MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A gitárock mesterei – Borsodi László -3. rész

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Borsodi László, vagy inkább Laci iskolapéldája annak, hogy a tehetség nem feltétlen a fővárosból érkezik, de még csak nem is privilégiuma. Míg Deák Bill Gyulánál Kőbányáról, nála a kilencvenes évek közepétől, Békés megyéből indult a blues és a dzsessz. Azóta játszott és a mai napig játszik olyan rock-blues nagyságokkal, mint Tátrai Tibor, Török Ádám, vagy éppen Little G. Weevil, azaz Szűcs Gábor. Mindemellett olyan bandákban hagyta ott a névjegyét, mint a Kőkorsó Trió, a Virga Negra, vagy éppen az első saját nevét viselő formáció, a Borsodi Blue. S, hogyan tovább? – „Egy világszínvonalú anyagot szeretnék, fúvósokkal, vokálokkal, Hammonddal – de nem én fogok énekelni már. Minden vágyam, hogy ezt a dupla albumot rögzítsem, alkotni szeretnék”.

Mit lehet tudni az első videoklipedről?

Hívtam a zenekaromat, csináljunk live-sessiont a stúdióban, de nem nagyon tudtam összekaparni a társaságot, illetve a vírus-helyzet sem volt valami fényes. Megkerestem a stúdiós Magda Lajos barátomat, hogy hozzunk össze valamit, ekkor bevillant, hogy még soha semmit nem készítettem a saját nevem alatt. Három és fél perc alatt megírtam a Footprints In The Dirt című dal zenéjét, és virtuális hangszerekkel kiegészítve felvettük. Egy héttel később Gabesz (Little G. Weevil – H.I.) megírta a szöveget, felénekeltem, majd kezdődhetett a forgatás. Prímán ment. Barátom, szomszédom, Horváth Szabolcs kiváló fotós, őt kértem fel a filmezésre. Szerinte elment az eszem, mondván, ő nem operatőr. „De van videó abban a nyamvadt masinádban, nem?”– kérdeztem. Csak pislogott, de nem menekült, jönnie kellett forgatni. Végül elvállalta. Kértem, szerezzen egy profi vágót, aki drónozni is tud. Szerzett. Mire megjelent Pozojevich Miklós, már a forgatókönyv is elkészült. Mármint ami a dal végét illeti. Szerintem gyönyörű lett, a srácok csodás munkát végeztek.

És a szereplők! Erdősi Géza pontosan az a karakter volt, akit kerestem, a feleségem javasolta,  ő pedig az első szóra elvállalta.  Nem volt szükség castingra. Kislányokat sem kellett kutatni, vagy győzködni a közreműködéshez, miután ők a gyermekeim: Emma és a kicsi Hédike. Emma, a nagyobbik, úgy néz a kamerába a végén, hogy az hátborzongató! És amikor felnéz… Pedig nem mondtam neki, hogy miről van szó, ráérzett, kitalálta. Jó, ha egy órát forgattunk a kalászmezőn, ment minden, mint a karikacsapás. Két nap múlva a vágott verzión egy-két változtatást kértem, majd egy újabb keserves nap után elkészült a klip.

Hogyan kerültél Dionne Bennet kísérőzenekarába?

Dionne-nal már korábban együtt játszottunk, többször volt a Little G. Weevil Band vendége: klubkoncerteken, fesztiválokon, vagy az A38-on, valamint a MüPában két alkalommal is felléptünk vele. Dionne első saját lemezének Gabesz a producere.

Gábor gitározásilag teljesen a tradkó vonal felé fordult, ez az album viszont szélesebb műfaji spektrumban mozog. Ezért úgy érezte, én jobban megoldanám. Naná, hogy vállaltam. Megjelenése után a lemez öt hétig No.1 volt az angol listán,  vezette  a Blues & Roots  Music Chart listát, de globálisan nézve, világszinten is bekerült a Top 10-be. Remek kritikákat kapott. Van rajta egy nótám, amelyet Gáborral közösen jegyzünk: ugyanis a pop-os refrénemet kikukázták, helyette G. kreált hozzá egy rockosabbat. Óriási élmény volt a stúdióban Herr Attilával, Gyenge Lajossal és Premecz Matyival dolgozni. Fel kellett kötni a gatyát…

Térjünk rá a szakmai részre: milyen gitárokat, pedálboardot, effekteket, kiegészítőket és alapokat használsz?

Mikor ’97 körül Pestre költöztem, előző nap megláttam egy Telecastert a csabai hangszerboltban. Azonnal megvettem. Azóta ezen a típuson játszom. Most is van belőle három. Két évtized Single-coil-ozás után belemerültem a humbuckerek világába, nagyon élvezem.  Tíz évig egy 100 Wattos Mesa-Boogie Mark III kombót használtam, ez mostanság Tibusz szettjét erősíti. Képzelheted, mit érzek, amikor meglátom valamelyik buliján… 

Jelenleg egy Ceriatone Overtone Special 50-es fejet használok (ez a legendás Dumble Overdrive klónja) egy 2 × 12-es Vox ládával, sztereóban egy sima Fender Hot Road Deluxe 40W combóval. Mind a kettő szól egyszerre.  Analóg vagyok, semmi különös nincs a villanyvasutamban. Csak néhány spéci overdrive (vemuram), fuzz (PlanesWalker Dr.J), egy csöves flat boost (Vox), egy tremolo, ilyesmik. Viszont vagyok olyan mázlista, hogy Szabó Tibitől (Magna Cum Laude) minden létező pedált megkapok kipróbálásra, ezekből szemezgetek.

Egy kiváló blues-, dzsessz gitárostól talán meg sem kellene kérdeznem, ám a rend kedvéért mégis megteszem: mi a véleményed a vintage gitárjátékról, versus a new school, vagyis modern „virgás” gitártechnikáról?

Nincs helye az összehasonlításnak. Mindenben a minőség érdekel. Létezik rossz blues zenekar, és nagyon jó lakodalmas zenekar... A minőség műfajok és személyes ízlés felett áll. Személyes kedvenceim gitárban Robben Ford, Chris Cain, Robert Cray, Michael Landau, Matt Scofield, illetve John Scofield. Olyanok, akiknek a zenéjét is szívesen hallgatom. De ha jók a dalok, bármilyen műfaj jöhet, még a pop is, Coldplay, A-Ha, Keane, vagy akár a bluegrass.  Az Infamious Stringdusters-t a világ legjobb zenekarának tartom, félelmetesen hangszerelnek és komponálnak.  A kedvenc zeném, zenekarom a Tedeschi-Trucks Band, de nagyon-nagyon szeretem a táncházi magyar népzenét, imádom a mezőségit, a kalotaszegit. Gyönyörű, felemelő muzsika.

Nem csupán a zenei körökben emlegetik a neved, de a gyümölcspálinkák szakavatott készítőjeként is komoly tiszteletet vívtál ki magadnak. Hogyan jött az életedbe?

Amíg zenéltem és barangoltam, huszonöt évig dolgoztam párhuzamosan egy lakossági szeszfőzdében ötven százalékos tulajdonosként. Ezzel kapcsolatban a Magyar Konyha című gasztronómiai szaklap hosszabb riportot készített velem; mire e sorok megjelennek az interjú is napvilágot lát.

Rengeteget dolgoztam, a lakossági főzés mellett a kereskedelmi főzésbe is belekóstoltam, számos nagy, vezető hazai márkának gyártottam lédigben (ömlesztett, nagyobb mennyiségű kiszerelés – H.I.). Csodás évek voltak ezek, de tavaly márciusban eladtam a részem.  Itthon zenét tanítok, játszom, írok, és besegítek a feleségem családi vállalkozásába. A pálinka azonban továbbra is a szenvedélyem. Hivatalos magánfőzőként itthon, egy csodás kis kilencven literes, tornyos gépen főzök. Hamarosan elindulok az első versenyeken is, ami azért nem lesz teljesen idegen terep; az elmúlt két évtizedben jó néhány megméretésen vettem részt, sőt zsűriztem is.

Van- valami érdemleges készülőben? Melyek a jövőbeni terveid?

2020. március 11-én, ahogy lejátszottuk Török Ádám életmű koncertjét a BKK-ban, másnap beköszöntött a pandémia. Itthon ücsörögtem és valahogy elkezdtek kipotyogni a dalok. Máig megírtam egy duplaalbumnyi dalt, amit szeretnék felvenni. Sokadszorra pályáztam lemezfelvételre – menetrendszerűen nem nyertem. Nem tudom, miből fogom megfinanszírozni, de nem adom fel. Világszínvonalú anyagot szeretnék, fúvósokkal, vokálokkal, Hammonddal, de már nem én fogok énekelni. Minden vágyam, hogy ezt a dupla albumot rögzítsem; alkotni szeretnék.

Közben azért, ha a LGW Band-del, vagy Dionne-nal tudnánk koncertezni, az nagyon szuper lenne! Nem tudom, mikor jelenik meg az interjú, de saját bandával készülünk a február 18-i pesti Muzikumos koncertünkre is, ahol mesterünk, példaképünk, Tátrai Tibor lesz a vendégünk. (A beszélgetést még januárban rögzítettük – H.I.)

Mindennél fontosabb azonban, hogy minél több időt töltsek gyönyörű családommal; azt hiszem, ennél többet nem is kívánhat az ember.

Hegedűs István


2022. február 27. 08:30

Minden jog fenntartva. 2023 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA