeményeit sem, átdolgozásaiba a tangót, valamint a rockzene elemeit is beépíti. Tervei között egy saját klub létrehozása szerepel, ahol a zene mellett megjelenik a társművészet is.
Miképpen zajlik mostanában egy Gabor Amadeus szólókoncert?
A koncertem hangzásvilágában dinamikailag, dramaturgiailag tudatosan építkezve a változatosságra törekszem. Bevezetésként legtöbbször elektro-akusztikus gitárra írt szólódarabokkal indítok, amelyhez a változatosság kedvéért gitárszintetizátort, és egyéb speciális effekteket is használok. Ezek gyorsan felkeltik a közönség érdeklődését, majd nagyzenekari feldolgozásokkal folytatom. Az élő hangszerekkel feljátszott zenei alapok háttérmunkáját a saját stúdiómban készítem, így kíséret minősége is garantált. Elértem azt, és nagyban inspirál, hogy sem a dalok komponálásában, sem az előadásában nem kell kompromisszumokat kötnöm. Saját szerzeményeimen túl Astor Piazzolla-, (argentin harmonikás zeneszerző – a szerk.) The Beatles-, és egyéb feldolgozásokból áll össze a repertoár. Kivétel nélkül instrumentális darabok.
Minthogy a zene sem éppen hétköznapi, feltételezem a közönség sem az. Kik, vagyis mely réteg jár a koncertjeidre?
Úgy a közönséget, mint a helyszíneket tekintve eléggé vegyes a felhozatal. Több neves hazai és külföldi fesztiválon, dzsessz klubokban, de többek között a Művészetek Völgyében is felléptem már. Nagyon attraktív, tüzes, pörgős és főképp dallamos koncertet kell elképzelni, amely szinte önmagát adja el. Miután nem sablonos, mű-latin zenéről van szó, hanem tartalmas muzsikáról és előadásról, az emberek vevők erre. Gyakorlatilag a szemük előtt születik a ZENE, amely tele van dinamikával, jobbnál-jobb, érdekes és különleges dallamokkal. Ez megadja az alaphangulatot.
Kávéházi fellépésre is kaptam felkérést azzal a kikötéssel, hogy a helyhez méltón nyugisan, csöndesen játsszam. Be is tartottam, ám a harmadik szám után az emberek érdeklődésre a színpad felé fordult, így a kávéház hamar koncertteremmé alakult. Amennyire megfigyeltem, a közönség a harminc fölötti korosztályból tevődik össze, közöttük intellektuálisabb emberekkel, például képzőművészekkel. Velük egyébként közös munkát is tervezek, amelyet a koronavírus járvány lecsengése után szeretnék megvalósítani.
Sikerült megfelelő publicitást elérned? Mennyire vevő a média erre a produkcióra; elérte vajon az ingerküszöbét?
Meg tudtam szólítani vele a kereskedelmi televíziót is, ami szerintem nagy szó. Az egyik legnagyobb ilyen tévécsatornán 2002-ben történt az első gitáros fellépésem, ahol épp Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor az akkori legújabb CD-jét, a Latin-Latint reklámozta. Engem is meghívtak társművészként, úgyszintén promotálhattam a saját zenei világomat, eseményeimet. Olyannyira jól sikerült, hogy legközelebb a reggeli műsorban már önállóan játszhattam. Mindkét adásban fantasztikus művészekkel szerepelhettem; többek között olyan riporterekkel is, mint Stohl András, Ábel Anita, Csonka András, vagy Alföldi Róbert.
2015-ben a Jazzy 90.9 Rádió készített velem interjút, néhány számomat azóta is műsoron tartják. Ez bebizonyította számomra, hogy nem feltétlenül kell ontani a dalokat; akkor érdemes alkotni, ha van bennünk kellő energia és mondanivaló. Elvem, hogy inkább kevesebb, de maradandó dolgot tegyünk le az asztalra, zenei közhelyeket továbbra sem célom gyártani.
Említetted, hogy jó néhány dalt megkomponáltál. Sikerült kiadót találni a zenédhez?
Önálló kiadványom nem jelent meg eddig. Saját stúdiómban más zenekarok és énekesek lemezein dolgoztam, virtuális hangszereket fejlesztetek, rádióknak, illetve saját koncertjeimhez gyűjtöttem zenei anyagot. Ez utóbbiakat szándékosan nem adtuk ki.
Egy magyarországi kiadónak több dalt megmutattunk, amelyek közül kiválasztottak hármat azzal, hogy ilyenből szeretnének még tizenkettőt. Természetesen nem egyeztem bele. Semmi értelmét nem látom annak, hogy az általuk meghatározott stílusban, tempóban és darabszámban, megrendelésre készítsek dalokat.
Magánkiadásban nem gondolkodtál?
De igen. Nemrég elkészült a borító terve, amelyet egy képzőművészeti csoport alkotott. Velük több kiállítás-megnyitón találkoztam, az ő rábeszélésükre döntöttem végül a saját kiadvány mellett. A zenei anyag teljes mértékig készen áll, amint a vírushelyzet engedi, magánkiadásban lát napvilágot. Elöljáróban annyit elárulok, hogy az album egy Horgas Eszterrel közös felvételt is tartalmaz. Ez a kiadvány május 20-tól elérhető lesz az összes zeneletöltő online áruházban, illetve a saját honlapomon közvetlenül megvásárolható. Természetesen hagyományos CD-formátumban is kapható lesz, koncertekre mindig viszek magammal párat.
Vele miként kerültél össze?
Régi álmom teljesült azzal, hogy megismerhettem, majd együtt is játszhattam Eszterrel. A kétezres évek közepén láttam a televízióban, Al Di Meolával lépett fel a Budapest Sportarénában. Akkor kattant be, milyen jó lenne fellépni egy fuvolistával, és lehetőség szerint épp vele. Közben elmélyültem a tangózenében, ismerkedtem az Astor Piazzola-darabokkal. Amikor eléggé autentikusnak éreztem magam a műfajban, megkerestem a művésznőt. Az első személyes találkozás alkalmával átpróbáltunk pár darabot, eközben olyan minősítés hangzott el a részéről, amit a mai napig a szívem fölött viselek: „Tangót két gitárossal a legjobb játszani: az egyik Al Di Meola, a másik te vagy.” Kis idő múlva megszületett a felvétel, amire a mai napig nagyon büszke vagyok, s neki is nagyon tetszett.
Stúdiót üzemeltetsz, ifjú tehetségeket gondozol, zeneiskolában tanári állást vállaltál. Emellett koncertezel, zenét írsz. Miként lehetséges egyensúlyt tartani e tevékenységek között?
Másfél éven keresztül segédtanárként tanítottam Fóton, amikor felmerült, vajon az oktatás mennyire befolyásolja eddigi fejlődésem, mennyi időm marad a gyakorlásra? Hamar kiderült, nem megy együtt, így kénytelen voltam otthagyni az állást. Mindenesetre jót tett. Megtanultam a gyerekekkel bánni, betartani a tantervet, valamint azt, hogyan kell egy órát felépíteni, rendet tartani. És azt is, miként lehet a gyerekek nyelvén érdekessé tenni ezt a fajta tudományt, ilyen módon az oktatói munka hasznomra vált.
A gyerekekkel való bánásmód, a tanítás folyamata nagy türelmet, odafigyelést igényel, ezzel nem volt probléma. Inkább azt az időt bántam, amit a magam dolgai helyett erre fordítottam. A tanári állás inkább azoknak való, akik nagyon jók a szakmában, nagyon jól gitároznak, de nem vonzza őket a színpad. Mert az oktatás mellett arra már nem jut idő. Ezután sok évig magánúton tanítottam, de rá kellett jöjjek, ez is sok időmet elvett.
Különleges zenét csinálsz, amelyben nyilván a hangszer minősége is komoly szerepet játszik. Milyen gitárokat és hangosító berendezéseket használsz?
Az első komoly hangszerem, amiről már beszéltünk, egy Manuel Rodriguez FF-2 típusú, kézzel készült spanyol flamenco gitár, amit még tizenéves fejjel kaptam egy szponzorcégtől; azóta is nagy becsben tartom.
Gyermekkori álmom teljesült azzal, hogy megszereztük Al Di Meola Ovation Custom Legend gitárját. Fekete színű test, gyöngyház berakásokkal. Ez a típus kereskedelemben nem kapható, a menedzseremen keresztül sikerült beszereznem, egyedi elektronikát foglal magában. E mellett az említett amerikai Ovation sorozatból létezik olyan sunburst színű példányom is, amiből mindössze kétszázhatvan darab készült a világon. Méghozzá gyöngyház berakásos fogólappal. De ugyanezen márkából egy tizenkét húros változatom is van, mindhárom egyenként is egy álomhangú hangszer, imádom mindet. Ezek természetesen mind nagytestű, dobozos, elektro-akusztikus gitárok.
Elektromos változatban Ibanezeket használok, ezek közül az egyik egy 3002-es Artist típus, egyedi gyártású, amelyet szponzori támogatással készíttettünk. A bundozást és a fogólapot is a kezemhez igazították. Viszonylag ritkán veszem kézbe, mert annyira „rám szabták”, hogy szinte „kisajátít” a hangszer. Másik büszkeségem egy Joe Satriani típus ES 1000-es gitár, de gyakran használom a Godinmultiac márkájú, üreges testű nylonhúros gitáromat, ez úgyszintén sok felvételen hallható.
A felsoroltakon túl öthúros, német gyártmányú fretless Warwick basszusgitár is gazdagítja a hangszerparkomat. Stúdióhangszerként használom, brutálisan jól szól a felvételeken. Kár, hogy a basszusgitárosok zöme idegenkedik tőle. Igaz, ezen még többet kell gyakorolni, s abszolút hallást is igényel, hogy ez a bundok nélküli fenevad ne legyen hamis a játék közben, így megértem őket. Büszke vagyok arra, hogy ezen is tudok játszani. Azért döntöttem úgy, hogy megtanulom, mert amíg elmagyarázom egy kollégának, mit szeretnék hallani egy felvételen, azalatt épp följátszom a szólamot. És persze szabadon kísérletezhetem a megoldásokkal. A Horgas Eszterrel közös felvételünk, a Libertango utómunkálataihoz is ezt használtam, élmény volt.
Általában akusztikus gitárral lépek (vagyis ülök) színpadra, maximum gitárszintetizátor és néhány effekt kiegészítéssel. Van egyébként Roland és Axon gitárszintetizátorom is, ezek az eszközök számos hangszer hangját képesek megszólaltatni, sőt még az elektromos gitár hangszínét is tudják. Ezt akkor veszem használtba, amikor a dal megkívánja: például ha az elektromos, illetve az akusztikus gitár egy számon belül váltakozik. Ezt a megoldást sem használja más gitáros. Mindemellett a basszushangzással sem vagyok bajban, ha épp arra van szükség, ezt az akusztikus gitárhoz használatos basszuspedállal érem el.
A színpadi alapokról egy Marshall AS-100D tranzisztoros sztereó akusztikus combo, hozzá egy Lexikon MPX 1 típusú, térhatást biztosító effekt gondoskodik. E mellett még hordozható Laney erősítőt is munkába állítok; kis mérete ellenére ugyanazt tudja, mint a nagyok, csak épp kisebb teljesítménnyel. Azért szeretem, mert a kisebb technikai igényű fellépés esetén könnyebb vele az utazás.
Milyen gitározási technikát alakítottál ki magadnak?
Az akusztikus gitárnál általában pengetőt, de az ötujjas klasszikus és flamenco alapú pengetési technikát is használom. Ezekben rejlő lehetőséget főleg a kíséreteknél alkalmazom. A gyors, szólisztikus technikát igénylő dolgokat pedig nagyméretű pengetővel oldom meg.
Ami az elektromos gitárt illeti, mivel nagyon szeretem Joe Satrianit, ezért az ő stílusát, hangzását, technikáját követem. Nem véletlenül szereztem be ugyanazt a típusú, róla elnevezett hangszert. Ezt általában csöves erősítővel, Fender Twin Reverb ’65 típussal és pár speciális gitárpedállal használom, ezáltal olyan felharmonikusok jönnek elő, hogy szinte énekel a gitár. Készült néhány felvétel, ahol instrumentálisan vagy külföldi énekessel, a rock műfajában is hallható vagyok.
A hazai zenei életben betöltött szereped alapján hol helyeznéd el magad a palettán?
Azt kell mondjam, amolyan „UFO” vagyok, hiszen ezt a latin jazz fusion vonalat mindössze ketten visszük a világon: Al Di Meola és én. A saját szerzeményeken túl a másik misszióm, hogy tovább viszem a mester zenei munkásságát, szerzeményeit. Ugyanakkor szerencse is egyben, hogy nem álltam be az említett sorba, mert ott elsikkadtam volna.
Azzal, hogy a saját utamat járom, jó döntést hoztam. A dalok, az előadások egyedisége felkeltette az emberek érdeklődést, sokfelé hívnak. Folyamatban van egy saját klub létrehozása Budapest belvárosában, a Hegedűs Gyula utcában, ahol a gitáros koncert performance jellegű társművészetekkel, képzőművészeti alkotásokkal párosul. Sokat nem szeretnék erről elárulni, elöljáróban legyen elég annyi, hogy a muzsika közben egy teljesen más művészeti ág jelenik meg. Ami nem csupán a fülnek, de a szemnek is érdekes. A megvalósítás akadálya a koronavírus miatti korlátozás.
Amint vége ennek a mindenki számára nehéz időszaknak, öröm lesz újra színpadon zenélni, az embereknek erőt, hitet, és sok-sok pozitív energiát adni.
Hegedűs István
2020. május 24. 09:06