MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A gitárock mesterei – Borsodi László -2. rész

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Borsodi László, vagy inkább Laci iskolapéldája annak, hogy a tehetség nem feltétlen a fővárosból érkezik, de még csak nem is privilégiuma. Míg Deák Bill Gyulánál Kőbányáról, nála a kilencvenes évek közepétől, Békés megyéből indult a blues és a dzsessz. Azóta játszott és a mai napig játszik olyan rock-blues nagyságokkal, mint Tátrai Tibor, Török Ádám, vagy éppen Little G. Weevil, azaz Szűcs Gábor. Mindemellett olyan bandákban hagyta ott a névjegyét, mint a Kőkorsó Trió, a Virga Negra, vagy éppen az első saját nevét viselő formáció, a Borsodi Blue. S, hogyan tovább? – „Egy világszínvonalú anyagot szeretnék, fúvósokkal, vokálokkal, Hammonddal – de nem én fogok énekelni már. Minden vágyam, hogy ezt a dupla albumot rögzítsem, alkotni szeretnék”.

Hol, milyen körülmények között ismerkedtél meg a Minivel illetve Török Ádámmal?

Még a Kőkorsós időkben látott minket Török Ádám egy amatőr versenyen. Az eredményhirdetést nem tudtuk megvárni, mert sietnünk kellett egy másik buli helyszínére. A szüleim viszont ott maradtak, így Ádám nekik adta át az első helyért járó díjat, meg a telefonszámát.

Kezem-lábam remegett, mikor egy hét múlva felhívtam. Ádám gratulált, és mondta, már úgyis Pesten vagyunk, keressük meg őket. Innentől kezdve minden Mini koncertre utánuk mentünk. Állandóan az Old Man’s-ben ücsörögtünk, buli után meg Pinyóval és Fülessel indultunk sörözni. Nagyokat szórakoztunk, nem egyszer előfordult, hogy Pinyónál aludtunk… Képzelheted, mi, a vidéki suttyók a legendás Piramis és Mini dobosánál kelünk reggel a tucatnyi aranylemez között! Hát nem volt semmi. Ádámmal és Németh Karcsival is összebarátkoztunk, gyakorta jöttek hozzánk Battonyára, a helyi pubban pedig nagy Mini koncerteket csináltak; mellette persze pörköltfőzés, kaja-pia, ami belefért. Ádám ekkoriban, egy békéscsabai Mini-Kőkorsó közös bulin hívott fel először a színpadra.

Aztán pedig a Tabánba. Azt sem tudom, hogy mentünk fel Gyomáról – egy szakadt Fiat Regattám volt. Megérkezünk, nézzük a plakátokat: Kőkorsó Trió, Ferenci György és a Herfli Davidson, Török Ádám és a Mini, Tátrai Tibor és a Magyar Atom…

Csak álltunk és lestünk, mint a vett malac. Alig mertünk megszólalni, aztán csak elcigizgettünk Jamie Winchesterrel meg Ferencivel. Olyan volt, mint egy álom. Emlékszem, sütött a nap. Tátraihoz persze nem mertünk odamenni – talán a legvégén egy-két mondatra. Hivatalosan sosem voltam a Mini tagja, csupán vendégeskedtem. Több kisebb turnén léptem fel velük, de a nagyobb koncerteken, mint a Pecsában, a BKK-ban is ott voltam. Így elmondhatom, hogy Török Ádám indított el a pályámon, rengeteget köszönhetek neki és persze a Mininek is.

2005-ben alakult a nevedet viselő blues banda, a Borsodi Blue, amelynek működése Békéscsabához és az ottani klubokhoz köthető.

Igen, a Virga Negrával számos bulit nyomtunk, de ez nem elégített ki: saját számokat akartam és lemezt. Csináltunk ugyan a Virgával is sajátokat, ám Pesten egyszerűen nem találtunk billentyűst, aki olyan őrült lett volna, mint mi, és hisz a projektben is. Ebben az időben Békéscsabán alkalomszerűen dzsemmelgettem az egykori Aquvarell két tagjával, Pfeff Márton basszusgitárossal és Köles Márk dobossal. Tőlük hallottam, hogy Mezőtúron van egy őrült zongorista, aki úgy játszik, mint egy bölcs mester. Ez a fiatal kölyök Magda Lajos volt.

Megkörnyékeztük és felvázoltam neki, mi lenne, ha csinálnánk egy főleg saját számokat játszó bandát blues-soul-americana stílusban. Azonnal igent mondott; Pfeff és Köles a környék megbecsült, kultikus figurái voltak.  Így készítettünk egy hét számos promo-CD-t, majd kis idő múlva, Márkot Teleki Palika váltotta a doboknál. Ezzel kialakult a klasszikus felállás (Borsodi, Pfeff, Magda,Teleki), amellyel az első EP-t (Hit The road And Live The Blues) rögzítettük, majd  ezután a Moonshine And Wine című tízszámos nagylemezt.  Csodálatos, alkotó időszak volt ez, még mindig viszonylag sok koncerttel, és persze őrült sok bulival, utazással. Reggelig mesélhetnék…

Tátrai Tibusszal hogy ismerkedtél meg?

Ez már a legendás Elefánt Blues kocsmához köthető. Mi voltunk a házizenekar, és egyszer csak tömegek kezdtek megjelenni a koncertjeinken. Kultikus hely lett az Elefánt, megszámlálhatatlan buli kavarog a fejemben. Itt rendeztünk egy nagy gitár dzsemmet, először Tóth Bagi Csaba, Benkő Zsolt és én. Őrült tömeg gyűlt össze. Másodszor Nagy Ádámmal és Szász Ferikével zúztunk, amikor is Feri felvetette, hogy elhívja Tibuszt. Gondoltam elment az esze, de legalább viccnek jó volt. Feri azonban Pesten Tibusz nyomába szegődött, és koncertjei után ült a nyakán. Fűzögette, hogy nincs-e kedve lejönni Csabára. Egy darabig így ment, amíg egy jól sikerült este végén előkerült egy papír cetli, amire egy dátumot írtak, meg hogy „gitárpárbaj Békéscsabán”. Talán 2009-et írhattunk ekkor. Aztán egy délután, a Csabai Csípős Blues Club vendégeként Tátrai Tibor megérkezett az Elefántba. Bemutatkoztunk, egyeztettük a műsort, ittunk két sört, majd kis idő múlva kezdődött a koncert. Sem előtte, sem azóta nem láttam annyi embert összezsúfolódni egy helyen. Koncert után az Elefánt emeletén egy elég csinos kis after-party kerekedett,  ott már nem csak gitár, de  boksz oktatást is kaptunk… Sosem felejtem el, hajnalig beszélgettünk.

A Borsodi Blue formációval nem csupán hangfelvételek készültek, de számos külföldi-, illetve hazai fellépés is fűződik a nevetekhez. Ami az előbbit illeti: kiadóhoz szegődtetek, vagy saját kiadásban készültek? Hogy sikerült betörni a koncertekkel a hazai és nemzetközi piacra, miután köztudottan hatalmas a tülekedés ezen a fronton?

A betöréssel kapcsolatban talán másokat kellene megkérdezni, mi nagyon keveset koncerteztünk külföldön. Sosem volt kiadóm, szervezőm, menedzserem vagy publicistám, csak az érdekelt minket, hogy úton legyünk és játsszunk. Persze, mindent mi intéztünk, finanszíroztunk, ez a mai napig nem változott.  Nem építettem brandet és nem foglalkoztam tudatosan karrierépítéssel sem.  Így is eljutottam azért Németországba, Szerbiába, Erdélybe, Dániába, nagyobb romániai fesztiválokra is, de főleg itthon játszottam.

Térjünk vissza a saját dalok komponálására. Hogyan emlékszel az első szárnycsapásokra?

Gyermekkorom óta írok. Másoktól alig-alig tanultam meg nótákat, szánalmas a repertoárom. Mindig a dalok fabrikálása érdekelt, erre ösztönösen ráéreztem, már a gimis rock-zenekarban is egész pofás számokat írtam. Később a Borsodi Blue-ban kezdtem igazán belejönni. Emlékszem, egyszer Tóth János Rudolf mesélte, hogy a Hit The Road EP-nket bevitte a kőbányai zeneiskolába, és betette a tanulóknak. Tízből kilencen valami nyugati produkciót sejtettek a hangzó mögött, leesett az álluk mikor Rudi bácsi elárulta, hogy ez egy csabai zenekar.

Pedig nem tartom magam kiemelkedő előadónak. Egész tűrhetően gitározok, de énekesnek és előadóművésznek közepes vagyok. Amihez igazán értek, az a hangszerelés, és az írás. A 2017-es Anything Can Happen című lemezünket senki nem hallgatta meg tisztességesen, pedig azon is piszok jó nóták vannak. Little G.  Gabesz is többször elmondta, hogy világszínvonalú dalokat írok, nem tagadom, ebben érzem magam a legtehetségesebbnek. Messziről „kiszagolom” az összedobált, identitás nélküli, mindenáron „csak tetszeni akaró” számokat.  Ezeket gyűjtőnéven „zsánerzenéknek” nevezem. Nincs bennük semmi őszinteség, valójában nem is szerzők, csak megtanultak gyártani valamit, amiből pénzt vagy népszerűséget remélnek. 

Ha már Little G. Weevilt említetted: állandó tag lettél a bandában, vagy meghívott vendégként álltál közös színpadon Szűcs Gáborral? Hogy kerültetek össze, merre jártatok együtt és milyen hosszú terveitek vannak az együttműködést illetőleg?

Állandó tag lettem, és G-vel elkezdtünk közösen dalokat írni. Pontosabban Gabesz megírt húsz-huszonüt számot, két-három napra lejött hozzám Csabára és megmutatta őket, én meg „belefésülgettem”, belepiszkáltam. Többen azt gondolták, hogy a Something Poppin’ az én zenei világom, de nem, az G. világa.

Gabesszal egészen korán, a 2000-es évek elején ismerkedtem meg. Sosem felejtem el, amikor Horváth Misi felhívott: „Lacikaaa b…d meg, azonnal ide kell jönnöd a Fat Moe’s-ba! Itt van egy gyerek, b..d meg, úgy gitározik ,mint B.B. King! És ahogy énekel?Még a szája is úgy görbül lefele, mint egy kib..tt fekete blueszenésznek!” 

Néhány héttel ezután már Gabesz lakásán ücsörögtünk, és tervezgettük, mikor, hol tud bekapcsolódni a koncertjeinkbe. Csak úgy eljött dzsemmelni.  Emlékszem, Misivel együtt vonattal utaztak Pestről Lökösházáig, onnan mentünk le Dombegyházára, a szeszfőzdébe próbálni. Gondolhatod… Olyan köd volt, hogy alig látott. Gabesz szó szerint sokkot kapott. Aztán ugye elment az országból. Aki kíváncsi, mi történt vele, elolvashatja a könyvében. Amikor visszatért, megkeresett és Marcival csatlakoztunk a LGW Band-hez, azóta két lemezt is csináltunk. Óriási élmény egy ilyen világviszonylatban is kiemelkedő blues zenész mellett állni, és közvetlen közelről figyelni, hogyan veti bele magát a zenébe. Hogyan lényegül át. Hogyan fogalmazza meg a gondolatait abban a pár hangban, amit gitározik. Fantasztikus.  Rengeteget tanultam tőle.

(Folytatjuk)                                                                                                                     
Hegedűs István


2022. február 13. 07:12

Minden jog fenntartva. 2023 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA