40 év siker
- Attila, júniusban ne tervezz semmit, legalábbis 7-e és 10-e között! Az első gondolatom az volt, hogy mindenki szabadságra megy és én leszek egyedül bent a cégnél.
Aztán mikor kiderült, hogy ennél sokkal megtisztelőbb és nem kevésbé fontos kiküldetéssel bíznak meg, egészen elsápadtam. Én? Finnországba? A Genelec-hez?
Ez olyan, mint az ominózus videóban a „nintendósziksztifóóóór”, amikor a gyerek teljes eufóriába esik az épp aktuális játékkonzoltól, amit karácsonyra kap. A hanggal foglalkozó embernek a Genelec gyár olyan, mint bárki másnak Disneyland. El kell jutni egyszer oda valahogy. Bárhogy.
Szerencsének nem mondanám, hogy a Genelec gyár és maga a város, Iisalmi egy tó partján van, hiszen ha valamit megtanultunk földrajz órán Finnországról az, hogy rengeteg tó van. Több, mint 188,000. Ebből mindössze egynek a partján van azonban Genelec gyár, és az pedig egyszer 40 éves.
Sosem jártam azelőtt skandináv országban, ezt mi is bizonyította jobban, hogy a Helsinki átszállás után, Kuopio-ban már többen nevetgéltek a rövidnadrágos megérkezésemen. Félreértés ne essék, ott is nyár van, csak kicsit hűvösebb volt, mint szokott. 9 fok…
Miután megpróbáltam alkalmazkodni a klímához, valamint ahhoz, hogy 4 napig nem fog teljesen besötétedni, kezdetét is vette az az élménysorozat, amit pár napig érlelnem is kellett magamban utána, mielőtt leírom. Hol is kezdjem?
Érdemes lenne talán onnan elindulni, hogy a finnek borzasztóan kedves és türelmes emberek. Vendégszeretetük pedig ezek négyzetének összege, ha számokkal kéne kifejeznem. A megérkezésünk után folyamatosan vendégül láttak minket, akármilyen kérdés felmerült, azonnal kerestek megoldást rá, abszolút látszott, hogy fontosnak tartják az emberi értékeket. Ez a gondolat szinte áthatotta az egész hétvégét és egészen a végén jöttem rá arra, hogy nem az történik, amit én gondolok. Nem minket, vendégeket kezelnek ilyen különlegesen. Náluk ez alapelv, minden tekintetben. Ez az a szellemiség, a humán eszme, amit korábban már kifejtettem velük kapcsolatban.
Ehhez jön még, hogy maga az ország önmagában gyönyörű és annyira közel van mindenhol a természet, hogy nem csodálom hogy élen járnak az újrahasznosításban és környezettudatosságban, mert van mire vigyázni. Amatőr fotósként be is szúrtam pár képet a cikkbe, hogy ne a levegőbe beszéljek.
A csütörtöki érkezés után, a pénteki nap kizárólag a forgalmazóké volt, rengeteg tréning, marketingstratégia és beszélgetés után, megnézhettünk néhány – még nagyon titkos -, de előremutató fejlesztési irányt is. Erről a napról nem mondhatok sok mindent, de a közvetlen kollégáim kivételével nem biztos, hogy bárki értené is hogy miről beszélek.
A fő esemény, főképp a város és lakói szemszögéből, mindenképpen a szombat volt. A helyi művelődési házban kezdődött a 40 éves gála, ahol vendégelőadók és kiváló zenészek emlékeztek meg a cég fontosabb pillanatairól, de legfőképp az alapítóról, Ilpo Martikainen-ről, aki sajnos nem élhette meg ezt a szép ünnepet. Családja és gyermekei viszik tovább a hagyományokat, megtartva azokat az értékeket, ami alapján Ilpo felépítette a céget. Az előadók között voltak filozófusok, amerikai producerek, barátok, családtagok. Levetítették számunkra egy új reklámfilmet, melyben a gyár alkalmazottai is szerepelnek, ezzel nem kis érzelmi értéket csempészve az 5 perces alkotásba. Záróakkordként, hogy stílszerű legyek, egy virtuóz finn zongorista következett, Iiro Rantala, aki személyiségével és játékával is abszolút megfogott mindenkit. Improvizációk, humor és a végén egy közös ”Happy Birthday to Genelec” dal, amit mindenki állva énekelt. Nem vagyok annyira érzelmes típus, illetve meglehetősen jól tartom kordában a feltörő dolgokat, de azt kell hogy mondjam, mind a kisfilmnél, mind a dal közös éneklésénél elgyengültem picit. Ilyen az, amikor olyan emberek vesznek körül, akik ugyanúgy gondolkodnak az életről és a világban betöltendő szerepünkről, mint te magad.
.jpg)
Miután lezajlott a hivatalos gálaműsor, a vendégeket (közel 600 ember) buszokkal vittek a gyárig, ahol már várt mindenkit a vacsora, némi big band aláfestéssel, ami annyira profi volt, hogy háttal állva szinte boltinak tűnt a hangzás, amiből csak az zökkentett ki, hogy meglehetősen sűrűn volt tarkítva szólókkal. Mondanom sem kell, hogy érdemes kipróbálni milyen ismeretlen, de annál finomabb helyi ételeket kóstolni egy finn tó partján, klasszikus sztenderdeket hallgatva. Miután a big band elfáradt, rövid átszerelés után egy újabb zenekar következett, de előtt azért hadd részletezzem min is szólalt meg mindez. Természetesen Genelec hangfalakon, de típusokat azért sem írok, mert némelyikük még hivatalosan nem is létezik. :-)
Igen, a második zenekarnál tartottam. Klasszikus értelemben vett házibuli zenekarnak tűntek a felállásból, aztán kiderült, hogy valóban az is, csak olyan képzettséggel, hogy az államat két bankettasztal alól kellett többször felvennem. Röpködtek a szólók, járt a lábam. Aki ismer, azt tudja, hogy nem vagyok nagy barátja más számainak eljátszásának, de amikor a harmadik szóló kerül egy olyan Jacko-dalba, amiben maximum egy van, akkor az más kategória.
A szomszéd, sört és egyéb italokat gyártó üzem persze itt is képviseltette magát, ezért a tánc és a szórakozás is meglehetősen magasra tört, amit én körülbelül 11 órakor kezdtem el magamon érezni, ezért nagyjából a hivatalos zárással egyidőben, a lemenő napot nézve, visszasétáltam a hotelbe. Felajánlottak ugyan taxit mindenkinek, de még egyszer át akartam sétálni a városon…
De hogy mit is akartam ebből kihozni? Leginkább azt, hogy egyetlen dolog minden finnre jellemző. Mindent profin és teljes odaadással csinálnak, akár vacsora, akár professzionális monitorok legyenek terítéken.
Ez az az örökség, amit Ilpo mindig is a cég alapkövének tekintett, ahogyan mi is. A Genelec-kel foglalkozni nem munka, hanem passzió és elhivatottság. Szeptemberben várnak vissza, de a rövidnadrág biztosan otthon marad!
Gergics Attila
www.audmax.hu
2018. június 23. 16:27